Elemzés

Nagyon érdekes ez a kép, mert mondhatnám azt is, hogy ez egy ilyen high-key technika. Ami nekem ebben furcsa, és amitől nem tudok szabadulni, az az, hogy olyan, mintha Dóri valami szanatóriumban lenne, és éppen csak kiengedték volna levegőzni. Attól, hogy ennyire gyengék a tónusok, ettől az egész nem csak finommá válik, hanem kicsit erőtlenné is (nekem). Olvastam itt a hozzászólásokat és Gábor mondta azt, hogy milyen jó, hogy a sapka beleolvad a háttérbe. Ennek én pont nem annyira örülök, mert ez is ráerősít arra a tünemény jellegre, hogy itt van velünk, de alig. A szerepe annyira háttérbe húzódik, és annyira könnyeddé válik, hogy szinte már elrepül, a feje szinte már nincs is itt. Értem én ezt, de most ez túl finommá válik, határozatlan. És azt is megmondom, hogy miért. Azért, mert egyébként maga a helyszín nagyon határozott formákkal dolgozik. Ott vannak ezek a tónusok, ezek a rajzos jellegek a háttérben, ahogy a szemüveg is egy határozott gondolatiságot jelenít meg, vagy a sálnak a nyakában is nagyon határozott a megjelenése. Tehát az ő jelensége nem ez, bár rá lehet húzni egy ilyen jegyet, hogy én úgy szeretném őt látni, mint Hófehérkét, aki a hercegre vár, de úgy gondolom – bár én még nem találkoztam Dórival soha -, hogy az ő személyisége nem ilyen. És pont ezért veti le a dolog, mert ő egy melegebb, határozottabb jelenség. Úgy tűnik, hogy most ráerőltettél valamit a modellre, nem az adott szituációban, hanem az utómunkában, és így ez nem tükrözi sem a helyszínt, sem a helyzetet, sem a modellt. Ráadásul, és ez Dórinak is szól, nem vesz komolyan téged, mármint a fotózást, azaz elfogadja, hogy te fényképezni akarod, de inkább elnézően - és ez a te dolgod is János, hogy a modellel, a családdal, a pároddal fogadtasd el, hogy oké, hétköznap melózol, apa vagy, szerető, de van, hogy fényképezel, és akkor fényképész leszel, és nem apa, nem melós, nem szerető. Bocsánat, lehet velem vitatkozni, tessék, mert lehet, hogy abszolút rosszul látom és rosszul ismerem fel ezeket a jeleket, lehet, hogy rosszul gondolom ezt, így fenntartom annak a jogát, hogy ne legyen igazam. A másik az, hogy ha ekkora teret hagyok oldalirányban, akkor lefelé egy kicsivel még több kellene, nem sokkal, úgy egy ujjnyival. János, te kezdtél úgy bele a portréba, hogy a saját leckédet, az első hármat nem fejezted be, tehát magadnak dobálod itt a labdákat, úgyhogy ezt most visszaadtam ismétlésre és várom a folytatást. Ne add fel, tessék ezzel dolgozni, 1-3. lecke, portré lecke. Te kezdted, te nyitottad ki ezt a kaput, úgyhogy akkor tessék menni a szobában tovább. (hegyi)

Nagyon örülök, hogy Gábor megtalálta a feketét, mert végre elérkeztünk oda, hogy elengedte a maga dokumentatív közlői feladatkörét és úgy tűnik, hogy ez a kép az, aminél a Gábornál átváltottunk a tárgyias dokumentatív stílusból a lírai, mesélő, érzelmi megközelítésbe. A kép nagyon tetszik, nagyon dinamikus, nagyon sok erő van benne, nagyon szépek az ívek, a vonalak. Azt hozzáteszem Gábornak, miközben majdnem mindennel egyetértek, hogy ennek a hozzánk legközelebb lévő nagyméretű levélnek a fonákján visszaverődő fény nekem egy picit sok a jóból, bár fontos dolog, hogy ott legyen fény. Egyébként tökéletesen rendben van. Talán annyit még hozzátennék, hogy most valahogy nagyon középre került ez az egész és ahhoz, hogy ez még robbanásszerűbb legyen, talán egy félujjnyit fentről és jobb oldalról is ebből a fekete tömegből le lehetne vágni és akkor egy kicsit feljebb és kijjebb csúszik ez az egész, és akkor talán még nagyobb lenne a hatása, de ezt már nagyon félve mondom, mert így is abszolút rendben van. Attól függetlenül, hogy ezt az ünnep leckébe küldted, tökéletes csendéletet készítettél, és ezt azért mondom, mert sokszor kérdés az, hogy hogy lehet egy tárggyal csendéletet csinálni. Nagyjából így, ahogy ezt most a Gábor megmutatta. Nagyon finomak a formák, nagyon szépen megoldottad ezt a problémát. Köszönöm! Három csillag, és legyen a 11. lecke, elfogadom ezt az ünnep témakörben is. (hegyi)
értékelés:    

Egy négyzetes kompozíciót kapunk. Ha a tömegelhelyezést figyelem, akkor van egy fő figuránk, aki egy kicsit a képnek a bal oldalára szorult és ennek ellenpontjaként van két fénypontunk a jobb felső sarokban és nagyjából a kép felső részén, a figurának a vállánál. Próbáltam értelmezni ezt a fajta értelmezést és bevallom neked férfiasan Zoli, hogy ott akadok el folyamatosan, hogy miért került ez a fénypont a válladhoz? Mit akar ez mondani? Miért oda komponáltad? Nyilvánvalóan ez egy olyan dolog, amiben az ember nehezebben tud mit kezdeni akkor, amikor önmagát fényképezi, mert a kontroll lehetősége kisebb, főleg, ha háttal állunk a kamerának. Ilyenkor nagy segítséget jelenthet egy barát, akit odahívok, beállítok, esetleg oda teszek egy jelet a földre, hogy hova kell nekem állni, egy kavicsot, egy levelet, vagy bármit, ami nem látszik a képen, amikor exponálok, és így le tudom játszani a szitut. Azért kérdezem ezt, mert jelen állapotban a tömegelhelyezés szempontjából ez a két fénypont nem tud téged visszahúzni, azt a tömeget, amit maga a test képvisel, inkább az útnak a jobb oldala az, ami mint tömeg visszahúzhatná. Igen ám, csak akkor nem kellene a két fénypont. Ha megnézed úgy, hogy letakarod a két fénypontot, akkor egyből egyensúlyba kerül a kép. A sötétből sziluettesen felderengő alaknak hasonló tónusrendű itt most az ellenpontja, a két fénynek viszont nincs hasonló tónusrendű ellenpontja a képnek valahol ott a bal oldali régiójában. Úgyhogy ezért is kérdezem azt, hogy ez most hogyan, mert hogyha csak a válladnál lévő fénypontot takarnám le, már akkor is el tudnék oda jutni, hogy elfogadom ezt a ritmust, amit most itt látok. És még azért azt hadd tegyem hozzá, hogy ez a válladnál lévő fénypontocska az egész sziluettnek megbontja a formáját. Nem jött el – ez pedig a cím, és ha ebből indulok ki, akkor itt egy randevú, vagy egy várakozási helyzet van, és ennek a lemondása, vagy ennek a szomorúsága. Ahhoz viszont, hogy ez a ritmus jól át tudjon jönni, mint történet, ahhoz az kellene, hogy ne álld el azt az utat, ahol te vártad őt. Tehát, ha most a mondanivaló felől közelítem meg ezt a egészet, akkor valahová ki kéne ennek futnia, valami nagyobb üresség felé, mert a várakozás, és a csalódottság az ürességet erősítené. És ennek képileg is meg kellene jelennie. Ha letakarom a címet, akkor ebből nekem az, hogy nem jött el, és hogy itt valamilyen kudarc, vagy valamilyen negatív történet van, az ebből a képből nem jön le. Ezért én most ezt visszaadnám ismétlésre, hogy ezzel még valamit próbáljunk meg kezdeni, mert ha egy történetet el akarok mesélni, akkor azt addig ne hagyjam, amíg az a történet nem kerül rá a képre. Az ismétlésnél pedig nem is elsősorban a 3. lecke az első nekem, és nem is a kompozíciós dolgok, mert azok szerintem összerendeződnek, hogyha a mondanivaló a fejedben megfogalmazódik, hogy márpedig ez egy kudarc és én ezt szeretném megmutatni. Ezért mondom, hogy itt most a címre támaszkodva kellene megismételni ezt. (hegyi)

Nagyon határozott a jelenléte ennek a fának. Hogyha leszámítom a szereplőt, akkor azt mondom, hogy ez a fa, meg a környezete önmagában egy nagyon erős jelenlét, és ez nagyon erős színpad. Az egy kérdés, hogy mit akarok kezdeni zsebre dugott kézzel, kiskabátban ezzel a pózzal? Olyan, mintha szagolgatni akarnád a hónalját ennek a fának. Arról nem beszélve, hogy ha akarom, akkor ez egy hónalj, de egy teljesen más testrészt is az eszünkbe juttathat akár. Tehát, mi az, amiért ebben a furcsa pózban vagy jelen? Mert ez olyan bátortalan dolog, hogy zsebre teszem a kezem. Miért van zsebre téve a kezed? Beálltál aratóterpeszbe, nagy öntudattal előreszegezett állal, de nem nagyon látom, hogy mi történik? Miért nincs közte kapcsolat? Miért nem kezdesz valamit magaddal ennél a fánál? Valami gondolatod van róla, de mi? Félsz tőle? Vagy mi az oka annak, hogy ez ebben a formában kerül megfogalmazásra? Nem értem. Megint azt mondom, hogy olyan az egész, hogy van egy főszereplőnk, a fa, meg vannak a kis statiszták a háttérben, a többi növény, ez a rendszer tökéletesen működik - nagyon jó, hogy ezt a párás, ködös időszakot választottad -, és utána olyan, mintha a rendező beállna a színészek közé elmagyarázni, hogy hova is álljon, vagy mit csináljon, civil ruhában, hisz ő a rendező és ő csak instruál. Mintha valaki mást instruálnál, hogy maradj most itt és ezt kell csinálni, és te csak ezért álltál be a képbe. Attól, hogy az öltözet, a póz civil, ettől nincs kapcsolat a főszereplő és közted. Nem tudom, hogy mennyire fellelhető még ez a modell, hogy mennyire tudsz elmenni oda, hogy megismételhető lenne itt bármi is, de ha igen, akkor arra szeretnélek bátorítani, hogy alakíts ki valamilyen viszonyrendszert. Vihetsz oda egy nagy lepedőt, beburkolhatod magad, teljesen mindegy, ne én mondjam meg, hogy mit kell csinálni, de annyi biztos, hogy ez a szürke farmer, a kis dzseki, a zsebre dugott kéz, a környakú póló, ez így ebben a formában nekem nem kapcsolódik ehhez a történethez. Visszaadom ismétlésre. Már ha meg lehet ismételni ezt a képet. Ha nem lehet, akkor azt mondom, hogy az ötlet abszolút érthető, arra megvan egy csillag, a kivitelezés is szép, az is egy csillag, de az üzenet nincs befejezve, így megmarad két csillagosnak. És kérném a válaszodat arra, hogy tudsz-e ismételni? Mert, ha tudsz, akkor azt várnám, ha nem, akkor 2 csillag. (hegyi)
értékelés:

András, egy kicsit sűrűbb jelenlétet kérnék tőled. Azért mondom ezt, mert ha félévente egy kép érkezik, arról nehéz ívben kommunikálni, és felépíteni egy munkát. Elfeledkeztél rólunk, ezt nem dörgölöm az orrod alá, de remélem, hogy a továbbiakban ez nem így lesz, és határozottabb jelenlétet kapunk. Ami a képet illeti, azt tudom mondani, hogy fantasztikus a leirat, amit adsz hozzá, hogy hogyan is történik ez nálad és mi a megfigyelésed. És azután kapunk ebből egy kiragadott képkockát. Azt kérdezem, hogy ez a legjellemzőbb erre a történetre? Amikor egy csúcspontot keresek azon a mesén, hogy miért különleges neked ez a virág, és hogy hogyan állsz meg, amikor mész a suliba, vagy hogyan csensz róla egy szem cseresznyét, vagy hogy ez az egész hogyan hat rád, akkor most, amit látunk, ez – én csak kérdezem – a legjellemzőbb állomása ennek? Azért teszem fel ezt a kérdést, mert önmagában ez a kép, ha nincs leirat, számomra nem nagyon mesél arról, amit az elmond. Nem látom benne a kapcsolódást, nem látom sem az iskolába menést, sem a várakozást, sem azt, ahogy ez elfoglalja a helyét a te életedben. Nekünk is van cseresznyefánk, ezt a mi fánkról is fényképezhetted volna. Úgyhogy lesz most is cseresznyevirágzás, és jó lenne, ha végiggondolnád azt, hogy hogyan tudnád a cseresznye és a közted lévő kapcsolatot megfogalmazni, azt a lírát, amit elmesélsz ebben a kis bekezdésben, hogy mindez neked mindennapos élményt tud adni. Lehet, hogy érdemes ezt az egészet egy történetként megfogalmazni, egy képi etűdként viszonylag hosszabb időt rászánni, ezt én rád bíznám, de az biztos, hogy ez most nekem nem nagyon mesél erről a kapcsolatról. (hegyi)

Tamás, megint feladtad a leckét! Nagyon érdekes ez az egész. Hogy a köldökhöz mi a közünk - azt tudom elképzelni, hogy talán a köldöködre tetted rá ezeket a poharakat. Van erre utalás is ezzel a színvilággal. Nagyon érdekes ez az egész, azzal együtt, hogy nem egy könnyen kibontható üzenet. Van egy kisebb pohár, meg egy nagyobb pohár, mind a kettőben áttetsző folyadék. Ha akarom, és ezt a kultúrkört boncolgatom, akkor ez egy feles és a kísérője egy pohár víz. A háttérben látszik egy erkély jelenet, vagy valamilyen kerti kapcsolódás a külvilággal. Ez az egész olyan napindítást hoz, ami nem egy vidám ügy, ezt azért lássuk be. Az is látszik, hogy ez nem egy reklám fotó, ezek a poharak használatban vannak, az ujjlenyomatok abszolút erre utalnak és ezzel a ferde horizonttal, ezzel a ferdére döntött helyzettel is az egésznek az esetlegességével, a kétségbeesésésével, egy úgymond minden mindegy hatása van. A kép nagyon erős. Az már egy másik kérdés, hogy amikor az ember ezt elkezdi dekódolni, akkor ezek az üzenetek mennyire és milyen hatással vannak a nézőre. Biztos, hogy erős ez a hatás, csak a döntést, minthogyha most a nézőnek kellene meghoznia, és ez nem a képi gondolatok értelmében értendő, hanem az üzenet értelmében. Mintha analízis történne, aminek a kimondását a nézőre bíznád. Ez azért érdekes játszma – azt nem mondom, hogy ez rossz –, mert van benne egy olyan is, hogy: Na, ki mered mondani, hogy mit gondolsz? Na, meg mered fogalmazni azt, hogy mi ez? Ítélkezel? Elfogadod? Provokatív, az biztos! Ha a köldököt akarom értelmezni, szintén újabb irányok nyílnak ki, akár a kötöttségekkel, kötődésekkel, vagy azok elvágásával, transzpozíciójával kapcsolatban, talán így működik a dolog. Nem egy egyszerű üzenet, az biztos!
   Azt szeretném mondani Tamás, amit már kommentben meg is tettem, és többször elmondok, mint most is, hogy jó lenne kommunikálnunk. Az odáig rendben van, hogy az ember készít valamit, nagyon határozott üzeneteket küld, és azokat leteszi az asztalra. De ha miután ezek a képek az asztalra kerültek, háttérbe lép, és egy függöny mögül nézi a reakciókat és nem ad viszontreakciót, akkor az egyrészt azért nehéz, mert felerősíti azt az élményt, hogy tapogatózom a sötétben és nem tudom, hogy jó, vagy rossz irányba - másrészt lássuk be, hogy azon túl, hogy megmutatjuk itt saját magunkat, ilyen értelemben ezek faliújság üzenetek is, és azon kívül jó lenne, ha a kommunikáció által segítenénk egymásnak, és ebben te nélkülözhetetlen vagy. Akkor is, ha a nehezebben emészthető, vagy az összetettebb üzeneteid miatt nem biztos, hogy mindenki mer rögtön hozzászólni ehhez a képhez. De ha már egy kérdést feltettél, akkor arra a kérdésre érkező válaszok, reakciók után jó lenne, ha te is beszállnál ebbe a játékba, ebbe a meccsbe. Ne tűnj el, egy határozottabb jelenlétet kérnék tőled, hogyha ez kérhető. És ez fontos lenne, mert egyértelműen látszik, hogy egy olyan emberrel van dolgunk, egy olyan alkotóval, akinek igenis nagyon erős elképzelése van a világról, nagyon erős véleménye, a saját szerepéről is, de az útkeresés nem csak a tiéd, hanem a miénk is. (hegyi)
értékelés:    

A kép ez egészen elképesztő. Akkor is, hogyha nem olvasom el a kommenteknél azt, hogy hogy is készült. Egy plusz háttérinfó az, hogy a saját hajadat használtad föl ehhez a rácsozáshoz. Mindennel maximálisan egyetértek. Érdemes lenne ezzel még tovább dolgozni, azért mert van egy nüansznyi probléma, hogy pont a szembogarát takartad ki az egyik hajszállal a macskának és ettől olyan félszemű érzete van az embernek, mint hogyha az a szeme sérült lenne. Mind a két szemre szükség lenne. Viszont az ötlet abszolút zseniális és én most fölhívom a figyelmet egy részre, és ez a kép, hogy ha tulajdonképpen csak erről a részről szólna, akkor is tökéletesen rendben lenne, egy sokkal szűkebb vágásban is akár. Mégpedig arra a részre, ami a bajszokkal és a hajjal létrejön. Nagyon érdekes és izgalmas játék lenne az, hogy ha csak ilyen kis részeket kimetszve mintegy ilyen feladat-rejtvényt, mint egy kvíz kérdést dobnád ezeket föl és azt mondanád, tessék megnézni, ez mit hoz ki, vagy az mit mutat. Viszont ez így egyben is abszolút őrületes. Én erre megadom a három csillagot, a leckemegoldásra pedig még várnék, azért van itt formai dolog, amit pontosítani kéne, de az irányvonal az abszolút jó. Nagyon szerethető ez az egész. (hegyi)
értékelés: