Szeretem ezt a gyönyörű pincesort, a sok szép azonos tömegű, és nagyságú épületet, de szinte lehetetlen megfotózni a sok zavaró körülmény miatt.

Mind a két kép önmagában értelmezhető és megáll önmagában. A két kép a pince fogalom alapján összekapcsolható, de én mégis azt mondom, hogy ezek a képek önmagukban annyira sűrítettek, hogy nem igénylik a kettes kapcsolódást, sőt, gyengítik egymást, mert más és más formavilágot, geometriát és absztrakciót mutat egy stúdium munka egyes szegmensei. Ebben a stúdium munkában az ellentétpárok vonzák Ferit, olyan sötét felhőket látunk, hogy szinte leugranak a kis meseházikók, ez a kép dinamikája. Nagyon jók a képek, de nem érzem benne azt a pluszt így párban, hogy egymásra épülnének. Az ornamentika fotókon túl, ami benne lehetne bármelyik Magyarország könyvben, nem érzem ezekben a képekben azt, hogy mi ezekben a Mácsai, hol van itt Mácsai. Ha mint illusztrációt kezeljük, mondjuk egy borvidék bemutatásához, akkor pedig ebben az illusztrációban fontos az, hogy a nézőnek, az úgymond vevőnek valami maradandó hívogató élményt adjon, és ehhez a képeknél nem lehet lehagyni az embert, mert akárhogy akarunk egy struktúrát mutatni, ez a struktúra önmagában bárhol lehetne, még az sem derül ki egy idegen számára, hogy ezek pincék, aki nem ismeri a helyet, bármi másra is asszociálhat, nem kapcsolódik a borvidék attól, hogy épületeket látunk. Kell az a borosgazda, kell az a szőlővenyigét cipelő asszony, valaki, aki kapcsolatot hoz létre köztem és a néző között, a pince és a szőlő között, aki kontextusba helyezi a formákat, ráadásul azt kell mondjam, hogy a képről kompozíciójában is hiányzik ez, a fenti kép bal alsó része üres, az út üres, az alsó kép ablakai zárva, ajtói zárva, nem hívogat, hanem zártságával elutasít. Tehát mindkét képről ugyanaz a formai és logikai elem hiányzik. A meglátás, tehát az alap jó, de a történetet ki kell bontani. (szőke)
értékelés:

Egy nagyon érdekes és izgalmas képet látunk, ahol a világot úgymond ketté metszi a fotós, és így van egy belső és egy külső történet, egy közeli és egy távoli helyzet és a kettőnek a határán van a felkiáltójel, a szög, ami a gondolatébresztő ebben a képben. Tehát ha letakarnánk a kép egyik vagy másik felét egy szép struktúrát, vagy egy szép távolba tekintést kapnánk, mindkettő jó formát mutatna, de a kettő együtt egy mélyebb üzenetet képes hordozni, bár ebben a helyzetben a címet mellékvágánynak érezzük, mellébeszélésnek a kép mondanivalóját illetően, mert a kép drámaibb, minthogy azt mondjuk rá, hogy nyugalom.

Ezt a képet, amelyet csak segítségképpen vagy javaslatképpen, azt mutatva, hogy foglalkozik az ember valami hasonlóval, csatolom ide, a képet sok-sok évvel ezelőtt, 1996-ban készítettem. Ez egy festmény és pusztán csak jelzés lenne arra, hogy ez a páros kompozíciós rend az alkotásoknál föl-fölsejlik. (szőke)
értékelés:

A kép egy alsó gépállás és amitől szeretjük és örülünk ennek a képnek, az az, hogy azon túl, hogy jól látható és értelmezhető, hogy egy ligetben valahol fákat fényképez a fotográfus, mégis a fáknak nem egy szokványos megközelítését, lombkorona, törzs, gyökér látjuk, hanem fék formái egymásba fonódása és ezek az ívek ezek a kapcsolódások a címmel együtt értelmezve hordoznak egy társult üzenetet, esetleg a magányról, párkapcsolatról, de a kép önmagában cím nélkül is egy nagyon jó ritmusjáték, ahol ezek az ölelkező formák fenn széttárulkodnak, mint egy elefánt ormány, és lent aztán valamennyire egymáshoz símulnak. Jó ritmusban vágta, metszette ezt a formajátékot, és természetesen jár érte a malac. (szőke)
értékelés:

Nagyon fontos a színvilága ennek a képnek, elsősorban a középen látható lámpaoszlop fénye világítja meg az előtérben lévő bokrokat, ez egy éjszakai neonlámpa lehet, maga az oszlop egy retro hangulat, és ettől a fénytől egy furcsa zöldessárgás színezetet kapnak ezek a félköríves bokrok, amelyek a kép alsó felületét fedik le. Nagyon erőteljesen expresszíven ez a kiégett fényfolt határozza meg a középpontot és körülötte egy sötét, az éjszakai városra jellemző picit váltakozó színű kék felületet látunk, amiben a vörösek keverék színként azért megjelennek, ettől a háttér sokkal érzelemdúsabbnak tűnik, túlfűtöttnek, és ezek a sárgás absztrakt foltok mégis elidegenítenek. A színvilág miatt egy fura dinamizmus, de elfojtás is jelentkezik, és mivel a részletek nem olyan fontosak a megvilágítás okán is, az egész olyan, mint egy képzőművészeti kirakós játék, vagy kollázs, ahol ezek a színek is leegyszerűsítettek, mondhatni transzparensszerűek és a formák is, azok játéka, az egyenesek és a félgömbök is, mint a közutakon látható megállító, figyelmeztető táblák és az azokon látható leegyszerűsített jelek, hogy mindenki által érthető legyen, mint egy manifesztum, beszél a kép. Ha visszagondolunk ezekre a táblákra, akkor például a zebrán átmenő ember is a legegyszerűbb eszközökkel, pálcika kéz, pálcika láb, pálcika fej, pálcika zebra, mindenki számára jól érthető kódolt nyelven mutatják a felhívást és talán ennek a képnek is van ilyen kódolt megközelítése a piktogramszerű jelekkel, két gömb pálcika és pálcika zászló motívumokkal, amelyekkel már többször is foglalkoztunk itt az Estiskolán, hogy milyen szimbólumokkal használja a képzőművészet. Ezen a vonulaton az alkotó konzekvensen halad végig, hovatovább még egy szatirikus élt is lehet érezni a képpel kapcsolatban. Kvízműsorokban lehet ezt néha érzékelni, hogy van a műsorvezető részéről egy kikacsintás, hogy én tudom, hogy tudod, de vajon kimondod-e, amit én tudok. Van az egészben a formai játékkal talán egy ilyen mögöttes üzenet is, mert máskülönben túl egyszerűnek tűnik a kép, még talán azt is lehet mondani, hogy ha másik utcán közeledik az ember a kép üzenete felé, hogy ez egy rontott kép, amikor véletlenül elkattant a fényképezőgép exponáló gombja. Csak ahhoz, hogy ebbe a kategóriába kerüljön az üzenet, a véleményünk szerint az itt lévő képi jelek túlságosan is konzekvensek, a népi versekre jellemző, és elsősorban a virágnyelven írt versekre jellemző kikacsintás is ott húzódik a kép mögött. Az óvodai életben ismert és szeretett dalok, amiket az óvónénik kék vagy fehér köpenyben a kisgyerekek kezét fogva körbe-körbe járkálva éneklik, hogy nyisd ki rózsám kapudat, kapudat. Mindezek mögöttes szimbólum rendszerét nem érzékelik a gyerekek, azt hogy az óvónénik mit érzékelnek, azt igazából nem tudjuk megmondani, de a tavaszváró, népi verselésből nem lehet kihagyni, hogy ezek a termékenységről szólnak. Ha nagyon lazán kezelné az ember ezeket az elemzéseket, és egy baráti társaságban ülne és nem elemzéseket folytatna, csak beszélgetne valahol egy társaságban, akkor még azt is meg lehetne kockáztatni, hogy ez a kép olyan üzeneteket hordoz, mint az afrikai népművészetben a női és a férfi motívumokat hol játékosan, hol nagyon is vérbő módon ábrázolja, miközben az első ránézésre ez a kép csak egy formajáték. (szőke)
értékelés:

Nekem színesbe is tetszett de ff szemmel kerestem rá.

Dénes itt megmutatja a férfi álmát, nem is nagyon akar félrebeszélni, nem is nagyon akar mást, mint a panniról beszélni, ez a párhuzam a nyíló virág és a női princípium között nem mai felfedezés, viszont ez így bár nagyon szép struktúrákat ad, de csak háttér, csak tapétája annak az áttételes üzenet lehetőségnek, amit Dénes most kihagyott. Egyszerűbben mondva nagyon primer ez a képi közlés, Dénestől nem ezt a fajta egyszerűsítést szoktuk meg, ráadásul ez az egyszerűsítés nem egy redukció eredménye és nem egy sűrítésé, hanem csak önmaga, csak önmagáról szól. Virág egyenlő panni. Igen Dénes, ezt tudjuk, de hogy van tovább a mese? Egy disznó, mert szépek a struktúrák. (szőke)
értékelés:

Szegkészítő, szegverő, a kovácsmesterség egyik ágához tartozó mesterember. Épületekhez különféle lécszegeket, pántszegeket, patkószögeket, boronaszögeket, vasúti talpfa-csavarokat, hajóács-szegeket készít.

Hát, Rembrandt, ez jut eszembe és az is látszik, hogy az élmény van a kép ebben, a vágy, a fizikai munka tisztelete és öröme és nagyon szépen van ez megfogalmazva. Talán alul egy picivel több beleférhetett volna. (szőke)
értékelés: