fénykép

Azon az útvonalon keresgél András, amely a Moholy-féle képzőművészeti irányok kapcsolódásait mutatja, és mutatja térgeometria, fotográfia, építészet, ember kapcsolódásait. Bódy világában is ez fölsejlik a 70-es években és a 80-as évek elején, ugyanakkor, ha esetleg a geometria, a mértani játékok szóba kerülnek itt, egy picit talán a tükröződő formákkal, ritmikailag érdemes lenne még egy picit játszani. Jó az ötlet, kollázs, amely bekerül ebbe a képbe, de ahhoz képest talán a kép jobb fölső sarka, bal alsó résznél a fényképezőgép formája, ezek egy picit nekem hevenyészettnek tűnnek. Ráadásul a perspektivikus gyöngysorok, ezek a gerjedések mind-mind a telefonba elhelyezett fényképezőgép felé tartanak, miközben maga a varázsló, maga a kémikus, a feltaláló az középtájékon, sőt talán a szemét előtérbe helyezve néz ránk, helyezkedik el, tehát szétcsúszik egy kicsit ez az irányított középpontozás, mert valami miatt most a képen egy jelentéktelen tárgy felé kellene hogy irányuljon a tekintetünk. A jelentéktelen tárgyat azért mondom, mert ha az ember nem ismeri ezt az eszközt, nincs ilyen, nem használja, akkor a képről nem felfedezhető, hogy mi ez a fura tárgydarabka, ami belóg a kép alján. Ugyanakkor pedig az alkotó jelenléte és az alkotó tekintete egy másik helyzetbe vonzza a szemünket. És emiatt kétfelé tart az üzenete ennek a képnek. (szőke)
értékelés:

Csepp

Egy különleges mozgásban lévő helyzet exponálását látjuk itt. Egy egész külön világ az ilyen makró felvételekkel, vagy ilyen mozgásfelvételekkel foglalkozó műfaj. Nagyon hálás dolog, sok-sok türelmet igényel. Ennél a képnél valami ilyesmit látunk. És úgy sejtem, hogyha az ember hosszú időt szán az ilyen kis „fizikai kísérletekre”, akkor érdemes megint a fény szerepét, a fény segítségét behívni ezeknél a kísérleteknél. Ha picit inkább, mint térképészek próbáljuk fölülnézetben vizsgálni ezt a helyzetet és nem fotográfusként, vagy fényképészként, akkor elképzelhető, hogy azt mondhatjuk, hogy ezek a talán vízcseppek térbeli elhelyezkedésben rögzítődtek kamerához közel, kamerához távolabb. Jól látható egy háttér, egy lakótelepi környezet elmosódottan, talán egy erkélykorlát, de mindezek nem kellő színvilágban ölelik körbe itt ezt a mozgáshoz kapcsolódó eseményt. Túl sok minden van a képen, ami – bocsánat, hogy így mondom – bezavarja ezt a különleges folyamatot. Ehhez pedig semmi mást nem kellene csinálni, ha majd még foglalkozik az alkotó ezekkel a megfigyelésekkel, mint egy másik fényértékben, egy másik helyzetben akár este próbálja lefényképezni mindazt amit itt lehet látni. Feltételezhető, hogy ezek a pici csíkocskák éppen a szórt fényből adódóan, a nappali fényből adódóan átvilágítják, megvilágítják a kamera felé ezeket a mozgásokat és így láthatjuk, mint karcolatokat. Ha ez a fény természetesen nem lenne, akkor nem válna láthatóvá itt a kamera közelében ez a játékrajzolat. Viszont ha ez a fény valamilyen módon, akár mesterségesen egy teraszlámpával, bármi mással hasonlóan az erkélyen kívülről lenne megvilágítva, míg a háttér az kevésbé lenne dinamikus, akkor nagyobb hangsúlyt kaphatna ez az eseménysor, ami most egy picit elveszik, síkra redukálódik. Olyan mintha egy fénykép sérüléseit, egy analóg fénykép sérüléseit látnánk karcolatait a felületén. De az irányt én jónak tartom és remélem, hogy a rezonancia házi feladatban a Mariann ezzel fog még kísérletezni, akár egy másik helyszínen. Egy disznót tudnék adni erre a képre. (szőke)
értékelés:

Hangfoglalás 2009
Hangfoglalás 2009
Hangfoglalás 2009
Hangfoglalás 2009
Hangfoglalás 2009
Hangfoglalás 2009
Hangfoglalás 2009
Hangfoglalás 2009
Hangfoglalás 2009
Hangfoglalás 2009
Hangfoglalás 2009
Hangfoglalás 2009

A tavalyi értékelés fényében idén újra megpróbáltam.

Gábor egy évvel ezelőtt már foglalkozott ezzel a témakörrel, a kiállításra ellátogatott anno és készített egy képsorozatot ott, egy képriportot. Most is riport megközelítésben látjuk a kiállítást, a kiállítás eseményeit. És azt rögtön a két csomag, a két anyag tekintetében ki lehet mondani, hogy kompozícióban képenként sokkal sűrítettebben fogalmaz a Gábor. Sokkal pontosabbak a rendszerek a képeken, ugyanakkor az előző, egy évvel ezelőtti munkánál is és azt összehasonlítva a mostani képsorozatnál érzésem szerint kimondható, hogy talán az első kép kivételével azok a képek igazán izgalmasak, ahol ezek a kiállítási tárgyak emberi helyzetekkel bővülnek, mint látvány, szituációba helyeződnek. Ilyenformán tulajdonképpen az első kép is hellyel-közzel ebbe a gondolkodásmódba sorolható, mert itt hungarocell-fej portrékra vannak helyezve a fülhallgatók, bár a háttérben látható egy scratchelő DJ, de nagyon sejtésszerűen. Az egész csokor két vonulatba válogatható szét. Az egyik, ahol kvázi tárgyfotográfiákat, tárgybemutatásokat látunk - ilyen például a hármas kép, ahol egy tangóharmonika formája, billentyűzete, szerkezete látszik, ugyanakkor a hangszer tekintetében a kép vág, metsz, tehát az nem mondható el 100 százalékosan, hogy egy olyan néző számára, aki nem ismeri ennek a hangszernek az apparátusát, ebből a képből kiolvasható lenne. Az egész kép, a hármas kép sötét tónusvilágban tartott és a billentyűzetek csontszínű, fehér rendszere világít ezen a képen. Ugyanakkor, ha a fehér billentyűzet és a sötét felületek párbeszéde lenne a kép elsődleges üzenete, ahhoz pedig túl sok apróság szintén fénytani értéket kap. Feliratok, márkanevek, más apró tárgyak, amelyek lehet, hogy nem pontosan kivehetőek, de tónusértékben jelen vannak. Tehát azt kell, hogy mondjam, hogy klasszikus értelemben nem pontosan, jól elhelyezett tárgyfotó a hármas kép abban a sorozatban, ahol a riport megmutat egy helyszínt, bejár újra egy történetet, és vegyítve emberi helyzeteket és a tárgyak értékes megfigyeléseit, mint például az ötös képnél, ezt sorjázva tárja elénk. Most inkább azt mondanám, hogy amelyek kevésbé erős képek kompozíciós szempontból, hiszen nem kereshetünk benne gyakorló szituációt, például a hatos képben sem, ahol különböző típusú citerákat látunk, nagyon szép formájú hangszereket, hanem itt nyilván a kiállítás gazdagságát erősítve az alkotó ezeket a szép formákat rögzíti felénk. Ahhoz pedig az emberi jelenlét nélküli képek nem igazából erőteljes tárgyfotók. Picit, hogy úgy mondjam könnyedén kezelt beállítások. Így, ha az egész képsorozatot vesszük, akkor akár az is kimondható lenne, hogy egy újabb döntéshozatalt, egy újabb szelektálást kellene az alkotónak létrehozni. Pontosan azért, mert maga a képriport és az, hogy egy év elteltével a Gábor újra foglalkozik evvel a témával, az nagyon fontos. Érzékelhető ez elsősorban azokból a képekből, mint az utolsó, a sorozat utolsó képkockája, ahol a hangszerekhez való emberi viszony jól dokumentálódik. Ugye itt egy zongorázó személyt, talán jazz zenészt látunk, a gesztusait. Ezeket a döntéshozatalokat véleményem szerint azért lenne érdemes meghozni, amikor egy képriport létrejön, mert bármennyire is nehéz kimondani, a kevesebb nagyon sokszor több. Nyilván a bőség zavara az azért komoly kihívás, mert az alkotó és az alkotón keresztül mi is szívesen nézzük ezeket a sokszínű, sok stílusú, hangokkal kapcsolatos bemutatott kiállítási helyzeteket. Azonban az Estiskola és az Estiskolán belüli házi feladatok szempontjából, ha az eddigi szemléletet próbáljuk követni, vagy nézni, akkor mégiscsak azt kell, hogy mondjam, hogy az olyan képek adnak most ebben a csokorban fontos kiindulást, mint például a negyedik kép, ahol kicsit szoció jelleggel is, de látható egy fiatal hölgy. Érzékelhető az arcán a figyelem, az elmélyülés, a viszony ezekkel a hangszerekkel. Ezek a képek többről tudnak szólni. Megnyitják ezeknek a tárgyaknak az amúgy mértani és kicsit rideg világát. Nagyon érdekes lenne, ha ezek a citerák, ahogyan a többi helyszínen is emberi mozgással kelnének életre, vagy pedig azok a képek, ahol formákat mutat be, vagy pedig a kompozíciókon kellett volna változtatni, hiszen a hatos képnél, ahol ezek a különlegesen szép formájú citerák láthatók, ott nyilvánvalóan az a fontos, ahogyan különböző tájegységekhez kapcsolódva a hangszerek formavilága változik. Ezek geometrikus megfigyelések lehetnének, de nem teljesen így, ahogy most a kamera tudósítóként egy picit kipipálja ezeket a helyzeteket. Mivel az egész sorozatot, melyet a Gábor elkészíthetett - érzésem szerint sokkal több kép lehet a tarsolyban - nem láthattuk, én egy újabb sorrendet, egy újabb variációt állítanék fel, szem előtt tartva, hogy azok az erőteljes képek és azok az izgalmas üzenetek ebben a képriportban, még egyszer mondom, ahol emberi helyzeteket látunk. De úgy gondolom, hogy pontosan azért, mert a Gábor visszatér egy témakörhöz, újraértékeli egy év elteltével, három disznó megvan erre a munkára és én a Gábor döntésére bíznám, hogy esetlegesen nekifut-e még egyszer ennek a házi feladatnak a meglévő anyagokból válogatva. (szőke)
értékelés:

Természetes szecesszió

Abszolút egyetértek ezzel a megfigyeléssel, ahogy a talán a szőlő termesztő gazdák világában, azt hiszem ezeket kacsoknak hívják ezeket a kis kunkorodó felületeket - majd aki a botanikához ért az megmondja, hogyha ez nem szőlőforma, akkor mik ezek a kiálló kis szerkezetek - mindenesetre itt olyan érzete van az embernek, minthogyha egy kovácsoltvas különleges kapurészeit látná. Nagyon jó pillanatot választ a Mariann, az úgynevezett demerungot, naplementét. Nekem annyi megjegyzésem lenne talán, hogyha jól érzékelem, akkor ott a horizont, vagy egy kerítésfal, valami éppen határolja a lemenő nap fényeit és véleményem szerint még hatásosabb tudna lenni ezeknek a kunkorodó formáknak a megvalósítása, ha egy nagyon picit várt volna és hagyta volna, hogy a napkorong alábukjon ott a sötét takarásnak és már csak a reflexfelületek, ugyanígy az égbolttal megmaradjanak. Mert ugyan nagyon-nagyon jó és nagyon fontos, ahogyan a fény kirobban itt a pici kis fűszálak és ilyen kandikáló kis kacsok között, de lehet, hogy még jobban hangsúlyt kapott volna ezeknek az indáknak a játéka, ha ez a fény nem marad uralkodóan a kép jobboldalán. Más kérdés, hogy akkor a kép baloldalán lévő sötét folt, az épület foltformája hogyan ritmizál ehhez? De úgy gondolom, hogy a kettő disznó megvan a képhez és ugyanúgy várom továbbra is a következő munkáit, mert jó irányba halad. (szőke)
értékelés:

Októberi tél
Októberi tél
Októberi tél

Most már lassan ki kell mondani, hogy a Bartos Ági egy trükkös nő, mert látszólag egy hármas képsorban, egy triptichonban elindít egy megszokott történetsort, ahol ugye az ősz és a tél találkozását földolgozza az első két képben, és ahogy az ember a gördítő gombocskát a számítógépén mozgatja, még azt sejti, hogy a harmadik kép is ugyanennek egy következő fázisát fogja elmesélni nekünk. És az Ágira jellemző szarkasztikus humorral egyszer csak ott van egy szomorú és rettegő szúnyog, amely a melegből, a forróságból, a nyárból táplálkozott és egyszer csak bátortalanul ott áll egyedül az Antarktiszon és tanácstalan, hogy mi fog vele történni. Ez az érdekes kis szimbolika megint csak azt mondom, hogy a világ nagyon precízen történő megfigyelése eddig az Ágnes erősségei és itt a három képüzenettel egy nagyon jó kis krokit, nagyon jó kis vázlatot, üzenetvázlatot küld. Képriport szempontjából is úgy gondolom, hogy jól áll össze ez a három kép. Én nagyon örülök ennek a képsorozatnak és nagyon sokkoló és nagyon meglepő az utolsó kép és a kép üzenete, amelyet akár még ha a néző kellően, hogy úgy mondjam laza, még magára is érthet. Úgyhogy köszönöm szépen ezt a leckét, ezt az Októberi tél házi feladatot, nagyon szeretem, és nagyon jónak tartom. (szőke)
értékelés:

Jézus az alap

csak azt utálom nagyon, mikor keresztről lógva ábrázolják...

Dani képzőművész. Sok képzőművészeti munkáját láttunk már. Ezek a képzőművészeti - akár grafikai, festészeti - megoldások természetesen szimbólumokkal, piktogramokkal, kompozíciókkal foglalkoznak. Minden tekintetben egy színpadi beállítást, egy kreált beállítást látunk. Itt nagyon fontos és nagyon bátor vállalkozás, amit kapunk tőle és én nem tudok teljesen egyetérteni azokkal a kritikai megjegyzésekkel, hogy esetleg a kép szélein, adott esetben a nyílászárók milyen módon, vagy hogyan látszanak be, mert itt az egész teret ha megnézzük a falra helyezett képekkel együtt is borzasztóan erősen uralja a szoció. De a szoció ritmusai mégis egy oltárszerkezetet próbálnak megvalósítani. Tökéletes korlenyomatként a tapétától a villanykapcsolóig az alumínium nyílászáróig a kihajthatós kanapéig minden ott van, ami egy időszakot az emberi alak oltára mögé helyez. Ez egy fuzionált megoldás. Nyilván lehetett volna egy teljesen sematikus színpadi térben elhelyezni ezt a beállítást és ugyanilyen szépen megjelenhetnének az emberi testen a fények. Attól tartom erősnek ezt a képet, hogy a privát, a személyes, az emberi belső világába, ahova a kereskedelmi televíziózás és egyáltalán az a fajta média, amelynek van egy gazdasági háttere, véleményem szerint jó hosszú ideig még nem fog tudni lejutni. Azok a bugyrok, amelyek a mi mindennapjainknak a rejtett járatai, onnan küld egy üzenetet a Dani. Én ezt a képet háromdisznósnak értékelem és nagyon örülök neki. (szőke)
értékelés:

Pír

A házi feladatot nagyon fontosnak tartom, amit az Ágnes küldött. Az is fontos, hogy megpróbálkozik evvel a magas sorszámú játékkal, és nyilván ez nem egy egyszerű lépcső. Nem olyan könnyű körbejárni a magunk számára, ebből eredményeket, öntükröztetést megvalósítani. Én bátor vállalkozásnak tartom, hogy egy szembesítő erejű képet készít és ez értendő átvitt értelemben, értendő pedig a szó szoros értelmében is, mert a kamera egy lambériázott felület előtt, mint egy rendőrségi fotó, mint egy olyan kép, amely valamilyen tetten ért pillanat után készül rögzítésre egy dokumentum albumba, arról, akit eddig köröztek. És egy akár megvilágításában, beállításában és a haj állapotában mindenben egy olyan önfeltáró jelzést látunk, amelyben nagyon halványan talán öniróniát észre lehet venni, de alapvetően inkább a szembesítés, amely egy erős eszköze ennek a képnek. Ezért nem színvilágában, stílusában szeretném elemezni, hanem teljes üzenetében tartom fontosnak, hogy az Ágnes elindult egy olyan úton, ami nyilván, még egyszer mondom, hogy nagyon nehéz, de megtette az első lépéseket és ezek a lépések véleményem szerint nagyon jók. Én ezt a képet háromdisznósra értékelem. (szőke)
értékelés:

egész alakos önportré

Nagy nehezen elkészültem a harmadik leckével...

Nagyon szeretem ezt a képet. Írja itt a Tünde, hogy nagy nehezen készült el a 3. leckével. Véleményem szerint, ha sokat is küzdött vele érdemes volt, mert nagyon sok minden ott van belőle, a lényéből, a jelenségéből. Jó a kiválasztás evvel az ajtó hátérrel és jó ez a jobboldalról érkező fény, ahova tekint az arc. Mindez a gesztus, a kontraposztból elmozdított támaszkodó, zárt, de mégiscsak várakozó mozdulat felénk, amelyből, ha ez egy mozgókép lenne, a következő pillanatban nyilván egy pillanatra a Tünde ránk nézne. Ez egy abszolút filmes és abszolút költői megfogalmazás, amelyben szinte minden patikamérleg pontossággal el van helyezve. Csak egy példát erre, hogy mennyire részlet gazdag a története a képnek. A női lábak, lábujjak, ahogyan szinte a 60-as években bármikor használható lenne ez a kép a pici kis fehérpöttyös ruhában, a haj formájában, minden hozza a 60-as, 70-es éveket. És akkor ott van egy lázadó, egy kihívó, egy érzelemmel teli meztelen láb, amelyek ugyan összeszorítódnak, de a hideg csempéken ott áll valaki, ahol még minden szépen és pontosan van megszerkesztve ezen a képen, furcsamód mintha kiugrott volna egy szobából, ott van mezítlábasan. Ezt azért szerettem volna ezt egy kicsit zavarosabban hozzáfűzni, mert ha a házi feladatot nézzük, a házi feladat üzenetét, pontosan az a jó, hogy a maga nyelvén a Tünde mindenről mesél, ami hozzá tartozik, vagy róla tudható az ő határain belül, amit megenged nekünk. És ez a kép ilyen értelemben nagyon jól van megfogalmazva. Ez nekünk egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

kétén

Valószínűleg nem csak a belső folyamatokra utal Zsuzsa, hanem a fényárnyék megfigyeléseivel a világos és sötét felületeknek a játékaira utal a cím megadással. Klasszikus portrét látunk, klasszikus iskola feladatot, ahol nagyon szépen rajzolódnak ki a hajtincs, állkapocs, állgödörformák a háttérrel együtt az azt hiszem, hogy ez kesztölci tapéta, ahol ilyen darabolt farostlemez darabkák vannak eredetileg a tapétára ráhelyezve és ez többször festhető – és a jobboldali részre érkezik be a fény, amely ezt a szép ellentétpáros ritmust létrehozza. Én mégis azt mondanám, hogy nagyon jó lenne, hogyha egy pici tükröződés, vagy valami a jobboldali szemhez is oda tudna érkezni, hogy ezt a tekintetet mind a két felületről láthassuk és szembe nézhessünk vele. Ahogyan például a jobboldali szem mellett a hajtincs az megkap egy pici fényt. Vagy egy parányi fejmozdulattal vagy valamilyen reflexszel ez megoldható lett volna. Ugyanakkor én azt mondom, hogy maga a sárgapántos ruha itt, most, ebben az üzenetben nem biztos, hogy szükségszerű. Lehet, hogy egy kicsit szűkebbre lehetne vágni, vagy egy másik ruhával megcsinálni ugyanezt a beállítást. Mert önmagában maga a portré, a haj, a haj rajzolatai megállják a helyüket és ez az erősebb sárga tónus és a vállnál lévő kivágás pedig egy picit elmozdítja a kép felső kétharmadában történő klasszikus üzenetet, a portré formátumot. Úgyhogy én ezt kétdisznós képnek értékelném. (szőke)
értékelés:

Arc nélkül

Nagyon szeretem ezt a képet. Valószínűleg egy fürdőkádba omlik be a hajmosás előtti vagy utáni pillanatban a hajtincsek sokasága. Az emberi homlok, koponya szinte kilóg a képből és a hajtincsek, mint egy ilyen japán filmben a hajtincsek kapják a főszerepet. És ezeket a furcsa oktopusz-szerű szerkezeteket izgalmas fényben, tükröződésekkel láthatjuk. Azt mondom, hogy de hát ez egy egész történet, ahogyan ezek az ívek abbamaradnak, visszakanyarodnak ott a kád szélén. De a történet az teljes egészében áll meg a lábán és énszerintem az baj, hogy itt az utolsó két kis tincset jobbról az alkotó elvágta. Nyilván nagyon nehéz fejjel lefele fényképezni a saját hajmosásunkat, de nagyon jó lett volna, hogyha ott befejeződik szépen az utolsó tincsek kanyarulata és tükröződése is. Viszont abban szeretném Ágnest bátorítani, hogy egy új út látszik kirajzolódni, és érdemes ezt az utat is bejárni, felfedezni. (szőke)
értékelés:

monte femminile

Egy fekete-fehér fotográfiát látunk az előző képhez hasonlóan az emberi test egy jelentős, de kis részletét makró technikával felnagyítva. Az akt leckébe érkezett ez a kép. Annyit mindenféleképp szeretnénk elmondani, hogy az a redukció, ami megtörténik ennél a képnél, hogy a színes világot fekete-fehérbe redukáljuk, az a redukció, ami megítélésünk szerint ennek az alkotásnak nem igazán tesz jót, mert olyanféle módon tárgyiasítja ezt a testrészt, hogy ez a tárgyiasság azzal a kopogós fekete-fehér tónusrenddel amit kap, bizony nagyon nehezen teszi asszociálhatóvá ezt a képet és ráadásul ez a fajta tónusszűkítés a test formáit is elidegeníti, tehát valószínűsítjük, hogy ez az egész ábrázolás színesben egy szerethetőbb, egy közelibb megközelítést mutatna a néző számára. A másik az pedig maga a nézőpont kiválasztása. Mégpedig az, hogy ennyire perspektivikus ábrázolásnál maguk azok a térformák, amik jellegzetessé tehetik ezt a képet, azok a térformák nehezen érzékelhetőek: tehát én elfogadom, hogy a kép színből következtethetően ez egy női testrészt, egy női mellet próbál ábrázolni, de ebben a beállításban és ebben a képkivágásban a fekete-fehér redukcióval együtt, ez egy viszonylag nehezen értelmezhető képi üzenet. Úgyhogy hogy ezt a képet, ezt ebben a formájában mindenféleképp visszautalnánk a szerzőnek ismétlésre, de itt azért azt szeretnénk megjegyezni, hogy nem csak a színes és fekete fehér közti váltás az, ami az ismétlést indokolja, hanem talán az is, hogy esetleg a Csaba ennek kapcsán, hogy ha ezt a redukciót nem alkalmazza, akkor ennek kapcsán talán lehet, hogy más kompozíciós meglátásokat is tehet. Úgyhogy nem kötelezően, szolgaian csak ezt a képet kell színesben visszaküldeni, mert gondolom, hogy ennek volt egy színes előzménye digitális fotóról lévén szó, hanem egyszerűen az lenne a jó megoldás, hogyha Csaba ezzel a kérdéssel egy picit még belül dolgozna, egy picit magában is tisztázná, hogy mi az, amit láttatni szeretne és hogy ahhoz milyen eszközöket, tehát miért és milyen eszközöket használ. (szőke-hegyi)

Geri

Újabban lovakat etetek.

A lovak fotózása mindig is egy hálás feladat, de nagyon nehéz. Nagyon nehéz rendszer. Először is a lovaknál, vagy a lovakkal való közös munkánál nagyon fontos az, hogy ezek az állatok bízzanak bennünk, hogy ilyen közelségbe kerülhessünk hozzájuk. Nyilván itt a fotográfus is egy bensőséges viszonyban van az állattal. A lovak nagyon érzékenyek mindenfajta elektronikára. Ugyanakkor azt kell, hogy mondjam, hogy általában a lovak szemei, amelyek nagyon különlegesek. Nagyon különleges, az érzelmeiket lehet a lovak szemeiben látni. És fura, hogy Geri, talán ha ló neve ez a szó, Geri szeme nem látszik ezen a képen. Nem tudom mi lehet ennek az oka. Most természetesen a nagyon szép íve a nyaknak, az állkapocs és tulajdonképpen az orr, orrcimpák, a száj, ezek amelyek főszereplői és ez az aranysárga tónusvilág, ami jó. És sejtésem szerint talán éppen azért nem látjuk a ló szemét, hogy abban a pillanatban egy egészen más hangulatot közvetítene a kép és ez az egységes sárgás, naplementés tónus, ez a boldog békeidő megváltozna. Lehet, hogy az alkotónak ezért volt az a döntése, hogy az eredeti képhez képest, vagy így fotózott, tulajdonképpen csonkolta a kép fölső részét. De én úgy gondolom, hogyha a házi kedvenc feladatkörébe érkezett be ez a kép, ez egy határozott döntés, hogyha jól értelmeztem, hogy az egész színvilág, ami itt fontos a közelben lévő állattal, akkor viszont ez egy új értelmezés és el kell tudnunk fogadni, de egy disznó megvan a képre. (szőke)
értékelés:

Jövő nyárig mellőzve

Talán ha jól sejtem, mert nem bírom itt a monitoron kivenni, talán egy kis hajó van a nádasban, de ezt szinte csak sejteni lehet. Érdemes lett volna egy zsebtükörrel, vagy valamivel azért egy picit rásegíteni erre a történetre, mert pont, ami a kép legfontosabb része, amellett, hogy egy tájképet látunk, egy természeti képet, nem nagyon rajzolódik ki nekem a táj főszereplője. És emiatt igazából ez a nádasos hangulat az, ami megmarad, hovatovább, mintegy szobabelsőnél egy óriás poszter, ami háttérként szolgál a családnak a szobában történő eseményekhez, meg az előtte lévő bútorokhoz. Nem kerül rá egy olyan plusz adalék az állóformátumú képre, amitől egy nagyon jó kezdés, helyrekerülhetne. Úgyhogy mivel a Gergőnek nagyon fontos és nagyon komoly munkái voltak, vannak, én drukkolva, de épp azért, hogy munkára serkentsem, én egy disznót adnék erre a képre. (szőke)
értékelés:

csipke

Egy fekete-fehér képet látunk, ahol szuperközeliben az emberi testrész és a textíliák egy talán egy csipkefüggöny, vagy egy szép melltartó szegélye makró felvételen látható. A cím félrevezető, mert ugye a Csipke a címe, de egyértelműen a szénfekete háttér és az előtérben lévő csipkének a sötét tónusai az emberi bőr felületét helyezik a középpontba. És ebben az értelemben pedig a 30-as lecke akt kategóriájába egy helytálló, jó kompozíciós játékot látunk itt. Tulajdonképpen egyetértek, meglepő, de egyetértek a házi feladattal. (szőke)
értékelés: