Elemzés

Azt kérdezi Gábor itt a leiratban, hogy ez vicces-e. Hát vicces, a maga módján. Nem azt mondom, hogy ettől a térdemet csapkodom, annyira humoros, de maga a párhuzam az abszolút jól érthető. Leonardonak van egy rajza, ahol egy férfiember áll egy körben és hol szét van terpesztve a lába és fel van emelve a keze és hol össze van csukva és lejjebb van eresztve. Tehát hogy, ha ezt a grafikát nézzük, akkor ehhez ez egy jó párhuzam. A cím is elég jó ebben. A térkialakítás viszont nem. Ha megnézed azt a Leonardo képet, azért ott a körbevágás az fontos, hogy hogyan szerepel. Itt most egy olyan álló formát hoztál, ami ebben a beállításban értelmezhetetlen. Tehát nem nagyon látom át annak az értelmét, miért téglalap formájú a háttér, miért nem lett négyzetes. Főképp mivel tökéletesen feketében van tartva, itt tényleg rád van bízva, hogy hogy vágsz, mint vágsz, mit adsz hozzá, vagy mit veszel el. Én azt gondolom, hogy ez a része az, ami számomra kérdéses. Aztán van egy másik része, hogy ha ez színes, akkor ezeknek a színeknek le kell ugorni erről a vászonról. Arra oda kell figyelni, hogy mennyi időt vacakolunk vele, mert ezek a felületek be tudnak száradni. Magyarán itt öt percünk van, jó esetben maximum tíz, hogy a gyümölcs elmetélése, a rácsodálkozás és a megvalósítás megtörténjen, mert különben bedöglik az egész felület. Ez már eleve meghatározza azt, hogy mivel lehet dolgozni. Én örülnék annak, hogyha ennek erős színvilága lenne, egy erős színbeli jelenléte ennek a képnek. Most egy kicsit ez olyan halovány. Arra kíváncsi lennék, hogy ez mit mutat esetleg fekete-fehérben, mert lehet, hogy ha elvetjük a színt, mert ez csak egy primer csatolódás, hogy a limenak a színét megadjuk. Én azt gondolom, hogy ezt a zöldessárgát akár el is lehet felejteni. Mert ha elhagyjuk a színt, akkor kevésbé érdekes az a problematika, hogy beszáradt a felület és hogy kezd bebarnulni ennek a héja. Még egy irányvonal lehet, hogy hagyod egy kicsit még jobban beszáradni és még jobban bedögleni. Akkor lehet, hogy egy új esztétikai csatolódás történik a pusztulással. Mert, ahogy ezek a felületek beszáradnak, a struktúrájuk egyre határozottabbá válik. Talán ezt is érdemes lenne kipróbálni. Most azt mondom neked, hogy ez így kettő csillag. Értem a humort. Egyébként önmagában ez is lehetne egy csendélet, de tárgyfotó semmi esetre sem. A benned felmerülő gondolatok abszolút helyénvalóak, és mint hogyha a megvalósításnál meg megtorpannál. Jön egy impulzus és ez tiszta és erős és érthető, de aztán amikor megvalósításra kerül, akkor mintha elfáradnál ennek a végigvitelében, vagy mintha meglepődnél, vagy neadjisten meg is ijednél attól, hogy mi lesz akkor, hogy ha ezt én most végigviszem. Pedig a kezedben a döntés. Amikor egy ilyet meglát az ember és beindul az agya arra, hogy Leonardo, akkor ezt ki kell aknázni. Akár azzal, hogy harsány színeket alkalmazol, szaturálod az egészet és túlhúzod, akár azzal, hogy grafikai formára viszed el azzal, hogy fekete-fehérre átfordítod. Most a kettő között vagyunk. A térbeliséget pedig nem értem. (hegyi)
értékelés:

Számomra az elsődleges üzenete az, hogy tíz. Amit biztos vissza lehet kódolni, hogy miért pont tíz, de egyelőre keresem a kapaszkodót. Talán ebből az is kitűnik, hogy a képnyelv más preferenciák alapján dolgozik. Akkor, amikor van egy függőleges formánk és van egy kerek formánk, ráadásul ez a kerek forma duplán meg van ismételve, mert a kép belső részén összegyűjtött fűszerek is ezt erősítik, meg maga a tálnak a kialakítása is, akkor ez lesz az, ami a központi szerepet fogja betölteni. Nem igazán lehet így ebben a formában dekódolni, hogy mi ez a husáng itt. Valószínűleg ezzel lehet összemorzsolni a növényeket, de én azt gondolom, hogy ha geometriai megfejtést keresünk és szigorúan a geometria felől közelítünk, akkor ez lesz utána fő gondolati vonal is. Tehát akkor erre a tízes számra, amit itt most kialakítottunk, erre valamit rá kell fűzni, hogy miért pont tíz, mi ez a tíz. Ha pedig a tárgyakkal akarnánk foglalkozni vagy ezeknek a viszonyrendszerével, akkor ez utóbbit kell kialakítani. Ez a fadarab egy rusztikus eszköz, de viszonylag nehezen megfogalmazható formailag. Ebből, én azt gondolom, hogy egy lényegesen kisebb darab akár a képhatáron túlnyúlva elég lenne, hiszen hát maga ez az eszköz bár hozzájárul ahhoz, hogy itt megtörténjen a csoda, de ilyen mértékben, ekkora tömegben nem vagyok meggyőződve róla, hogy ő az, aki képviseli ezt az egész helyzetet. Hozzá tenném még azt is, hogy itt a tónusokra is oda kell figyelni. Tulajdonképpen két fő irányvonal van. Az egyik a háttér és a tál tónusrendje, a másik pedig maga a mozsártörő és a fűszerek tónusrendje. Hogyha el tudjuk fogadni, hogy ez a két rendszer él, akkor én azt gondolom, hogy itt a tömeg mennyiségekkel kellene dolgozni. Magyarán lehet, hogy egy kicsit több fűszert kellett volna odacsempészni. Jók ezek a formák. Jók ezeknek a rendetlensége, de most megkérdezem a Gábortól, hogy hova megy a fuvar? Mi az, ami ebből nekünk fontos? Hogyha ez így egyben lenne fontos, akkor legalább kétszer ennyi fűszer kellene, ahhoz hogy az ő hatása érvényesülni tudjon. Ráadásul, mivel ezek nagyjából hasonló színvilágban vannak, ezért a fekete-fehér átalakításnál ezek összemosódnak. Abban sem vagyok biztos, hogy jelen állapotban most itt a fekete-fehér az, ami a megoldás, mert ezzel ez a két tónusrend jön létre, semmi más. Azt még hozzátenném, hogy nekem, mint hogy ha ez a tányér félfoknyit fordulhatott volna, legfőképp azért, hogy ne forduljon ki ebből a rendből, ha már ezt a mértani rendet hozom. Viszont nekem valami még hiányzik ebből, ami összerántaná ezt az egészet. Talán itt is igaz: közelebb kell menni. hogy érezzük a fűszerillatot, hogy halljuk, ahogy morzsolódik a tálban a holmi, hogy részesei lehessünk ennek és ne csak leltárszerű megfigyelői. Én most azt mondom, Gábor, hogy ez egy egycsillagos kép, de ettől függetlenül nem szeretném, ha föladnád ezt a feladatot és rágni kéne ezt még. Mert én tudom, hogy egyszer csak eljön az a pillanat, amikor átbillen a verbalitás szintje és eljön a pillanat, amikor képi nyelven tudsz megszólalni. Most én ebben azt érzem, hogy bár létrejött ez a tízes szám vagy létrejött ez a grafikai rend, de talán lehet te magad sem biztos, hogy gondoltad, hogy ez itt miről szól, hogy egy függőleges vonal meg egy kör mit hoz létre. (hegyi)
értékelés:

István, igen, zöld. De ez még kevés a boldogsághoz. Nem fogom megmondani, mi az, ami ebbe életet lehelhetne, amitől történetet hordozhatna, mert ezt neked kell megkeresned, hogy érthessük, miért fotóztad le ezt a színben valóban hatásos, de formáiban meglehetősen átlagos helyszínt. Ez így egy helyszín, de hol a sztori? És itt ne csak abban tessen gondolkodni, hogy kit hívok oda hogy pucéran fusson át a mezőn, mert a történet nem csak így mesélhető el. Ez így jelenet felvezető képe, de ez így még csak jegyzet. (hegyi)

Éva, azt gondolom, hogy ez egy nagyon határozott és átgondoltan végigvitt képi ötlet, a reluxa árnyékjátéka mint megfigyelés jól lett átültetve a képre és a női test ehhez kiválóan alkalmas vászon. Nem baj, hogy néhol a gerincoszlop és a reluxa elcsúszik, nem kell ezt didaktikusabban csinálni, hiszen a cél nem az, hogy valamit tűpontosan imitáljunk, hanem hogy formai játékként egy olyan esztétikai rendszert hozzunk létre, ami egyszerre valós és álomszerű, egyszerre tény és utalás, egyszerre vágy és forma. Egyetlen dolog, hogy a kép fölső régiójában a képhatár általi metszések kicsit problematikusak, vagy határozottan vágni kell, ha nincs a képen a far teljes íve, vagy ha megvan, akkor azt érdemes lett volna megmutatni. De ez egy három csillagos leckemegoldás, ami nem jelenti, hogy erre ne küldj többet, sőt - hiszen megelőlegezett ez az értékelés abban, hogy arra csak az idő ad rálátást, hogy ez mennyiben lesz majd később megismételhető teljesítmény. (hegyi) értékelés:    

Az a helyzet, Zoli, hogy amire rímelsz, az a kép azért működik, mert ott van a visszapillantó tükör. Ha nem lenne, akkor érdektelen lenne. Az, hogy megyünk a tájban, és jönnek felénk a hópelyhek, ez még egyelőre csak a közhely szintje. Aki autót vezet, ezt mindenki megéli. Azzal lesz több, ha ennél valamivel többet is mutatsz. Átfut előtted valaki az úton, mint egy jelenés, vagy épp az önreflexióként ott vagy a visszapillantó tükörben. Levetted ezt a dolgot róla, ezzel azt mutattad meg, hogy mi van akkor, amikor még nincs összerendeződve fejben az, hogy mit akarok mutatni. A helyzet az, hogy ezek annyira erős eszközök, akár a zoomolás, akár ez a nagy sebességgel felénk jövő tárgyak miatt létrejövő vonalrengeteg, hogy csínján kell ezzel bánni. Azon kívül, hogy az a párhuzam megvan, mert az István is autóban ült, amikor fényképezett, meg te is, meg az Istvánnál is este volt, meg nálad is, meg az Istvánnál is esett valami talán, meg nálad is, én ezt még nem érzem megoldottnak, nekem ez hiányos. (hegyi)

Zoli, többedszerre kapjuk meg ezt a kanyart. Elhiszem, hogy számodra ez fontos, mert itt zajlik az életed, de valahogy még mindig nem sikerült megfognom azt, hogy ez mitől egyedi? Annyi kanyar van ám az országban, te azt el nem hiszed, hogy mennyi! Ettől ezek a kanyarok nekem, hogy egy bácsi épp belement a táblába, nem válik izgalmassá. Jók az úton lévő vonalak, vagyis jó lenne, de nem azzal foglalkozunk. Azt mondom, hogy magadnak kellene feltenni a kérdést, hogy ebben téged mi érdekel? Bátortalannak érzem ezt, Zoli! Ha téged az úton lévő autónyomok-foltok érdekelnek, akkor foglalkozz azzal, és akkor nem érdekes a bácsi, nem érdekes a tábla... Kicsit úgy érzem, hogy lusta voltál lehajolni. Ott volt a kezed előtt a megoldás. Mi a francnak kell neked a villanyoszlop, meg a háttérben lévő erdő, meg ez az egész vacak. Ennek a képnek negyed része használható, a bácsi feje fölött az előzni tilos táblánál levágtam volna az egészet fent is, meg oldalirányban is. Lefelé viszont hiányzik a képből. Nem nagyon értem, hogy ezt miért így fotóztad, azon kívül, hogy biztos hideg volt, és ha le kellett volna guggolnod, akkor kétséges lett volna az, hogy fel tudsz-e állni. Ismerem ezt, és tegyük hozzá, hogy én nálad lényegesen kövérebb vagyok, tehát én is nehezen guggolok le, mert aztán lehet, hogy segítség kell, hogy valaki felállítson. Ez a kép nincs megoldva. (hegyi)

Bara, azt gondolom, hogy ezek a mímes helyzetek nagyon jól mennek neked. Bevallom neked férfiasan, hogy én azt várnám tőled, egy lépéssel menjünk tovább. Ezt te jól tudod csinálni, biztonsággal mozogsz, de kényelmes vagy benne. Jó lenne, ha túllépnél a komfortzónádon és elkezdenél magaddal ennél egy kicsit őszintébben dolgozni, mert ezek rólad nem túl sokat mondanak, csak nagyon áttételesen. Jó lenne, ha Barával kezdenénk el egy kicsit foglalkozni az önportréknál, és nem valami mögé bújva, valamiben elrejtőzve dolgoznánk. Én értem, hogy ez kényelmes, és hogy ez egy jó geg, és a barátok nagy része ezen biztosan jót mosolyog, ugyanakkor ennek az időtávolsága a zéróhoz konvergál. Ez a kép 1 év múlva már nem lesz érdekes. Nem sokat mesél rólad. Arról mesél, hogy te egyfajta humort véltél akkor ott abban felfedezni. Ennél én azt mondom, hogy menjünk most már mélyebbre. Régóta dolgozol ezzel, az érzékenységed megvan hozzá, itt most már csak a saját magunkkal való őszinte szembenézés és egy kicsi bátorság kell ahhoz, hogy ezt az első 3 leckét más minőségben kezdd el megoldani. Ezt most visszaadom, ez már nem a te szinted, Bara, ennél te már magasabban jársz. (hegyi)