Elemzés

Ha jól látom, egy fiú, egy lány, egy fiú, egy lány a felállás, vagyis sejthetően baráti párok, és kifejezetten jó az, ahogy a tartásból arra lehet következtetni, hogy ezeket az embereket lenyűgözi a lemenő nap fénye, a víz csillogása, a fény mágiája, a vitorlások árbocai, és mindez olyan hangulatban árad a képről, ami nagyon jól dekódolható a nézőnek. Ilyenkor hangzanak el életre szóló ígéretek, vallomások, kötelékek köttetnek, szóval jól fogalmaztál. (hegyi)
értékelés:    

Értem én, itt a tavasz, kirepülnek a motorosok és a tolókocsisok is, van ebben humor, de úgy érzem, hogy ebben a képben most több szálat akartál egyszerre elindítani, és ez nem sikerült tökéletesen. Egyrészt a tavaszi hangulat, másrészt a motor-tolókocsi párhuzam, aztán hogy mind a kettő üres, és a kuka, és a gyalogosok - szóval ez jó, de nekem egyszerre túl sok feldolgozandó irány, és elkezdek tétovázni a nézés közben, hogy most akkor mi is van, honnan fog előugrani a kép főszereplője, mint a nyúl a kalapból? Ha majd adódik erre mód, kéne kicsit letisztázni ezt és esetleg egy új megfontolással ismételni. (hegyi)

Ez egy logikusan megfogalmazott kép, és eltalált az is, ahogy a fény a levélen megjelenik. Azt kell jól megfigyelni ilyenkor, hogy mi történik a fa körül. Mi van az előtérben, és mi mögötte, mit látunk, milyen foltok és formák vannak még. Mert most az előtérben száraz levelek takarnak, a háttérben meg a nap süt át egy felületen úgy, hogy az erősebb fény, és nagy flekk, elviszi a figyelmet, nem tud érvényesülni a kis fa. Érdemes lenne ismételni, ha erdőben jársz. (hegyi)

Csongor, ez tulajdonképpen egy jó próbálkozás, ahogy írod, és szerintem az a megoldás, hogy a technikát kell valahogy kigyakorolni, akkor az már nem idegesít, és tudsz magadra koncentrálni. Persze nehéz így tanácsot adni, hogy nem ismerem a géped, tehát amit írok, az csak elv. Ha van állvány, az jó, mert akkor nem kell tartani a gépet. Ha nincs, egy könyvespolc is megteszi, vagy bármi stabil felület. A gépeken általában van időzítő, amit akkor szokás használni, amikor csoportképet készítünk, és mi is oda akarunk szaladni a csapathoz. Na, ha van ilyen, ez is segítség, hiszen 30-40 mp van a géptől elmenni és megtalálni a helyünket. Azért írom ezt, mert itt most az érződik, hogy elfáradtál a próbába, ezért nem tudsz felszabadult lenni. Ugye nem haragszol, ha ismétlést kérek? (hegyi)

Jó az ötlet Csongor, de a kivitelezésben pontosabbnak kell lenni. Tudom, nem egyszerű fél lábon egyensúlyozni és még exponálni is, de ha eldöntötted, hogy ezt a képet akarod, hogy a tested árnyékába kerüljön a lábad, akkor maradjon is az árnyék határain belül, ne lógjon ki esetlegesen. A másik, hogy ha már azt mondod, hogy szükséges a partot is megmutatni, akkor keress olyan partszakaszt, ami jellemzőbb, erőteljesebb, hogy legyen miért a képre kerüljön. Ismétlést kérek. (hegyi)

Nem könnyű esküvőn fotózni, mert ha kívülálló az ember, akkor rá kell hangolódni a párra, akármennyire is nehéz, ha belső körhöz tartozunk, akkor pedig épp ellenkezőleg, távolságot kell tudni tartani, hogy ne vonja el a figyelmünket és koncentrációnkat a vicceskedés. Szokásos poén, hogy ha van a közelbe víz, akkor beijesztik a mátkát, hogy bele lesz dobva, persze drága a ruhabérlet, úgyhogy ezek szerencsére ritkán befejezett gesztusok, bár megvallom, nekem kívülállóként nem olyan nagyon erősek ezek a poénok, de elfogadom, ha valaki így ünnepel. Itt viszont egyrészt nem érzem az indokát, hogy miért vágtál bele a fiúba, másrészt így most ez a beállítás azzal, hogy elforgattad és szűkre vágtad, inkább azzal fenyeget, hogy a kicsit korpulens férj jelölt fog hanyatt esni az arával. Ahhoz, hogy emelkedett legyen a képi végeredmény, nem árt picit lejjebb menni a kamera nézőpontjával, felemelni úgymond kicsit a modelleket, és arra is törekedni kell, hogy ne valami szociografikus élmény felé menjen el a dolog, mert azzal nem a megörökítést, hanem a viccességet erősítjük. Ez is bele tud férni, de most ez a kép így nekem nem sikerült kép, vágás és komponálás okán. (hegyi)

Konzekvens képi világot ad Vera, keresi a fényben, a tükröződésekben azt a hangulatot, ami jellemezheti saját belső útját, vívódásait, kérdéseit, visszatérő érzet a függöny mögötti, a fal, a kerítés, rács mögötti valóság, a kemény fények által rajzolt világ, és itt most ez az erősen szembe tűző napfény nagyon jól összefoglalja mindezt, a szembenézést, és érdekes, mert van ebben valami abból az élményanyagból, amit Sándor A makuladegeneráció elviselhetetlen gyönyörűsége című képsorában láttam, hiszen szembenézni a nappal fájdalmas, olyan gesztus, ami miközben kifelé nézünk, mégis belső látásra, belső utazásra hív, hiszen látni valójában alig látunk valamit, a nagy fényözön miatt legfeljebb a szélekből érzékelhetünk dolgokat. Ez parallel azzal, amikor kiutat keresünk, megoldásokat - és itt jön a képbe az, hogy nem csak szimplán a fénybe nézet minket Vera, de ott a korlát, akármi girbe-gurba, természetest közelítő, de korlát, határ és elválasztó, amibe jószerivel kapaszkodunk, de nem szembesülünk, nem átnézünk közte. Úgy is mondhatnám, hogy az úton elfordulva nem előre nézünk, hanem más utat keresünk, miközben jól láthatóan korlátozva vagyunk, arra nincs út, csak a vágy, csak a hívogató idegenség. Jó kép, sokat szálazható gondolat. (hegyi)