Elemzés

Ez egy ismétlés, és köszönöm Ágnesnek, hogy foglalkozik ezzel, lényegesen izgalmasabb. Ami nekem izgalmasabb, az nekem pont az a csillanás, ami a lyuk határszélén létrejön. Endrével ezt beszéld meg, hogy mit szól hozzá, ha készítesz erre a függönyre egy újabb lyukat, szerintem nem fog érte haragudni, mert most már rájöttem, hogy itt a lyuk formája az, ami nekem kérdéses. Tehát vagy ezt a lyukat kell egy kicsit megnagyítani, és akkor szabályozni ezt a formát, mert az, hogy ez egy cipőtalphoz hasonló forma, az kompozícióban elég nehézkessé teszi azt, hogy ez jól megoldható legyen. Én még mindig visszaadom ismétlésre azért, hogy keresd ebben magad még. Jó az időpont megválasztása, szép minden, tessék még ezzel dolgozni, itt most lehet, hogy a lyukkal van a probléma. Ismétlés. (hegyi)

Zene: Tomoyasu Hotei - Battle without honor or humanity

Nagyon örülök annak, hogy Dénes újból elkezdi a leckéket, és nagyon remélem, hogy ez a Főnix sokáig fog repülni nálunk. Ráadásul van egy utalás egy másik tagunknak a munkájára, hogy ez tudatos vagy nem, én nem tudom megmondani, minden esetre nekem örömteli volt felfedezni azt a párhuzamot, ami Koscsó Gábornak Antihős című fotójával formailag, de talán gondolatilag is megvan, tehát ez maga egy érdekes dolog. A zene eléggé zaklatott, de nyilvánvaló, hogy ez a zenei ügy az akciófilmek világából párhuzam, és én ezt ezért el tudom fogadni. Közben látunk egy olyan bemutatkozást, aminél abszolút teljesítésre kerül a lecke elvárása, és nem csak mechanikusan megoldva, hanem filozófiai átgondoltságban. Benne van a keresés, benne van a kíváncsiság, a sebesülés, de az is, hogy ezt a sebesülést az ember csak túlélte, és újból rendezi a sorait, és a kíváncsiság győz a sebesülésen. Én ezt az üzenetet abszolút értem, kódolom és köszönöm, a személyes részét is, ez egy nagyon jó ügy. A film közepénél van egy kis lazázás, hogy visszatalálj arra a ritmusra, amit a zene kíván, miközben már a filmnél tulajdonképpen előrébb jársz, de mintha a zene lenne ott a meghatározó, hogy na jó, akkor töltsük ki azt az időt, amit ki kell tölteni. Aztán újból elindul ez, és a második fele a filmnek megint nagyon izgalmas. Ott van egy kb. 10 másodpercnyi idő, ami nekem ritmikailag lassú lesz. Versenytáncnál vagy műkorcsolyánál lehet megfigyelni, hogy amikor kiesnek a ritmusból, akkor lazáznak egy kicsit, hogy visszataláljanak a zenekarhoz. Az megint egy külön érdekessége ennek az egésznek, hogy megvan az öniróniája Dénesnek ahhoz, hogy közben le is buktatja magát, hogy itt ez a sebesülés nem valós, mert ez csak egy vécépapír. Ennek a humora az, ami nagyon jellemző Dénesre, ez a fanyarság. Én nagyon örülök ennek a filmnek, várom a folytatást, és megvan a leckemegoldás, meg az 5 darab csillag, amit a filmekre szoktunk adni. (hegyi) értékelés:    

Drámai a kép. Gyerekkorunk meséje, nem tudom ezt hol találta Mariann, hogy ez katonai laktanya lehet, annak az óvodája, vagy micsoda, de a pusztulással az elmúlt 20 évünk pusztulását is hozza ez a kép. Nagyon sok minden párhuzam eszembe jut, az az értékválság is, ami abból jön létre, hogy kidobunk régi dolgokat, és nem jönnek helyére tartós újak, csak a pillanat, és ezek még mindig itt vannak. Ez nem azt jelenti, hogy ezek jók voltak, vagy ezek voltak az első osztályú dolgok, mert nyilvánvaló, lehet azt mondani, hogy Disney ezt jobban rajzolta volna meg, de mégis azt gondolom, hogy az érdekes, hogy ezek a fali festmények milyen sorsra jutottak, amik gyerekkorunknak olyan meghatározó élményei voltak, amikor ültünk a kis sámlin az óvodában. Nagyon jó leletmentés. Persze a helyzet adta azt, hogy hogyan lehet ezt megvilágítani, itt ezzel van egy kicsi problémám, lehet, hogy ezt nem ártana korrigálni. A leckemegoldás megvan, de Mariannak is azt mondom, hogy ettől még legyen olyan kedves, és ezt a leckét dolgozza tovább. (hegyi)
értékelés:    

Ebben a lépcsőházban lakom. Ott, legfelül. Szinte sosem találkozom senkivel. Csönd van, és félek.

Nagyon szép ritmus, tulajdonképpen nem rossz a kompozíció, bár a tömegelhelyezéssel vannak problémáim. Azt nem tudom, mert nem voltam itt, hogy mekkora hely van a képnek a bal oldalán még. Az első megközelítésem az lenne, hogy a kép bal oldalához kellene még valamennyi, hogy ez a nagy szürkébe forduló terület a sötét felülettel egy kétharmad–egyharmadhoz jobban húzó ritmust hozzon ki. A másik pedig az, hogy ha ott nincsen hely, akkor viszont vágjak precízebbre, akkor hozzam meg úgy a döntést, hogy ahogy a korlát árnyéka a falon rajzolódik, ahol az kifut a képből, ott lehet egy vágást hozni. Esetleg még a másik irányba is el lehet mozdulni, hogy csak jelzésértékű legyen ez a világosabb rész, és a nagy sötétséget, magát a félelmet ábrázolni jobban, nem tudom, mennyi hely van itt a tető alatt, abból többet adnék. Itt most kicsit billeg ez a kompozíció. Ahogy olvasom, itt lakik Mariann, ezzel még lehet játszani, lenne is értelme, az árnyékokkal még létre lehet hozni érdekes dolgokat, akár rajzolni is lehet az árnyékokkal a falra, tehát egy mesét el lehet indítani a falon a lámpa és a vetett árnyékoknak a kihasználásával. Én ezt most azért adom vissza, mert érdekes lenne még ebbe az irányba kicsit jobban elmozdulni. Mindenféleképpen várom a folytatását ennek a történetnek. Ismétlés. (hegyi)

Locorotondo, Puglia, Olaszország, 2003.09.17

Sándor, igen, ez az a kép, ami olyan érzelmi pluszt hordoz, amit én mindig is keresek a te munkáidban. A tényszerű, dokumentarista megközelítés, és a távolságtartás mögött azért ott van Sándor, ott van az a fotós, aki ezeken a túrákon részt vesz, nem csak hazahozza ezeket az emlékeket, és azt meg akarja mutatni a nagyközönségnek, és ezzel szeretne megosztani valami érzést, hanem bátran rábízza magát a saját belső világára, és azt mondja, hogy lehet, hogy kevésbé lesz ez a köznépnek érthető, hogy miért fontos nekem ez a kép, de akkor is megcsinálom. Tessék megnézni, hogy mennyire izgalmas ez a formai játék, olyan, mint egy szobor. Az is egy külön érdekes dolog, hogy nincsenek lezárva a formák, miközben ezek nagyon is nyugalmas és kicsit melankolikus formák, amihez vegyük hozzá a hátteret is, mindezzel együtt ez a kép mégis hordoz egy fajta feszültséget. Ez az, ami mozgat minket. Elegáns, könnyed "ecsetkezelés", mert most jobb szót nem tudok rá, finom. Nagyon örülök ennek a képnek, és annak is, hogy ezt megmutattad, megvan a három csillag, megvan a leckemegoldás is. (hegyi)
értékelés:    

Nem tudom, hogy hol találtad ezt, egészen érdekes ez a helyzet, amit itt megfigyeltél. Hol van ez a helyzet, tudni szeretném. Nyilvánvaló, hogy a tárgyak mennyisége és tömege az, ami ezt a széles kompozíciót indokolja, azért én az előtérből lehet, hogy én többet adtam volna, ha nincsenek ott nagyon zavaró formák, legalább még egy ujjnyival többet. Így most nagyon körbevágottnak tűnik az egész. Még az se lenne baj nekem, ha a kép fölső részénél, a fáknál elindul egy más fajta ritmus, az előtérben is elindulhatna, és így viszonyrendszer is van, hogy mihez képest vannak ezek a sírkövek összerakva egymás mellé. A leckemegoldásnak jónak tartom, maga az ötlet is jó, bár az eltűnő világ leckénél, a leletmentésnél jó lenne, ha az egyszerűségben találnánk meg a megoldásokat, a környezetünk is tele van olyan tárgyakkal, olyan helyzetekkel, amik megmentésre érdemesek - a temető, mint helyszín az elmúláshoz, a leletmentéshez nekem egyrészt primer, másrészt inkább eszmei, mint tárgyi megközelítés. Csúnyábban fogalmazva: a temető már a végállomás, ott már csak fejben van mit megmentenie az utókornak, a fene megette, ha hagyjuk meghalni, elpusztulni a dolgokat. Egyébként ez egy nagyon szép exponálás, megvan a három csillag. (hegyi)
értékelés: