Nyár, késő délután, hirtelen zápor, a forgalmas utca hirtelen elcsendesedett.
Zápor
Örülök annak, hogy ebben a furcsa télben most jön egy nyári kép, mert ennek is van iróniája. Ami a képet illeti, nekem ez egy nagyon kedves kép. Hoz egy gyerekkori élményt nekem, a kiürült utcáról, amikor a haverok eltűntek, én meg baktattam egyedül haza, és nem egészen így terveztem a délutánt, meg már biztosan idegesek otthon, hogy hol voltam, és még ez is bejött a képbe, hogy tulajdonképpen, ezek ilyen elfuserált nyáresték. Lehet, hogy ez a gyermekkor leckében is megállná a helyét, nekem legalábbis igen, mert megvan a sztori. Ami a leiratot illeti, hogy itt most a zápor hogyan jelenik meg, hát, ezen a képen ezt nehezebben tudom felfedezni. Nem biztos, hogy ez baj, mert a kép önmagától is működik, de ha hivatkozunk valamire, akkor az kérdés, hogy az hol van. Lehet, hogy ez egy nagyobb méretű képben jobban kijön, hogy esetleg ott a kis girbe-gurba járdán már megjelennek a felverődő esőcseppek, nem tudom. Ha itt a zápor a megfejtés, akkor az lenne a megoldása ennek a problematikának, hogy a Földhöz közelebb kell vinni a kamerát. Mert akkor fogod tudni érzékeltetni azt, hogy pocsolyák alakulnak ki, hogy ott csapódik a víz, vagy bugyborékok vannak. Ha ez kell, akkor ezt a döntést kellett volna meghozni. Arra kérem Anettet, hogy tegye meg, hogy nem hanyagol minket ennyire, nagyon várom a többi munkáját is. (hegyi)
értékelés:
Demeternek
Oké, hogy valamilyen sztoriba belehelyezed Demeternek a könyvét, de nem értem, hogy mi történik itt elöl, hogy összedőlt a Marokkó társasjáték, vagy színes spagetti szálakat ettünk vacsorára, vagy hogy ez mi akar lenni? Nem értem, hogy mi történik az előtérben, márpedig, ha nem értem, akkor nem tudok vele azonosulni sem. Szétkaszaboltad a borítót, mondhatni mozaikszerűen, éles sarkokkal, de itt a mélységélességgel van kérdés. Valamiért úgy érzem, hogy ez egyrészt nagyon szűk, nincs az enteriőrből hagyva semmi, hogy abba kapaszkodjak, másrészt, ha ezt a döntést meghoztam, hogy nem az enteriőr fog segíteni, akkor viszont azt mondom, hogy magával a formákkal kell tudni kezdeni valamit úgy, hogy a nézőnek valamilyen szinten legalábbis megfejthetővé váljon. (hegyi)
metál angyal
Tűrhető ünnepeket, és elviselhető újévet! (a címet Ájronmennek küldöm)
Reakciót kapunk tulajdonképpen erre az egész ünnepi feelingre, és ráadásul egy szeretetteljes üzenetet is kapunk, hogy Ajronmen kapott ajándékba egy csomó alumínium angyalt, és ezek számomra nagyon erősek. Ugyanakkor azt mondom, hogy Pista, jó lenne, ha értékén kezelnéd a kuszaságot, vagy a slendriánságot. Nagyon fontos. Nem akarom tőled ezt elvenni, nem akarlak én felöltöztetni téged kantáros nadrágba, meg nyakkendőbe, hogy te most félrenyalt hajjal szépen üljél rendesen a helyeden, mert ez szerintem ostobaság lenne a részemről. De az szerintem egy jogos elvárás, hogy gondold végig, hogy a második képnél az a két kéz hogyan szerepel, mert ez így most nekem olyan esetleges, és nem jó üzenet, hogy ott van valaki, de őt most tartjuk-e annyira fontosnak, hogy megjelenjen, mint szereplő, vagy nem. Ha nem, akkor miért van ott? Az első képnél is van problémám, mégpedig az, hogy van ez az egészen furcsa ködösnek tűnő, párás, nyirkos külső világ, és ehhez képest van egy belső, ami mint párhuzam tökéletes, ugyanakkor teljesen halott a belső ügy. De ez nem az a fajta jó halottság, ami morbiddá tenné ezt az üzenetet, hanem egyszerűen csak bedöglött a tónus. Ehhez az kellett volna, hogy valamivel derítsd a belső teret. Akár úgy is, hogy nem az angyalra deríted a legtöbb fényt, hanem magára a koszorúra, ez már a te mondanivalódnak a kérdése, hogy mit akarsz ezzel mesélni, hogy az angyal van a középpontban, a koszorú, vagy, hogy mi ennek az egésznek a bánatos humora. A lényeg az, hogy valami felé el kellene ennek mozdulni, mert az nem elég, hogy ezt meglátod. Én értékelem, de azért lássuk be Pista, hogy ennek fent kéne maradnia az utókor számára úgy, hogy nem mondja azt egy két hete fényképező valaki, hogy jajj, de hát ilyet én is tudok, sőt, én még be is kapcsolom a vakut. Nem a vaku lett volna a megoldás, de az biztos, hogy jót tett volna, ha akár egy íróasztal lámpát odaviszel, és azzal valamilyen fényt adsz a belső térből. Még az sem baj, ha az egy meleg tónusú fény, mert akkor legalább van valami különbség a külső és belső világ között egyébként is, szóval jót tett volna neki. Ráadásul furcsa egy gyermekkor, ahol sörös dobozokból csinálunk angyalt, már a gyerek szempontjából mondom ezt, mert elég korán szembesítjük akkor őt nem csak a fogyasztói társadalommal, hanem annak negatív hatásaival is, magyarán a részeg apával. Mindenesetre azt gondolom, hogy ez most így, miközben egy nagyon erős gondolatiság, és van humora is, a Pistás humor megvan, eközben a technika megint egy kicsit megbicsaklik. Attól még, hogy megvan az üzenet, attól még lehet azt normálisan csomagolni. (hegyi)
értékelés:
Üdv
Bandesz és Ányesz kellemes ünnepeket kíván mindenkinek!
Nagyon érdekes az a fajta üzenetrendszer, amit itt most látunk a két szereplővel ezen a torzítós üvegfelületen. Amivel nem tudok mit kezdeni, az a kéz, mert itt most idegen. Túl sok, túl határozott a jelenléte. Van egy álomszerű, meseszerű világ ezekkel a zöldekkel, ezüstökkel és a tükröződésekkel, és ebbe nem valami finom, ahogy belenyúl, miközben mondhatod azt rögtön, hogy: Zsolt, de hát, valahogy meg kellett tartani ezt a gömböt. Én meg azt mondom, hogy oké, akkor tedd le valamire, ami megtartja a mesét. Nem muszáj neked tartani ezt. Az első három leckében meghatározzuk magunkat, és haladunk az önismerettel, de azért nem kötelező minden egyes leckébe a kezünket, vagy a lábunkat belerakni, azt gondolva, hogy attól lesz személyes - igen, attól az lehet, ha jókor, jól, jó helyre esztétikusan van elhelyezve és nem esetlegesen. Ha ezt el tudjuk fogadni, akkor az a kérdés, hogy oké, akkor hogy áll össze a kompozíció? Mitől fog ez működni, ha nem a kezemtől, mert az viszonylag olcsóbban megoldja a problémát, hogy ott a kezem, ettől rajta vagyok, meg tartom is ezt az egészet, és nem kell törődnöm azzal, hogy ezt milyen miliőbe helyezem el. Pontosan itt lenne a lényege a dolognak, hogy valamilyenben el kell. Ez az, ami nekem ennek a képnek a hiánya. (hegyi)
értékelés:
Faárnyék
Ágnesnek is azt mondom, amit Zolinak mondtam, hogy a fény és árnyék leckét én most bezártam, nem kérek tőle erre a leckére több képet egy darabig. Kezdjünk el más leckékkel dolgozni, ugyanis teljesen másról szól ez a lecke, mint amit itt most kapunk. Más az értelme, és más az a fajta részben érzelmi, részben technikai, vagy tartalmi megközelítés, amit a lecke feladásakor gondoltunk. Az nem elég, hogy van egy árnyék ahhoz, hogy ez a lecke teljesüljön. Ez nem azt jelenti, hogy ez a kép rossz, hanem azt, hogy nem erre a leckére készült. Jó lenne, ha már vannak leckéink, akkor nem arról szólna a dolog, hogy készül egy kép, aztán végigfutunk a leckéken, és majd csak bedobjuk valahová, lehetőleg olyanba, amiben elég tágnak érezzük a határokat ahhoz, hogy a besorolás miatt ne bukjon ki. Én meg most az mondom, hogy pont a besorolással van a bajom. Mert ha kiveszem ezt a képet a fény és árnyék leckéből, akkor rögtön evidensé válnak azok a kérdések, amiket ez a kép felvet. Egyrészt az, hogy hova tetted a hangsúlyt. Van egy előterünk egy kerítéssel, rajta egy nagyon szépen rajzolt árnyékkal, a fatörzzsel és a lombjaival, aztán van egy második szintünk, ami valamilyen, talán étteremnek, vagy rendezvény helyszínnek a belső udvara, és egy ház fala. Ott, ha jól látom, valamilyen napernyő részlet van, faldíszítések, folytatódik ez a faárnyék, de már lényegesen kevésbé erősen, tehát maga a viszonyrendszer alapja fel van vázolva, ugyanakkor nincs története a dolognak. Azért, mert nem hagytál benne lenyomatokat az emberről. És ez azért lenne fontos, mert a hasonló a hasonlónak a barátja, tehát, az ember az emberi történeteket keresi, és ehhez nem szabad bizonytalanul hagyni a nézőt. Ha az ott egy napernyő, akkor lássam azt a napernyőt, mert akkor tudok ennek az egésznek a szürrealitásával mit kezdeni. Magyarán a kép felső részéből nekem hiányzik, ahogy az alsóból is. Az a bázis hiányzik, hogy ez egy utca, akár kutyaszarral, vagy eldobált csikkekkel, szóval, hogy valamilyen ritmusba helyezzem bele, ahonnan ő, mint egy ilyen szóló énekhang ki tud ragyogni. De így most ez nem történik meg. (hegyi)
értékelés:
Ablakok
Majd négy éve tologatom ezt a képet. Akkor még a tél leckére készült, de nem küldtem be. Meg ki se töröltem.
Az az érdekes ebben a képben, hogy első nekifutásra úgy tűnt, hogy ez egy magas fáról elkövetett fotó például, amikor a nagy hómezőben ott van két házikó, és már annyira betemette őket a tél, hogy emberi nyomokat sem látunk. Tehát, az első benyomásom, amikor megláttam a képet, ez volt. És aztán érdekes, hogy volt egy váltás a fejemben, amikor beugrott, hogy ezek ablakok lesznek, és nem házak, és a mellettük lévő tanya, vagy pusztaság. Szóval, ez egy érdekes kérdés, hogy mivel érted el, valószínű azzal, hogy jó a megvilágítás, jó a fényviszony, és tulajdonképpen jó az egésznek a ritmusa. Kicsit szűknek érzem, de ez valószínű, hogy azért van, mert pontosan ezt a hatást akartad elérni, hogy a fent és a lent, az oldalt, a magas és az alacsony, tehát azok a dolgok, amikben az ember egyébként meg tud kapaszkodni, azok ezzel a fajta lecsupaszítással, vagy egyszerűsítéssel eltűnjenek. Elvetted ezeket a mankókat, és egy új koordináta rendszer jött létre, és ez egy fontos dolog. Ennek nagyon örülök, mert a maga keresetlen egyszerűségében találtál valami olyat, ami időt álló üzenetté válhatott. Köszönöm! A 3 csillag és a leckemegoldás is megvan. (hegyi)
értékelés:
Miért?
Az a helyzet Attila, hogy én arra kérnélek most, ha lehet ilyet kérni, hogy egy kicsit mozduljunk el abból, hogy a gyerekeket fotózod. Azért vagyok ebben most ennyire határozott, és azért érzem azt, hogy ennek most jött el az ideje, mert szerintem ahhoz, hogy ezek a képek újból működőképessé váljanak, jó lenne, ha egy kicsit pihentetnéd ezt az irányt, ugyanakkor az viszont fontos lenne, hogy a többi kérdéskörben elkezdjünk kommunikálni képekkel, elemzésekkel, beszéljünk a munkáidról. Összefoglalva én most azt kérném tőled, hogy kezdj el a többi leckére dolgozni. Kaptam már róla annyi képet, hogy nagyjából ismerem a gesztusrendszerét, amit te belőle kihozol. Ugyanakkor arról nem vagyok száz százalékig meggyőzve a képeid által, hogy ez a találat mennyiben jogos, mert van egy olyan érzésem, hogy te őt akár instruálással, akár egy szituációs játékkal valamilyen érzelmi helyzetbe próbálod hozni, ugyanakkor, mintha ő mást valósítana meg, mint amit te kérsz. Egészen pontosan arra gondolok, hogy az, amit rendszeresen látok, mint gesztus, abban van egy csipetnyi fájdalom, van dac, van szomorúság, akár konokság, ez több képeden tetten érhető. Ugyanakkor jó lenne ha ezekkel úgy kezdenél el egyszer játszani, hogy az embernek ne legyen olyan érzése, hogy mondjuk azt mondod, hogy ez most egy vádló, egy kérdés feltevés, ami a címből adódik, ugyanakkor benne talán a fáradtság, vagy akár egy bármilyen helyzetből adódó szomorúság, vagy fájdalom erősebb, mint az a dac, vagy az a felhorgadás, amikor az ember feltesz egy kérdést. Ezt lehet finomítani majd, de ahhoz, hogy ebben tovább tudjunk lépni, szerintem neked sem árt, ha őt most egy kicsit pihenteted, mert új impulzusok jöhetnek a helyére, és ha ezekkel majd elkezdünk dolgozni, és visszatérsz hozzá, szerintem gazdagabb eszköztárral fogsz majd tudni dolgozni.
A másik, amit fontosnak tartanék Attila, hogy nagyon ritkán jönnek a képek. Azt mondom neked, hogy talán érdemes lenne több energiát fektetni ebbe az egészbe, mert akkor fogunk tudni többet megismerni egymás gondolkodásából, ha van miről beszéljünk. Ha havonta egy kép jön, akkor ez elég nehéz lesz. Ez nem csak rád igaz egyébként, hanem azokra is, akik ennyire ritkásan küldenek képet. A tehetség lehetőség és kb. 10%-nyi az, amennyit a végeredményhez hozzá tud tenni, igaz, a legfontosabb 10%-ot. De önmagában a tehetség soha nem tud kibontakozni akkor, ha nincs táplálva szorgalmas munkával. Ahogy az írónak kell a napi penzum, a képalkotó fotográfus sem tudja a rutint és a biztonságát megszerezni akkor, ha csak hébe-hóba exponál. Ráadásul itt a téren van lehetőség az oda-vissza kommunikációra, aminek alapja az, hogy legyen miről beszélni. Bizony, kilóra meg kell csinálni párezer képet, hogy eljöjjön az áttörés a tapasztalás által. Ha protestálok a hézagosság ellen, az értetek történik. (hegyi)
reggel
Ami ebben számomra izgalmas, és szerintem Viki figyelmét is ez keltette fel, az a redőnyön átszűrődő fény, és ennek a játéka a függönyön és a falon, és ez egy nagyon izgalmas ügy. Amin érdemes lesz majd elgondolkodni, az az, hogy amikor meglátok egy ilyet – nyilvánvaló, hogy az idő az korlátos, hiszen nem fog örökké fennállni ez a helyzet, hogy pont oda, pont úgy süt a fény -, érdemes azt megnézni gyorsan, hogy mi van például ezen a polcon, és hogy az mennyire szolgálja azt, hogy a ritmus működjön. Itt most két dologra hívnám fel a figyelmet, van a szótárak mellett mind a két irányban egy félig dőlt könyv, és ez zavar engem mind a két oldalon. Miközben az egyik oldalon ezt le lehetne vágni, mert nem jelentene problémát ez az egy-másfél ujjnyi vágás a bal oldalon, sőt, még tömegelhelyezésben is segítene a képen, ha ennyivel kisebb lenne, akár a felcelluxozott képek határvonalánál meghozható lenne ez a vágás, a másik oldalán lévő három eldőlt könyv is zavar annyiban, hogy pont ebbe a fényjátékba kavarod bele. Ezeket érdemes lett volna exponálás előtt levenni. Nagy baj nincs, mert ez egy jó megfigyelés, és ha olyan környezetben készült, ahova vissza tudsz menni, vagy ahol laksz, akkor, ha tudod az, hogy ez reggel 9:16–kor készült, vagy délután 2–kor, márpedig ezt az exponálási adatokból vissza lehet nézni, akkor nagyjából ugyanabban az időben, hasonló időjárási viszonyok között ez megismételhető. Azt mondom, hogy nekem ez egy tökéletes leckemegoldás, és megvan rá a 3 csillag, de a kompozíciós problémák miatt ha lehet ilyet kérni, főképp azért, mert a gyakorlás a ti érdekeiteket is szolgálja, kérnék egy ismétlést. (hegyi)
értékelés:
Zombie Apocalypse
Az a helyzet István, hogy a gondolatiságot tökéletesen értem, és ez egy tökéletesen rendben lévő üzenet, de a kivitelezéssel problémám van. Egyrészt nyilvánvaló, hogy van egy technikai gát, amit a készülék tud, ebbe nem nagyon kötök bele, hogy most mennyire jönnek át azok a struktúrák, amik egyébként szerintem fontosak. Gondolok itt erre a porcukor havazásra, ami a kép jelentős részénél életlen, és ez nem tesz jót ennek a dolognak, az anyagszerűsége csökken. Kompozícióban most ez olyan talált képes megoldás, ugyanakkor annyira nem erős ez a találtsága, hogy ez mintegy szociografikus horus archívum elvigye a vállán a képet, hanem inkább rontva van, de ez nem egy pozitív értelmű rontás. Azt gondolom, hogy annyit mindenféleképpen megért volna, hogy eldöntsük azt, hogy ebben az elforgatásban mekkora részünk van, tehát, ha már elforgatom az egésznek a tengelyét, akkor azt mennyire forgatom el, és milyen új ritmust hozok létre. Másrészt meg nem vagyok benne biztos, hogy most ehhez hozzáad például a padlózat, miközben az valóban érdekes, hogy több ilyen tepsi készült, és azok itt egymásra vannak hányva, de hát, ezt akkor most el kell dönteni, hogy mire megy ki a fuvar. Akarom ezt ábrázolni, tehát kell a szocio, az absztrakció kell, a humor? Egyszerre minden valószínű, hogy nem fog menni. Vagy viccesek vagyunk, de akkor valószínű, hogy billegni fog a technika, vagy áttételes üzenetet küldünk, és a formákra figyelünk, és akkor a humor szerintem kevésbé fontos, vagy legalábbis csak nagyon lehelet finoman jó, ha jelen van. Azért vagyok ebben bizonytalan, mert maga a gesztus 3 csillag lenne, és a humorát értem ennek a képnek, miközben ezt nem teljesen a humor leckébe küldted, ugye. Azért vagyok bajban, mert a technikával nem tudok mit kezdeni, és azzal, hogy ennyire fésületlen a kompozíció. 1 csillag. (hegyi)
értékelés:
Lábmosás
Az ötlet kiváló, a kivitelezés annyiban továbbgondolásra érdemes, hogy ami most izgalmas, az a kád leeresztő csavarjának a tükröződésében megjelenő talp. Ez tökéletes, és a megjelenő vízcseppekkel együtt nagyon rendben van ez a fajta absztrakció. Ugyanakkor a valóság megjelenítése, a lábfejre zuhogó víz szerintem lényegesen kevesebb hangsúlyt kap, mint kellene. Tulajdonképpen olyan, mintha a véletlennek lenne köszönhető az, hogy ez egyáltalán megjelenik a képen, miközben egy fő motívum. Tehát ahhoz, hogy ez arányaiban működjön, én úgy érzem, hogy ehhez a képhez legalább még egyszer ennyit hozzá kellene tenni lefelé, és akkor, ha nagyjából bokáig megjelenne a láb, akkor szerintem, egy izgalmasabb megoldást kapnánk, és ráadásképpen az értelmezés is könnyebb lenne. Ugyanis a lábmosásról beszélsz, és ez most nincs nagyon a képen. Valami történik, de nem biztos, hogy a néző ezt szerethetően át tudja élni. Valamilyen bázisának – ahonnan elrugaszkodunk -, azért kell lennie a képnek. Nem lehet teljes elvontságában meghagyni egy történetet úgy, hogy valahol életlenül belekerül a fő motívum. Én ezt gondolom. Visszaadnám ismétlésre, ha lehet. (hegyi)
Rétegek
Hangulatában erős szimbólumokat használsz, és jó a kompozíció is, meglátásom szerint a feladatot is teljesíti a kép, ami számomra kérdéses, az a technikai minősége. Úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy ezek a struktúrák a néző által befogadhatóvá váljanak, és a differenciák érzékelhetőek legyenek, és főképp itt az utómunkára gondolok, ennél kevésbé kopogós, kevésbé roncsolt tónusrendű képet kellett volna készíteni. Magyarán minden jó és szép, csak a kivitelezésnél valamiféle olyan utómunka történt, ami nem segíti, hanem szerintem inkább gyengíti az értelmezést. Lehet, hogy ez abból adódik, hogy mobiltelefonnal készítetted a képet, és ez azt is jelenti, hogy a mobiltelefonos felvételnél jó, ha az ember tudja, hogy a készülék mire képes, mert itt most a rétegekről beszélsz, erről szól a kép címe, hogy a macskakő, és a rá felhordott bitumen hogyan tűnik át, vagy hogy ezek a rétegek hogyan jelennek meg a mi valóságunkban. De én azt gondolom, hogy ezt jobban kellene érzékeltetni abban a tekintetben, hogy megkülönböztethetőek legyenek ezek nem csak formában, hanem tónusban és struktúrában is. Teljesen mást ad egy bitumen, és teljesen mást egy kockakő, de ezek most itt nagyon hasonlóra vannak hozva. Ez az, amit megjegyzésként hozzá tudok tenni, azt kérem Zolitól, hogy tegye meg, hogy a rendelkezésére álló technikai eszközöket annak megfelelően használja, hogy azok mikre képesek. (hegyi)
értékelés:
Önárnykép
Azt kell, hogy mondjam, hogy ez egy izgalmas találat Nyözö részéről, és tulajdonképpen jó a gondolatisága is. Azt nem tudom megmondani, hogy ha a figura egy lépéssel még elmozdulna jobbra, talán kevésbé lenne lukas a kép közepe. Azért erre is kellene figyelni, ha megoldható. De a tér konstrukciója, és ennek az egésznek a megfogalmazása nekem működik. Ez az egy lépés még hiányzik a figurával. Megint fény és árnyék leckét kapunk, hát, igen, minden fény és árnyék, mert képzeld el, hogy ha nem lenne fény, akkor nem tudnád megcsinálni a képet. Most már azt mondom neked Zoli, hogy hagyjuk ezt a fény és árnyék leckét, jó? Ezt most becsuktam, erre nem kérek több képet egy darabig. Próbáljunk ebből elmozdulni, mert ez bujkálás. A fény és árnyékra tökös képek kellenek, nem bármi, amit nem tudok vagy nem merek máshogy és máshová megfogalmazni. Ez megkapja a 3 csillagot, mert a kép jó. De kérem, hogy mélyedj el a többi lecke filozófiájában is. (hegyi)
értékelés:
Karifa
Karácsonyfa hozzávalói:
- Filc anyag (különböző színűek)
- Olló
- Körző
- ceruza
- Tű, cérna
Körzővel köröket rajzolok, ezeket körbevágom. Aztán felfűzöm a filckorongokat.
A kész Karácsonyfa. Jó munkát kívánok az alkotáshoz! Kedden este 20 órakor mesélek az elkészítéséről a rádióban :-)
A rádiójáték és a képi megformálás mindenféleképpen fontos, mert a többieket próbálod mozgásra serkenteni. Tegyük hozzá azt, hogy ennek a tempója, és a mennyisége azért még a megkívánt alatt van. Fotográfiai szempontból a korábbi munkáiddal összehasonlítva azonban ez kevés, csak arra jó, hogy az ember nagyjából képben legyen, hogy mit is kell csinálni, tehát látom kilóra, hogy mit kell összerakni, de képileg ez nem megoldott. (hegyi)
értékelés:
És még mindig
Az a helyzet Alexandra, hogy jól megfogod a mozgást, és azt kell, hogy mondjam, hogy ezt már tényleg nagyon érzed, hogy hogyan kell egy gyorsan száguldó autót kihozni a képre, hogy olyat láthassunk, amit ott a nagy izgalomban, vagy a nagy felfordulásban nem. De a kompozícióval vannak problémák. És azért ez sem más ám, mintha három almával, meg két körtével csinálnál egy csendéletet, vagy valakit lefotóznál, mint portrét, mert ezeknél a képeknél is elvárás az, hogy milyen esztétikai minőséget képvisel az, amit csinálsz. Ezt azért mondom, mert ennél a szintnél az a következő lépcső, hogy mondjuk bármelyik sportlap a te képedet válassza, és ne a másét. Ehhez viszont az kell, hogy határozott döntéseket hozz, legyen meg az, aminek meg kell lennie, tehát, ha ott egy befutó van, akkor az, ha egy baleset, akkor az, ha kitört a kereke, akkor az. Tehát, hogy jó pillanatokat kapjál le, szerintem, ez menni fog. De az is fontos, hogy ne csak a jó pillanat szülessen meg, hanem mindez olyan módon legyen becsomagolva, hogy az visszautasíthatatlan legyen, és azt mondja az ember, hogy ezt így, és csakis így lehetett megcsinálni, és megemelem a kalapom. Ez a kép még nem az. Azért nem, mert hiányzik róla például a felvert por, azért nem, mert nem tudom, hogy ő kicsoda, és mit csinál, és miért. Egy sorozatban még talán elfér, de ha egy képről beszélünk, akkor ebben határozottabbnak kell lenni. Ebben érzek én még problematikát, 2 csillag. Annyit még hadd tegyek hozzá Alexandra, hogy nagyon lazán vagy jelen, és ahhoz, hogy haladást érj el, ahhoz, hogy ez működjön, ahhoz igenis szükség van arra, hogy rendszeres legyél. Neked a sport a mindened, és ezt én abszolút el tudom ismerni, az autós sport nekem is fontos, és nagyon szeretem, nyilvánvalóan hozzád képest még műkedvelői szinten sem vagyok, de az fontos, hogy ha fotográfiáról beszélünk, akkor ne csak mindig a könnyebbik végét próbáljuk. Lehet, hogy az első lépéseket illetően neked ez könnyen megy, ugyanakkor a továbblépésnél fogod magadnak megnehezíteni a dolgot azzal, ha nem gyakorolsz, és ha nem vagy rendszeres. Tessék a többi leckével is haladni. Az első három leckét megnézném ám tőled újból. (hegyi)
értékelés:
hejzetfeljelentgetés
[jwplayer|config=16:9|file=/sites/default/files/13/12/bereczistvan131212_1.mp4|image=/sites/default/files/13/12/bereczistvan131212_1.jpg]
Árpi szelet vetett, és vihart aratott, és nagyon örülök annak, hogy reagáltok egymás munkáira, ráadásul ebben van anyag rendesen. Azt hozzáteszem, hogy én ennél egy kicsit még bevállalósabb lettem volna. Ez a munkáskesztyűmet fújom körbe festékkel dolog, hát, ne haragudj Pista, de egy kicsit most csalódtam. Nem is értem, hogy mi ez a finomkodás, már ne haragudj, de ez egy kicsit olyan nekem, mint gumival, szóval, hogy miért kell. Pont a bevállalósága miatt lenne ez izgalmas, az, hogy az Árpi féle geget túlhúzod. Na, de hát ezzel, a munkavédelmi kesztyűvel? Pista, ne haragudj már! A többi része egyébként rendben van, mert megvan ennek a szociója, és megvan ennek a humora, úgyhogy minden szép, minden jó, de hát ez a része... nem tudom. A másik meg az, hogy ha már ilyen kis baltával faragott a dolog, mint ahogy a többi dolog is körülötted, akkor lehet, hogy még ezt is fokoznám egy kicsit. Szóval, kicsit talán több szemetet hagynék benne, vágásban is talán több ritmuscsúszást. Azt mondom most neked, hogy ez a 3 és a 4 csillag között mocorog, és most nem tudom, hogy azzal teszek-e jót neked, ha azt mondom, hogy ez 3, és tessék nekem még majd ebből küldeni üzeneteket, vagy ha azt mondom, hogy 4, és akkor lehet, hogy leülsz a babérjaidra, és nem csinálsz filmet. Nem tudom, hogy melyik a jobb, mindenesetre én várnám a többi filmet is, úgyhogy 3. (hegyi)
értékelés:
Hozzászólások
Török József
2024. 12. 30. - 21:27
"Se está acabando ya." "-És a fiúk. -Na pufff. -Ági és a.fiúk. -Az már félig Kontroll csoport…
Bartos Ágnes
2024. 12. 29. - 15:34
Én is meghallgattam,köszi Gabri és Gyula. Szépszomorú volt valóban, mint minden mostanában.
Aureliano
2024. 12. 28. - 13:14
Na, ezt is meghallgattam. Izgalmas az olasz kaland, érdekes lett volna hallgatni a felújításról.…
Aureliano
2024. 12. 28. - 12:15
Meghallgattam. Csodálatos borsodi japán halandzsareppet is tartalmazott, ami tetszett. Gyula is…
Nagy Zoltán A.
2024. 12. 27. - 21:16
Jelezném, hogy az árnyas patakot szeretném elkérni háttérképnek. -- az a Sagittario folyó egyik…