Elemzés

Szobortalp

A helyzet az, hogy ez egy jó megfigyelés, de a jó megfigyelés inkább annak szól, hogy az elmosódott háttérben lévő foltok, és a lábujjak jó ritmust adnak, ugyanakkor a képkivágást nem nagyon tudom értelmezni. Az a baj, hogy vannak olyan dolgok - tudom, hogy ezt a legnehezebb tudomásul venni -, amelyek nem készek a fotográfiára, nem készek a megörökítésre. És nagyon szeretném, ha magát a szót itt pontosan értenénk. A megörökítés azt tartalmazza, hogy örök, azaz egy lenyomat, ami utána már nem módosítható. És ez a megörökítés a feladata a fotográfiának, és minden ábrázoló művészetnek, ugyanakkor azt gondolom, hogy vannak olyan helyzetek, amik sajnos nem tudnak működni. Így van ez ezzel a beállítással is. Ha nincs meg ennek a lábujja, akkor az lehet a szobrász hibája, mert nem gondolt arra, hogy ezt más valahogy át szeretné majd értelmezni, de akkor ez a forma, mint tanulmány működik, de mint kép nem. (hegyi)

Mikulásgyár

Mikulás ujjbábhoz felhasznált anyagok:
- Textilfilc ( piros, fehér, testszínű)
- Olló
- Technokol ragasztó
- Filc
- Tű, cérna (varrógép)
- Papír (szabásmintához)

Mikulásgyár

Kiszabott formák összevarrás előtt.

Mikulásgyár

Összevarrt piros testrész. Felragasztott szakáll, sapkaszél, pompom, orr.

Mikulásgyár

A kész mikulás. December 3-án 20 órakor hallható Padon című műsoromban részletesen elmesélem a készítés menetét. Boldog Mikulást kívánok!

Nem nagyon szeretném ezeket képileg elemezni, mert fotográfiaként nem értékelhetőek, ugyanakkor illusztrációként működnek az adott rádióadáshoz. Örülök annak, hogy Anita elkezd megint ezzel dolgozni. Egy kicsit összeszedettebb képi munkát várnék, mert ez így önmagában billeg, és nagyon sok kihívással küzd, már csak ha mást nem mondok, azt a vörös függönyt a gyerekszobában, amitől az ember agyvérzést kap, talán érdemes lenne elhúzni ahhoz, hogy ne legyenek ennyire torzak a színek. Aztán a kompozíció és az elrendezés viszonyrendszerét most nem akarom itt tovább boncolgatni. A három csillagot azért kapja meg, mert ehhez készült egy rádióműsorban lévő blokk is, és az egész együtt fontos, önmagában a képek nem eléggé érettek. (hegyi)
értékelés:

Feltámadás

Sokáig kellett azon gondolkodnom, hogy hol és miből lesz itt a feltámadás, és hogy mihez akar Zoli itt most minket segítségül hívni, hogy értelmezzük. Aztán bevallom férfiasan, hogy sokadik megnézésre, most az elemzésnél ugrott be, hogy ott van egy Krisztus szobor részlet, maradvány. Az a helyzet, hogy nem működik a dolog úgy, ha az ember nem tölt elég időt, megint az idő itt a trükk. Az idő pedig ahhoz kell, hogy egy megtalált helyzetből az ember képet formáljon. A találat tökéletes, jó ez a járda, jó a tükröződés, jók a falevelek, jó az is, amit a tükröződésben látunk. Ez az egész jól másolódik egymásra, tényleg olyan, mintha egy többszörös expozíciót kapnánk, ugyanakkor nincs végiggondolva az, hogy mi az, ami ebben a ritmusban emeli az irányt, és mi az, ami ebbe belerondít. Azok a levélszárak, amiket itt most látunk, főképp az, ami a testet keresztülhúzza, nincs értelmezve. Ha akarom, akkor végig lehetett volna vinni azon az úton, hogy ezek úgymond akár, mint a stigmatizálásnak a jelei működjenek, tehát akár dárdákként, vagy szögekként értelmezhetőek legyenek, de ez nem történik meg, viszont formailag abszolút szétveri az egészet. Az a bajom, hogy ez ráadásul nem is ismételhető. Hiába mondom azt, hogy Zoli, ezt ismételd meg, mert valószínű, hogy ugyanezt még egyszer már nem fogod megtalálni. Ha most egy kicsit patetikus akarok lenni, akkor a Jóisten a kezedre játszott egy labdát, és azt nem kaptad el. A fotográfia a legritkább esetben kerül elénk úgy, hogy az formailag, tartalmilag egységes és kész legyen. Valamit mindig kell vele molyolni. Vagy a nézőponton kell változtatni, vagy az optikán, vagy ki kell venni, vagy hozzá kell tenni valamilyen képelemet, tehát nem lehet megúszni azt, hogy az ember mentesüljön az alól, hogy rendezzen. Itt ez a rendező elaludt. Még egyszer mondom, jól a párhuzamok, jók az irányok, de az, amit kapunk, az formailag nincsen rendbe téve. Az egész egy zavaros ügy marad, miközben nagyon kevés kellett volna ahhoz, hogy ez értelmezhető legyen. Igen, megláttam, de oda kell menni a pocsolyához, és ki kell venni azt a keresztbe futó levélszárat, meg a többiből is akár ki kell még mozdítani, a kép felső részéhez akár még tenni egy-két levelet, tehát létre kell hozni egy olyan belső ritmizálást, ami nem egy túlrendezett szituáció, de mégis valamilyen nyugalmi, vagy koherens helyzetet hoz létre. Ez most nem történt meg. Ráadásul, bevallom, hogy az időhöz sem nagyon tudom kapcsolni, de ez ilyen szempontból mellékes. Erre most adok 1 csillagot, mert a meglátás abszolút jó, és örülök annak, hogy Zoli ilyeneket észrevesz, és ez egy nagyon fontos dolog. De nem elég észrevenni, és nem elég futtában készíteni gyorsan egy mobiltelefonos felvételt. Ez is beesett a tanulmány fiókba úgy, hogy közben valamit elvesztettünk, mert ezt a Jóisten nem fogja még egyszer odadobni. Megrendezni meg elég nehéz lesz. Ha tudod, hogy ez hol van, persze, ki lehet várni olyan időjárást, vagy olyan szituációt - hát, nagyon sok sikert kívánok hozzá, hogy ezt meg tudd esetleg ismételni, nagy dolog lenne, de inkább arra hívnám fel most a figyelmedet, hogy legyen ez tanulság arra, hogy egy képet hogyan viszünk végig. (hegyi)
értékelés:

A történet nagyjából ugyanaz, mint az első két leckében. Számomra itt egy kicsit kifulladt a dolog, ugyanis nem érzem a kohéziót az egyes elemek között. Humoros, geg, poén, ugyanakkor nem látom azt, hogy ebből hogyan lépünk tovább. Tehát, amíg az első és a második között volt egy minőségi lépcső, és az egész történet működött, most úgy érzem, hogy ez a második leckénél nem tud továbblépni. Az első és a második között volt egy formai felbontás, egy ritmikai bontás abban, hogy ez a nagyon szabályosan négyfelé választott képernyő megmozdult. Ez a mozdulás marad meg itt is, ugyanakkor nem nagyon értem, hogy mit keres itt a szeneslapát, vagy hogy miért van ott ez az üvegszárító tartó azon túl, hogy persze, formailag lehet egy testnek is gondolni, vagy olyan, mint egy abroncs, amit régen a szoknyákhoz készítettek, de akkor ezt tessék jobban végigjátszani. Szóval, most azt gondolom - nem tudom, csak így gondolom -, hogy olyan, mintha erre kevesebb időt, vagy energiát fordítottál volna, mint a második képre. Dani, maradjunk abban, hogy az első kettőt elfogadom, de már csak böcsületből is, szeretném, ha ezt megismételnéd, hogy valamilyen ívben ez haladjon, valamilyen végcél felé. Történjen ezzel valami, amitől tovább tud lépni annál, mint ami a második leckénél van, mert azt gondolom, hogy ha nagyon megpiszkálom, akkor ez lehet akár egy második lecke, de a harmadik leckébe nem lép be. Nem tudom a térbeliségét, és a testi mivoltát megfogni ennek az egésznek ezen keresztül, amit most mutatsz. (hegyi)

Téli reggel

Nagyon jó az a játék, amit látunk, és abszolút a leckébe illő meseiség. Sajnálom a technikát. Jómagam is készítek mobillal képeket, és ennek számomra ott van a trükkje, hogy az ember, ha kiismer egy technikát, vagy egy eszközt, akkor azt már ennek az ismeretnek a birtokában tudja használni. Most azt érzem, hogy itt ez félrecsúszott. Nem is azért, mert van egy nagy kiégett folt, bár az sem válik előnyére a dolognak, hanem a falstruktúra, lehet ez egy tapéta, mindegy, ami az egésznek megadja a bázisát, ez nekem olyan szinten roncsolt és zajos, hogy esztétikailag nem fér bele - túlzizegi ezt az egészet, túlmozogja, és ez a túlmozgás elveszi a figyelmet a belső mozgásról, ami nagyon szépen megvalósulna az árnyékfigurákkal. Az én véleményem szerint egyrészt az egész háttér dologból lényegesen kevesebb is elég lenne, nem nagyon értem, hogy mi szükség van a jobb oldalon erre a nagy flekkre, másrészt érdemes lenne ezt a megfigyelést, mint tanulmány kezelni, és megismételni egy olyan leképező eszközzel, ami a tónusokkal gazdagabban tud dolgozni. (hegyi)
értékelés:

Haladunk előre, és örülök annak, hogy Dani végigvisz egy gondolati irányt. Ez a leckemegoldás is hasonló képernyőképekkel dolgozik, mint az előző, ugyanakkor a dolognak van egy technikai része, és annak örülök, hogy kitöltésre kerültek a felesleges részek azzal, hogy úgymond kapunk egy leiratot, hogy hogyan is kell képernyőképet csinálni. Mindezzel együtt ott vannak azok a már beküldött képelemek, amikkel Dani már jelentkezett hozzánk a Látszótérre, és ebből ő tulajdonképpen összeállított kollázs technikával egy portrét. Azért érdekes ez, mert tornáztatja az ember agyát, nem csak a forma miatt, hogy összeálljon nekem ebből egy kép, egy egység arról, hogy hogyan is nézhet ki Dani, mert ez a második leckénél valamilyen szinten feladat, hanem azért is, mert keresi az ember a kapaszkodókat. Hogy mi miért került oda, és mi miért ebben a méretben, vagy formában akar működni, és hogy hol vannak azok a rontások, vagy elcsúszások, megbicsaklások, amik által ez az egész tulajdonképpen aztán a végén vagy kiad, vagy nem egy új minőséget. Hozzátenném azt, hogy vannak olyan kis pöszmöszök, amikre még mindig azt mondom, hogy nem biztos, hogy száz százalékig erősítik azt az üzenetet, amit Dani mutatni szeretne. Tényleg apróságoknak tűnhetnek. Ilyen például az, hogy a kép bal oldalán egy képernyőkép, ami a háttérben van, elindul, aminek nincs túl sok szerepe szerintem, ami egy gyűjtőoldal képernyőkép készítésre. Ettől valahogy az egész olyan nekem, hogy hát, van egy hátterem, de nem igazán jól illesztettem rá a képeket. És talán ennek esik áldozatul a többi kép ritmusa is, ugyanis ez a kékes valami, amit itt kapunk ebben a felbontásban, ebben a képi összhatásban, nem biztos, hogy ugyanezzel az erővel tud szerepelni, vagy akár a kép bal alsó részén levő szájdarab, mint amivel a többi megjelenik, tehát határozottságában billeg nekem egy kicsit ez az egész. Még egyszer mondom, mindezzel együtt, mint gondolatiság, még azt is mondom, provokatívnak tartom, és ez jó, mert a provokáció mindig válaszra ingerel, ez egy fontos dolog, és jó gesztus. Megadom a 3 csillagot és a leckemegoldást is, és várnám Dani reakcióját. (hegyi)
értékelés:

Dani egy érdekes játékba fogott, grafikai elemekből, képernyőképekből csinált egyfajta montázst. Az életének különböző területeit láthatjuk itt, különböző közösségi felületeket, ahol ő jelen van. Ezek közül az egyik a Látszótér, és ez mindegyik valahol egy profiloldal, ahogy én látom. Egyfajta bemutatkozás ez a közönség felé, vagy részére. Az irány abszolút tetszik, hogy a különbözőségben találni meg a párhuzamokat, ez jól működik, és tulajdonképpen minden egyes belépésnél ez az első, hogy az ember beiratkozik, kitölti a maga kis formuláit, megad magáról adatokat, vagy nem, álnéven van jelen, vagy valós névvel, ami nyilvánvalóan az adott közösségtől függ. Ez a munka ebben a tekintetben abszolút jól mozog, és jól felismerhető. Talán egyetlen egy problémám van, ami nem más, mint az iskolássága. Az, hogy ahhoz, hogy felismerjem ezt a dolgot, hogy felismerhetőek legyenek ezek a közösségi terek, ahhoz számomra nincs szükség arra, hogy mindegyik kitöltse a képernyő teljes részét, és ennyire elvágólagos legyen ez a szerkezet. Lehet, hogy én valamilyen módon fókuszáltam volna egy-egy terület sajátosságára, kevesebb képelemmel dolgoznék, és abból állítanék valamit össze, így talán attraktívabb lehetne az ügy. Most azt látom, hogy ugyanazzal az értékkel szerepelnek a Windows indító menüjének a gombjai, valamennyi talán a háttérből is felsejlik, tehát, elég sok minden van, ami eleve elvonja a figyelmet, és aztán mindehhez vannak kihasználatlan területek, azok a szürkék, amit az adott webdesigner nem töltött ki információval, avagy amik az adott képernyőfelbontásnál már nem tudtak feltöltődni tartalommal. Miért mondom ezt? Azért, mert ahhoz, hogy ez működjön, ennek ebben a képernyőfelbontásban is működnie kéne, tehát, ott már némi probléma adódik számomra, amikor valami felbontás, vagy méret függővé válik, mert ott valami olyat határozok meg a néző számára, hogy márpedig te kénytelen vagy az én rendszerembe, az énáltalam megadott technikai feltételekkel belépni. És ez bizony kizár embereket ebből a dologból. Én most egy viszonylag nagy monitoron nézem ezt, és ennél a monitornál elég erősen kell dörzsölnöm a szememet, hogy ezek a képernyőelemek beazonosíthatóak legyenek. Értem én, hogy nem biztos, hogy cél az, hogy minden azonosítható legyen, ugyanakkor sajnálom azt a teret, amit itt most feleslegesen az egyes oldalaknak a szürke sávjai kitöltenek. Ritmusban nem érzem ezt így nagyon egyben. De az első leckére ez egy nagyon frappáns gondolat. Mindaz, amit elmondtam, az az én személyes, szubjektív ízlésem, ettől függetlenül objektíven, mintegy első leckés bemutatkozást abszolút el tudom fogadni. Úgyhogy Dani, megvan az első leckéd, én ezt jó gondolatnak tartom hozzá, és a többiről meg beszélgessünk. (hegyi)
értékelés:

Vasalnivaló

Nagyon érdekes ez a képi világ, amit Noémi itt mutat, és nagyon örülök neki, hogy megint valami dinamikus, új irányt keresett magának ebben a formaiságban. Hogy itt most arról van szó, hogy egy furcsa perspektívát talált, vagy megfordította ezt a képet, a lényeg szempontjából tulajdonképpen mindegy, mert egy olyan esztétikai, formai rendet hozott létre, ami abszolút működőképes. Talán ez a két szemnek felfogható fehér forma a kép közepén nekem egy kicsit erős a többihez képest, nem tudom, hogy az mitől van ott, de a formaiság működik. Egyetlen problémám van, mégpedig a kép felső határvonala, mert ott nekem valahogy rendezetlen a történet, főleg nagyjából a kép közepétől jobbra elhelyezkedő dolgokkal van problémám. Ha én készítem el ezt a képet, akkor valószínű, hogy azt a döntést hozom meg, hogy azt, ami a kép jobb felső határvonalánál történik, azt a fekete belógást én már levágom, és akkor lényegesen koncentráltabb lenne szerintem ez a formai játék. Ettől függetlenül ez egy jó ritmus erre az absztrakt leckére, az irányt jónak tartom. Azért még egy dolgot hadd mondjak mindehhez: az absztrakciónál nem árt, ha a néző tud valamibe kapaszkodni, mert ha minden kapaszkodó kötelét elvágjuk, vagy minden létrát kirúgunk alóla, amin ő meg tudna állni, akkor egyszer csak elvesszük a kedvét attól, hogy megfejtse a képet. Egyszerűbben fogalmazva, ha annyira túlgondolunk, vagy túlforgatunk egy szituációt, hogy ne lehessen felismerni, akkor annak sokkal vegytisztább formai ügynek kell lennie. Sokkal grafikusabbnak, sokkal kevesebb képelemmel dolgozónak. Itt azért elég nagy a rendetlenség, elég nagy a vibrálás, mindehhez képest viszont nem tudom beazonosítani, hogy mit látok. Elvetted annak a lehetőségét, hogy azonosulni tudjak azáltal, hogy felismerek valamit, és jön az úgynevezett „aha” érzés. Ez most elmarad, és ettől talán a katarzis is. (hegyi)
értékelés:

Aszfaltdzsungel

Az a jó, hogy nagyjából egy időben érkezik két munka egy alkotótól, amiben van egyféle párhuzam, mégpedig az, hogy ami az egyik képen (ennél az aszfaltdzsungelesnél) a témából adódó csökkentett dinamika és színtartomány, az a másik képnél egy csinált ügy. Jól látható, hogy itt is viszonylag kevés színnel dolgozik az alkotó. Ha jól látom, talán a galambon van valamennyi szín, és a közúti jelzéseken a sárga, a többi pedig ebben a szürkés-kékes tónusban van. Ez hangulatilag nagyon jó alapot nyújt. Nem szoktunk ugye mással összehasonlítani, de talán az nem baj, ha a saját munkánkkal hasonlítunk össze valamit. Ennél a munkánál ez működik, a másik munkánál nem. Ha párhuzamot kellene vonnom, akkor ez a munka igazolja talán azt, hogy miért nem érvényes a szelektív színezés. A házi feladatra érdekes meglátás, hogy az épített környezetre küldöd ezt a képet, mert az a lecke nem egészen erről szól, hanem közösségi terekről, épületekről, építészetről. Hangulatilag abszolút jó az irány, ugyanakkor nem látom azt, hogy ez egy jellegzetesen felismerhető építészeti helyzet lenne. Az általánossággal sincsen baj, de a formáknak akkor is működnie kell. Határozott gyalogátkelőnek, határozott aknafedőnek, tehát határozott tárgyaknak kell jelen lenni, itt most ez azért nincs meg. Míg a hangulati dolgok számomra teljesen működőképesek, addig a tárgyi megvalósulás nem az. Én ezt most visszaadnám továbbgondolásra. (hegyi)

Humán beállítottság

Nem kocka vagyok. Hanem gömb.

Elég sokat beszéltünk már a Látszótéren arról, hogy mi a helyzet a szelektív színezéssel. Egy picit történelmileg oda mennék vissza, hogy régen amíg nem volt színes fotográfia, addig a fekete-fehér kópiákat kézzel színezték, de ennek teljesen más szerepe volt. Más volt a hatása, és más élményt adott, ugyanis benne volt a kézműves technikának az ereje és esetlegességéből adódó egyedisége. Ennél a képnél azt kell, hogy mondjam, hogy attól, hogy a fő motívumot kiemeled, még nem fog erősebben megállni a lábán. Máshogy fogalmazva: szájbarágós. Azért, mert középre rendezted a modellt, tehát eben a centrális kompozícióban eleve ő az egyetlen felismerhető alak, ráadásul a formák is olyanok, amiből a személy jól kiemelkedhet, tehát nincs szükség arra, hogy még pluszban ráerősítsünk a történetre. De ha már elkezdesz ezzel dolgozni, akkor ezt tessék végigcsinálni, tehát, akkor tessék kiszínezni a képet, lehetőleg kézzel. Ahhoz, hogy ez a dolog működjön, szükség van arra, hogy ne elégedjünk meg azzal, amit a szoftver nyújt. Tessék végiggondolni ezt az egészet, és ennek értelmében küldeni erre a leckére egy ismétlést, mert én nem a színezés ellen vagyok, de az a technika, amivel ez elkészült, az nem tudja azt az erőt sugározni, amire szükség volna. Tehát a színezés abszolút használható, ugyanakkor a szelektív színezés nem az az alkotói szint, amivel szerintem foglalkozni kellene, nem egy kreatív művészi, vagy alkotói irány, hanem ez egy reklám irány. Ez az egyetlen terület, ahol ez elfogadható, bár az én személyes véleményem az, hogy ott sem működik. Ami a képet illeti, a meglátással tökéletesen egyet értek, tulajdonképpen a kompozíció is működik, bár azt nem nagyon értem, hogy miért ferde a horizont, vagy ha ferde, akkor miért nem határozottabb ez a döntés, ugyanakkor a kép működne, mint egy 3 csillagos leckemegoldás, de nem tudok mit kezdeni ezzel a színezése játékkal. Azért vagyok nehéz helyzetben, mert az első képeknél nem szoktunk túl szigorúak lenni, pontosan azért nem, mert egy útkeresésben vagyunk. Azt gondolom, hogy itt is meg kell adnunk azt az engedményt, hogy meglegyen a 3 csillagos leckemegoldás azzal a feltétellel, hogy készüljön erre a feladatra egy újabb megoldás is. (hegyi)
értékelés:

Sicc a sitten

A poént értem a képnél, hogy miért sitt, mert ugye rácsokat hoz létre a küllő. Mint poén, nagyjából el is tudom fogadni. Jó ez a szómágia, ez a sicc a sitten, ezt nem is boncolgatnám tovább, mert azt a célt szolgálja, hogy odafigyeljenek a képre, és ezt meg is teszi. A felső régióból levágnék egy ujjnyit, mert a lánc pontosan elég lenne ahhoz, hogy ezt értelmezhetővé tegye. Ha már ott van az a fogaskerekes rész, meg az a vas rész, ami tartja a kereket, az már nekem sok. Figyeld meg, ha letakarod az ujjaddal, és csak a lánc valahová kifut a képen, az pont elég lenne. Ennyi a problémám. Ugyanakkor, mint leckemegoldás tökéletesen rendben van. Igen, ilyenek a macskák, vannak nekik helyeik, még az sem zavarja őket, ha odapakolod a bicajt, sőt, az neki is védettség, meg gondolom olyan érzetet adhat nekik, hogy ők jól elbújtak most, szóval a megfigyelés tökéletes. Megadom a 3 csillagot, meg a leckemegoldást is azzal együtt, hogy én a kép felső részéből biztosan vágnék. (hegyi)
értékelés:

A templom háta mögött

Az a helyzet Noémi, hogy ez most nekem egy picit kusza. Ahhoz nem elég félelmetes, hogy egy drámai hatás induljon el, meg ahhoz túl vidám is az egész, annyira meg azért nem jól értelmezhető, hogy értsem, hogy ez miért lett lefényképezve, mindazzal együtt, hogy pontos a tömegelhelyezés, meg minden rendben van, csak a miértet kérdezem, hogy most itt mi van. Nem akarok itt most a saját hülye fejemből kivenni ilyen dolgokat, hogy na, akkor most kéne oda egy odatámasztott bicikli, vagy bármi, de valami nem ártana, ha lenne, amitől ez az egész egy személyes irányba elmozdulna. Így most nem értem a poént. Adok én erre 1 csillagot, mert a kompozíció rendben van, de ennél nem tudok tovább menni. (hegyi)
értékelés:

Csillagrendszer

Javítás. A sötétkék-arany kombinációt már nem sikerült lencsevégre kapnom, mert az októberi napsütés már nem olyan, mint a szeptemberi. De a háttér megváltoztatásával létrejött különbséget ezzel a hűvösebb színű bogánccsal is jól látom. Köszönöm.

Örülök annak, hogy Noémi komolyan veszi, amikor azt kérem, hogy ismételjen. Példamutatónak tartom ezt, és azért jó ez, mert saját maga is rájön arra, hogy az, amit mondtam, az az ő számára igaz lehet, vagy nem, belefér-e a komfortzónájába, vagy nem, és ez máshogy nem fog kiderülni, csak akkor, ha kipróbálod. A formai ügyeket én itt abszolút rendben lévőnek tartom, a tónusok is jók. Örülök annak, hogy ez az ismétlés megtörtént. Ha ilyen aranyló napsütést akarunk csalni a képre, akkor lehet ám trükközni azzal, hogy ilyen színes irattartókat mondjuk a lámpa elé teszünk, vagy a külső fény elé, vagy a külső fényt vegyítjük egy íróasztal lámpájával, szóval létre lehet hozni azt az aranyló fényt is, de ez nem probléma nekem. Inkább az, hogy szűk. Lehet, hogy már fogyott ebből a kis bogáncsból, de most nekem ez egy picit szűkké válik, mert annyira kitolul a képhatáron túlra, hogy olyan, mintha így zuhannánk bele ebbe a te naprendszeredbe, miközben én azt is várnám, hogy mint ahogy az a valóságban is van, hogy vannak ezek a galaxisok, de közben van a nagy semmi is. Ezeket a nagy semmiket is bátran lehet ám ábrázolni. Úgy érzem, hogy attól tartottál, hogy ez az egész elmegy majd egy olyan irányba, hogy az ember túl realista, és ha a teljes növényzetet mutatod, akkor majd én elkezdek ezen vacakolni, hogy nem tudok fejben átváltani erre az üzenetre, pedig hát, hidd el, hogy megtörténhet ez a váltás. Úgy gondolom, hogy ez egy jó dolog, és megadom a 3 csillagot, meg a leckemegoldást is, mindazzal együtt, hogy ezzel érdemes játszani. (hegyi)
értékelés:

Árpi, ez egy elég erős gurítás. Félek itt már nagyon, hogy ezt is beadtad pályázatra, és nekem le kell húzni, hogy nyerjél, de tudod mit? Nem nagyon érdekel, hogy ez hogy megy, vagy hogy nem, én mondom a magamét, aztán a szerencse meg vagy melléd szegődik, vagy nem. Szóval, én azt gondolom, hogy ez egy majdnem 5 csillagos ügy. Azért csak majdnem, mert kicsit olyan esetlen az egésznek a technikája. Egyrészt ez a kékes feeling nekem nem jön be. Tudom, hogy a fehéregyensúly beállítás az automata kameránál egy idő után beáll, és itt ez most nem történt meg, francba vele, és már nem volt kedved újra felvenni, de azért én azt gondolom, hogy érdemes lett volna ezt helyrerántani. Másrészt nagyon lebutítottad a minőséget és zavar a mélységélesség ilyen szűksége, ami okán a kéz már egy amorf forma lesz csak. Ami tetszik, az a megfigyelés a tenyér körberajzolásánál, hogy az ember kipárolgása, a hőmérséklete és a külső hőmérséklet közötti különbség létrehozza ezt a párás állapotot, és ez egy nagyon jó geggé válik attól, hogy az ember egész végig azt hinné, hogy na, most körberajzolja a kezét, mint egy ilyen rendőrségi lenyomat, hogy mielőtt még kimegyek fát vágni megmutassam, hogy előtte megvolt mind az 5 ujjam. Ugyanakkor, amikor meg elveszed a kezed, akkor hoppá, ott van ez az egész varázslat, úgyhogy tényleg azt gondolom, hogy ez a része a filmjeid egyik csúcspontja, ha az összes filmedet együtt veszem. Ami kint történik pedig már kellően önironikus, és jó geg, mert az Árpi tud fát vágni, én meg nem. Megadom az 5 csillagot, és jöhetsz ám ide is, mert vannak rönkök. Baltám az elég bénán van, mert visszaadtam Andrásnak az övét. (hegyi) értékelés:

Ki/más?

A második lecke is elkészült remélem megfelel majd.

Hát, Feri, örülök neki, hogy a 2. leckéig is eljutottunk, azért lássuk be, hogy nem tolsz valami eszelős tempót, tehát, ezt jó lenne, ha megbeszélnénk, hogy mitől van az, hogy ennyire döcögősek a ritmusok, mert ennél én nagyobb tempót várnék. Ha erre a képre kellett hónapokat várjunk, hogy megjöjjön, hát, akkor egy kicsit csalódott vagyok, mert most valamit nem nagyon értek. Félre ne értsd, meg fogom adni a 3 csillagot és a leckemegoldást is, mert az első pár leckére kicsit lágyabb szívűen értékelünk, ugyanakkor hadd hívjam fel a figyelmedet néhány problémára. Egyrészt ujjak nélkül odateszed az öklödet, amitől az embernek elég rossz asszociációi vannak, tehát, hogy lehet, hogy asztalos volt a szakmád, és azért váltottál át a fotóra, mert azt fél kézzel is lehet csinálni, és nagyon szomorú akkor az ember, hogy ha az amputált ujjaidat nézi. Gondolom, azért ez nem így van, és más a magyarázat, de akkor azt kérdezem, hogy mi az oka ennek, hogy olyan ez az egész így nekem, mintha állcsúcson pattintottad volna magadat, tehát, hogy mit akarsz ezzel mondani, hogy fejbe somtad magad. Aztán kaptunk egy elég hulla színű tónust, aminek nem nagyon látom értelmét, tehát, hogy mihez kell ez a barnás-zöldes szín. Én jobban örülnék neki, ha ez inkább fekete-fehér lenne. De mi az oka annak, hogy ezt a világítást használtad? Ugyanis a vaku annyira kilapít, hogy nem tudlak közel engedni magamhoz, nem lesz szerethető a kép, annyira riasztóan tárgyias. Szóval, azt mondom, hogy megvan a 3 csillag és a leckemegoldás is, és most felhatalmazlak arra, hogy küldjél még erre a pár leckére az elején képeket össze-vissza, ahogy akarsz, hogy elkezdjünk egy kicsit kommunikálni a képeidről, hogy legyen miről beszélni, mert így nehéz ám, ha egy képről kell elmondani egy egész fotós irányt, hidd el, hogy az elég nagy feladat nekem, úgyhogy segíts abban, hogy küldesz még képeket, gyorsítasz. (hegyi)
értékelés: