Köszönet. (Ezzel az asztallal kívánunk minden estiskolásnak békés karácsonyt.)

Saját képet a jövőben nem elemzünk, ezért arra kérem az estiskolásokat, hogy bátran cincálják szét kommentben, aztán akár azt, amivel ti is egyetértetek, idézetként kiteszem a kép alá. (hegyi)

Ezzel arra a kérdésre keresem a választ, hogy meg tudom-e mondani, ki vagyok én. Hogy valaki más tudhatja-e, ki vagyok én. Hogy vagyok-e valaki.

Ahhoz, hogy közelebb jussunk a kép megfejtéséhez, válasszuk külön a verbális üzenetet és a képit. Bonyolultabb kérdéssel foglalkozik a kép címéből elinduló leirat, ez a mankó úgymond a kép értelmezéséhez, vagyis a kép illusztrálja ezt a leiratot. Ahhoz, hogy valakiről meg tudjuk mondani, kicsoda, információkra van szükségünk. Hogy ezeket az információkat honnan merítjük, beszélgetésekből, testkommunikációból, megérzésből, hallomásból, vagy ezek keverékéből, az egyéni, és a megfigyelőtől függ. Tehát nincs vegytiszta megismerés. Az önmegismerésnél pedig épp az a nehézség, hogy nincs biztos fix külső pont, amihez viszonyíthassuk magunkat, vagyis még az se biztos, hogy ha ez a pont saját magunk korábbi helyzete, az bármihez is biztosan közel vihet. Ezért elvileg a kérdésre a válasz nem, viszont az élet a gyakorlatban mindig hordoz közelítéseket, amikor valami ok miatt úgy döntünk, hogy a meglévő információkészlet elég, hogy következtetéseket vonjunk le. Az lehet a helyes út, ha a kérdést újra és újra feltesszük, és ha lényegi változást észlelünk, akkor azt elemezzük.
   A fotó mindezt azzal illusztrálja, hogy a modell egy törött tükörbe néz, így a mozaikkép is a fenti okfejtést támasztja alá, van ami többszörözve jelenik meg, van, ami elcsúszva és van, ami nincs a képen. Két bizonytalanság van a képen, ami a nézőt is bizonytalanná teszi. Az egyik a szín, a barnított színvilág, ami archaizál, ami annyiban más, mint a fekete-fehér, hogy azzal hogy szépia felé lévő színt használ, esztetizál, vagyis a fekete-fehér konkrétságát, dokumentálást is hordozó jellegét gyengíti, szépíti, idealizálja. A másik maga a kompozíció, ami azzal, hogy jeleket hagy meg a környezetből, értelmezni kényszeríti a nézőt ezeket a jeleket, a maga nyelvére próbálja fotdítani, miközben ezek a jeltöredékek most nem adnak az üzenethez hozzá. Ha ugyanezt az autó belsőt úgy fotózzuk, hogy közben a táj, főleg az út is rákerüljön a háttérre, akkor egyből értelmet ad ezeknek a képalkotó elemeknek a jelenlétére az, hogy az út is kapcsolódik ehhez a filozófiai rendszerhez. Most ez a centrális kompozíció részben jó dinamikát ad a töredezett tükörnek, de a vágások és a környezet ezt a dinamikai ellentétet csökkenti. Mindazonáltal a kép jó kép, és ahogy megegyeztünk, nem mondok disznót. (hegyi)

Egy nagyon finom, kevés eszközzel dolgozó portrét látunk, ahol a fő hangsúly a szemeken van, az arc a sötét háttérből nagyon szépen emelődik ki, a gesztussal és a formával is egyet lehet érteni. Talán ha centrális a kompozíció, egy icipicit a fényekkel még lehetett volna játszani, de így is nagyon kifejező, szép munka. (hegyi)
értékelés:

Egy valószínűleg temetői hangulatot látunk, aminek kifejezetten jót tesz a fekete-fehér, és az is jó irány, hogy tudatosan használod a mélységélességet és a háttérben elhelyezett figura irányítja a nézőt, dinamizál. Egyetlen probléma van, ez pedig az, hogy a kép sehol se éles. A virágnak valahol élesnek kéne lennie. A másik az személyes - hatásvadásznak érzem a címadást, a kép mesél enélkül is, bízni kell a nézőben, hogy a maga története el fog indulni, ez a konkretizálás viszont megoszt, mert vagy elfogadom, amit üzen, vagy nem, de ez a verbalitás szintjén dől el, nem a képben. (hegyi)
értékelés:

Jó látni, hogy Gime új utat próbál, új irányt vesz - mondhatni elkezdett azzal a formarendszerrel dolgozni, amit az akt táborban már megmutatott, hogy igenis képes ezen a nyelven is sűríteni. A kép címe itt most fontos a néző számára, mert meghatározza azt, amit a formanyelv is erősít, a hiányt, a vágyakozás beteljesületlenségét. Ha a kompozíciót figyeljük, két dologra szeretném András figyelmét felhívni. Az egyik a nyak. Most tónusban ez a forma nagyon elüt a többitől, lapos és idegenül hat - ha egy picikét kevesebb fényt enged oda, akkor ez az érték abban is segít, hogy ne ugorjon ennyire előre a nyak. És ha egy picike az állból szerepel, az formailag jól zárhatná a kompozíciót. A másik kérdés a karok kérdése. Most két oldalt be van szorítva a test, mert jelzés értékkel szerepelnek a karok. Ha a döntés egyértelműbb - akár azzal, hogy még szűkebbre vágja, és lemaradnak a karok és csak a has és a mellkas jelentkezik, vagy ha tágabbra hagyja és szerepet ad a karoknak - az formailag nyugodtabb és erősebb megoldást hoz. Három malac és ismétlés. Dolgozzon tovább ezen az úton, jó irányba mozdult el. (hegyi)
értékelés:

Egy képpárt látunk, akár mondhatnánk azt is, hogy ilyen volt, ilyen lett képpár, hiszen az alkotás egyik ereje éppen a humorban rejtőzik, ugyanakkor nagyonis átélhető, átérezhető mindaz, amit a képen látunk, a hideg hóba lépés élménye. Ami erősíthetné a képek üzenetét, az igen egyszerű: Rozi, ha már belelépsz a hóba meztélláb, a nadrágod szárát felhúzhattad volna annyira, hogy ne zavarjon a képen a kéksége, formája. A másik, hogy a lábon lévő rajzolattal most nincs harmóniában a lábköröm festése - az egyszerűbb sokszor hatásosabb tud lenni. (hegyi)
értékelés: