Egy teljesen hétköznapi arc, amiben valamiért mégis ott bujkál az idegen (alien)...

Ez egy nagyon szugesszív portré, és Nóra nem nagyon lacafacázik, nem nagyon kegyes magával. Ez nem baj, sőt, szeretem ezt, de azért ezeket a lépéseket nem olyan könnyű meglépni, hogy az ember azt mondja, hogy „na nesztek, itt vagyok, kezdjetek velem valamit, ilyen vagyok, x éves”. A hitelességét az idő adja meg sok mindennek, ennek a portrénak is. Az az idő, amit hagy Nóra, hogy megjelenjen ezen a képen. Ettől az egész számomra sokkal mélyebben beszélhet Nóráról, mintha ez akár egy mozgófilm lenne. Nóra aláveti magát a nézőnek. Egy olyan beállítást használ, hogy föl kelljen ránk néznie, és ez a beállítás ráadásul meg van bolondítva kicsit a világítás által, tehát olyan, hogy az ember nem tudja eldönteni, hogy most mi vagyunk fönt, és mi nézünk lefelé Nórára, avagy azt is el tudom képzelni, hogy mi fekszünk az ágyon, és Nóra fölénk hajol. Ez a kettősség megvan a képen, a perspektívából és a világításból adódóan. Nagyon köszönöm ezt a munkát, és Nóra ezzel a kettes leckét is teljesítette az első osztályból. (hegyi)
értékelés:    

"Ahogy a szél meglebbenti a függönyt. Nem a függöny, nem a szél. A lebbenés." (Fodor Ákos.)
Elnézést, nem szoktam verselgetni a képekhez, de erről ez jutott eszembe - vagy inkább ezt láttam meg benne...

Nagyon kedvelem ezt a képet, nagyon érzékeny meglátás, és a fókusz is érthető: Nóra itt a függönyre koncentrált, és nem az építészeti formákra, azokat sutba dobta. Nem érdekelték a bejáratok, az árnyékok, a felületes struktúrák, hanem az érdekelte, ami érzelmileg megfogta: ez a függönylibbenés. Azt hiszem, hogy ebben nagyon sok minden benne van. Legfőképpen az emberre utaló nyomok, de ezek mellett az ember hiánya, a magárahagyottság, valami olyan gesztus, amiben nagyon nagy adag nagyvonalúság van. Ezt nem tudom ennél értelmesebben megfogalmazni. Nekem ez kedvenc kép. Hogy ne csak száz százalékosan jót mondjak róla, lehet, hogy egy picit még lehetett volna vágni a képnek a jobb oldalából. Igaz, hogy a mozgás igényli azt a teret, de most az a háromszög, ami ott képződik, az kicsit zavar. Még azt is el tudom képzelni, ha nagyobbra van hagyva a kép körül minden, hogy ez az a kép, aminél akár a nagyításnál, akár digitálisan, a képek széle felé terjedő roncsolás lehet, hogy indokolható lenne. Ritkán mondok én ilyet, hogy utólagos bindzsi, ezt sem annak gondolom elsősorban, hanem annak, amikor hasonló hatást hozunk létre, mint a mechanikus vagy tradicionális fotográfiában, amikor az emulziót saját magunk készítettük, és egy hagyományos papírlapra lett ez fölkenve ecsettel. És ahol értük ecsettel a papírt, és ahová fölkerült az emulzió, ott létrejött a fotográfia, ahol nem, ott nem. Ez a fajta hatás az, ami esetleg ebben elférne, és méginkább elvenne a képnek a tárgyiasságából. Bár, saját magammal vitatkozva, az is igaz, hogy ha a tárgyiasságát nagyon elveszítjük a képnek, akkor elkönnyűl az egész, olyan érzelgős helyzetté válhat, meg van a veszélye. Lehet, hogy megnéznék egy ilyen verziót is, amiről én beszéltem, de ez is nekem nagyon tetszik. (hegyi)
értékelés:

A tutaj az idei Mensa táborban megrendezett tutajkészítő verseny egyik szereplője. A tutajokat a versenyzők helyben készítik el, és azokkal egy nem kis távot kell megtenni a Balatonon, min. 2 emberrel a fedélzeten, azaz a feladat elég komoly, pláne a mai kor modernebb úszó járműihez és szerszámaihoz szokott emberének. A feladat komolyságánál csak az élvezeti értéke nagyobb. :-)

Egy 11 képből álló képsorozatot kapunk Nórától. Most egy kicsit megfordítom a sorrendet, a végével kezdem. Arról, amiről mesélni szeretne, ezek a képek összességében jól mesélnek, az üzenet átjön, érzem, értem, sőt, még a hangulatnak az a része is meg tud érinteni, hogy ilyenkor, amikor egy ilyen képsort megnéz az ember, kialakul egy vágy, hogy de jó lett volna, ha én is ott vagyok. Ez egy erénye ennek a dolognak, hogy ezt az élményt, érzést föl tudja ébreszteni a nézőben. Szokatlan helyzet amit ábrázolsz, manapság ritkán fordul elő, hogy a hétköznapokban az embernek ilyen feladata lenne, hogy na akkor készíts egy tutajt, és menj azzal vízre. Nem ez a kapcsolatunk a természettel. Ez részben azért erénye ennek az egésznek, mert egy olyan helyzet, ami a viccessége és a humora mellett hordoz magában egy olyan üzenetet is, hogy hagyjuk-e magunkat eltunyulni, és ez indokolja azt a leiratot is, hogy ott belekerül az a szó, hogy Mensa. Ez most egy filozofikus okfejtés lesz: ha van értelme annak, hogy ilyen csoportok létesüljenek azon kívül, hogy a közös érdeklődésű emberek megtalálják egymás társaságát, az az, hogy ezeket a problémamegoldásokat esetleg később más, a hétköznapi életben jobban használható problémamegoldásoknál is csapatmunkában tudják használni. Ez ebből a szempontból ezen a képsoron is át tud jönni.
   Egyedileg végigfutva a képeken is mondanám a meglátásaimat: az első kép szűkre van kicsit vágva, a modell feje fölött még kellett volna a térből, a piros gumimatrac is jobb lenne, ha teljes méretében meglenne. Mivel ez egy nyitó és térképező kép is, amely bemutatja tárgyiasan a dolgot, akkor ennél szigorúbbnak kell lenni mértanilag. A második kép nekem rendben van, lehet, hogy föntről vágtam volna valamennyit, hogy kevesebb legyen a zavaró tényező, hogy magát a fókuszt erre a bácsira és az ő cselekvésére tudjuk vinni. Ez egyébként egy teljesen rendben lévő kép. A harmadik képpel semmi gond nincs, ez és a negyedik kép együtt adja azt, hogy tudtok ti veszélyesen élni, én úgy látom. A negyedik kép kifejezetten olyan, amire felszisszen az ember, hogy hát... bátor. Az ötödik kép szintén izgalmas, mert a ritmushoz kell, hogy a közeli képről valahogy át tudjunk váltani. A hatodik kép színesíti magát a palettát, de nem biztos, hogy annyira fontos ebben a sorozatban, ezt akár ki is lehetne hagyni, azért mert nem mutatod magát a cselekvést, amit ez a hölgy csinál. Viszont mint portré nem csak azért nem értelmezhető, mert nem néz ránk, hanem azért sem, mert az élességgel vannak némi gondok. A haja kár, hogy nem éles. Ha mint formát veszem, ez egy izgalmas forma, de akkor erre kellene koncentrálni. A hetedik kép kifejezetten jó, érdekes kéztartás, koncentráltság, benne van az erő, a feszültség. A következő képnél első pillanatban el kellett gondolkodnom azon, hogy itt most tulajdonképpen mit is látunk. Ez maga a vitorla lehet. Ebben az állapotában lehet, hogy ráfért volna valamennyi instrukció, avagy akkor megcsinálni ezt a képet, amikor a tutajon rajta van ez a vászon, és mellé állítani ugyanígy az embereket. Ebben a mostani helyzetben a fák olyan árnyékot adnak, ami miatt a két modell kevésbé értelmezhető. Én azt hittem, hogy ez egy sátorbontás, szóval nekem nem volt egyértelmű. A kilencedik kép lehetne a kérdéses hatodik kép helyett. Ott jól tudna működni. A tizes képet valahogy úgy kellene fordítani, hogy látszódjon az, hogy Sziporka (gondolom ez a csapatnév lehetett), és az alkotók is rajta legyenek, ezt a két dolgot össze lehetett volna hozni. Az utolsó kép nagyon izgalmas fotó, azzal, hogy úgy mennek ők bele a nagy semmibe, és a fene se tudja, hogy hol lesz itt a végállomása, de az elszántság abszolút látszik. Egyetlen kicsi megjegyzés: ha ezt én fényképezem, akkor valószínű, hogy az égből kevesebbet adok, mert az annyira nem fontos, viszont abból az útból, ahonnan ők jönnek, többet. Azok a csillanások izgalmasak lettek volna, amik a tó tükrén, mint árnyékok létrejönnek. Ezt sajnálom, hogy nincs benne. A sorozat nekem abszolút működik, a megvalósításban pedig az előbb elmondottak azok, amik az én meglátásaim. (hegyi)
értékelés:

Reakció Bara Nyár c. képére

Egy nagyon hangulatos képet kaptunk erre a leckére megoldásnak Nórától. A kompozíció az, amivel lehet még egy kicsit talán erősíteni. Tulajdonképpen a képhatárokkal tökéletesen egyet tudok érteni, és ezen a képhatáron belül lehet mozogni. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy ha meghagyom ezt a képhatárt és ezt a formát, akkor a kisfiú fejét lehetne mozdítani jobbra, és egy kicsit fölfelé. Egyrészt van egy fontos információ, hogy amerre a modell néz arrafele kicsit több helyet jó hagyni. Most a képnél kevesebb tér van a kisfiú feje előtt, mint mögött. Másrészt a nyaknál a vágás ha annyival lejjebb kerül, mint most a kisfiú feje fölött van hely, akkor kevésbé fuldoklik a modell. Ezt a hatást csak így tudom érzékeltetni, hogy fullasztó, ha ennyire az áll alatt rögtön vágunk. Ettől függetlenül maga a kép nagyon is izgalmas, pontosan abból kifolyólag, hogy Nóra alkalmazza azt a technikát, hogy a képben létrehoz még egy képet a kisfiú szemüvegén. Ha ezt a képet megfigyeljük, akkor összesűrítve, jól összefoglalva ott van a nyár összes élménye. Ha jól látom, ott egy baráti társaság, egy vízpart, lemenő nap, egy vitorláshajó is, tehát a nyaralás élménye abszolút jól nyomon követhető. És ami tetszik nekem az, hogy ez a napszemüveg nem egy valami nagyon modern, menő divat darab. Látszik rajta, hogy ez valamikor talán ezüst színű lehetett, és a használattól egy picit lekopott róla az ezüst festék, a fülnél és az orrnál is látszik ez, és kapott egy antikolós hatást azzal, hogy kilátszik maga a műanyag fehérje. Ez is plusszban hozzájárul ehhez a történethez. Olyan, mintha valamelyik havernő, vagy idősebb hölgy a társaságból odaadta volna a szemüvegét a kisfiúnak, hogy na Balázska, akkor vedd föl ezt a szemüveget. Van benne egy kis kópéság is, és én ezt abszolút jónak tartom, a háttér kiválasztása is tökéletes, ezek a zöldek nagyon jól keretezik a fejet. Csak a kép kivágásával nem értek egyet. (hegyi)
értékelés:

Öreg faszenes vasaló új szerepben...

Egyszer már volt egy ilyen kép az Estiskolán, de akkor még nem volt ilyen lecke. Tehát ez abszolút indokolja nekem azt, hogy ezt a technikát megkapjuk újból, ami úgymond egy ilyen hússütési trükk. Azt nem tudom, hogy régen nagyanyáink idejében is a nagymama vasalójával vajon lehetett-e húst sütni, vagy lehet, hogy fejbevágott volna érte, ha azt látja, hogy a flekkent az ő vasalójával súlyolom le. De hát ma már ezek a vasalók nicsenek a saját funkciójukban használatban, és hát így keresnek neki egy funkciót. Ez nagyon szimpatikus számomra, mert az, amikor egy ilyen használati tárgy már csak szobadíszként működik, az nekem nem annyira szívem csücske. Én nem nagyon szoktam olyan tárgyakkal körülvenni magam a saját döntésem szerint, amik csak egy régvolt funkciót hordoznak, de nem tudom azt utána a hétköznapokban használatba helyezni. Tehát még egyszer mondom, ez nagyon tetszik. És hát a kép megfogalmazása is jó. Lehet, hogy én még egy picit mozdultam volna a kamerával az óramutató járásával ellenkező irányba, mert most egy picit rövidülésben van ez az eszköz. Nem azt mondom, hogy nagyon profilból kell ezt fotózni csak, és csak onnan érvényes, de egy picit talán lehetett volna még mozdítani. Ráadásul még az a kevésbé átsült szelet, ami a képnek most a jobb oldalán van, az sem kerül akkor a képre. De lehet, hogy Nóra tudja azt, hogy miért éppen innen kellett, lehet, hogy ott állt valami vendég, aki várt a maga húsára, és ezért kellett innen fényképezni. Az külön tetszik, hogy egy olyan pillanatot talált Nóra, hogy a sülő ételnek, a párája, gőze, füstje ennyire erősen van jelen, ugyanis ez nem csak azt segíti, hogy a nyelvemen érezzem az ízt is, amit ez a hús képvisel, hanem azt is segíti, hogy egy kicsit misztikussá teszi, elemeli abból a környezetből, ahol ez a valóságban megtörténik. Tehát lehet, hogy ez valami összejövetel, fesztivál, és én annak örülök, hogy nem az történik, hogy találunk egy ilyen helyzetet, és nem nagyon foglalkozunk azzal, hogy közben a Jancsi bácsi meg az Ilonka néni ott van a háttérben, hanem a lehetőségeihez képest Nóra megpróbálta ezt úgy kimetszeni, hogy zavaró tényezők ne legyenek. Úgyhogy én ennek különösen örvendek, három csillag. (hegyi)
értékelés:

Egy sosemvolt leckére küldöm ezt a képet, az egyedüllét soha fel nem adott feladatára. Így a szorgalmiba megy. (Köszönöm az ötletet a leckére, oda megy - a szerk.)
Ugye a leiratból is tudjuk, hogy a Nóra ezt nem erre a leckére küldte, mert akkor még ilyen lecke nem volt. Ez egy ötlet volt részéről, amit fölvázolt, hogy ebből lehetne akár lecke, és én ezt elfogadtam, mert maga az ötlet kézenfekvő. Hogyha barátságról van lecke, akkor legyen a magányról is, hogyha a vágyról van lecke, akkor lehet az egyedüllétről is. Tehát mint lecke felvetést, én nagyon köszönöm Nórának, és a többieknek azt tudom mondani egyébként, hogy várom az olyan leckeötleteket, amikről úgy gondoljátok, hogy ebből a 38 leckéből kimaradt, és szívesen foglalkoznátok vele.
   A kép nagyon letisztult formai és nagyon jó dekódolható képi jelekkel dolgozik. Őszinte leszek, ha megvertek sem tudom, hogy milyen növény ez, amit itt látunk. Nóra ebben majd biztos segít. Valami kis kaspóban, kis növénytartóban laknak ezek a kis növény kisgyerekek, és megy a ricsaj az iskolaudvaron, és közben egy valaki kiszorult valahogy ebből a közösségből. Tehát, ha akarom, akkor ez az üzenet egyszerű, ugyanakkor egyszerűségében is jól értelmezhető és nem von le ez semmit az értékéből, hogy nem valami hatszor csomózott rafinériát kapunk. Hanem itt azt látjuk, hogy van mondjuk 73 darab, akik egy irányban mozognak, és ez a rendszer ettől még izgalmas és változatos, mert vannak, akik kitűnnek ebből a rendszerből fölfelé, vannak, akik meghúzódnak az árnyékban, de mindenféleképp egy csoport, és ebből az egy csoportból egy szem kikandikál. Annyit tudnék csak mondani, hogy most, ahol én egy picit a bizonytalanságot érzem, hogy ennél a képnél kompozícióban nekem nem teljesen van eldöntve az, hogy a kompozíció erősíteni akarja ezt a kitaszítottságot vagy elfordulást, bár szerintem nem is biztos, hogy ez kitaszítottság, mert szerintem ez önálló döntése ennek a kis növénynek, hogy ő arra keresi a maga jövőjét. Tehát hogy erre én rá akarok erősíteni, magyarán dekomponálom ezt a képet, vagy pedig őt állítom a középpontba, centrálisan komponálok. Ha az utóbbi utat választanám, akkor még jobban középre kellene húzni. Most a kettő között vagyunk. Igaz, hogy aranymetszésben nagyjából jó helyen van az a kis fejecske, csakhogy a tömegelhelyezés fölülírja az aranymetszést. Tehát, ha most úgy vesszük, hogy egy egységnyi tömeg a virágok mennyisége, nagyjából ezzel megfelelő egységnyi tömeg az a rész, ami a virágok fölött megjelenik, és kb. kétszer ekkora egység az a bödön, amiben laknak ezek a kis növénykék, akkor ebben a viszonyrendszerben kéne gondolkodnunk és akár azt mondani, hogy emiatt mondjuk elforgatom ez a kis cserepet, és akkor a fókusz jobban erre a kis egyéni utat kereső, magányos harcosra tudna kerülni. De a három csillag mindenféleképp meg van és várom Nóra további leckéit. (hegyi)
értékelés:

A sarok mögött bármi lehet...

Egy nagyon izgalmas szinte színpadi, szinte drámai beállítást látunk Nórától és nagyon tetszik az, hogy el kezdett játszani a fénnyel és ez a fény egy nagyon dinamikus kompozíciót hoz létre, egy nagyon dinamikus történetet indít el. Ugyanis, hogyha megfigyeljük, akkor most az arc és a kéz és a kéz által vetett árnyék között ide-oda tud cikázni a tekintet és várjuk azt, hogy mi fog történni. Hogy az arc fordul felénk, hogy a kéz tesz valami mozdulatot, tehát valamilyen jövőbe mutató gesztust várunk és ez a várakozás az, ami a feszültségét adja ennek a kompozíciónak. Van két apró megfigyelésem, amit szeretnék megosztani Nórával. Ebből az egyik az az, hogy van egy nagyon jó drapéria és ez a drapéria ez a vörös és ez nagyon jól ritmizál a feketével. A vörös és a fekete, a vörös és a szürke nagyon jó színdinamikát hordoz. Ha én vagyok, aki ezt a fotót készíti, akkor két dolgot megpróbálok. Nem tudom, hogy térben mennyire lett volna megoldható persze, ezt Nóra fogja majd igazolni, hogy ez egyáltalán lehetséges-e, hogy például ezt a drapériát a fönti résznél, tehát a kép tetejénél ez elé a fal vagy, vagy nem tudom ajtó, vagy mi akar ez lenni, ez eléhozom, tehát kvázi ne ez a fehér felület vágja a vöröset, hanem a vörös tudjon egy kicsit uralkodni ezen a fehéren. Tehát, hogyha ott az folytatódhatna valamilyen trükkel, hát nem tudom, mondom, hogy ez egyáltalán megoldható-e, hogy térben mekkora távolság van e között a két felület között, de ha megoldható lenne az izgalmas lenne, hogy az ott lógjon rá erre a falfelületre. Ha ez egy sínen van, vagy függönytartón, ez a vörös drapéria, akkor arról az ember leakasztja, kis szöggel, vagy nem tudom kis ragasztóval fölragasztja, hát annyit csak kibír, amennyi az expozíció, tehát hogyha nincsen is egy síkban ez a kettő, akkor is ezért valami kis csalással megoldható talán. A másik az világítás, hogy egy nagyon kisteljesítményű lámpával, nagyon pici, kevés kis fényt én a kép jobboldaláról adnék, tulajdonképpen a kamera mellől. Megint azt mondom, hogyha mondjuk a kamerát elképzeljük, hogy most hol helyezkedik el, attól mondjuk egy kéznyújtásnyira körülbelül elhelyezni valami nagyon kisteljesítményű szórt fényt adó lámpát, nem határozott fényt, mint ami itt most a főfény - ezzel azt érnénk el, hogy egy kicsit a képnek a bal oldala, az nem bukna ennyire be sötétbe, tehát ott azt egy picit visszahoznám. Ugyanis nagyon szép az a forma, ami a kéznél létrejön az árnyékból, nagyon jó egészen az arcig a testnek tulajdonképpen a feléig, vagy a testnek a vonaláig ez nagyon jól mutatkozik, de én azt a fajta vetett árnyékot valahogy próbálnám kiküszöbölni, ami a test mögött keletkezik. Mert ennek az árnyéknak igazándiból szerepe és hangsúlya az a kéznél van, és ott hoz létre nagyon szép árnyékokat, a test mögött ez már annyira nem lényeges. Nem tudom, hogy mekkora ez a falfelület, hogy a képnek a jobboldalánál mennyi van még. Mert hogyha ott még van tér, akkor viszont el tudom azt fogadni, hogy ez bebukik ilyen sötétre, akkor, hogyha itt van még körülbelül egy fél nórányi tér, amit még megmutatok, tehát akkor viszont még hozzátennék ehhez az oldalhoz, és akkor ez az árnyék a semmibe el tud veszni. Akkor ez működhet. Nyilvánvaló, akkor a újból ki kell egyensúlyozni azt a mérleget úgymond, ami most nagyon is egyensúlyban van, tehát akkor picit valószínűleg a függönyből is többet kéne mutatni. De egyébként azt kell hogy mondjam, hogy ezek, amiket én most mondok, ezek majd egy következő lépcsőfok lehet a világítással, de most azt mondom, hogy ez így is nagyon is rendben van és az üzenet nagyon is érthető. Aztán van még egy pici ilyen megvadítós történet, hogy mondjuk, hogyha a Nórának azon a vállán, vagy abban a kezében, hóna alatt, nem tudom, ami most sötétben van tartva, ott megjelenik egy vörös táska, például, akkor az tud feleselni ezzel a vörös drapériával és máris egy háromszög tud létrejönni, amivel még jobban megbolondítjuk, még jobban bepörgetjük úgymond a néző tekintetét. Tehát én azt mondom, hogy nagyon is jó, nagyon izgalmas az a történet, amire itt Nóra rátalált és én ezt javaslom szintén, hogy ezzel kísérletezzen még. Nagyon jó, hogyha ez valami olyan helyen van, ahova ő így el tud menni fotózni, akkor érdemes itt még más történeteket is elindítani. Három csillag. (hegyi)
értékelés: