Elemzés

Szeretsz engem?

A törött formák mindig hordoznak valamilyen veszélyérzetet, valamilyen fájdalmat, sérülést, valamilyen bántást, valamilyen élményt, ami a nézőben egy távolságtartó megközelítést eredményez. Részben ezek a saját belső élményeink, részben pedig a formából adódó érzetek. A tárgyi világ ráadásul összeköttetésbe kerül egy szereplővel is, és ebből végeredményben az is kihozható, hogy itt van egy fiatalember, aki eltörte ezt a vázát, és most várja, hogy megbüntetik-e, vagy sem, ugyanakkor nagyon érdekes, hogy az első pillanatban, amikor ránéztem erre a képre, akkor én azt véltem felfedezni, hogy itt két szereplő van. Van egy főszereplő, aki a kis kockás ingével, farmerjával áll, és várja a büntetést, vagy épp valamilyen feloldozást, vagy bármilyen reakciót, de van egy másik szereplőnk, akinek csak a kézfejét látjuk, aki egy függöny mögött van, aki akár ezt mint nagy ruhát is hordhatná, tehát ott van egy anya, ott van valaki, aki ebből a lemerevedett, ijedt helyzetből megpróbálja őt kihúzni. Nekem ez volt az első élmény, és persze, utána rájöttem, hogy az csak egy függöny ott hátul, de azóta is, akárhányszor ránézek erre a képre, az első, ami beugrik, az ez. Az ötlet jó, a ritmus is jó, és az üzenet is jó, nem egy könnyen megfejthető élmény, az biztos, nem egy játékos történetről van szó, hanem egy sokkal drámaibb ügyről. Mondok még egy érdekes dolgot, olyan ez az üveg felület, a nyak felé a hátsó falon, mintha valami totemoszlop is visszatükröződne. Nagyon érdekes, egy ilyen üvöltő totemoszlopot látok ott. Összegezve az egészet, ez egy jó gondolat a gyermekkorra, és egy jó ritmus. A megfejtése nem adja egyszerűen magát. 3 csillag és a leckemegoldás is megvan, de Noémi, ne hagyjuk annyiban ezt a leckét. (hegyi)
értékelés:

Nemsokára

Olyan ez, mint egy kollázs, mint egy kép a falon. Nagyon furcsa, hogy tényleg olyan, mintha valamilyen felületre ezek fel lennének ragasztva, és így hoztál volna létre egy képi világot. Azt nem tudom, hogy biztosan jó-e az, hogy ez ennyire saras. Van ennek értelme, csak most valahogy a két oldal között, mert hát, ugye, ez egy négybe vágott kép tulajdonképpen, és van egy nagyon jól elkülöníthető jobb és bal oldala, és létrehoztál egy alsó és egy felső régiót is a keresztben húzódó bottal. Szóval, ha azt nézem, hogy a jobb és a bal oldal között mi a helyzet, akkor én azt mondom, hogy keresem a tömegelhelyezésben a kiegyenlítődést, és ezt nem találom teljesen meg. Ez a zöld levél lenne az, ami erre hivatott volna, csak nagyjából ugyanoda van helyezve, mint ahova a barna, és ez most nekem tömegben húz egy kicsit el. Ha ez egy négyzetes kompozíció lenne, és többet kapnánk akár ugyanebben a struktúra rendszerben a kép bal oldalából, és a jobb oldal ugyanilyen maradna, akkor az már lehet, hogy helyrehúzná, akár csak az a kis fenyőágacska, de most valahogy ez nem történik meg. Ettől függetlenül ez egy jó irány, abszolút értékelem azt, hogy az évszakok nem mindig szépek, és nem mindig barátságosak, most valahogy ez a zöld nekem kiugrik. Ha lehet kérni, akkor azt mondom, hogy ne dobjuk félre ezt a képet, próbáljuk meg ezt már rendesen megcsinálni, úgy, hogy megtartod a színes világot, tehát nem fekete-fehérbe konvertálunk, hanem ebben a színvilágban hagyjuk az egészet, de meghagyjuk a sarat, meghagyjuk ezt a szürkés-fekete árnyalatot, és ebbe néhol benne hagyunk barnákat a levéllel, de a zöldet azt már nem, nekem az ebből abszolút kiugrik. Ráadásul, míg a barnánál ez a pusztuláshoz és az elmúláshoz nagyon illő környezet ez a saras vidék, a zöldnél inkább már a koszt hozza, a piszkosságot, és ez nem ugyanaz az élmény. Arra kellene törekedni, hogy megmaradjunk ebben a barna tónusban, és keressünk kompozíciókat. Ha lehet, akkor ezt én erre visszaadnám. (hegyi)

Slam Poetry

Slam Poetry a Sziget Fesztiválon.

Hát, én nem tudom, hogy kik ők, biztos fontos szereplők, és ha az ember elmélyed ebben a kultúrkörben, akkor biztos fejből mondja, hogy ezek kik, nagyjából hasonlatosnak érzem ezt a fajta szcénát, mint a stand up-osokét, nagyon remélem, hogy nem fog elmenni az egész abba az irányba, de várjuk ki a végét. A helyzet nagyjából értékelhető, van egy színpadi terünk, van egy előadói terünk, ahol szövegeket mondanak, majd a végén meghajolnak. A dolog megvan, csak valahogy nincsen lelke az egésznek. Azért mondom ezt így Ágnes, mert valahogy olyan érzésem van a riportjaid egy részénél, mintha valami feladatot megoldani próbálnál, de magadat kihagyod, ebből az egészből kivonod. Azt gondolom, hogy ez azért nem biztos, hogy jó, mert el kell gondolkodni azon, hogy itt van pl. ez a képsor, kapunk 4 képet, de ebből a négy képből én nem látom, hogy ők most egy kultúrházban vannak, vagy milyen szituáció ez, és azt sem nagyon értem, hogy ez milyen érzelmi helyzetben van jelen. Valamilyen közömnek ehhez nekem lenni kell. Ezt úgy tudom megoldani, hogy változtatom a plánokat, változtatom a nézőpontomat, közelebb – távolabb megyek, játszom ezzel az egésszel, és a végén ebből, mint egy ilyen tánc, kijön majd valami, kimozogjuk ezt az egészet, de most nem érzem ezt, hogy kiválasztottál volna két személyt, vagyis kiválasztottad őket, de nem értem, hogy miért pont őket. Megállsz egy bizonyos szintnél, és nem megyünk tovább. Nyilvánvaló, hogy az adott hely adottságait is figyelembe kell venni, hogy mennyire lehetett volna ebből talán jobban kijönni, de azt gondolom, hogy ha az ember fotózik, akkor próbálja meg kihozni a legtöbbet, ami kihozható. Most ezt ennél a képsornál nem érzem. És hol a közönség? Vagy ők most itt kik előtt hajolnak meg? Azt írod, hogy ez a Sziget Fesztiválon van, de ebből meg nem kapok semmit. (hegyi)
értékelés:

Glamour

Nem akarom feszíteni a húrt glamour témában, szóval nem ez a szándékom a képpel.

Attilától sok, ebben a témában elképzelt fotót kaptunk már, és azt kell hogy mondjam, hogy ez, ebben a témakörben egy nagyon átgondolt üzenet. A hajjal, az egésznek a szín térben való megtartásával, ugyanakkor az egész egy nagyon meleg tónusú, kellemes barnás eredményt hoz, és ez mindenféleképp nyugalmat ad, miközben maga a kompozíció pont ezt a nyugalmat bontja meg ezzel az átlós elrendezéssel. Tulajdonképpen mindennel egyetértek a képen, talán annyi, amit megjegyeznék, és erről a portrézásnál többször beszéltünk már, hogy az objektív és a nézőpont megválasztása sok mindent befolyásol. Hogyha a tárgyakat úgy képzeljük el a térben, mintha lebegnének, akkor ezeket a mozgásokat tudjuk fejben koordinálni. Tehát, ha ezt az egészet egy kicsit hátrébb billentem, akkor valószínű, hogy egy olyan képet kapunk, ami megtartja az intimitását, megtartja az izgalmas elrendezését, megtartja a belső harmóniáját, ugyanakkor nagyobb szerepet kapna a mellkas, a nyak, ahol nagyon szép formák vannak, amik most szerintem méltánytalanul háttérben vannak tartva. Mindehhez képest a hajkorona, ami felépült a fejtetőn, ez a kontyszerű valami szerintem önmagában nagyon szép, de nem viszi el a vállán ezt a történetet - láthatóan Attila is érezte ezt, mert vágott a kontyból. Most a legnagyobb szerepet a homlok kapja, és a homlok most kevésbé izgalmas ennél a megoldásnál. A szemnél, a szájnál ott vannak a gesztusok, megint azt mondom, hogy ebben az átlós elrendezésben pontosan a kiegyensúlyozást, a helyrebillentést hordozó formák. És ne felejtkezzünk meg arról, amit egyébként a Demeter már írt a kommenteknél, hogy fontos szerepe van annak, hogy melyik testrésznek milyen hangsúlyt adunk. A smink számomra nem teljesen értelmezhetően tartalmazza ezeket a fehér pöttyöket, meg vonalakat, biztos van ennek szerepe, talán a fülbevalóval próbál ez valamilyen játékosságot összehozni, el tudom fogadni, bár ehhez azért kellene egy gyöngysor a nyakba, vagy valami kiegészítő, amire ez ritmizálni tud. De főképp az orron lévő jelzés eleve kiemeli az orr formáját, és erre most még rá is erősítettünk azzal, hogy a fej biccentve van, tehát, ha most megfigyeljük az arányokat, az orr a legnagyobb a fejen. Holott ez azért nem teljesen szerencsés, főleg egy nőnél, ha ekkora hangsúlyt helyezünk az orra, miközben a száj, ami a kommunikációnak elsődleges eszköze, és a szem, ami a másodlagos eszköze háttérbe szorul. Nekem az nem problémám, hogy nem néz a hölgy a kamerába, mert ezzel semmi baj nincs, megszokott ez a fajta beállítás, ráadásul azt mondom, hogy a tekintet viszonylag jó helyre megy a kép alsó sarkába, tehát ellensúlyba is hozza ezt az egészet. De még egyszer mondom, hogy az orr és a homlok szerepe túlzott most, és annyira előtérbe kerül a dolog, hogy a mellkas, a nyaknak az izmai, inai, amik izgalmasak lehetnének, azok itt most nekem kevésbé vannak jelen. 2 csillagra értékelem azért, mert a fejnél lévő problematika nekem erős, úgy érzem, ha nem a glamourba, és nem a divatba, hanem csak egy portréról beszélünk, akkor is egy megfontolandó, és szerintem megszívlelendő tanács, hogy figyeljünk arra, hogy az ember karakterének az egyes formai megjelenéseinek mekkora hangsúlyt adunk. Ha valakinek egy kicsit nagyobb orra van, azt inkább csökkentsük, mintsem ráerősítsünk. A hölgynek egyébként is egy hosszúkás fejformája van, így simán elbírná azt, hogy kicsit inkább az áll felől közelítsünk, persze, óvatosan, mert a nagyon felerősített áll forma az agresszióra kezd majd utalni, és az sem biztos, hogy helyes. (hegyi)
értékelés:

Tökéletes idő

Az, hogy kinek mi a tökéletes... nos a szörfösöknek az volt, nekem az volt a fotó szempontjából, a strandolóknak már kevésbé. A nyár, nyári viharok miatt gondoltam az évszakok leckébe sorolni.

Valószínű, hogy a kép valamelyik vízparti helyzetünkben készülhetett, akár a Velencei-tónál, akár a Balatonon, ez ilyen szempontból talán mindegy. A leckebesoroláshoz kapunk a leirathoz egy értelmezést, hogy ez a viharok miatt a nyárban értelmezendő, de nekem tulajdonképpen ez is mellékes. Itt a fő dolog az a ritmus, amiről ez a kép mesél, amivel a felhők közötti átszűrődő fénysávokkal létrejön, ami már önmagában nagyon szép. Ennek a formaiságnak ellenpontjaként szerepel a víz felülete, a maga hullámaival és ritmusaival, és ezen, mint szereplők, ott vannak a kis vitorlák. Az egész egy nagyon jó gondolat, és nagyon jó megfigyelés. Azt kell, hogy mondjam, hogy ezek azok a dolgok, amiknél nem csak szerencse kérdése, hogy ott van a fényképezőgép, hanem annak a kérdése is, hogy egyáltalán meglátja-e azt, hogy ezt le kell fényképezni? És ennek nagyon örülök, hogy János azok közé tartozik, akik ilyeneket észrevesznek. Ugyanakkor azt azért hozzáteszem, hogy ha én magam vágom ezt a képet, akkor a fotó jobb oldalából azt a tulajdonképpen újból kezdődő ritmust, ami a felhő paca a sötétben, azt én már lehagytam volna. Elvileg lehet ellenpontja a bal oldali sötét foltnak, de gyakorlatilag ahhoz, hogy ez működjön, a víztükörnél is történnie kellene valaminek, és ha jól megfigyeljük, akkor ennél a víztükörnél újabb információt nem kapunk. Viszont önmagában ez a formai újrakezdés nekem már nem tartozik a képhez. Egy sokkal erősebb belső kohéziót látnék akkor, ha ezt lehagynánk. Ettől függetlenül a kép a 3 csillagos leckemegoldások körébe tartozik. Nyilvánvaló, hogy előbb, vagy utóbb el kell jutni odáig is, hogy a kép kivágásokat pontosítsuk, de nem s kötelező ezzel 100 százalékig egyetérteni, amit én mondok, elfogadható ez a kép így is, sőt, nagyon szép munka, köszönöm! (hegyi)
értékelés:

Leltár másképp

Hogy konkrétan mi az, ami a látványt megtöri, azt nem tudom, nekem folyamatosan egy olyan érzetet ad, mintha valami lövésnek a roncsolódása, robbanás, vagy valami törés lenne a képen, a váll és a könyök között az előtérben. Van ennek az egésznek egy olyan üzenete ezáltal, hogy a valóságot úgy megközelíteni, hogy ezen az úton valamilyen akadályt, valamilyen roncsolást hozunk létre. Ha a személyes ábrázolást nézem, akkor azt mondom, hogy ez egy nagyon szép akt, még azt is mondhatnám, hogy ez egy táncos kép, nagyon szép ritmussal. Ugyanakkor életlenben van tartva, és valószínű, hogy ez a tükröződés miatt is van, de mindezzel együtt megint azt mondom, hogy egy olyan megmutatkozás, és ilyen értelemben az előző kép folytatása, amiben az ember úgymond kényszerűen leltároz, kényszerűen vet számot a helyzetével, a sorsával, az életével. Ebben ott van ez a kék tüll, a falon megjelenő kép részlete, és mindez kisodródik a szélre, mindez kihullik ebből a koordinátarendszerből, és a helyére bekerül maga ez a kép. Ha nem lenne ez az előtérben lévő, még egyszer mondom, nekem inkább a robbanáshoz hasonló jelzés, ami valószínű egyébként egy ventilátor lehet, de ebben a formában tulajdonképpen mindegy, hogy micsoda, ha nem lenne ez a takarás, akkor is izgalmas lehetne ez a kép. De ezzel együtt valósul meg valami olyan üzenet, aminek van egy másodlagos értelme, hogy a szembenézést nehezíti valami. A szemlélődést és a szembenézést akadályozza, gátolja valami. Ez kihelyeződik a külső térbe, ugyanakkor ahhoz meg eléggé absztrakt lesz, és elvont, hogy ne a konkrét tárggyal kezdjek el foglalkozni. Ha a kép együttes hatását nézem, akkor nagyon érdekes az a szeletelési forma, ahogy Tímea dolgozik. (hegyi)
értékelés:

Leltár

A kép jól láthatóan egy függőleges osztással dolgozik, egy hármas tagolással. Van egy előterünk a villanykapcsolóval, van egy, talán kicsit távolabb húzódó középrészünk a kép jobb oldalán lévő fallal, vagy ajtóval, és van maga a témánk, ami nagyjából középre van rendezve, ahol a szereplő megjelenik. Ha azonban jobban megfigyeljük, akkor ez a rész is ketté van osztva, ez a belső ritmus. És az egészben az az izgalmas, hogy miközben a függőleges osztás behatárolja magát a teret, és a megfigyelői státuszba helyezi a nézőt, majdnem azt mondtam, hogy van ebben egy pici vojeur szerep is, mindeközben a belső tér kettes felosztása is érdekes. Ha jól látom ugyanis, akkor van egy felső rész, amiben egy szoknya, egy blúz, tehát, valamiképpen ábrázolt vidámság, - és mintegy szögre akasztott nőiség - található, és előtte van a főszereplő, aki karba tett kézzel takarja magát, ugyanakkor ebben a pózban legfőképp nem csak a szemérmesség van, hanem egyfajta szembenézés, vagy egyfajta vád is a képbe került. Tehát ez az ábrázolás nem csak primer módban osztja fel a teret, hanem ad egy érzelmi osztást is, és ez így együtt hozza azt a élményt, hogy valami titokba, valami különlegesbe kerülünk beavatásra. Itt nem csak arról van szó, hogy a test tulajdonképpen aktként értékelhető, mert ennek a szerepe nem az akté, hanem annak az érdekes kettősségé, ami kitárulkozás is, de mégis inkább mondható kényszerűségnek. Egy kényszerű kitárulkozásnak. Megmutatom magam, hogy látva láss, hogy lásd a sorsom, hogy lásd, a helyzetem. És ez az, ami ennek a képnek nagyon nagy erénye, hogy mondhatóan egyszerű eszközökkel - hiszen ez egy lakásbelső lehet -, oldott meg egy olyan problematikát, hogy hogyan lehet mesélni egy belső történetet úgy, hogy mindeközben nem válik az egész triviálisan hétköznapivá, hanem mégis kapunk egy olyan áttételes üzenetet, amivel a nézőnek maga kell, hogy megküzdjön. Nagyon örülök ennek, hogy ezt a képet megkaphattuk, és azt mondom Tímeának, hogy hajrá, tovább, én várnám a többi munkát is. Tudom, hogy nem egy egyszerű dolog a hétköznapokból kiszakítani időt, viszont, ha másért nem is, nekünk okulásra fontosak ezek a képi megfogalmazások! (hegyi)
értékelés:

Bálázó

Amíg elkészül a "Milyen idő lesz ma?" folytatása.

Az irány jó. Mármint nem a tolás iránya, hanem azé, amit keresel. Hiszen a fotó szerepjáték is. A helyszín rendben van. A szereplő viszont civil marad. Kérdezheted, hogy baj ez? Hiszen rólam szól, hát én ez vagyok. Igen, nyilván nem csak akkor működik egy geg, ha mondjuk bőgatyásan öltözöl be, de az is kérdés, hogy a civilségnek mi az autentikus megfogalmazása. Nem könnyű ezt elsőre eltalálni. Hiszen mi is most a helyzet? Adva van egy szalmabálahegy, amit mint Sziszüphosz modern gyermeke, el akarsz tolni. De biztos, hogy ehhez a mackófelső és a halászgatya a jó ábrázolás? Abban jó a keresés, hogy a szalmához képest ellenpontozni kell, azaz színben valami olyat kell keresni, ami eltér attól a világtól, de ez a ruházat nekem most elveszi ennek az egésznek az erejét. A másik kérdés hogy ebben az arányrendszerben a figura elég dinamikus-e. Úgy gondolom, hogy részint jó irány lehet az is, ha kicsit oldalról mutatod be ezt, de az is, ha akár fentről, akár lentről. Mind mást üzenne, de kimozdítaná a statikusságból az egészet. Nagyon távolról van ez most befogva, emiatt nem érvényesül, nem kerül felszínre az erőfeszítés. Csak a nagy bála, ami nem elég. Ráadásul, a kérdésre sem ad választ, hogy miért szalma? Mit akar ez szimbolizálni? Hogy a könnyű feladat is tornyosulhat magasra? Vagy olyan parafrázist, ami a humor felé vinné ezt el? Nem egyértelmű. Úgyhogy az irány tehát jó, de ezekre a kérdésekre meg kell magadban keresd a választ és valami mellé oda kell tenni a magad X jelét, hogy a néző is abba az irányba tudjon elindulni. (hegyi)
értékelés:

Önarckép újratöltve

Az új lakásunkban van egy teljes falat betöltő tükör. Azt hiszem a közeljövőben sokat fogok játszani vele. :)

Én is nagyon remélem, hogy ezzel a tükörrel lesznek még megoldások. Kicsit azt sajnálom, hogy ezt a másfél millimétert az alján nem vágtuk le, mert ezért túlságosan hangsúlyos lesz az a torzítás, amit az objektív maga csinál. Talán, ha ez raw-ban készülő felvétel, akkor ez korrigálható és korrigálandó is lenne. Ennyi csak, amit hozzá tudnék fűzni. Izgalmas ez az egész, ahogy itt megkapunk téged, ez a gyermeki figyelem, miközben a koncentráltsága abszolút felnőttes, de pont ez a jó benne, hogy megvan ebben az egészben a játékosság, ami a kiskamaszkor után nagyjából elveszik, és utána nagyon kétséges, hogy az ember visszatalál-e hozzá. Én ezt jónak gondolom. (hegyi)
értékelés:

Holnap hazamegyünk

Ez egy nagyon erős jelenléttel bíró üzenet. Kompozícióban minden nagyon rendben van, a fiú, a szárító, a fregoli, meg az a piros labda. Talán a baloldalból azt a nagyon keveset levágnám, még akkor is, ha elvesztem azt az oszlopot, amihez ki van kötve most ez a kötél, de nagyjából így is rendben van, tehát a kompozíció is megvan. Ami a gyermekkort illeti, hát, ez tökéletes célba találás. Igen, ezek azok a pillanatok, ezek azok a hangulatok, amiket meg kéne fogni, amiket keresünk ezzel a leckével, úgyhogy abszolút rendben van a dolog. Fantasztikus a szereplőd, ő mindent belead. A teljes fájdalmát azzal, hogy vége a nyárnak, a dühét, a szomorúságát, és a keserűségét, és ebben van egy ilyen önpusztító dolog – emlékszem a saját gyerekkoromból erre -, hogy akkor szétrúgom a vödröt is, meg a rózsakertet, meg mindent, mert annyira fáj, hogy vége. És ennek biztosan van valami oka, talán nem szeretnek engem eléggé, hogy nem veszik észre, hogy én mennyire szenvedek. Szóval, ez nagyon rendben van, nagyon jó ábrázolás, köszönöm szépen! (hegyi)
értékelés:

Virágok alatt

A nászutunk alatt készült ez a kép.

Az a helyzet, hogy ami ebben a képben nekem izgalmas, az tulajdonképpen a kép fele. Izgalmas a szemüveg, a benne tükröződő fotós, a hölgy hajába keveredő virág, izgalmas ez a nagy rózsaszín a felső előtérben, mellette ez a sárga, és nagyon izgalmas az, ahogy a háttérben az a két alak megjelenik. Aztán az egésznek ezt a fajta tulajdonképpeni szürrealitását, és transzcendens irányát agyonvágja a kép jobb oldalán ez a fül, meg ez a váll, meg ez a kar, meg ez a negyed fickó. Ő nem tudom, hogy minek van ott, miközben azt mondom, hogy simán vágható lenne a dolog, ezt a kétujjnyit le kell az egészből hántani, és csókolom, ennyi, megvan a kép. Azért az kérdés, hogy ezt te miért nem vágtad le? Annyira egyértelműen adja magát, a vágási pont tökéletesen megvan, mégpedig ott, ahol ez a kicsit sötétebb tónussal, mint egy ilyen cseppforma, belóg egy ilyen rész, vagyis ha fent nézed ezt a két sárga levelet, akkor nagyjából a kettő között van ez a pont. Igaz, így a hölgynek is belemetélsz a vállába, és akkor mi van? Hát, a válla engem annyira már nem izgat. Ez az egyik hozzáfűznivalóm. A másik az, hogy azért egy pici retus nem árt, és itt most kifejezetten az arcon való retusról beszélek. Az ajkak alatti terület az állnál igényelné azt, hogy utómunkában egy kicsit ezzel dolgozz, és retusáld ki azokat a piros pontokat. Ezt tudom hozzáfűzni, ez így most 2 csillag. (hegyi)
értékelés:

Ez egy nagyon finom megoldás, mindazzal együtt, hogy elég zaklatott. Ez a zaklatottság pedig valószínű, hogy elég tudatos. Túlmutat önmagán a megfigyelésen, mert ha csak azt venném, hogy felfedeztem, hogy na jó, én észrevettem, hogy milyen érdekesen törik ez az árnyék, akkor ezt megoldhattam volna máshogy is, úgy, hogy nem hozom ezt az átlós, fekete-fehér jing-jang történetet bele, márpedig, ez itt van. Ettől pedig van az egésznek egy nagyon érdekes szomorúsága. Nem tudom ezt nagyon sokkal jobban megfogalmazni. Örülök annak, hogy Zoli nem csak arra használja a szemét, hogy a keresőben nézzen, hanem arra is, hogy a környezetét megfigyelje. A kép tökéletesen jó erre a leckére is, úgyhogy a 3 csillag, és a leckemegoldás is megvan. (hegyi) értékelés:

Hazafelé...

Hát, én tudom, hogy ez hol van, de azért azt hozzáteszem, hogy kevés ember lehet, aki ebből megmondja, hogy ez a dörögdi klastrom. Nem kötelezően kell ezt tudni, viszont ahhoz nekem ez önmagában kevés, hogy elvigye a vállán a képet. Ez olyan, mint egy kamera a képben, de az, ami a túloldalon történik, így, ebben a formában nem annyira érdekes. Valamit még itt kellene ezzel kezdeni. Legfőképpen azt, hogy nem elég belenézni ebbe a lukba, valamit ettől várnunk. Akár azt is lehetne ábrázolni, hogy nem, nem várunk ettől semmit, de akkor ennek a lukságát kell jobban megfogni. Úgy tűnik most, hogy ez az élmény, ez az érzés valahol benne maradt a képben, nem jött ki. És az utazás, megérkezés pedig megint egy olyan dolog, hogy kettőnkön kívül nem sokan értik, talán csak azok, akik a rádióműsort hallgatják, de ennek a képnek e nélkül is meg kellene állnia. Anita, kapcsolj rá, el vagy tűnve megint, és ezt most azért mondom ide, mindenki előtt, hogy azért mi dolgoztunk együtt nem keveset, és volt is eredménye. Az elmúlt, lassan egy év nagyon a lazulásról szól, és ezt nem tartom jónak. A szabadság a kezedben van, engedd szabadon azt a madarat, és hadd szálljon. Kérném a munkákat! (hegyi)
értékelés:

Elfújta a szél

Ez egy jó ritmusú képi megoldás. Kicsit itt is elmentünk ebbe a nagyon fáradt tónusba, és ettől olyan, mintha túlmagyaráznék valamit, ami, mint hangulat, rajta van a képen. Több önbizalom kell ahhoz, hogy függetlenül ettől az ember azt mondja, hogy merek egy kicsit emelni a kontraszton ahhoz, hogy húsa legyen az ügynek, tehát azért ennyire nem lehet elmaszatolni a hullámokat, az eget, ők most itt tulajdonképpen a kárvallottjai ennek az egész hangulatnak. De a ritmus, ami a kép elosztását és kompozícióját illeti, rendben van, és magával a gondolattal is tökéletesen egyet tudok érteni. Csak tónus problémám van, ez meg korrigálható, úgyhogy a 3 csillag megvan. (hegyi)
értékelés:

Egy virág

Zoli, a történet lényege a következő: itt, ami izgalmas, az a kép középpontján megtörténik, aztán ez a kisvirág, ami itt lefelé sejlik, ez a kinyílatlan kis bimbó nekem már nem tartozik ehhez annyira hozzá, főleg ennyire élesben tartva nem. Ami igazán izgat engem, az a háttérnek ez az egészen érdekesen ellágyított, elmosódott formája, és ehhez még valahogy hozzá lehet venni az előtérben lévő virágfejet, de nem többet. A többi rész nekem nem tartozik ehhez hozzá. Megint azt látom, hogy van egy szürke fátyol, de miért? Miért van ez a koszolódás? Tisztább színekkel, tisztább tónusokkal kellene dolgozni. (hegyi)
értékelés: