Elemzés

Kissé iskolásan.

Megint a kulaccsal van gondom, vegyük azt onnan ki, nézzük meg a két üveggel, elég az a két üveg, már a tömegelhelyezés visszabillen. A kulacs megint visszahoz, és nagyon erős az a képi világ, amit a minták létrehoznak. Ezt nem tudod azzal sem ellensúlyozni, hogyha életlenben hagyod. El lehet kezdeni egy teljesen más irányt a két kancsóval és a kulaccsal, és ezzel a gyönyörű kék drapériával, mert ez a kék jól rímel erre a kulacsra, és keresni hozzá egy vörösboros poharat, izgalmas lehet, de most ebből a képből én kihagynám a kulacsot, és megnézném úgy. Nem tudom, hogy nagy kérés-e az, hogy, ha megvannak még ezek a tárgyak, akkor nézzük meg milyen kulacs nélkül, csak a két üvegtárggyal. Most nem azért adom vissza ismétlésre, hanem azért, mert dolgozunk valamivel, és próbálunk valamiben haladni, ez egy nagyon jó irány. Ismétlés. (hegyi)

A vágással szeretnék segíteni neked, a kerek visszapillantó fölötti rész nem kell, ott valami függőleges bigyó kilóg, ott meg kell hozni a döntést, ott a vágási határon, még egy picit akár bele is vághatok ebbe a karikába, annyit, hogy ott ne is kezdődjön el ez a forma, mert az élénél ez nem zavaró, ha annyival vágunk, és máris koncentrált lesz az üzenet. Egyébként, mint portré, zseniális, köszönöm szépen, megvan a leckemegoldás is. Ha jól tudom, Eszter még a harmadik leckével adós, úgyhogy tessék erre is koncentrálni. (hegyi)
értékelés:    

Budapest, 2011.08.28.

Az üzenet jó, az irány tetszik, én lehet, hogy egy picit még vártam volna, hogy a kislány onnan elkezdjen kijönni, és megjelenjen egy dinamikusabb forma, egy dinamikusabb helyzet. Látszik, hogy ő már emeli a lábát, tehát el fog jönni az a pillanat, amikor ki fog jönni, leginkább azért, mert ha nem akar kijönni, akkor a háta mögött álló másik gyerek majd segíti ebben, hogy kijusson. A másik dolog az, hogy a kép jobb oldalán van három oszlopunk, az valami kerítés lehet, talán annyival én szigorúbb lettem volna a kompozícióban, hogy azt ott lehagyom, és akkor maga a víztorony meg az egész helyzet, ami létrejön, egy izgalmas tömegelhelyezést hoz. Most ez a három oszlop engem kivisz ebből, gyengíti ezt a játékot. De az ötlet jó, és a leckemegoldás is. (hegyi)
értékelés:    

Jó az, amit Bara észrevesz ezzel a szemüveg használattal, hogy itt egy belső és egy külső világ határán járunk, és a néző ezzel a fókuszállítással egyből belekerül egy filmbe, egy sztoriba. Tetszik az ötlet, miközben a kép bal oldalán szereplő álló kis pólós fiú mozgása abszolút jó ritmus, miközben az, hogy a hozzánk legközelebb eső kisfiú egyszer csak belegyalogol a képbe, ez is abszolút jó, ehhez képest az, hogy a parton álló apuka a kisgyerekkel mit csinál, az ott nekem kérdéses. Igen, erre vetted a fókuszt, és ezzel egy döntést is meghoztál, hogy az ő történetük az izgalmas, de ott valamilyen mozgást még várnék. A három képen túlságosan egyformára sikerült az ő mozdulatsoruk. Abban is várnám azt a fajta billegést, amit a másik két figuránál megkapunk. De ami létrejön nagyon izgalmas, úgyhogy a három csillag megvan. Annyit hozzáteszek Baránál is, hogy ez a keretezős-összeragasztós módi nekem idegen, a képek önállóak, nem kell a keretezős-paszpartuzós machinálás. (hegyi)
értékelés:

Kissé iskolásan.

Végre valaki, Tamás, én most előre neked megelőlegezek három csillagot azért, mert végre valaki elkezd dolgozni a csendélettel. Ennél a tárgyi világnál, amit itt mutatsz, az egyes tárgyak egymáshoz való viszonyánál el kell tudni mindig gondolkodni. Ha beteszek egy ilyen csikós kulacsot, ahhoz ez a modern tál nem biztos, hogy illik. Értem én, hogy valamivel föl kellett támasztani azt a szőlőt, mert ha csak leteszem az asztalra, akkor kevésbé erős, de ha takarásba tudsz tenni mondjuk egy narancsot, és arra teszed rá a szőlőt, és a körtével kitakartatod a narancsot, akkor már létre tud jönni ez a viszonyrendszer enélkül a tál nélkül is. Bár ebben a ritmusban a tál kevésbé zavar, mint a csikós kulacs. Nem igazán értem az utalást. A körte, a narancs, a szőlő, még a tál is viszonylag megvan egymással, és ez a fényviszony is rendben van, de a csikós kulacs, mint tárgyi dolog, itt nekem kiugrik ebből az egészből, nem értem az üzenetét, az indokot, hogy mit keres ott. Oda lehet tenni egy vázát, vagy bármi más egyéb tárgyat, csak ennek a motívumrendszere, ez a kék virágforma, abszolút elüt ettől a nagyon egyszerű térbeli formától, amit a körték és a szőlők, meg ezek a gömbök létrehoznak. Azt én jó iránynak tartom, azt jól érezted, hogy oda egy szögletesebb forma az, ami a tömeget helyrebillenti, és ez tökéletesen rendben van, csak a motívummal van probléma. A három csillag megvan, én örülök, hogy elkezdtél ezzel foglalkozni, segíts nekünk abban, hogy játszunk ezzel a csendélettel, hátha mások is kedvet kapnak. (hegyi)
értékelés:

Réges-régen messze északon volt egyszer egy Karoku nevű fiú. Egy téli napon Karoku elindult, hogy jó meleg dunnát vegyen. Útközben azonban, ahogy átvágott a szántóföldön, talált egy csapdába vergődő darumadarat. Megsajnálta, és kiszabadította, ám ahogy elengedte, megjelent az az ember aki a darucsapdát állította, és dühösen kiáltott:
   - Mit művelsz, te szerencsétlen? Már éppen örültem, sikerült darut fognom!
   Karoku erre így válaszolt:
   - Bocsáss meg! Tessék a madárért cserébe neked adom a pénzemet, csak ne haragudj!
   Így is lett, Karoku számtalanszor bocsánatott kért az embertől, és odaadta neki a pénzt amin dunnát akart venni. Amikor beesteledett, és Karoku édesanyja kettejük fekhelyét készítette elő, így szólt a fiához:
   - Ma éjjel már megint esik a hó,és te nem vetted meg a jó meleg dunnát!
   Karoku azonban elmagyarázta neki, hogy a pénzen megmentette egy daru életét, és az édesanyja erre mosolyogva bólintott:
   - Az már más! Hiszen nagyon jót cselekedtél! Gyere csak, felezzük meg ezt az egy takarót, és térjünk nyugovóra!
   Ám ekkor kipp-kopp: valaki megzörgette az ajtót. Karoku és az édesanyja egymásra néztek, lassan kinyitották az ajtót, mire az északi szélben táncoló hópelyhekkel együtt egy leány lépett a szobába. De olyan szépséges leány, amilyet még enberi szem nem látott. Szinte tündökölt, az arca és az alakja úgy ragyogott, mintha valami távoli ország királykisasszonya lenne. A leány mélyen és udvariasan meghajolt, majd így szólt:
   - Azért jöttem, mert szeretnék kérni tőletek valamit. Hadd legyek Karoku felesége!
   Karoku és az anyja igencsak zavarba jöttek, majd egíymás szavába vágva, olyan gyorsan akartak válaszolni, hogy szinte azt se tudták, mit mondjanak.
   - Még hogy Karoku felesége! Egy ilyen szépséges lány, mint Te? De hiszen te is láthatod milyen szegények vagyunk! Hidd el, itt nagyon keserves sorod lenne! - mondta Karoku anyja, és a fiú is helyeselt:
   - Bizony, bizony! Ne is mondj ilyet!
   A leány azonban megrázta a fejét, és leült a hideg padlóra. erre már nem volt mit mondani, Karoku és anyja, akik alig tértek magukhoz a nagy csodálkozástól, bevezették a vendéget a ház legszebb szobájába. A szépséges leány végül mégis Karoku felesége lett. Reggeltől estig szorgalamasan dolgozott, de bizony ugyanolyan szegények maradtak, mint annak előtte. mindhárman szinte csak forró vízen éltek, így tengették életüket. Egy szép napon azonban így szólt a felesége Karokuhoz:
   - Én most bebújok a szekrénybe, és három napig szőni fogok odabent. Szépen kérlek, ne nyisd ki az ajtót, amíg magamtól elő nem jövök! Sem vízre, sem ennivalóra nem lesz szükségem.
   Hiába aggodalmaskodott Karoku, a felesége csak nevetett, és rögvest be is bújt a szekrénybe. Három napon át egy szövőszék kattogása hallattszott ki a szekrényből, és a negyedik napon végül előbújt az asszony. Ahogy Karoku átölelte kissé lesoványodott feleségét, az egy vég gyönyörűen megszőtt selymet nyújtott át neki, és így szólt hozzá:
   - Édes férjem, vidd el ezt a vég selymet az urasághoz, és add el neki kétezer arany.
   - Ez aztán a szép munka! - lelkesedett az uraság - Igazán megér kétezer aranyat! Sőt, ha hozol még egy végre valót, azért háromezret fizetek!
   Karokuval még soha életében nem fordult elő, hogy ilyen sok pénz verje a markát így hát szedte a lábát, sietett hazafelé, hogy minnél előbb tudassa feleségével a jó hírt.
   - Az uraság azt mondta, hoyg szőj meg egy vég selymet, és háromezer aranyat ad érte!
   Az asszony ránézett, majd szomorkás arccal így felelt:
   - Ha így állunk, szövök még egy vég selymet. De most egy egész hétbe telik majd amíg elkészülök. Vigyázz, ne nyisd ki addig a szekrény ajtaját!
   Ezzel az assyony csöndesen bebújt a szekrénybe, és szőni kezdett. Kippkopp-kippkopp, halatszott reggeltől estig a szövőszék hangja. Ám egy idő múlva Karoku és anyja aggódni kezdtek, hisz az asszony azt mondta, hogy hét napig még ennivalóra sincs szüksége. Ráadásul a szövőszék kopácsolása is egyre lassabbnak és fáradtabbnak tűnt.
   - Azt mondta, nem szabad benéznünk, de vajon mi lehet vele? - aggódott Karoku, mire édesanyja így bátorította:
   - Óvatosan less be, úgy hogy ne vegye észre! És ha mégis rájönne, mondd hogy csak miatta aggódtál! Így biztosan nem lesz mérges.
   "Ez igaz lehet! Végtére én vagyok a férje!" - gondolta Karoku, és egy kicsit kinyitotta a szekrény ajtaját. Abban a pillanatban a megdöbbenéstől elállt a lélegzete: a szekrényben nem a felesége volt, hanem egy darumadár! Csőrével saját tollait húzogatta ki, tollaiból fonalat font, így szőtte a selymet. Bizony már sokat ki tépkedhetett, mert a testén már alig maradt toll.
   "Egy daru hát a feleségem!" - Karoku sietve becsukta az ajtót, aztán csak ült és ült nagy csendesen. Kisvártatva nyikorogva kinyílt a szekrény ajtaja, és előbújt elcsigázott felesége, kezében egy vég csodálatos selyemmel. Letette Karoku elé, majd maga is leült, és halkan így szólt:
   - Köszönöm, hogy idáig gondoskodtál rólam. Én vagyok a daru, akit megmentettél. Azért vettem fel ezt az alakot, hogy melletted lehessek, és egész életembe szolgálhassalak, de most már nem maradhatok, mert meglestél, amikor daru alakját öltöttem magamra.
   - Kérlek ne mondj ilyet!Én mindig veled akarok lenni! - mondta Karoku majdnem sírva, mire felesége szépséges szemei is megteltek könnyel:
   - Én is veled maradnék. Ezért kértelek, hogy semmiképp se nyitsd ki a szekrény ajtaját... - Alig mondta ki ezt az asszony, egy szempillantás sem telt belé, fölállt, kívül termett az ajtón, és már repült is az ég felé. Daruvá változott és szállt, szállt egyre magasabbra a téli égen. Karoku pedig csak állt ott, és az eget bámulta, magához szorítva a selymet, melyet a felesége szőtt.

Abszolút jó a kis novellához csatolt képi információ, jól szimbolizálja azt, amit kapunk a mesénél. A tömegek, a foltok, minden nagyon rendben van, és nagyon díjazom azt, hogy az irodalmi részt magunkon átszűrve eljut Bara ehhez a fajta egyszerűsítéshez. Ebben van benne a dráma. Köszönöm. (hegyi)
értékelés: