Ennél a filmnél már kommentben sok minden elhangzott, csak jelzés jelleggel ismétlem azokat, amikkel egyetértek: egyrészt az eleje-vége főcím ismétlése értelmetlen így, ha ebbe belevarázsol Árpi valami geget, akkor igen, de így most nem. A világítás az nem egyenlő a fényeléssel, az egy dolog, hogy a kópia maga sötét vagy sem, de a belsők lehetnének izgalmasabbra világítva, és valami következetes helyzet is kívánkozna, hogy az végig legyen víve a filmen. A szövegmondás néhol teátrális, miközben a sztori dokumentál, a mese nem hiteles attól, hogy a szereplő nem éli át a helyzetet. A fiatal szereplőnél jobb a helyzet, ott viszont a statikusság az, ami nem tesz jót a kompozíciónak, a félalakos megjelenítés nem értelmezhető, mert a háttér nem indokolja - ha a háttér úgy lenne megválasztva, hogy dinamizáljon, meséljen, akkor volna értelme félalakosban tartani a figurát. A vágás: sok esetben van az egyes snittek elején főleg felesleges idő, ami a ritmust töri meg, amitől elakad a mese, a dinamika. Mindezekkel együtt a film jó stúdium, fontos, hogy ezeket a helyzeteket is gyakoroljuk, mert ez a továbblépés a dokumentalista megközelítéstől. Ha bátrabb a kamera, akkor mozgással még több feszültség, erő kerülne a filmbe. (hegyi) értékelés:

A Végső Választ ím, hát elértem,
mégis vannak dolgok, miket nem értek.
De legalább a lényeget már látom:
Szeretet és jóL-lét, Neked is ezt kívánom!

Most a Végső Válasznak két értelmezése is van. Az ismertebb a 42, a másik a Szeretet. E kettő szorzatát kívánom Neked, az ünnepeken túl is!

Légy jóL!
Üdv!

Asztalunk

Köszönet. (Ezzel az asztallal kívánunk minden estiskolásnak békés karácsonyt.)

Saját képet a jövőben nem elemzünk, ezért arra kérem az estiskolásokat, hogy bátran cincálják szét kommentben, aztán akár azt, amivel ti is egyetértetek, idézetként kiteszem a kép alá. (hegyi)

bélabéla karácsonyi képeslapja

Minden Estiskolásnak Szeretetteli, Áldott Karácsonyt kívánunk és jó Egészséget az Újesztendőre!
bejjabudabélabéla

Ez a kis fagyott virág a maga kis szőreivel, kifakult virágával, egy nagyon szerethető üzenet. Mivel szakköri munka, így a képelemzés része se maradhat el. A kompozícióban most van egy elmozdulás a konvenciótól azzal, hogy a képet balra húzza és oda komponálja a témát, de ez szebb lenne, ha egyrészt nagyobb teret kapna a virág, mozgalmasabb, izgalmasabb lenne, másrészt az egy döntés, hogy homogén hátteret akarok-e azt megtartva, hogy érzékelhető legyen a hó struktúrája, vagy dinamizálok fényekkel, árnyékokkal. Az rendben van, hogy nem nagyon lehet piszkerálni egy tárgyat a hóban, de egy papírrak, vagy valamivel balról lehetett volna deríteni, hogy ott ne bukjon be a hó. (hegyi)
értékelés:

Tudok-e

Ezzel arra a kérdésre keresem a választ, hogy meg tudom-e mondani, ki vagyok én. Hogy valaki más tudhatja-e, ki vagyok én. Hogy vagyok-e valaki.

Ahhoz, hogy közelebb jussunk a kép megfejtéséhez, válasszuk külön a verbális üzenetet és a képit. Bonyolultabb kérdéssel foglalkozik a kép címéből elinduló leirat, ez a mankó úgymond a kép értelmezéséhez, vagyis a kép illusztrálja ezt a leiratot. Ahhoz, hogy valakiről meg tudjuk mondani, kicsoda, információkra van szükségünk. Hogy ezeket az információkat honnan merítjük, beszélgetésekből, testkommunikációból, megérzésből, hallomásból, vagy ezek keverékéből, az egyéni, és a megfigyelőtől függ. Tehát nincs vegytiszta megismerés. Az önmegismerésnél pedig épp az a nehézség, hogy nincs biztos fix külső pont, amihez viszonyíthassuk magunkat, vagyis még az se biztos, hogy ha ez a pont saját magunk korábbi helyzete, az bármihez is biztosan közel vihet. Ezért elvileg a kérdésre a válasz nem, viszont az élet a gyakorlatban mindig hordoz közelítéseket, amikor valami ok miatt úgy döntünk, hogy a meglévő információkészlet elég, hogy következtetéseket vonjunk le. Az lehet a helyes út, ha a kérdést újra és újra feltesszük, és ha lényegi változást észlelünk, akkor azt elemezzük.
   A fotó mindezt azzal illusztrálja, hogy a modell egy törött tükörbe néz, így a mozaikkép is a fenti okfejtést támasztja alá, van ami többszörözve jelenik meg, van, ami elcsúszva és van, ami nincs a képen. Két bizonytalanság van a képen, ami a nézőt is bizonytalanná teszi. Az egyik a szín, a barnított színvilág, ami archaizál, ami annyiban más, mint a fekete-fehér, hogy azzal hogy szépia felé lévő színt használ, esztetizál, vagyis a fekete-fehér konkrétságát, dokumentálást is hordozó jellegét gyengíti, szépíti, idealizálja. A másik maga a kompozíció, ami azzal, hogy jeleket hagy meg a környezetből, értelmezni kényszeríti a nézőt ezeket a jeleket, a maga nyelvére próbálja fotdítani, miközben ezek a jeltöredékek most nem adnak az üzenethez hozzá. Ha ugyanezt az autó belsőt úgy fotózzuk, hogy közben a táj, főleg az út is rákerüljön a háttérre, akkor egyből értelmet ad ezeknek a képalkotó elemeknek a jelenlétére az, hogy az út is kapcsolódik ehhez a filozófiai rendszerhez. Most ez a centrális kompozíció részben jó dinamikát ad a töredezett tükörnek, de a vágások és a környezet ezt a dinamikai ellentétet csökkenti. Mindazonáltal a kép jó kép, és ahogy megegyeztünk, nem mondok disznót. (hegyi)

bújócska

Egy újabb Gimesi bravúrt, réteget, egy újabb ajtót láthatunk a herceg várából, egészen esendőnek, fájdamasnak látom, ahogy a fél arc, a szem kinéz a paplan alól, ebben a sötétben tartott, archaizáló tónusvilágban. Benne van minden, ami nem elmondható. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:

pocahontas

Egy nagyon finom, kevés eszközzel dolgozó portrét látunk, ahol a fő hangsúly a szemeken van, az arc a sötét háttérből nagyon szépen emelődik ki, a gesztussal és a formával is egyet lehet érteni. Talán ha centrális a kompozíció, egy icipicit a fényekkel még lehetett volna játszani, de így is nagyon kifejező, szép munka. (hegyi)
értékelés:

Tél a pálmák alatt

A képnek két értelmezése is lehetséges - címmel és anélkül. Ha a címet figyelem, akkor talán egy picit még lejjebb lehetett volna a kamerát vinni, hogy a pálmák igazából pálmák legyenek - ha elvonatkoztatok a címtől, akkor egy nagyon szép és jó hangulatú, vidám képet látok, egy mikrokozmoszt, ahol a kis fűszálak, nünükék élnek, és a vidám, napsütötte színek mellett a háttérben egy nagy maci szeme, orra és fülei is látszanak. Mindenképpen mesei kép, lehet, hogy megélne a gyerekkor leckében is? (hegyi)
értékelés:

Már megint megölték a rózsákat

Egy valószínűleg temetői hangulatot látunk, aminek kifejezetten jót tesz a fekete-fehér, és az is jó irány, hogy tudatosan használod a mélységélességet és a háttérben elhelyezett figura irányítja a nézőt, dinamizál. Egyetlen probléma van, ez pedig az, hogy a kép sehol se éles. A virágnak valahol élesnek kéne lennie. A másik az személyes - hatásvadásznak érzem a címadást, a kép mesél enélkül is, bízni kell a nézőben, hogy a maga története el fog indulni, ez a konkretizálás viszont megoszt, mert vagy elfogadom, amit üzen, vagy nem, de ez a verbalitás szintjén dől el, nem a képben. (hegyi)
értékelés:

Bóbita udvarán

Ráül, ígér neki csókot, röpteti és kikacagja... gyerekkorom kedvence ez a vers, még Halász Judittal is működött... Nagyon érdekes és speciális az a pörgettyű vagy hinta, vagy más játék, amit látunk a képen - bár most nem derül ki számomra, hogy mi is ez valójában, talán ha a kép tetején nem vágod el a szerkezetet, ez is kiderülhet. Ami nekem nagyobb problémát jelent, az a háttér és téma viszonya. Most ide-oda kalandozok a képen, nézem a békakirály hasán a pöttyöt, de ugyanígy erős a sárga asztal, a zöld sörsátor, a terasz és a virágok, vagyis a mélységélesség megválasztásával neked kellett volna segíteni a nézőnek abban, hogy a kiválasztásnál mi legyen az uralkodó sorrend. Most picit minden egyszerre szól, mint a régi rádiókon, amikor nem hangoltuk be a tekerőt rendesen. (hegyi)
értékelés:

Hiány

Jó látni, hogy Gime új utat próbál, új irányt vesz - mondhatni elkezdett azzal a formarendszerrel dolgozni, amit az akt táborban már megmutatott, hogy igenis képes ezen a nyelven is sűríteni. A kép címe itt most fontos a néző számára, mert meghatározza azt, amit a formanyelv is erősít, a hiányt, a vágyakozás beteljesületlenségét. Ha a kompozíciót figyeljük, két dologra szeretném András figyelmét felhívni. Az egyik a nyak. Most tónusban ez a forma nagyon elüt a többitől, lapos és idegenül hat - ha egy picikét kevesebb fényt enged oda, akkor ez az érték abban is segít, hogy ne ugorjon ennyire előre a nyak. És ha egy picike az állból szerepel, az formailag jól zárhatná a kompozíciót. A másik kérdés a karok kérdése. Most két oldalt be van szorítva a test, mert jelzés értékkel szerepelnek a karok. Ha a döntés egyértelműbb - akár azzal, hogy még szűkebbre vágja, és lemaradnak a karok és csak a has és a mellkas jelentkezik, vagy ha tágabbra hagyja és szerepet ad a karoknak - az formailag nyugodtabb és erősebb megoldást hoz. Három malac és ismétlés. Dolgozzon tovább ezen az úton, jó irányba mozdult el. (hegyi)
értékelés:

Hableány

Nagyon fontos lépés az, amikor valaki elkezd modellel dolgozni, instruálni, odafigyelni egy másik emberre, és általa, a közvetítésével megfogalmazni képi üzeneteket. Ezért leszögezem már az elején, hogy ez egy három malacos kép. Picike igazítások kellenek ahhoz, hogy minden rendben legyen ezzel a fotográfiával. Egyrészt a háttér elhelyezése jó, picit talán jobb oldalon túl van világítva, de ez is elfogadható, azonban ha ott a háttér, ahol most van, akkor egy picikét a modellt jobbra kellene mozdítani, hogy a kép bal, sötétebbik szélén ne olvadjon ennyire egybe minden egymással. A másik kérdés a vágás - a fejtetőből picit több kéne, csak egy lehelletnyivel több, és a hasnál vagy kevesebb, vagy több, de most olyan helyen vágódik, ami nem zárja a formát. Ha jól látom, a bemozdulás nem csak a modellre érvényes, hanem a hátérre is, ez azt jelenti, hogy a gép mozdulhatott - ilyenkor, ha hosszabbat exponálunk, nem árt állványt vagy valami támasztékot keresni, mert ha nincs semmi éles nyugvópontja a szemnek, akkor a bemozdulásnak indokoltnak, a kép története szempontjából érdekesnek kell lennie. De ezek mint írtam, kis apróságok, amiket Mariann a következő képénél már tud javítani. (hegyi)
értékelés:

Szűz (?) hó?
Szűz (?) hó? - Már nem...

Egy képpárt látunk, akár mondhatnánk azt is, hogy ilyen volt, ilyen lett képpár, hiszen az alkotás egyik ereje éppen a humorban rejtőzik, ugyanakkor nagyonis átélhető, átérezhető mindaz, amit a képen látunk, a hideg hóba lépés élménye. Ami erősíthetné a képek üzenetét, az igen egyszerű: Rozi, ha már belelépsz a hóba meztélláb, a nadrágod szárát felhúzhattad volna annyira, hogy ne zavarjon a képen a kéksége, formája. A másik, hogy a lábon lévő rajzolattal most nincs harmóniában a lábköröm festése - az egyszerűbb sokszor hatásosabb tud lenni. (hegyi)
értékelés:

Szimbólumok

Nagyon érdekes, és persze beszédes az ünnep Mariann-féle megközelítése - a fenyőformák feketéi, a gyertyatartó árnyék pókháló szerkezete, mind-mind mesél arról, amit Mariann gondol erről az ünnepről. De az is benne van a képben, hogy mindez mégis valami bennsőséges, vágyakozó megközelítés, hiszen az ábrázolás meleg színekkel dolgozik, arannyal, sárgával, vörössel. Egyetlen kis átgondolandó van a kompozícióban, ez pedig a kép jobb alsó része, ahol a kisasztal üresen marad - akár az egyik kis gömb is előbbre jöhetett volna, életlenben, és akkor még nagyobb lenne a térdinamika. (hegyi)
értékelés: