Elemzés

önönmaga árnyéka

Attila, ez egy nagyon erős kezdés. Tónusban, kompozícióban, mindenben nagyon rendben van, az is nagyon tetszik, hogy olyan, mintha egy iszonyú raszteres, nagy érzékenységű film lenne betekerve a gépbe, miközben ezt a hatást a járda struktúrája hozza. Örülök neki, hogy figyeltél arra, hogy milyen fényviszonyok vannak, hova teszed magad ebben a fény-árnyék játékban, hogy nincsenek mindenféle vickek-vackok a betonjárdán, tényleg csak azt tudom mondani, hogy ez egy nagyon erős képi közlés. Tetszik a kalap, ahogy ez, mint egy röntgenfelvétel létrejön, szóval az egyik legerősebb kezdés az utóbbi időben, úgyhogy várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:

Nem szeretem, ha megzavarnak munka közben.

Én azt mondom, Attila, hogy izgalmas terület lenne, ha a harcművészettel, vagy a mozdulatművészettel elkezdenél foglalkozni, mert miért is ne, sőt, ez egy nagyon érdekes terület lehet a későbbiekben, de nem biztos, hogy ennek a konyha a terepe. Van ebben egy humor irány, de az előző képhez képest én nem érzem az előrelépést, azt hogy ez többet adna hozzá a te megismerésedhez. Elsősorban azért, mert nem teljesen tudom eldönteni, hogy most itt tényleg harcolni akarsz, vagy nem, egy mosoly nem ártana ahhoz, hogy ez ténylegesen egy játékos helyzet legyen. Attól, hogy ennyire rákészültél erre, és megcsináltad ezt a beállítást, és nyilván törődni kellett azzal is, hogy hol állsz, hol a fényképezőgép, mikor exponál már az a vacak, és mikor kell nekem odafordulni, ez mind elvihette a kedvedet már a mosolygástól, de én ezt egy fontos dolognak tartanám. Az megint egy másik kérdés, hogy azzal a fedővel vissza lehet akár tükröztetni az exponáló masinát annyira, hogy lebuktasd a helyzetet, és az megint egy humorforrás. Lehet ezzel játszani, de én most a két képhez képest ezt annyira nem tartom erősnek, ezt visszaadom ismétlésre, az előzővel megvan a leckemegoldás. (hegyi)

Szemszög váltás

Nézet bolygatásra jobban néz ki, mint a képeslapon, szerintem.

Izgalmas az a nézet, amit itt István mutat, egyetértek a leirattal, hogy ez nem egy szokványos képeslapi megoldás. Itt egy döntésnek megint meg kellett volna történnie, mert ha ennyire drasztikus vagyok, és ennyire határozott abban, hogy engem mi izgat, akkor jó lenne megfogni az eget is valahogy, mert most ez a kimeszelt ég nem nagyon szerencsés. Tudom, az ember, amikor egyszer csak ott van valahol, akkor vagy jó idő van, vagy rossz, de hát nem biztos, hogy mindig jó exponálni. Főleg külsőben, nem minden helyzet alkalmas az expozícióra. Ezt visszaadom ismétlésre úgy, hogy tessék megtartani ezt a mesélési módot, ez egy nagyon jó irány, de az éggel tessék valamit kezdeni. Ez is elfogadható lenne, ha valamennyire ez egy homogén felület lenne, mert szépek ezek a szórt fények, nagyon plasztikussá teszik az épületet. Nem egy könnyű helyzet olyan fényviszonyokat találni, ami ezt a plasztikusságot hozza, és mégis valamennyire rendezett az ég és a felhők viszonya, de az ötlet abszolút jó. Ha István azt mondja, hogy ezt ő nem tudja megismételni, mert olyan helyen volt, vagy olyan dolog, amihez nehezen jut hozzá, akkor kettő csillagot adok én erre szívesen, csak az ismétlést tessék megvalósítani. (hegyi)
értékelés:

A monitor előtt

Magányos, aki sokat ül monitor előtt? Sok mindenen múlik.

Én most nem tudom, hogy mi volt a cél, valószínűsítem, hogy a szemben létrejövő visszacsillanást szerette volna Kriszta megfogalmazni. Most ez kevésbé jön létre, valószínű, hogy ez annak is köszönhető, hogy a fejtartás jobban árnyékolja a szemet, mint az szerencsés lenne, viszont világítástól a bőrfelület lesz túlvilágítva, ezért nem arra figyelek, amire Kriszta akarná, mert valami monitort ott vélek felfedezni. Talán, ha ez nem ennyire szemből történik, és valamennyit hagyunk a környezetből, és azt próbáljuk a szemben visszatükröztetni, akár csak az egyikben, akkor jobb lenne, de ez most nekem inkább egy furcsa vallomásnak tűnik, egy vallatóképnek, hogy ennyire szűkre szabva fényképezek valakit szemen. Miközben fönt és lent elég sokat hagytunk, aközben oldalirányban a formákba még bele is vágtunk. Én ezt most visszaadom ismétlésre, ezt az értelmezést egy kicsit gyúrnám. (hegyi)

Hó födte

Jön a tél egyre közelebb van.

Nem az én barátom a tél, nagyon szép dolgok jönnek létre, de itt kertes házban lakunk, és többször szembesülök azzal, hogy a munka rászakad az emberre a tél beálltával, mintsem azzal, hogy ez milyen szép. Érzek Istvánban valamilyen meggyőző erőt abból a tekintetből, hogy neki ez a kedvenc évszaka, úgyhogy ez egy jó megoldás az ötös leckére. Nem tudom, hogy ez a kép mikor készült, de ha később készült volna a délutánban, akkor lehet, hogy izgalmasabb lenne. Most ennek van egy leltár jellege. Furcsa élményt fogok megosztani, de talán képileg érthető lesz, hogy mire gondolok. Amikor Erdélyben voltunk, nagyon nagy tél volt, és a magyarországihoz képest összehasonlíthatatlan volt az, ami ott látványban is létrejött, és azt a furcsa élményt éreztem, hogy teljesen másról szól a tél a délelőttben és koradélutánban, és másról kezd el mesélni az estébe fordulva. Mintha a délelőtti helyzet a szembesítő erejű küzdelemé lenne, és azé, hogy az ember elvan a téllel, de lehet, hogy annyira nem szereti, és a mese igazán este indul be, naplementekor. Pontosan azért, mert az e fénymennyiség, ami egyébként normál körülmények között kevés lenne az exponáláshoz, a fehér miatt az esti viszonylatban izgalmasabb, ráadásul a tónusok is, mivel minden fehér, ezért nehezen különböztethetőek meg a dolgok, miközben, ha ez egy későbbi időpontban exponálódik, akkor a formák gazdagabbak lesznek. Ennél a képnél ezt azért mondom, azért javaslom, hogy, ha ennyire kedvenc a tél, akkor ezt tessék ezt kipróbálni, mert most az, ami a háttérben létrejön, az nagyon izgalmas, a fák és az ebből létrejövő struktúra, viszont a mesét a kisházak indítanák el, de most ezek nagyon üresek. Ha ez egy későbbi időpont, akkor létrejön a varázslat, akkor elindul egy meseiség, akkor más tónust kapok. Én ezt javasolnám próbaként, ez így most kettő csillag. Megint az a kérdés, hogy vagy elkezdek foglalkozni ezzel a struktúrával, amit a háttérben látok, és bátran lehet akkor vágni, nem muszáj a teteje meglegyen, mert az egésznek az izgalmassága pont abban van, hogy mi jön létre az ágakból és azoknak a rajzosságából a hó miatt, vagy pedig egy mesét akarok elindítani, és akkor az ég ebben a mennyiségben sok. (hegyi)
értékelés:

Dunatévé

Lehet, hogy hamarosan lesz tévénk. Addig is a Dunatévét nézzük.

Nagyon izgalmas az, amit Krisztina mutat, nagyvonalúnak mondanám. Pontosan az, hogy azt a fényjátékot, amit mindannyian megfigyelünk azzal, hogy rögzített egy pillanatot, kimerevíti ezt a helyzetet és szembesítő erővel ide teszi elénk. Ez olyan, mint egy buddhista kert. Ők azok, akik kövekből építenek kertet, és gereblyézik a salakot. Érdekes az a párhuzam, ami bennem létrejött, nagyon jónak tartom ezt a megoldást. A Monokróm szín leckére is jó, a leirat nagyon aranyos. Nem tudom, hogy biztos muszáj-e, hogy legyen tévétek. (hegyi)
értékelés:

Ha már munkában a családellátó, akkor fényképezőgépet elő!

Nagyon személyes üzenet, nagyon örülök annak, hogy Attila bevisz minket a maga konyhájába, és ahogy látom, neki egy olyan terep lehet, ahol ő szívesen tölt időt. A mi konyhánk nem ilyen rendes, nem tudom, hogy Attila konyhája mennyi idős, lehet, hogy ez csak annak köszönhető, hogy ez új konyha, mert nagyon annak néz ki. Minden esetre, gratulálok hozzá, hogy ennyire rendezett körülmények között készíti az ebédet, én ezt egy jó megoldásnak tartom. Érdekes ez a színrend, ami itt létrejön, van egy meleg tónusa az egésznek. Nem rossz, én nem biztos, hogy használnám ezt a fajta tónusjátékot, én lehet, hogy hagynám fekete-fehéreben, de el tudom ezt fogadni, hiszen a fotó-papírok között is az Ilfordnak voltak ilyen meleg tónusú papírjai nagyon hasonló tónusrendben. Ez még nem a szépia, de óva intem Attilát attól, hogy ebből valami rendszert csináljon, mert az már modoros lehet. (hegyi) értékelés:

PITSTOP CASTEL BENTIVIGLIO OVEST

Olaszország, Autostrada A13, km 117, 2011.04.03.

Négy képből álló sorozat, és egy olyan helyzetet mutat Sándor, amit sokan átélhetünk akkor, amikor utazunk valahová, és az autópályát használjuk. Főleg ez hosszabb utaknál igaz, vagy akkor, amikor sokat ülünk autóban, hogy ezek a helyek, amik sok-sok kilométert haladva, az egyetlen emberi lakott településnek minősülnek, mert az autópályáról az ember csak azért nem fog lemenni, hogy a kisboltban vegyen magának egy üdítőt. Vannak ilyen mesterséges pontok az életünkben, amik azt az illúziót adják, hogy nem szakadtunk ki teljesen a valóságból. Ezeknél az „oázisoknál” nagyon furcsa élmények érik az embert, és rájön arra, hogy oké, megvettem a kis sütimet, az üdítőmet, meg elvégeztem a dolgomat, és utána gyorsan üljek vissza a magán szférámba, a kis buborékomba, az autómba, és menjek el innen. Ezek a megállók, akármennyire is szeretnének, de nem tudnak nagyon emberi környezetek lenni, nem tudják azt az élményt adni, hogy ott az ember tényleg kipihenhesse magát. Mégis vannak helyzetek, amikor kénytelen-kelletlen az emberek ilyen helyeken kell megpihenjen, és ez a sorozat nekem erről szól. Arról, hogy milyen szürreális, ipari körülmények vannak, arról, hogy miket lát ezeknél a parkolóknál, hogy mennyire, még a látszatára se ügyelnek annak a tervezők, hogy bármilyen családias hangulatot ezekbe becsempésszenek. Nagyon furcsállom azt, hogy még senkiben nem merült föl az a gondolat, hogy esetleg olyan kúthálózatot hozzon létre, ahol az elsődleges az, hogy tényleg családias hangulat legyen. Az utolsó kép az, ami a legmegrázóbb kép, hogy vannak emberek, sorsok, akik ezekben a kabinokban, dobozokban ülve élik le az életüket, és hosszan róják a kilométereket, majd, akár kényszerből, mert a menetlevél azt írja, akár azért, mert a fáradtság megköveteli a magáét, megállnak egy ilyen kies helyen, maradnak a maguk kis dobozában, pihennek egy fél órát, és utána mennek tovább. Nagyon furcsa, sejtelmes, az egész nagyon jól hozza ezt az egész élményt. Nagyon köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Hajnali kagylószedés

Az idei nyár legemlékezetesebb napján készült. Egy fél nap erejéig eljutottam a tengerpartra (Caorle).

Először is a kép alatt létrejött vitára szeretnék reagálni, legalábbis arra a részére, ami a zajt illeti. Igenis van szerepe annak, hogy egy képen van-e zaj, vagy nincs. Azért azt tessék figyelembe venni a fotográfiának az alap irányultsága az analóg fotográfia volt, és szerintem egy jó darabig ezzel még számolnunk kell, mint iránnyal, és az analóg fotográfiánál a hordozón lévő képalkotó elemek, ezek a szemcsék bizony-bizony, főleg nagyobb érzékenységű filmnél, jól láthatóak voltak. A digitális technika ezt két esetben tudja produkálni, egyrészt akkor, ha az érzékenységet nagyon megemeljük, akkor képzaj formájában ez megjelenik, másrészt akkor, ha bizonyos effekteket használva, létrehozzuk mi mechanikusan ezt a zajforrást. Itt szeretném azt megjegyezni, hogy különböző minőségről beszélünk. A digitális imitál valamit. Egészen professzionális szoftverek vannak, én ezt tudom is ajánlani annak, aki szeretne közelebb kerülni a képi világban az analóghoz, hogy nyugodtan használhat ilyet, de nem a fotosop beépített zaj eszközére gondolok, mert az viszonylag buta algoritmus szerint számol. Visszatérve arra, hogy ez miért fontos: mert nem minden az élesség, nem minden az élére vasalt formai megoldás. Szerepe van annak, ha valamiben létre jön a hiba, a zaj, a roncsolás, ezek mind az idővel kapcsolatos érzetek erősítésére szolgálnak, tehát ez egy fontos dolog. Arra is tessék figyelni, hogy mindenhova nem használható. Ehhez az üzenethez ez azért tesz hozzá, mert struktúrát hoz abba, az egyébként viszonylag kevés információval rendelkező felületbe, ami az eget, akár a homokpartot jelenti, főleg a homokpartnál van ennek kifejezetten nagy szerepe. Ez pont olyan kérdés, mint a festészetben az, hogy milyen az ecsetkezelése egy festőnek. Ismerünk többféle festészeti stílust, tessék megnézni, hogy pl. Vincent van Gogh hogyan használta a festéket, milyen vastagon kente, és már majdnem háromdimenziós dolgokat hozott létre, vagy akár a pointillistáknak a festészeti stílusa, de itt akár az archaikus, vagy népi, naiv festészeti stílusra is gondolhatunk. Tessék megfigyelni az ausztrál őslakosoknak, az aboriginaloknak a festését, ők ezt a formát, ezeket a zajpontokat egészen őrületes méretben hozzák létre, tulajdonképpen a kép szinte csak pontokból áll. Ezt ők úgy készítik el a valóságban, hogy arra a hordozóra, ami az alapanyag, ami mondjuk egy textil, egy kis fa eszközzel viszik föl pontonként a festéket. Amiben némi igazság van, ha az ember kritikát fogalmaz meg ezzel a zajjal, hogy ez a helyzet nem a kép teljes egészére vonatkozik, hanem a zajnál arra figyelni kell, hogy főleg a sötét tónusoknál tud furcsa dolgokat létrehozni, tessék megnézni a két figurát. Nagyon halványan, mintha láthatnánk az arcot, mintha tónusban különböző lenne a kéz, de ezek már olyan dolgok, amiknek túl sok szerepe nincs, mert az egész rendszer egy sziluettes formában jelenik meg, és erre nyugodtan rá lehet erősíteni. Egyszerűbben fogalmazva, ha a kép tónusrendjének az alsó szekcióját, tehát a sötét árnyalatokat beljebb húzzuk, akkor ott ez a zaj nagyjából eltűnik, igaz, elveszítjük ezt a néhány fényértéknyi különbséget, tehát a tónus becsukódik, és a sziluett sziluetté változik, viszont a sötét tónusokban túlságosan létrejövő zaj eltűnik. Ez azért fontos, mert kifejezetten a sötét tónusoknál a létrejövő zaj leginkább a raszteres fotónyomtatásra jellemző, tessék megnézni egy napilapot, ott a nyomdatechnika eleve olyan, hogy kis felbontásban dolgoznak, nem azt a rácssűrűséget alkalmazzák, mint egy könyvnél, és ott bizony-bizony elég durván létre tudnak jönni ezek a zaj pontok. Megint egy kis szakmai megjegyzés: a nyomdatechnikában is többféle rácsot alkalmaznak, újabb kori technikai az ún. kristályrács technika alkalmazása. Ez azért izgalmas, azért használják főleg művészeti albumoknál, például a Demeter legújabb könyvénél is ezt alkalmaztuk, mert nem egy mechanikusan kiszámolt struktúrát húz rá, mint raszterpont, hanem a tónusnak megfelelő sűrűségű rácsot hoz létre. Magyarán a sötétebb tónusoknál sűrűbb rácsozás van, a világosabbaknál kicsit ritkább rácsozás, és ennek a rácsnak a struktúrája, az elrendezettsége is véletlenszerű. Ez jobban közelít ahhoz, amit a fotográfia egyébként tud. Ennyit a technikáról. Ami a képet illeti, nekem nagyon tetszik ez az üzenet. Az a színvilág, amit kapunk, nagyon érdekes, nagyon furcsa az, hogy ez a kékes-szürke acélszín, és a rózsaszínes fény hogyan viszonyul egymáshoz, ráadásul a két szereplő is el van magával foglalva, de mintha egy történetbe bekukucskálnánk, de nem a voyeour módján, hanem csak, mint egy lírai szemlélődés. Talán picit visszaránt ennek a dolognak az elvonatkoztatási lehetőségéből az, hogy ez a Billa reklámszatyor olvasható. Lehet, hogy ennek is jót tenne az, ha sötétebb lenne tónusban, akkor ez is kevésbé lenne fölismerhető. Mégis azt gondolom, hogy ez az egész megoldás, amit itt most kapunk, nagyon jó utalás az évszakokra, egy élmény megosztásával együtt, és én nagyon köszönöm ezt. (hegyi)
értékelés:

Érdekes dolog ez a fekete-fehér világ. Kezdem megkedvelni. Igaz még ki kellene találnom a megfelelő színkivonási megoldást, de majd alakul ez. No meg játszadozás a helyes fókusszal és a természetes fénnyel (utálom a vakut).

Második önportréja Attilának, és az első képhez képest a világítási helyzet rendezettebb, tisztázottabb, plasztikusabb formát látunk, de még mindig soknak tartom a fényt, ebből még mindig vehetnénk vissza. Amit én most nem igazán tartok indokoltnak, az a tömegelhelyezés. Az, hogy hova helyezem magam abba a képmezőben, amit létrehozok, mint fő motívum. Ha most megnézzük ezt a képet, olyan, mintha valaki hiányozna róla. Ha ez egy kettős portré, akkor igen, ott a másik szereplő, de hát most Attila elhelyezte magát a képnek a bal oldalán, és a jobb oldalon nem nagyon történik semmi. Nem kötelező igazolványképben gondolkodni, sőt, én annak nagyon örülök, ha ebből a centrális komponálásból kicsit kiléptek, de most nincs semmi a másik oldalon, ami visszahúzna. Ha a tekintet, a fej elfordítása indokolja ezt, hogy valamelyik oldalra többet hozunk, akkor az rendben van, de most a tekintet is ránk néz, nagyon picit fordul a fej. Ez indokolna valamennyit a jobb oldalon, hogy hozzátegyünk ehhez a képhez, de nem ennyit. Ahol a pólóing kifut a képből, ott kellene vágni, és akkor ez egy feszesebb kompozíció lenne. Mivel a világítás itt most lényegesen jobb, mint az előzőnél, a kettő csillag megvan, a kompozícióval nem tudok mit kezdeni. (hegyi) értékelés:

A Látszótársam, mondd, akarsz-e lenni?

Első képem a Látszótéren.

Nagyon örülök neki, hogy Kriszta újból kezdi a leckéket, és megcsinálta az elsőt, és mindenki mást is erre bíztatnék, hogy akinek az új leckebesorolós, osztálybasorolós rendben még nincsenek meg az első leckéi, attól függetlenül, hogy régen már megcsinálta őket, jó lenne, ha újra elkészítené. Eltelt idő, ez új gondolatokat is hozhat, és nem utolsó sorban, elkezdtünk egy új játékot, tehát ebben fontos lehet részt venni. Kriszta képe utalás lehet a Látszótérre is, ezt erősíti meg a leirat. A mi szójátékunkra, a látszótér-játszótér játékra rímel az a kép megoldás, amit kapunk, és nekem nagyon tetszik az a töredezett üzenet, amit látok, mert itt egy kapcsolati helyzet is fölvázolódik. Van anya, aki a fényképezőgéppel játszik, és azért beül a hintába, és van valaki más is a képen, aki ebben a játékban tradicionálisabban vesz részt. Nekem ez nagyon tetszik, jó első leckemegoldás is, úgyhogy megvan a három csillag, köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Önportré kicsit másképp

Már jó régen regisztráltam, de még nem jutott eszembe semmi jó az első leckére, ezért vártam addig, amíg született egy jó 5let. A feladat ugye önmagunk bemutatása, de sejtelmesen, arc nélkül. Hát ennek a feladatnak próbálok megfelelni.

Ez egy nagyon jó megoldása a leckének, attól függetlenül, hogy nincs rajta testrész, de a lábszag ott van, úgyhogy ez mindenképpen előnyös. Nagyon jó az, ahogy ezt a rendet itt összerakta Bence. Én lehet, hogy annyit diliztem volna, hogy a nadrág és az ing nem egymás fölé kerül, hanem az inget átrakom a másik oldalra, átforgatva, és az ing helyére rakom a többi tárgyakat, akkor egy ellentétes irányú dinamika is létrejön. Az, hogy ez a leltár egy parkettán jön létre, azzal nincsen semmi baj, de azzal igen, hogy ezt az expozíciót vakuval követted el, és óhatatlan, hogy ez becsillanjon. Még szerencse, hogy a parketta egy használtabb fajta, hogy annyira erősen nem csillog. Ha ezt frissen lakkozták volna, akkor megőrülünk, de a nadrágszíj így is csillan, és a fénymennyiség lett sok a közepén. Miközben a leltárjelleget erősíti ez a világítás, ezt létre lehet hozni valami lámpával is, úgy, hogy homogénebb legyen a fény is, ne csak a kép közepére kerüljön ennyi fény. Lehet túlvilágítani, akkor ez egy döntés, viszont itt most nagyon lebukik a vaku. A rendezés tökéletesen rendben van, az, hogy a nadrágszíj ki lett oda húzva, nagy ötlet, az elfordított Tisza cipő is. Az már megint egy kis nüansznyi nyavalyám, hogy ha a nadrágszíjjal húzok egy vízszintest, akkor ahhoz tessék állítani azt a Kindle-t, az arcszeszt, meg az összes többit, mert azok most el vannak fordulva egy kicsit az óramutató járásával ellentétes irányba, úgyhogy azon forgattam volna. De az ötlet zseniális, jó leckemegoldás. Bence, három csillag, megvan a lecke is. Beszélgettünk arról, hogy szeretnéd ezt ismételni, úgyhogy semmi akadálya nincs, tessék küldeni másik megoldást. Lehet agyalni is, az is tetszik, az is jó irány, meg lehet érzelmeset is, várjuk. (hegyi)
értékelés:

Csend a vízen

Igazából nem tudom ezt a képet beskatulyázni, mindenki döntse el hova is való.

Azt írja István, hogy nem tudja beskatulyázni a képét, és döntsük el, hogy hova való. Én elfogadom a víz leckére, mert ez egy fontos helyzet, ezek a kis hajók ahogy úsznak a vízen, és van egy kis világítótorony, ami adja nekik az irányt, tehát a meglátás nagyon rendben van. Most nekem az a bajom, hogy a képformátum megint nem a szerző által hozott döntés, hanem a fényképezőgépgyártó által. Ez a kép akkor lenne igazán izgalmas, ha az elhangzott volna fejben, hogy engem a víz érdekel. Ezen a képen a víz az izgalmas, és a vízen úszó hajó meg a világítótorony, maximum még a horizont, az ég annyira nem. Ha ekkora eget használunk, akkor ehhez kb. kétszer ekkora vízfelület kellene, és ahhoz képest elhelyezni az egészet. Talán, ha lejjebb megyek a kamerával, akkor ez még inkább létrejön, akkor talán nem vágja el a világítótornyot a horizont. (hegyi)
értékelés:

[jwplayer|config=4:3|file=/sites/default/files/11/10/bartosagnes111018_1.mp4|image=/sites/default/files/11/10/bartosagnes111018_1.jpg]

Variációk egy nyelvre.

A képek magukért beszélnek, a hang is, és az egész. Tényleg humoros, és egy olyan helyzet, ami azért érdekes, mert ez egy reakció Ausztrál Tom filmjeire. Tom azóta eltűnt az éterből, őt nem nagyon látom mozogni, ha valaki tud róla valamit, szóljon, mert ezt el lehetne küldeni, mint link. Szóval tetszik, a képi megoldás is rendben van. Az különösen jó, hogy két szinten működik az üzenet. Van egy előterünk és egy hátterünk. A háttérben és a háttérben is más történik ugyanazzal a szereplővel. Ezt tessék észrevenni, hogy van ebben meló. Várom a folytatást, Ágnes, jó az irány. Nem minden nyelvjárás, helyzet van egyforma erővel kidolgozva, ez nem baj, nem mondom azt, hogy kötelező mindegyiket egyformán szeretni, talán annyi, hogy majd ezt oda lehet fejleszteni, hogy kis jellemző ruhadarab ott lehet a kezed ügyében, egy kucsma, egy strandruci, vagy bármi, ez még vihetné tovább ezt az egészet, lazíts. (hegyi)
értékelés:

2011.04.03. - 05.06.

Egy mozgóképet kaptunk Sándortól, azt is hozzáteszem, hogy az első szélesvásznú filmünket köszönthetjük itt a Látszótéren, nagyon örülök neki, hogy ezt meg tudtuk technikailag oldani. Ez a film továbbgondolása a Márti leckéjének. A „mindenki csináljon azt amit akar”-nak egy olyan filozófiai végiggondolása, amikor azt mondjuk, hogy: és vajon, amikor azt csinálhatsz, amit akarsz, akkor csinálod-e azt, amit akarsz, avagy beállsz a sorba? Szóval izgalmas, és jó ritmusú az egész, nekem tetszik, köszönöm. Talán a felirat és a buborékok az elején nekem idegenek, ezzel még valamit lehetne kezdeni, de a négy csillag megvan. A felvezetés-levezetés is része a filmnek, annak is szervülnie kell, már valahogy föl kell keltenie az érdeklődést, ha egy ilyet alkalmazunk, úgyhogy ez egy fontos ügy, azt is tessék rendbe rakni. De nagyon örülök ennek a pixillációs technikával készült mozinak. (hegyi) értékelés: