Elemzés

Reakciót kapunk tulajdonképpen erre az egész ünnepi feelingre, és ráadásul egy szeretetteljes üzenetet is kapunk, hogy Ajronmen kapott ajándékba egy csomó alumínium angyalt, és ezek számomra nagyon erősek. Ugyanakkor azt mondom, hogy Pista, jó lenne, ha értékén kezelnéd a kuszaságot, vagy a slendriánságot. Nagyon fontos. Nem akarom tőled ezt elvenni, nem akarlak én felöltöztetni téged kantáros nadrágba, meg nyakkendőbe, hogy te most félrenyalt hajjal szépen üljél rendesen a helyeden, mert ez szerintem ostobaság lenne a részemről. De az szerintem egy jogos elvárás, hogy gondold végig, hogy a második képnél az a két kéz hogyan szerepel, mert ez így most nekem olyan esetleges, és nem jó üzenet, hogy ott van valaki, de őt most tartjuk-e annyira fontosnak, hogy megjelenjen, mint szereplő, vagy nem. Ha nem, akkor miért van ott? Az első képnél is van problémám, mégpedig az, hogy van ez az egészen furcsa ködösnek tűnő, párás, nyirkos külső világ, és ehhez képest van egy belső, ami mint párhuzam tökéletes, ugyanakkor teljesen halott a belső ügy. De ez nem az a fajta jó halottság, ami morbiddá tenné ezt az üzenetet, hanem egyszerűen csak bedöglött a tónus. Ehhez az kellett volna, hogy valamivel derítsd a belső teret. Akár úgy is, hogy nem az angyalra deríted a legtöbb fényt, hanem magára a koszorúra, ez már a te mondanivalódnak a kérdése, hogy mit akarsz ezzel mesélni, hogy az angyal van a középpontban, a koszorú, vagy, hogy mi ennek az egésznek a bánatos humora. A lényeg az, hogy valami felé el kellene ennek mozdulni, mert az nem elég, hogy ezt meglátod. Én értékelem, de azért lássuk be Pista, hogy ennek fent kéne maradnia az utókor számára úgy, hogy nem mondja azt egy két hete fényképező valaki, hogy jajj, de hát ilyet én is tudok, sőt, én még be is kapcsolom a vakut. Nem a vaku lett volna a megoldás, de az biztos, hogy jót tett volna, ha akár egy íróasztal lámpát odaviszel, és azzal valamilyen fényt adsz a belső térből. Még az sem baj, ha az egy meleg tónusú fény, mert akkor legalább van valami különbség a külső és belső világ között egyébként is, szóval jót tett volna neki. Ráadásul furcsa egy gyermekkor, ahol sörös dobozokból csinálunk angyalt, már a gyerek szempontjából mondom ezt, mert elég korán szembesítjük akkor őt nem csak a fogyasztói társadalommal, hanem annak negatív hatásaival is, magyarán a részeg apával. Mindenesetre azt gondolom, hogy ez most így, miközben egy nagyon erős gondolatiság, és van humora is, a Pistás humor megvan, eközben a technika megint egy kicsit megbicsaklik. Attól még, hogy megvan az üzenet, attól még lehet azt normálisan csomagolni. (hegyi)
értékelés:

Ágnesnek is azt mondom, amit Zolinak mondtam, hogy a fény és árnyék leckét én most bezártam, nem kérek tőle erre a leckére több képet egy darabig. Kezdjünk el más leckékkel dolgozni, ugyanis teljesen másról szól ez a lecke, mint amit itt most kapunk. Más az értelme, és más az a fajta részben érzelmi, részben technikai, vagy tartalmi megközelítés, amit a lecke feladásakor gondoltunk. Az nem elég, hogy van egy árnyék ahhoz, hogy ez a lecke teljesüljön. Ez nem azt jelenti, hogy ez a kép rossz, hanem azt, hogy nem erre a leckére készült. Jó lenne, ha már vannak leckéink, akkor nem arról szólna a dolog, hogy készül egy kép, aztán végigfutunk a leckéken, és majd csak bedobjuk valahová, lehetőleg olyanba, amiben elég tágnak érezzük a határokat ahhoz, hogy a besorolás miatt ne bukjon ki. Én meg most az mondom, hogy pont a besorolással van a bajom. Mert ha kiveszem ezt a képet a fény és árnyék leckéből, akkor rögtön evidensé válnak azok a kérdések, amiket ez a kép felvet. Egyrészt az, hogy hova tetted a hangsúlyt. Van egy előterünk egy kerítéssel, rajta egy nagyon szépen rajzolt árnyékkal, a fatörzzsel és a lombjaival, aztán van egy második szintünk, ami valamilyen, talán étteremnek, vagy rendezvény helyszínnek a belső udvara, és egy ház fala. Ott, ha jól látom, valamilyen napernyő részlet van, faldíszítések, folytatódik ez a faárnyék, de már lényegesen kevésbé erősen, tehát maga a viszonyrendszer alapja fel van vázolva, ugyanakkor nincs története a dolognak. Azért, mert nem hagytál benne lenyomatokat az emberről. És ez azért lenne fontos, mert a hasonló a hasonlónak a barátja, tehát, az ember az emberi történeteket keresi, és ehhez nem szabad bizonytalanul hagyni a nézőt. Ha az ott egy napernyő, akkor lássam azt a napernyőt, mert akkor tudok ennek az egésznek a szürrealitásával mit kezdeni. Magyarán a kép felső részéből nekem hiányzik, ahogy az alsóból is. Az a bázis hiányzik, hogy ez egy utca, akár kutyaszarral, vagy eldobált csikkekkel, szóval, hogy valamilyen ritmusba helyezzem bele, ahonnan ő, mint egy ilyen szóló énekhang ki tud ragyogni. De így most ez nem történik meg. (hegyi)
értékelés:

Az a helyzet Attila, hogy én arra kérnélek most, ha lehet ilyet kérni, hogy egy kicsit mozduljunk el abból, hogy a gyerekeket fotózod. Azért vagyok ebben most ennyire határozott, és azért érzem azt, hogy ennek most jött el az ideje, mert szerintem ahhoz, hogy ezek a képek újból működőképessé váljanak, jó lenne, ha egy kicsit pihentetnéd ezt az irányt, ugyanakkor az viszont fontos lenne, hogy a többi kérdéskörben elkezdjünk kommunikálni képekkel, elemzésekkel, beszéljünk a munkáidról. Összefoglalva én most azt kérném tőled, hogy kezdj el a többi leckére dolgozni. Kaptam már róla annyi képet, hogy nagyjából ismerem a gesztusrendszerét, amit te belőle kihozol. Ugyanakkor arról nem vagyok száz százalékig meggyőzve a képeid által, hogy ez a találat mennyiben jogos, mert van egy olyan érzésem, hogy te őt akár instruálással, akár egy szituációs játékkal valamilyen érzelmi helyzetbe próbálod hozni, ugyanakkor, mintha ő mást valósítana meg, mint amit te kérsz. Egészen pontosan arra gondolok, hogy az, amit rendszeresen látok, mint gesztus, abban van egy csipetnyi fájdalom, van dac, van szomorúság, akár konokság, ez több képeden tetten érhető. Ugyanakkor jó lenne ha ezekkel úgy kezdenél el egyszer játszani, hogy az embernek ne legyen olyan érzése, hogy mondjuk azt mondod, hogy ez most egy vádló, egy kérdés feltevés, ami a címből adódik, ugyanakkor benne talán a fáradtság, vagy akár egy bármilyen helyzetből adódó szomorúság, vagy fájdalom erősebb, mint az a dac, vagy az a felhorgadás, amikor az ember feltesz egy kérdést. Ezt lehet finomítani majd, de ahhoz, hogy ebben tovább tudjunk lépni, szerintem neked sem árt, ha őt most egy kicsit pihenteted, mert új impulzusok jöhetnek a helyére, és ha ezekkel majd elkezdünk dolgozni, és visszatérsz hozzá, szerintem gazdagabb eszköztárral fogsz majd tudni dolgozni.
   A másik, amit fontosnak tartanék Attila, hogy nagyon ritkán jönnek a képek. Azt mondom neked, hogy talán érdemes lenne több energiát fektetni ebbe az egészbe, mert akkor fogunk tudni többet megismerni egymás gondolkodásából, ha van miről beszéljünk. Ha havonta egy kép jön, akkor ez elég nehéz lesz. Ez nem csak rád igaz egyébként, hanem azokra is, akik ennyire ritkásan küldenek képet. A tehetség lehetőség és kb. 10%-nyi az, amennyit a végeredményhez hozzá tud tenni, igaz, a legfontosabb 10%-ot. De önmagában a tehetség soha nem tud kibontakozni akkor, ha nincs táplálva szorgalmas munkával. Ahogy az írónak kell a napi penzum, a képalkotó fotográfus sem tudja a rutint és a biztonságát megszerezni akkor, ha csak hébe-hóba exponál. Ráadásul itt a téren van lehetőség az oda-vissza kommunikációra, aminek alapja az, hogy legyen miről beszélni. Bizony, kilóra meg kell csinálni párezer képet, hogy eljöjjön az áttörés a tapasztalás által. Ha protestálok a hézagosság ellen, az értetek történik. (hegyi)

Az a helyzet István, hogy a gondolatiságot tökéletesen értem, és ez egy tökéletesen rendben lévő üzenet, de a kivitelezéssel problémám van. Egyrészt nyilvánvaló, hogy van egy technikai gát, amit a készülék tud, ebbe nem nagyon kötök bele, hogy most mennyire jönnek át azok a struktúrák, amik egyébként szerintem fontosak. Gondolok itt erre a porcukor havazásra, ami a kép jelentős részénél életlen, és ez nem tesz jót ennek a dolognak, az anyagszerűsége csökken. Kompozícióban most ez olyan talált képes megoldás, ugyanakkor annyira nem erős ez a találtsága, hogy ez mintegy szociografikus horus archívum elvigye a vállán a képet, hanem inkább rontva van, de ez nem egy pozitív értelmű rontás. Azt gondolom, hogy annyit mindenféleképpen megért volna, hogy eldöntsük azt, hogy ebben az elforgatásban mekkora részünk van, tehát, ha már elforgatom az egésznek a tengelyét, akkor azt mennyire forgatom el, és milyen új ritmust hozok létre. Másrészt meg nem vagyok benne biztos, hogy most ehhez hozzáad például a padlózat, miközben az valóban érdekes, hogy több ilyen tepsi készült, és azok itt egymásra vannak hányva, de hát, ezt akkor most el kell dönteni, hogy mire megy ki a fuvar. Akarom ezt ábrázolni, tehát kell a szocio, az absztrakció kell, a humor? Egyszerre minden valószínű, hogy nem fog menni. Vagy viccesek vagyunk, de akkor valószínű, hogy billegni fog a technika, vagy áttételes üzenetet küldünk, és a formákra figyelünk, és akkor a humor szerintem kevésbé fontos, vagy legalábbis csak nagyon lehelet finoman jó, ha jelen van. Azért vagyok ebben bizonytalan, mert maga a gesztus 3 csillag lenne, és a humorát értem ennek a képnek, miközben ezt nem teljesen a humor leckébe küldted, ugye. Azért vagyok bajban, mert a technikával nem tudok mit kezdeni, és azzal, hogy ennyire fésületlen a kompozíció. 1 csillag. (hegyi)
értékelés:

Hangulatában erős szimbólumokat használsz, és jó a kompozíció is, meglátásom szerint a feladatot is teljesíti a kép, ami számomra kérdéses, az a technikai minősége. Úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy ezek a struktúrák a néző által befogadhatóvá váljanak, és a differenciák érzékelhetőek legyenek, és főképp itt az utómunkára gondolok, ennél kevésbé kopogós, kevésbé roncsolt tónusrendű képet kellett volna készíteni. Magyarán minden jó és szép, csak a kivitelezésnél valamiféle olyan utómunka történt, ami nem segíti, hanem szerintem inkább gyengíti az értelmezést. Lehet, hogy ez abból adódik, hogy mobiltelefonnal készítetted a képet, és ez azt is jelenti, hogy a mobiltelefonos felvételnél jó, ha az ember tudja, hogy a készülék mire képes, mert itt most a rétegekről beszélsz, erről szól a kép címe, hogy a macskakő, és a rá felhordott bitumen hogyan tűnik át, vagy hogy ezek a rétegek hogyan jelennek meg a mi valóságunkban. De én azt gondolom, hogy ezt jobban kellene érzékeltetni abban a tekintetben, hogy megkülönböztethetőek legyenek ezek nem csak formában, hanem tónusban és struktúrában is. Teljesen mást ad egy bitumen, és teljesen mást egy kockakő, de ezek most itt nagyon hasonlóra vannak hozva. Ez az, amit megjegyzésként hozzá tudok tenni, azt kérem Zolitól, hogy tegye meg, hogy a rendelkezésére álló technikai eszközöket annak megfelelően használja, hogy azok mikre képesek. (hegyi)
értékelés:

A rádiójáték és a képi megformálás mindenféleképpen fontos, mert a többieket próbálod mozgásra serkenteni. Tegyük hozzá azt, hogy ennek a tempója, és a mennyisége azért még a megkívánt alatt van. Fotográfiai szempontból a korábbi munkáiddal összehasonlítva azonban ez kevés, csak arra jó, hogy az ember nagyjából képben legyen, hogy mit is kell csinálni, tehát látom kilóra, hogy mit kell összerakni, de képileg ez nem megoldott. (hegyi)
értékelés: