Elemzés

Értem én a provokációt, nincs azzal baj, ha annak van esztétikai megjelenése. Gyönyörű lenne a kaktusz ezzel a vízköves tányérkával, de ez a hamutartó nem ellenpontja ennek az egésznek, nem visz tovább, és nem érzem azt, hogy esztétikailag bármit megoldana. Az egy másik kérdés, hogy ha ez a hamutartó csurig van, úgy, hogy kis tüskeszerűen már szinte ki tudnak folyni a csikkek, akkor azzal lehetne valamilyen párhuzamot hozni a formában. De itt nincsen formai párhuzam. Márpedig engem ne akarj meggyőzni arról, hogy a rák majd a tüdőmben tüskét növeszt. Szeretem az ilyen metaforikus elgondolásokat, de akkor ezt tessék megvalósítani képben. Egyelőre ez csak duma. Két eset lehetséges: Az egyik az, hogy csinálsz erről a kaktuszról egy szép csendéletet ezzel a vízköves tányérral, és hagyod a francba azt a hamutartót. A másik az, hogy kimész a buszmegállóba csikkeket gyűjteni - ne nagyon elázottakat gyűjts most itt az esőben -, és megcsinálod ezt az egészet, és berendezed rendesen. Mindenféleképpen kérek ismétlést, vagy így, vagy úgy. (hegyi)

Egyetértek a leckebesorolással, mert máshová nem biztos, hogy érdemes lett volna besorolni, és én a képet is szeretem. Ha én csináltam volna, biztos vagyok benne, hogy levágtam volna a kép jobb oldalából azt az egy ujjnyit, meg alul is figyeltem volna arra, hogy ha ott elindult valamilyen forma, akkor azt vagy határozottabban bekapcsoltam volna, és akkor az legyen jelen, vagy pedig levágtam volna. Ez egy tömegelhelyezéses és kompozíciós játék, és ezt jól megoldja, mondom, ezzel a vágási kérdéssel azért valamit kezdjünk, de a megfigyelés tökéletes. Engem nem zavar az, hogy ez ennyire sötét, az se zavar, hogy csak a lakat csillan. A filozófiai okfejtéseket olvastam, és nagyon örülök annak, hogy megmozgatta a fantáziátokat ez a kép. Számomra érthető, hogy miért van ez nyitva és zárva egyszerre, hiszen a lakat zárva van, a kapu meg nyitva, mert látjuk azt, hogy a lakat nem tölti be a funkcióját. Szerintem erről van szó, és talán ennél nem bonyolultabb. Az igaz, és egy jogos felvetés, hogy ha a címből indulunk ki, akkor a nyitva verziót jobban kellene ábrázolni, tehát akkor le kell mondani arról, hogy ez egy tömegelhelyezéses és kompozíciós játék, és akkor tényszerűbben kell ábrázolni azt, hogy többet adva a jobb oldalon van egy olyan tér, ahol szabad az áthaladás, így akkor érthető lenne a nézőnek is. Ettől függetlenül nagyon jó iránynak tartom ezt, és annak kifejezetten örülök, hogy Alexandra áttért a sportról ebbe az irányba, úgyhogy én bátorítanám őt, ezért most erre megadom a 3 csillagot, és várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:    

Az alap szituáció egy tökéletes emlékkép, utazási kép. Bementünk a boltba, még két nap van a buliból, aztán hazamegyünk, úgyhogy már mindenen nevetünk, mert próbáljuk elraktározni az élményeket. A házigazdánk hátul integet, ő is szerepelni akar. Tulajdonképpen maga a szituációs játék érthető, szerethető, átérezhető. Az alap szituáció önmagában egy emlékkép. Ami ezt továbbviszi, az a technika, az hogy Ágnes ebben a tükröződő felületben látta meg ezt az egészet. És én bátorítanám Ágnest erre, hogy ezeket próbálja, használja és játsszon vele, mert ez egy jó irány. Tudom, hogy ez nem a te műfajod, meg hogy ehhez még nem vagy eléggé koncentrált, de jó lenne, ha elindulnál abba az irányba, hogy félreteszed a hülyeséget, és ha valamit így megtalálsz, mert most már ez a harmadik ilyen jelentős tükröződős játékod, akkor abból ne engedj. És akkor tedd félre egy kicsit a többi dolgot, és tessék a tükröződéseket keresni, és tessék azokkal dolgozni, azért, mert ahhoz, hogy minőségi változás jöjjön, a mennyiségre szükség van. Egyszerűbben fogalmazva, kilóra még meg kell csinálnod ötven ilyen képet ahhoz, hogy az ötvenegyediknél valami beugorjon majd neked, hogy ez mikor és mitől kezd el működni. Ezek egyelőre még talált gyöngyszemek, ezeket egyelőre még nem te csinálod, hanem a véletlen. Tessék ezeket gyakorolni ahhoz, hogy később a kezedben legyen rutinként, és hogy az agyadban és a lelkedben is ezek jelenjenek meg belső kihívásként. (hegyi)
értékelés:

Az a baj, hogy én már láttam rólad sok tükörben készült önportrét, most ez nincs végiggondolva, hogy mire akar kifutni. Valahogy határozottabban kellene eljárnod a képalkotó eszközzel ahhoz, hogy számomra is, és a néző számára is egyértelmű legyen, hogy itt most arról akarok beszélni, hogy erőszak áldozata vagyok, vagy arról, hogy melankolikus vagyok, vagy arról akarok beszélni, hogy egy érzelmi játszmában alul maradtam. Ez mind benne van a képben, ugyanakkor egyik sem pontosan. Azt még hadd tegyem hozzá, hogy én simán vágtam volna a bal oldalból egy kicsit ahhoz, hogy a füled már ne legyen rajta, mert inkább vágjuk le, mintsem, hogy ilyen részleteket elkezdjünk újból behozni a képbe, mint a hajad, meg a fülnek egy darabkája, mivel úgysem megy végig, mert nem hagytad meg a formákat. Ez nem baj, de akkor tessék határozott lenni ebben is, hogy levágom. Az őszinteséggel nincs bajom. Azzal van bajom, hogy egy olyan emberről beszélünk, aki pontosan szokta az érzelmi helyzeteit ábrázolni, és ezt a fajta pontosságot én most is elvárom. Már bocsánatot kérek, nem látom, hogy miért kellene bizonytalankodnunk, maga ez a kép ezt nem indokolja. Most a technikáról nem nagyon beszélnék, majd egyszer lehet, hogy az Évát a térdemre fektetem, és elfenekelem az utómunka hiánya miatt, mert ezen a szinten tartó alkotónál azért kezd elvárás lenni az, hogy az utómunkát is elsajátítsa és végigcsinálja. Éva, ha azt a hosszú filmet, amit leforgattam érted, és azt is érted, hogy é r t e d haragszom, akkor én most azt mondom, hogy ezt tessék megismételni, gondolom, megvan ez az álarc. Gondold végig azt, hogy mit akarsz üzenni vele, és arra feküdj rá, és üzend azt. A fotó igényli egy kicsit az elrajzolt, erősebb hatásokat, így ha nagyon finomkodunk, lehet, hogy elcsúszunk. Ezt vedd figyelembe! (hegyi)

Egyetértek a díjazóval, ez valóban egy nagyon erős és elgondolkodtató üzenet. Ez akkor is igaz, ha a kivitelezés slendrián. Egy ennyire szikár konstrukciónál nem engedhető meg az, hogy dőljön a horizont, hogy perspektívában kiforduljunk a képből, még ha ennyire keveset is, mint itt, de megtegyük. Ráadásul, azt gondolom, hogy a tónusrend sem tökéletes, mert túl sok ez a fáradt, koszos szürke benne, és nem ellensúlyozza az egésznek a dinamikája. Eközben a megfigyelés 100 pont, és úgy vélem, ez a lényeg, mert a megfigyelés az, ami ösztönös, és ez az, ami nehezen tanulható, a technika viszont elsajátítható. Attól félek, és a gyakorlat sajnos azt igazolja, hogy ez a félelem nem alaptalan, hogy ezek abból adódnak, hogy nem vagyunk eléggé türelmesek, és nem adunk elég időt magunknak, hogy egy-egy élmény átszaladjon rajtunk. Lehet, hogy itt nem is volt idő rá, mert jött a gyerekcsoport, és két perc múlva már elfoglalták a medencét, sokféle indokot el tudok képzelni, hogy miért nem voltunk gondosak azzal, hogy pontosan oda álljunk, ahova kell, és hogy egyenesben tartsuk azt a gépet. Sajnos ebből csak egy rész az, ami korrigálható, mert hiába hozzuk egyenesre a horizontot, mivel nem pontosan jó helyen álltál a masinával, csak egy lépést kellett volna elmozdulnod, és máris működött volna a dolog. A jó meglátások és ötletek, ha elvéreznek a kivitelezésnél, akkor sajnos, például egy pályázatnál, kiesnek a rostán, mert lesz olyan ember, aki arra is ügyelni fog, hogy ezeket az úgymond kötelező köröket is végigfussa. Tudom, ezek olyan nem szeretem dolgok, mert azt gondoljuk, hogy elrepül a kismadár. Én meg azt gondolom, hogy a fenét repül el, ha meg elrepült, hadd repüljön, akkor majd megjön máskor. Nem szabad engedni a minőségből! (hegyi) értékelés:

Elég szürreális a háttérben az a figurális megoldás, az a történet, ami ott létrejön, gondolom, világsztárokat akartak megidézni, talán Jimmy Hendrixet látom, Deák Bill Gyulát, Schwarzeneggert, meg nem tudom még kit. De most ennek az erejét, és annak a bemozdulásnak az erejét, ami egyébként egy jó kiindulási alap lenne, itt az előtérben álló két szerencsétlen nekem lerontja. Úgyhogy ha már, akkor nyugodtan vágd le a lábaikat, mert nekem azokra nincs szükségem. Ott, ahol a fém lépcsősor véget ér, simán vágható lenne ez a kép. Akkor sem mondanám, hogy száz százalékig meg lennék vele elégedve, de akkor legalább formailag feszesebb lenne az egész. Azért ez most nem olyan erős gyermekkor megoldás. Akkor lenne ennek hatása és ereje, ha hagynád a teret, hogy kihozza magából a legtöbbet, és ez az által lenne elérhető, ha ez a két ember tényleg ott a semmiben állna. Hogy van egy ilyen vurstli valahol a prérin, és van két már nem olyan nagyon fiatal, de azért még a gyermekkorával valamilyen kapcsolatot tartó felnőtt, akik nézik ezt a forgatagot, felismerhetetlen forgással - tehát a hosszú záridővel abszolút egyetértek -, és ábrázolnád azt, hogy ők magányosak. Akkor igen, akkor lenne hatása! Ennyire szűkre vágva ez a dolog nem tud működni. (hegyi)