Elemzés

Körülbelül ugyanaz igaz erre a képre, mint az előző flekken sütős képre. Problémám van az esztétikával. Miért ezt a tárgyat választjuk ki? Ha ezt a tárgyat választottuk ki, akkor biztos, hogy az a része a legjellemzőbb, amit itt most idetoltál az arcunkba? Tehát én erről nem vagyok meggyőződve. Van itt egy asztalterítő, ami nagyon érdekes ezekkel a konstruktivista mintákkal, ugyanakkor nem nagyon illik ehhez az egészhez. Pontatlanok vagyunk tónusban is. Nem érzem azt, hogy ez itt most működne. Fel kell keltened azt a vágyat, hogy én akarjak foglalkozni ezzel a tárggyal, akarjam birtokolni, akarjam a kezembe fogni, és ez most nem történik meg. (hegyi)

Azért kedvelem azt, amit a Tamás csinál, mert feszegeti a határokat. Persze, ez nem mindig találó, de azt tegyük hozzá, hogy elmozdulás, vagy előrelépés mindig akkor van, ha az ember megkeresi azokat a szélsőséges értékeket, amik aztán kimozdítják a megszokásból. Ez a kép is ilyen. Azt kell, hogy mondjam, hogy több versenyszámban is indítható lenne ez a kép. Tárgyfotónak is kitűnő, mert nagyon jók a fények, nagyon jók az áttűnések, sokáig lehet nézegetni, mert technikailag és világításban nagyon jól van megfogva. Ha a család leckét nézem, akkor el tudom fogadni ezt az áttételes üzenetet, hogy van a kicsi, a nagy, a még nagyobb, ezeknek az egymásba való kapcsolata, mint hálózat, mint szövedék, mint szövetség, mind benne van a család képben, és ez egy fontos dolog, hogy hogyan asszociálunk erre. De még akár tovább mehetek arra is, hogy mindez poharakkal van megoldva, ami az egésznek a hiányát is mutatja, tehát van ebben az üzenetben egy fanyarság ebben az értelemben is. És ez is jó, és ez is értelmezhető, tehát, mint deklaráció is működik ez a kép. Kompozícióban azért nem vagyok száz százalékig meggyőzve. Egyrészt nem nagyon értem, hogy ha már centrális a dolog, akkor miért nem vagyunk teljesen középen, de azt is mondom, hogy ha felül ennyire nagyvonalúak vagyunk, akkor azt sem értem, hogy alul miért vagyunk ennyire szűkek. És ha már elmegyünk egy határig, és egész extrém gondolati irányt kapcsolunk be, mert hát, hogyha a család tradicionális megjelenítését nézzük, ebben az értelemben mindenféleképpen extrémnek gondolom ezt a képet, akkor miért elégszünk meg egy teljesen nyugalmas centrális kompozícióval, egy álló formátummal. Ezt a képet el tudnám képzelni fekvő képként is. Egy kérdés, Tamás: Miért nem bánsz nagyvonalúbban a térrel? Miért félsz attól, hogy az üres tereket elkezdd használni? Lehet, hogy ezzel érdemes lenne foglalkozni. Én azt gondolom, hogy ez egy 3 csillagos kép, és megvan a leckemegoldás is mindazzal együtt, amit elmondtam, mert megsúgom, hogy én nem a végpontokat keresem ezekben a leckemegoldásokban, hanem, hogy van-e benne kurázsi, és ebben a képben van. Nem biztos, hogy a végállomás jó dolog, mert hát, onnan már hova tovább? Akkor már csak bólogatunk, és azt mondjuk, hogy jajj, de ügyes vagy. Szerintem nem ez a cél, úgyhogy köszönöm Tamásnak azt, hogy ezt a képet idehozta. Annyit most azért itt mondanék, hogy ennél lényegesen nagyobb jelenlétre számítanék Tamástól. Tudom, nyár van, sok egyéb programja is van az embernek, nem csak az, hogy a Látszótéren üljön, de azért lehetne fokozni a tempót. Ne essünk bele abba a hibába, hogy csak kész termékeket mutatunk, jó? (hegyi)
értékelés:    

Én azt gondolom, hogy ez egy eléggé humoros kép, jók a tónusok. Ami nekem bátortalan ebben, az a képkivágás. Valamiért ez egy nagyon középre komponált, és nagyon konzervatívan megoldott kérdés képileg. Szerintem elbírna ez ennél izgalmasabb beállítást is. Nyilvánvaló, hogy most olyanról beszélünk, amit a helyszínen másképp old meg az ember, és örül annak, hogy elkapta ezt a pillanatot, nem biztos, hogy azzal törődik, hogy hogyan lehetne ezt dekomponálni. Én azt mondom, hogy az ég rész nem annyira jelentős, amiben történés van, az a fű, úgyhogy itt ezt módosítanám. Ettől függetlenül ez egy jó ábrázolása a mozgásnak. Majd azt kell a következőkben megfigyelni, hogy azon kívül, hogy a mozgásra beküldünk egy fázist, azon kívül ez a mozgás honnan merrefelé történik. Nem tudom, hogy mennyire volt ez kiszámítható helyzet, hogy mennyire lehetett tudni, hogy ő itt el fog kerékpározni, valószínű, hogy ez valami kerékpáros jamboree lehet, mert azért nem mindig lát az ember ilyen biciklivel rohangálni embereket, ezekkel a hanyag biciklikkel, ugyanakkor arra nem ártott volna odafigyelni, hogy határozottabb legyen az a fajta üzenet, hogy ő most jön, avagy megy. Mert mind a kettő elmozdulást igényelne a részedről. Most majdnem merőlegesek vagyunk a mozgás síkjára, és ez nem biztos, hogy optimális. Ennyit tudok hozzátenni. (hegyi)
értékelés:

Ezt a képet abszolút elfogadom, egy jó ritmus, egy jó megoldás. Engem, amit a kommenteknél olvastam, hogy de a világítás milyen, és hogy a hátsó sorokban tulajdonképpen már barna bőrű embereket látunk, nem zavar különösebben, mert értem, hogy miért történik ez, nyilvánvaló, hogy más a fényviszony az első sorban, és a következőben. Ugyanakkor a gesztus viszont erős. Mondjuk ha a szaturációt visszább tudod venni, akkor ez kevésbé lesz kritikus. Talán azt a zöld fickót érdemes lett volna levágni, mert ő ehhez a csoporthoz már nem tartozik hozzá, még akkor is, ha a lányba is bele kell vágnunk. A pillanatot jól megragadtad, sokféle, színes, mindazzal együtt, hogy egyenruhában vannak a szereplők, de látszik az, hogy kinek mit jelent ez a gesztus, és mennyire másképp szabadulnak el az érzelmek, úgyhogy én azt gondolom, hogy ez egy abszolút rendben lévő üzenet. Már csak azért is, mert nem kell sokat dumálni hozzá. (hegyi)
értékelés:    

Kicsit elhanyagolsz bennünket Brigitta, ez a helyzet, és ez azért kerül most szóba, mert amikor az ember valamilyen munkát folytat, akkor nem árt, ha egy ritmust azért betart, fenntart. Tudom, hogy sokunknál a fotózás a hobby kategóriába kerül, ugyanakkor azért ez sem más, mint akár a sport, vagy a testedzés, a rendszerességnek szerepe van, azért, hogy ne csússzunk el. Én ennél a képnél kevésbé érzem a fókuszt, és nem csak azért, mert bemozdult, mert ez engem nem zavar, hanem azért, mert az az utalás, amire itt most gondolsz, az javarészt belül maradt. Álomszerű a kép, és a megfogalmazás is jó, csak valamiért nem érzem azt, hogy átkerülnénk egy olyan ajtón, ami ösztön szinten tud előhívni valamilyen élményt. Ezzel nekem dolgozni kell, ezzel nekem melóm van, és az nem biztos, hogy jó, mert egy képre azért általában 5-6 másodpercnél több nem jut, és ha annyi idő alatt nem fogod meg a néző figyelmét, akkor lehet, hogy a képdömpingben már elcsúszik a dolog. Ez most nem elsősorban a Látszótérre igaz, mert itt azért van időnk szemlélődni, de nem baj az, hogyha afelé próbálunk elmozdulni, hogy a kép értelme, üzenete, érzelmi közvetítése valahogy hamarabb eljusson a nézőhöz. Ha nagyon megdolgoztatod a nézőt, akkor az lehet, hogy kifárad, vagy nem fog veled menni. Hogy technikailag ehhez mi kéne? Talán annyi, hogy feleennyire legyen bemozdulva ez a kép. A bemozdulással nincs baj, csak a mennyiség a sok. Mert így annyira átrajzoltak lesznek a figurák, hogy maga a szituáció nem egyértelmű. Valószínűsítem, hogy itt valami olyan szülő-gyerek viszony ábrázolódik, ahol egy feddés, egy okítás történik, már csak a pózokból gondolom ezt, de hát ez sem teljesen egyértelmű. Ezen egy kicsit kellene még hangolni. (hegyi)
értékelés:

Érdekes ez a tükröződős megoldás, ahogy a történetek egymásra másolódnak. Van ebben egy kis zenei viccelés hatás is. És még azt is mondom, hogy tulajdonképpen a kompozíció is rendben van. Ha nagyon akarok benne hibát, eltérést keresni, akkor talán azt tudnám hozzátenni, hogy nem biztos ám, hogy mindenre megoldás a négyzetes kompozíció. Itt most ez, ha akarom, működik, de azért arra szeretném felhívni János figyelmét, hogy talán ebből majd érdemes kicsit kitekinteni, mert akár a klasszikus 4:3, vagy 3:2 képarányt sem kellene elhanyagolnunk, abban is kellene gyakorolnunk a kompozíciós rendet. A merengés, a távolba nézés, a belső utazás abszolút átjön a képről, kicsit didaktikusan erre rá is erősít, ha jól látom a pályaudvari helyzet ábrázolása, szóval azt gondolom, hogy ez egy jó ritmus. Benne van az a belső intimitás is, amitől akár a magány leckébe is kerülhet, hiszen a gondolatainkkal akármennyire is nem szeretnénk, mindig magunk maradunk a végén. A leirattal is egyet kell, hogy értsek. A végére viszont János két dolgot hadd mondjak. Egyik, hogy szórványos a jelenléted, és ez nem jó. Kell, hogy gyakrabban találkozzunk itt, mert akkor lesz haladás, és nem toporgás egy helyben. A másik, hogy elég régi tagunk vagy már ahhoz, hogy számon kérhessem, hogy a harmadik leckével mi a fene van? A következő legyen az, hogy megcsinálod a harmadikat. (hegyi)
értékelés: