Elemzés

Minden rajta van a képen, ami ahhoz kell, hogy ebből természetfotó legyen, mégsem érzem annak. Elfogadom ebbe a leckébe, de nekem ez másról szól. Van nekem ebben egy távolodás, búcsúzás, egy meseszerű, nem túl vidám, de azért a mélyponton már túllépő érzet, és egy ilyen kicsit keserű ünnepélyességet is érzek ezen az egészen. Mondhatjátok, hogy a Zsolt megbolondult, de én ezt így gondolom. A nagy kiégett háttér miatt nehezen tudok vele mit kezdeni, mint természetfotó. Viszont ez a kiégett háttér jó a képen, és jót tesz ennek az egésznek, de pont a természetfotósságából vesz el. (hegyi)
értékelés:

Hát, aki itt most komoly elemzést várt, az lehet, hogy csalódott lesz. Bár, lehet, hogy van ebben valami érdekes szituációs gyakorlat, hogy Demeter képét elemezzem. Azt azért elmondom, hogy nem vagyok tőle megijedve, mert leelemzem én, csak nem biztos, hogy ez méltó dolog lenne, merthogy a történet nem erről szól elsősorban. Van egy centrális kompozíciónk, ami nagyon finoman ki van billentve ebből a középpontból a test tömegével, és a tükröződéssel baloldalra, és ezt az egészet húzza vissza a könyvespolc, és ez a nagyon finom billegés az, ami ezt az egészet mozgásban tartja, és nem hagyja pihenni, miközben nem az volt a cél, hogy olyan dinamikát kölcsönözzön a képnek, ami túlmutat a szereplőn, tehát itt nincs ráerőltetve semmi blikkfang az egészre, hanem önmagában működik a dolog. Maga a helyzetfelismerés, hogy a tükröződés mit adhat, megint azt mondom, hogy zseniális. De nem a képet akarnám elemezni, hanem maga a szituáció fontos. Az, hogy valaki egy alkotói pályán úgy, hogy már nincsen külső kényszer, hogy nincs semmi olyan, ami azt mondatná, hogy de hát még ezt nem próbáltad, vagy azt nem próbáltad, hiszen 82 évről beszélünk, és ebből nagyjából 50 év a pályán telt - ebben a zsenialitás, és a nagyszerű dolog az, hogy valaki újrakezdi ezt az egészet, a saját kedvére, kedvtelésére, de nem engedve a maga által felállított normákból, szintekből. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos állomás. (hegyi)

Nagyon szép ez a rajz, amit itt ez az egész mutat, ugyanakkor a középszürkék nem igazán erősek. Valahol ott bizonytalanodik el a dolog. A hullám teteje, hogy ott meg tud csillanni a fekete is, meg a fehér is, nagyon szép, az egész redőződése nagyon szép, de valahogy a dolog középtartománya, ami egyébként az egész képet uralja, nem annyira jó. Mit lehet ezzel kezdeni? Változtatni a tónusgörbén, és egy kicsit elvinni a közép tónust a sötét felé. Ettől húsa, teste lesz az egésznek. A fény és az árnyék, igen ám, de a fénynek és az árnyéknak van egy átmeneti része, most viszont pont az átmenetre koncentrálunk, és nem a két szélsőséges értékre, holott ezt a képet szerintem az tenné igazán izgalmassá. (hegyi)
értékelés:

Azért érdekes ez a kép, mert egyrészt rögzít egy helyzetet, akár a munkába indulók tömegeivel szemben, a megszokott ritmussal szemben haladókat - itt azért látjuk, hogy lényeges mennyiségkülönbség van emberanyagban -, de akár az is érdekes lehet, ahogy ez az egész grafikailag megoldódik abban, hogy akkor most mitől is megyünk fel, vagy le, és hol törik meg ez az egész? Honnan bukik le, hogy ez lefelé van, és nem felfelé? És azért azt tegyük hozzá, hogy ha összevetem az előző képpel, márpedig egy időben érkezett ugyanattól az alkotótól, akkor azért az egy érdekes kérdésfelvetés, hogy a bizonytalanság és a lefelé haladás mit mutat. Én úgy érzem, hogy ezen is érdemes lenne majd molyolni. Az, hogy ez a mozgás leckében mennyire van rendben? Én azt gondolom, hogy alap tanulmánynak megfelel, bár nekem azért másról mesél, mint a mozgásról, de ettől függetlenül el tudom fogadni a dolgot. Hiteles az ügy, úgyhogy a 3 csillag megvan, ettől függetlenül várnám Zolitól az egészre a reakciót. (hegyi)
értékelés:

A 70-es évek francia filmjei jutnak eszembe erről a képről, de akár mondhatnám azt is, hogy Az ötödik Sally című könyv. Mind a kettő másért jut eszembe. Az egyik inkább a lírai megközelítés, a drámaiság, a történetmesélés részéről, míg a könyv inkább a formai megoldás miatt. Nyilvánvaló, hogy a néző először a formával szembesül, azzal, hogy több arcot, több portrét lát szemmel láthatóan ugyanattól az embertől, és ezzel valamit úgymond kell kezdeni. Miért van belőle négy? Persze, az első megoldás az, hogy itt egy tükör van, és a tükörben szemlélődök, ugyanakkor a nézőpont egy külső szemlélőé, tehát én magam, mint néző, a kukkoló szerepébe kerülök, ráadásul nagyon intim közelségbe. Kevesebb a távolság, mint karnyújtásnyi. A kérdés az, hogy vajon ezzel a néző belekerülhet-e a személyes történetbe attól, hogy ennyire közel vagyunk? És valószínű, hogy a tónusok, a kép tömegelosztása, tehát azok a másodlagos üzenet irányok lesznek a megfejtéshez segítő irányok, amik arra sarkallják a nézőt, hogy kezdjen valamit a saját történetével. Tehát, miközben ez egy lenyomat, és Éva önarcképei közül az egyik legerősebb önarckép, valami olyan játékot játszik velünk, ami a kollektív tudattalanunkból előhív olyan mintákat, amit nem is biztos, hogy saját magunkon figyeltünk meg, hanem akár anyánkon, nővérünkön, feleségünkön, barátnőnkön, tehát azokon az embereken, akik a környezetünkben fellelhetőek voltak. És itt akár egy olyan helyzetet is hozhatok, mint minta, ami egy reggeli sminkelés megfigyelése véletlenül, hogy a nővérem éppen keni a fejére a szemhéjkontúrt, és nagyon elmélyült, nagyon odafigyelő, ugyanakkor mégsem csak a műveletsorral van elfoglalva, hanem valami belső megfejtésre is rádöbben, valamilyen belső történettel is szembesül. Ez nagyon erősen látszik a képen, ugyanakkor az, hogy mi ez a gondolatiság, azt nem közli a szerző, és ezzel nincsen semmi baj, hiszen a titok titok marad, mint ahogy az életben is nagyon sokszor. Én örülök ennek a képnek, és arra szeretném Évát kérni, hogy kicsit majd a formára figyeljen jobban, és a technikából meg amit lehet, hozzon ki. (hegyi)
értékelés:    

Hát, itt kilóra minden megvan, csak annyira távol vagyunk, hogy ez az egész egy leíró jellegű képpé válik, nyaraltunk a nagyinál, és a gyerekek jókedvűen játszottak képeslap, amit aztán elküldünk haza. Ahhoz, hogy ez élménnyé válhasson, közelebb kell menni, bele kell helyezkedni, szóval nem lehet ezt ilyen távolról nézni. Persze, így biztos nem leszünk vizesek, meg ez az egész így kellően távol van ahhoz, hogy minket felkavarjon, vagy felzaklasson, de ehhez a képhez bizony az kéne, hogy benne legyünk ebben a sztoriban. Az ilyen gegeket, poénokat nem lehet öt méterről megoldani, ezt kell, hogy mondjam. (hegyi)

Olyan ez, mint egy idegenek által megszállt terület, egy ilyen UFO temető, nagyon érdekes megfigyelés. Azt gondolom, hogy ez egy jó ritmusban megoldott kép. Megint azt mondom, hogy talán a kép felső részéből vágnék egy hajszálnyit, hogy az a rész, ahol kilyukadt az ég, az már ne kerüljön rá erre a fotóra. Próbáld ki, hogy a tenyereddel letakarod a kép felső részéről ezt a pár millimétert, és máris egybe van a kompozíció. Ettől függetlenül megvan a 3 csillag és a leckemegoldás is. (hegyi)
értékelés: