Elemzés

Való igaz az, amit az Éva mondott a rádióadásában is, hogy én a Facebookon már láttam ezeket a képeket, és én voltam az, aki rákiabált Évára, hogy tessék feltenni. Értem én, hogy saját magától ezt nem tette volna ide, és azt is értem, hogy miért. Ez egy teljesen más szintű befogadást igényel, mint amiket a leckék általánosságban közölnek. De ez nem baj. Nem azt mondom, hogy ez mindenki felett áll, és hú, de kafa, arról szeretnék csak szólni, hogy más befogadást igényel egy teljesen nonfiguratív, absztrakt történet, és annak a megfigyelése, hogy mire teszi a hangsúlyt az alkotó, hogy ezt az egészet hogyan kezeli. Ha a bárányfelhőkről lehet gyönyörű műsort csinálni, meg lehet róla gondolkodni, akkor szerintem ez sem más, mint a bárányfelhők világa. Tessék belemerülni ebbe az egészbe, ebbe a világba, amit Éva ide rakott, és azokat a részleteket megfigyelni, amiket ő nekünk úgymond tálcán felkínált. Azt kell mondjam, hogy nekem egyébként ez egy három képes ügy, és én a harmadik képet kihagynám, mert az valahogy nekem billeg ebben a dologban, de az első és a második – főképp a második – zseniális megfigyelés, és a többi is rendben van. Tessék csak megnézni ezt a negyedik képet. Rögtön a kép közepén ott egy arc, és néz rád. Egészen fantasztikus részletekre tud az ember rácsodálkozni ilyenkor. Nem kell, hogy ez másról szóljon, az absztraktban megjelenő esztétika ez, és ezt a kép, és ennél nem kellene többet várnunk, itt nem arról szól a dolog, hogy ebből egy egész vasüzem lelki életét fel fogjuk tudni dolgozni. Nem. A magunkét fogjuk valamilyen szinten talán, ha hagyjuk, hogy ez az egész rezonancia hasson ránk. Én ennek nagyon örülök, úgyhogy ez egy 3 csillagos leckemegoldás, köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

A megfigyelés tudom, hogy honnan jön. Valamelyik rádióadásnál volt itt egy helyzet, aminél Ágnes itt volt, és még szóvá is tette Jóska lábujj összefonási gyakorlatát, az volt nagyjából hasonló, ezért örömmel és érdeklődéssel láttam viszont. Amivel megint problémám van, az a világítás és a fénytani helyzet. És újból és sokadszor. Én bírom, úgyhogy addig fogom mondani, amíg nem látok változást. A tónusrenddel van problémám. Takard le a kép bal alsó sarkát, és egyből fogod látni, hogy miről akarok beszélni. Az a belső titok, az a belső megfigyelés, ami ott történik belül takarásban, azt érvényteleníti az, ami az alsó résznél történik. Erre tessék azért odafigyelni. Nagyjából ez igaz az átellenben lévő sarokra is, de jelen pillanatban az kevésbé zavaró. Nyilvánvaló, hogy ha ezt elkezded visszavenni tónusban maszkolással, akkor a felső rész is változni fog. Voltál photoshop táborban, ezt is elmondtam. Nem nagyon szoktál reagálni Ágnes az elemzésekre, és ezen nagyon meg vagyok lepődve, remélem, hogy nem azért nem reagálsz, mert nincs mit mondanod rá. Szóval, számon kérem azt, amit ott mutattam, mert ott volt szó a maszkolásról, tessék csinálni. Ez most 2 csillag. (hegyi)
értékelés:

Megint azt mondom, hogy valamire ráfókuszálsz, mint az előző gumikesztyűs kéznél, és ugyanazt érzem, hogy kiragadsz valamit a maga kontextusából, és felmutatod, mint önálló entitást, de ez ettől még nem biztos, hogy mindenkinek értelmezhető. A képnek önmagában működnie kell, és utána minden más már csak díszítés. Erről a képről így önmagában én meg nem mondanám, hogy ezt egy házi kedvenc csinálta. És én értem, hogy nem egy könnyű dolog ezt lefotózni, nálunk a tapétával csináltak ilyet a macskák - mondjuk nem csodálom, mert a tapéta a legundorítóbb dolog, amit az ember kitalált, tehát nem vagyok meglepve, hogy ők ezt leszedik, mert én is így vagyok vele, én is letépem -, de most ez így önmagában kevés nekem ahhoz, hogy ebből nekem kijöjjön egy sztori. Kedves, aranyos a leirattal, de önmagában, ha csak a képet nézem, nem tudom, még az is felmerül, hogy egy rágcsáló rágta meg, de az sem egyértelmű, hogy az egy fal, vagy szivacs, vagy sajt, amit megreszeltél, vagy mi a fene akar ez itt lenni. Azért mondom ezt így most, mert azt kell pontosítanunk, hogy mi az, ami a fotó tere. Ugye van a belső tér, a kompozíció, de van a külső tér, az is fontos, hogy mit hagyunk le. Itt most túl sok minden marad le a képről. (hegyi)

Nem nagyon értem ezt a képet. Ülök itt, a monitor előtt, most már sokadszorra, és nézek ki a fejemből, és próbálok megfejtést keresni arra, hogy ez miért lett lefényképezve. Valószínű, én legalábbis arra felé tudok elindulni, hogy a járdán történik valami, ami neked érdekes, de akkor miért nem azzal foglalkozunk, mi a francot keresünk a felső régióban? Nem látom, hogy ezzel mi van, nem tudok most ezzel mit csinálni. Nem áll össze a történet, formák vannak félbehagyva, az áttűnéseknél olyan fényviszonyok vannak, amik elviszik a figyelmet. Lehet, hogy ez a világ legjobb képe, csak én nem tudok vele mit kezdeni. Értsd, hogy nem tudok hozzá kapaszkodót találni, hogy ezzel mit kezdjek. (hegyi)

Erről túl sokat nem fogok beszélni, a kommentárok alatt ment a ki mit tud, hogy ez micsoda, örülök, hogy ezt feltetted kérdésnek, mert téged biztos izgatott, hogy felfedezzük-e, és meg is kaptad rá a választ. Én azt gondolom, főképp, hogy ez az absztrakt leckébe került, hogy engem nem érdekel az, hogy ez micsoda. Lehet mondani, hogy ez az, ami, meg lehet valami ellentéteset is gondolni, de az absztrakt lényege pont az, hogy nem arról kezdek el gondolkodni, hogy micsoda, hanem hagyom, hogy átfolyjon rajtam egy történet, és ez itt most megtörténik. Mert lehet akár azt mondani, hogy ez a kockás fülű nyúlnak a propellere, vagy egy torony, vagy bele lehet képzelni egy ventilátor forgását, szóval sok mindent adhat, és pontosan attól, hogy jól van exponálva a dolog, ez működik is. Azt gondolom, hogy nincs sok értelme azzal törődni, hogy hányan fényképezték már le ezt a helyet esetleg, mert ha ez így lenne, hogy ezzel törődni kellene, akkor egyrészt senki nem fotózná le mondjuk a Parlamentet, vagy az Eiffel-tornyot, másrészt pedig nem születnének olyan új meglátások, amik aztán új értelmezést is adnak akár a helynek. Mindenféleképpen azt mondom, hogy nyugodtan tessék dolgozni, nyilvánvaló, hogy azoknál a helyeknél, vagy helyzeteknél, amit már nagyon sokan lefotóztak, azoknál nehezebb újat mutatni, mert az ember szelektál az agyával, de én azt mondom, hogy ez nem értelmetlen, vagy nem felesleges. Számomra ez teljesíti a leckét, és ez egy jó, 3 csillagos leckemegoldás. Köszönöm! (hegyi)
értékelés:    

Nagyon határozott gondolatot vélek, vagy sejtek a kép mögött, ami, mint egy fő motívum, fel is tűnik a képen, de az a helyzet, hogy a nagy szemérmességben, mivel a környezetet lehagytad, ezért nincs viszonyrendszer, nincs mihez képest felépüljön ez a történet. Egy gumikesztyűs kéz egy szivaccsal, egy tálban valamilyen folyadék, és valamit mos, de innentől kezdve nem tudok továbblépni. És most nem akarok a leirattal foglalkozni, mert a leirat, az a megúszás, tehát, ami nem került a képre, azt a leiratban majd elmondjuk. De annak, amit a leiratban közölni akarsz, azért a képen legalább valamilyen irányként fel kellene, hogy tűnjön. Szépek a fények, szépen, plasztikusan dolgozol, izgalmas az egész kérdéskör, amit felvetsz. Elindít az emberben egy érzést, egy gondolatot, de mivel nem kapunk mankókat, így nem tudunk mással elkezdeni foglalkozni, mint azzal, hogy miért van ráhúzva a gyűrű a gumira. Ez egy valós kérdés, de azt gondolom, hogy attól válik ez ilyen hihetetlenül fontossá, hogy már másba nem tudunk belekapaszkodni. Nem tudom, hogy hoz-e olyat az élet, hogy megismételhető-e ez, mert nagyon érdekes és nagyon fontos lenne, hogy ezzel dolgozzunk még, hogy valamilyen szinten tovább merjél lépni. Nem lehet mindig a biztosig jutni csak, át kell tudni lépni a bizonytalanba, át kell tudni jutni abba a térbe, abba a mezőbe, ahol már ugyan a bőrünket visszük a vásárra, de ez nem megúszható, mert itt jönnek aztán az igazi üzenetek és értékek, amik nem olyanok mintha, hanem valóban azok, amik. Azt hiszem, hogy nem tudom én ezt jobban elmondani. Összefoglalva csak annyit tudok mondani, hogy miközben a gesztus jó, és az egész nagyon hatásos, közben azt gondolom, hogy nem jó a műanyag edény, egy régi lavor hatásosabb lenne, nyilvánvalóan jól megválasztva azt, hogy milyen nézőpontot keresünk, de a környezet fontos. Attól még nem kell kiadnod a szereplőidet, attól még nem kell őket hülye helyzetbe hozni, hogy valamennyit mutatsz ebből az egészből, hogy az ember el tudjon indulni, és konkrét dolgokhoz tudja kötni az élményeit. A fotográfia azért nem az irodalom terepe, hogy beleférjen ez a fajta elrajzoltság. A fotográfia ennél lényegre törőbb. Az a bajom, hogy amit én ebből sejtek, amit én ebből érzek, arra azt kellene mondjam, hogy ez egy 3 csillagos leckemegoldás. De ritkán vagyok ilyen nehéz helyzetben, hogy most mi a fenét kezdjek ezzel az egésszel, mert, ha azt mondom, hogy ez egy 3 csillagos lecke, azzal az a baj, hogy ha valaki idejön, és csak ránéz a képre, az nem biztos, hogy fogja érteni, hogy ez most miért 3 csillag, amikor ennél kézzel foghatóbb képeket esetleg kevesebbel jutalmazok. Nem tudom, hogy mit csináljak. Ha az jó, én most 1 csillagot adok, mert az irány jó, de azt kérem, hogy ha lehet, akkor ezt ismételjük meg. Ha ez rendesen körül van járva, akkor ez egy abszolút 3 csillagos téma. Talán érted, hogy itt most nem arról van szó, hogy a te erőfeszítésedet ne venném tudomásul, és ne tartanám nagyra, hanem arról, hogy nem lehet ennyi kétséget hagyni, mert ahhoz túl konkrét az üzenet. (hegyi)
értékelés:

Lírai, szép, de unalmas. Tényleg fantasztikus az a színvilág, amit itt megfigyelsz, de ez nekem így most kevés a boldogsághoz, mert nem történik túl sok minden ezen a képen. Ott van egyébként a két főszereplőnk, tehát rajta van az ott a képen, csak valahogy annyira távolról szemléljük őket, hogy nem komolyan vehetők. Úgyhogy most vagy elkezdünk velük foglalkozni, de akkor közelebb kellene menni, vagy a fene tudja, akkor valamit találj ki, ami mozgalmassá teszi, mert az árnyjáték elindul, de nagyon vékonyan. Ismétlés. (hegyi)