Elemzés

Hát, hogy ezen mennyi az utómunka, mennyi az, ami a valóság, és mennyi a színekkel való utólagos játék, azt hadd ne mondjam én itt most meg dekára pontosan. Biztos, hogy van valamennyi manipuláció ebben az egészben, de ez nem baj, ugyanis valahogy izgalmassá kellett tenni ezt a képet. Maga ez a tömeg és a forma is már eleve érdekes, de nem biztos, hogy elvinné a vállán ezt az egészet, ha nem lenne ez az egész furcsa játékos, de mégis, valahol a játékossága mögött is a pusztulással foglalkozó szín kavalkád. A háttér és az előtér is tulajdonképpen egy nyugodt forma, egy nyugodt tónusrend, és ezzel az egésszel harcol itt partra vetve ez a „hal”, vagyis hajó. Ez egy nagyon szimpatikus gondolat, még a csend leckébe is, mert a csendnek többféle színe, többféle íze van, többféle ritmusa, és én ezt abszolút elfogadom ebbe. Köszönöm! (hegyi)
értékelés:    

Egy dolgot nagyon hiányolok nagyon ebből a sorozatból, mégpedig a közönséget. Azt a forgatagot, aki ebben az egészben részt vesz, ebből nagyon kevés az, amit megkapunk a harmadik képen, ráadásul nem is a legjellemzőbb az a pillanat, amit ők mutatnak. Érdemes lett volna nem csak azzal foglalkozni, hogy mi történik a színpadon, hanem azzal is, hogy mi történik a színpad előtt. Azért itt vannak pontatlanságok abban, ahogy a kompozíciók felépülnek, nem nagyon értem például, hogy az első képnél miért van ez ennyire dekomponálva, miért nem lehetett ezt valahogy úgy beállítani, hogy ez egy olyan ritmust adjon, amiben nem érzem azt, hogy valamitől felborulna ez az egész. A második kép kompozícióban tulajdonképpen rendben van, a jobb oldalból talán lehetne vágni egy ujjnyit, és itt az utómunkánál kellene egy kicsit annyit változtatni, hogy több élet kerüljön bele, azaz a középtónusok világosodjanak. A harmadik kép rendben van. A negyedik képpel van problémám, ugye, ez egy három szereplős helyzet, legalábbis hármat mutatunk, van egy énekes, egy gitáros, meg egy tangóharmonikás, és valahogy ez most olyan furcsán vágódik, mintha ott a sötétben várnánk még mondjuk egy szintist, csak rá elfelejtették volna felkapcsolni a fényt. Közben a tangóharmonikásnak meg levágtuk már egy kicsit a kezét, meg az egyik lábát is talán, szóval ez most elcsúszott a centrum. Az szeméthegyes kép, mintha parányi üveggolyókat látnánk, érdekes asszociációkat ébreszt fel, de tulajdonképpen egy jó hangulat. A tűzijáték a szükséges rossz, tehát ha már történt, be kell mutatni, bár én azt gondolom, hogy egyáltalán nem a fekvő kép kategóriája lenne, mert itt a robbanásba elég erősen belevágtál. Az utolsó képet elég nehéz értelmezni, hogy az most egy kuka, vagy valami sírtábla, vagy mi a fene akar lenni, és hogy előtte szemét van, vagy valaki fekszik, ezt nehéz megfejteni, hogy ez micsoda, és hogy miért pont ezt fotóztad, ezt nem nagyon értem, de nyilvánvaló, hogy itt a falra történő vetítés volt a fő szempont. Nem érzem befejezettnek a dolgot, miközben kaptunk már tőled abszolút korrektül, pontosan megcsinált képsort, ez most nekem egy kicsit megint az a kategória, hogy fényképeztem, mert ha már van fényképezőgépem, akkor azt vigyem ki a Szigetre, ugyanakkor ott meg annyira elragadtak az események, hogy elfelejtettem, hogy végig kellene csináljak egy melót. Tulajdonképpen azt kell, hogy mondjam, hogy itt van a különbség az amatőr, és a profi között, hogy az amatőr könnyen elveszti a fókuszt, és azt mondja, hogy inkább iszom még két vörösboros kólát, meg ugrálok én is egy kicsit, a fenébe a munkával, és így valami félkész dolog születik. Most itt is ezt látjuk. (hegyi)
értékelés:

A képnek a pozitívuma az, hogy nagyon jó pillanatban kapott el egy tánclépést, egy táncritmust, nagyon szép a ruha esése, a kéztartás. Azzal, hogy mi van a háttérben, nem nagyon tudunk mit kezdeni, mert ha ott vagyunk egy ilyen fellépésen, akkor az adott szituációs helyszín határozza meg azt, hogy mit fogunk látni. Egészen biztos, hogy ez mást mutatna egy kőszínházi produkcióban, de a dolog így is tökéletesen rendben van, és működik. Nekem egy kicsit sok az, ahogy ez a kép vágásra került. Minden benne van, de annyira kitámasztjuk úgymond a képhatárokat a szoknyával, a kézzel, főképp oldalirányban, hogy ezzel a mozgást is kalitkába zárjuk. Valószínűsítem, hogy ennek az oka az, hogy a színpadon, vagy a háttérben olyan zavaró momentumok voltak, amik csökkentették volna ennek az egésznek a hatását, úgyhogy úgy veszem, hogy ez egy kényszer szülte megoldás. A gesztus jó, a pillanat is jó, és a tánc leckében megfejtésként jól működhet. Tudomásul véve a szituációból adódó kényszerhatásokat, megvan a 3 csillag. De azért arra figyeljünk oda, hogy ha nem muszáj, akkor ne vágjunk ennyire szűkre. (hegyi)
értékelés:

A kép bár nem teljesíti az első leckét, hiszen Szilárdból csak a humorát kapjuk, de ő magából nem látok részletet, ugyanakkor azt kell mondjam, hogy a gesztus, a humorba szőtt üzenet igen jó, ritmusában is, térjátékában is. Ez a fallikus, férfi princípiumot idéző kép attól jó, hogy nem akar több lenni egy laza gesztusnál, egy kézmozdulatnál, de jól kapcsolódnak a formák, érdekes és dinamizáló a világítás is - egyetlen megjegyzésem van, hogy amikor egy gyümölcs kerül megörökítésre, és nem véletlenül használom ezt a szót, akkor nem árt figyelni arra, hogy sérült, tört, nem guszta részek lehetőleg ne legyenek hangsúlyosan a képen. A barnult pusztulás kezdete a csúcsnál olyan, amit le lehet csippenteni, a banán tűri az alakítást. Ez igaz a másik végére is, ahol letörték, azt is érdemes picit igazítani, hogy ne legyen ennyire kopogós. De mindettől eltekintve ez egy jó kép, köszönöm, a 3 csillag jár rá mint tárgyfotó. Első leckének te is kellesz, Szilárd. (hegyi)
értékelés:

Az a jó abban, amit a Noémi feszeget, hogy abszolút képi gondolkodást mutat. Tehát, én úgy gondolom, hogy ha ő megtalálja azt a formai bizonyosságot és biztonságot, amit még egyelőre keres, és a technikát is kordában tartva úgymond a minőség sem lesz akadály, akkor nagyon nagy esélye van annak, hogy az, amit a Noémi keres, vagy az, amit a Noémi tud, át tud fordulni valami egészen érdekes alkotói világba. Ezt azért mondom, mert az, amit itt most látunk, egy nagyon érdekes játék. Ha csak a portré rétegét nézzük, azt, hogy áll valaki egy tükör előtt, és megfigyeli saját magát, ebben a beállításban már ez is érdekes, mert nem egy szokványos megfigyelés. A fények is jók, a helyzet is rendben van. Utána idekerül egy kép a képben, de ez olyan, mintha egy furcsa film lenne, vagy egy furcsa tükör, nem nagyon értjük, hogy akkor most mi történt, hogy hogyan is került az oda, mi tartja azt ott, és akkor most a tükrön van egy másik tükör, vagy egy üveglap, vagy mi akar ez itt lenni, vagy hol vagyunk mi átverve – már elkezdjük megfejteni. Miközben aztán ott van egy másik portré, és ez megint egy újabb gondolati réteget kapcsol be. Amik majd továbbgondolásra érdemesek, azok gyakorlással megvalósítható és stabilizálható dolgok, a tömegelosztás kérdése. Az, hogy figyeljek arra oda, hogy ha felveszek egy ilyen ruhát, akkor az ki van-e vasalva, vagy sem, hogy a mellnél milyen zavaróbb ellenritmusok jönnek úgymond létre. Maga az, ahogyan a ruha feszül, és ezt az egészet megoldja, az rendben van, és az abszolút jó ellenpont, ugyanakkor vannak erre merőleges vonalak, amik nem teljesen segítik ezt a képet, hogy az a melltartóból adódik, vagy nem, azt nem tudom, de azzal érdemes lett volna még foglalkozni. Van ezen még mit javítani, de maga az irány egészen egyedi. Dolgozzunk tovább! (hegyi)
értékelés:    

Zoli, én ezt most nem teljesen értem. Elolvastam a történetet, de leírás ide, vagy oda, a kép nekem mást akar mondani. Nem jövök rá, hogy ez most sín, vagy járdaszegély, hogy miért állok ott, hogy azok ott kavicsok, vagy valami pénz is le van dobva? Az egész valahogy élességben sem százas, el is mozdult valami, szóval nem teljesen értem. Miközben az biztos, hogy valamit nagyon akartál ezzel a képpel mondani, valamit nagyon meg akartál mutatni, máshogy fogalmazva, olyan, mint amikor valaki annyira izgatott, hogy nem tudja elmondani rendesen azt, ami történt vele, csak összefüggéstelen mondatokat mondd, és most nekem ez egy ilyen kép. Miért tisztelet, búcsúzás, gyász? Kitől búcsúzunk? Hol? És tényleg olyan az egész, hogy egy nagyon kevésen múlik az, hogy megértse az ember, de most ez nem történik meg, úgyhogy légy szíves, fuss ennek neki még egyszer. (hegyi)

Viki, azt kell, hogy mondjam neked, hogy nem csak ennek a leckének, hanem a saját munkáid sorában is az egyik legerősebb képet készítetted el. Ez egy olyan fantasztikusan jól működő kép, hogy akár a falamra is szívesen feltenném. Pontosan azért, mert bár az egész egy temetőt ábrázol, és benne van ennek az egésznek a ritmusában az is, hogy azért egy temetőn nem szokás nagyon vigyorogni, vagy úgymond pozitív érzésekkel viszonyulni, de pont ennek mond ellent ez a gyönyörű fény, az egésznek a mese jellege, az, hogy tényleg olyan, mintha valami transzcendens dolog történne. Nem nagyon szoktatok tőlem ilyen spirituális ügyeket hallani, de most, amit nekem ez a kép eszembe juttat, az a nagyanyám szobájában az ágya felett lévő kép, ami egy papír másolata volt egy festménynek, ahol Jézus egy hegy tetején ül, és mereng a város felett. És bár az egy éjszakai felvétel, de mégis ez a kép nagyjából egy hasonló érzetet hoz, hogy valahol a semmiben lebegünk. Nem egyértelműen a sziklákon, mert lehet, hogy annál is magasabban, és onnan nézünk vissza, a lebegésből, a lélek kering a föld felett, és tudom, hogy ez hülyén hangzik, de mégis, van valami az egészben, ami a vidámsága mellett is ad ennek az egésznek egyfajta mélységet. Ez pedig nem elsősorban attól van, hogy magasról készült ez a felvétel. Szóval, elgondolkodtató. Viki, ez az a szint, amihez tegyél magadnak egy könyvjelzőt, hogy ez egy fontos képed. Lehet, hogy te nem is gondoltad, hogy ez mennyire fontos kép lesz. (hegyi)
értékelés: