Elemzés

Nagyszüleim.

Az előző kép nekem hangulatban jobban tetszett, látom, itt van két modelled. Ha őket beállítottad volna a fénybe, ellenfényes helyzetben kb. hasonló távolságban, mint ahol most vannak, akkor az a kép még több üzenetet tudott volna hordozni. Most izgalmas az, ahogy ők elbújnak a kép hátsó részén, de közben az előtérben olyan sok minden történik, a műanyag ládától kezdve a kerítésen keresztül a kis sufni ajtajáig minden, amin át kell verekedni magunkat, és ez nehéz a nézőnek. Kicsit rendezzünk, ez azt is jelenti, hogy ha nem tudjuk elvonszolni onnan a kisházat, hogy megkeressük azt a nézőpontot, ahonnan ezek kevésbé hangsúlyosak. Most az előteret ezek nagyon lefogják. Ismétlés. (hegyi)

Tamás, technikai megjegyzésem van: én nem ragasztanám így össze a képeket, mert az nem lehet szétbogozni, ha pedig mindenképpen szükségét érzed annak, hogy összeragaszd őket, akkor az adott helyhez az ember mindig próbáljon alkalmazkodni. Nálunk a széles képek nehezen jelennek meg, adott a sablonunk, ezek a képek egymás alatt is jól működtek volna, a ritmus függőleges irányban is létrejön, akkor jobban értelmezhető az, hogy mit látunk a képen. Egyébként maga az ötlet tetszik, a ritmus jó, izgalmas az, amit látok, csak nagyon pici. Annak külön kifejezetten örülök, hogy kapunk egy személyes üzenetet, Demeter albumával, neki át is adtam ezt az üzenetet, másrészt pedig jó az, hogy ez a három ritmus létrejön, mert ez három attitűd, három érzelmi megközelítés is, a nap folyamán létrejövő helyzeteinket jól ábrázolja. (hegyi)
értékelés:    

A Mozgás leckét jól teljesíti a kép, bár nem gondolom ezt annyira eredetinek, mert sokan járunk alagútban. Ez attól lenne Szabó Istvános kép, ha a kesztyűtartónál valami megjelenne, egy figura, vagy fölteszem a lábamat, vagy valami történik, amitől személyessé válik az egész. A másik az, hogy el kell dönteni azt, hogy most vagy én mozgok a kamerával, és minden más áll, és azzal keltem a mozgás érzetét, vagy pedig az autó mozog, de valamihez képest a kamerának rögzülnie kell ebben az utóbbi esetben. Most az autó is elmozdult, van az alagútba egy befelé haladó mozgásunk, de közben a kamera oldalirányba is elmozdult, és ettől bizonytalanná válik az egész. A mozgás iránya lesz az, ami bizonytalan. István, tudom, hogy az autós világ a te világod, próbálgasd még ezt egy kicsit, hogy eldönthessük azt, hogy a sebesség érzetét akarod nekünk mutatni, vagy egy belső ritmust, ami az autón belül történik, mindegyik érvényes lehet, valamelyikre tegyük le a voksunkat. Ismétlés. (hegyi)

Teljesen olyan érzésem volt, hogy szegény kidobott sírok itt bátorítják egymást. I've got your back and you've got mine!

Az a megfigyelés, amit Zsófia tesz, az egy érdekes kérdés. Amikor temetőben járunk, látunk szétdúlt sírhelyeket, és fölmerül az emberben a kérdés, hogy ilyenkor mi történik, és miért bontják meg azt a rendet, ami a temetőkre oly jellemző, ezt a nyugalmas, csendes, magányos helyzetet, miközben azt nézzük meg, hogy minden egyes sírkő a maga sutaságával is, de egy-egy mementó, egy-egy szobor, és ezeknek az idővel való harca is nagyon fontos. Akkor persze az ember, ha kicsit utánagondol, akkor rájön, hogy nyilván új temetés van, vagy lejárt a bérleti díja a sírhelynek, szétszedik ezeket és innentől kezdve nem tudom, hogyan tovább, hogy raktározzák, vagy kidobják, vagy újból hasznosítják. Az biztos, hogy belátunk a kulisszák mögé. Azért érdekes az, amit Zsófi itt mutat, mert ahogy ezek egymásra vannak dobálva, adnak egy olyan érzetet, ami továbbmutat azon a primér szinten, hogy sírköveket fotózunk. Annyiban tudnék segíteni Zsófinak, hogy ilyenkor fontos lenne, hogy arra a szintre menjünk le, ahol ezek a tárgyak vannak, függetlenül attól, hogy ő nem kiskutya, vagy kisgyerek, de az a szemszög fontos, hogy abból a perspektívából nézzünk, ahol ezek elhelyezkednek. Úgy közelebb jutunk hozzá, bensőségesebb lesz az ábrázolás. Kompozícióban is ki lehet ezzel takarni olyan részeket, amik esetleg esztétikailag nem olyan jó. Például a hátsó sírnál ki van taposva a fű, nyilván ennek van funkciója, de esztétikailag nem olyan erős. Ha egy kicsit leguggolok, akkor maga ez a tömeg, ami a kép előterében van, takarta volna a hátsó részt. Ezzel tessék játszani, hogy honnan exponálok. Érvényes lehet a teljesen felülről való exponálás is, csak annak egy leltár jellege van. A bensőséges ábrázoláshoz oda kell vinnünk a nézőt, arra a szintre, amit mi is meg akarunk neki mutatni, mert a kamerával mi a nézőket hozzuk be a képbe. Amikor ott vagyunk a helyszínen, akkor a nézők a mi kameránk által látnak. (hegyi)
értékelés:

Zsófi (lányom) és Anonimusz (cicánk).

Ebből a képből fölkerült közben egy ismétlő feladat, nem én mondtam, hogy ismételj, mert ennek a képnek, ha van problémája, akkor nem az, hogy milyen színű. Én el tudom fogadni ezt a zöldes-kékes árnyalatot is, nincs nekem ezzel semmi bajom. Ha megengeded, akkor ezt a képet és az ismétlést egyszerre elemezném. Annyi, ami a fekete-fehér mellett szól, hogy időtállóbbak azok az üzenetek, amiknél nincsenek színmódosítások, de el tudom fogadni, bár szépelgés egy picit. Ami ennek a képnek nagy erénye az, hogy létrejön egy kapcsolat, ahogy a hölgy a macskával kommunikál, ahogy birizgálja a fülét-fejét, ahogy a macska ezt hagyja, ez zseniális. Itt a formák azok, amik most nagyon szűkre vannak véve fönt és lent. Ez az üzenet akkor is erős, ha alul és fölül még egy ujjnyi hozzákerül, és akkor a macska farkánál nincs ilyen érdekes vágás, és a hölgy hajánál sincs ez a nagyon éles vágás. Mint leckemegoldás, és házi kedvenc, és kapcsolat ez egy nagyon jó megfigyelés, nagyon tetszik. Megvan a három csillag és a lecke is. Én nem erőltetném ezt a színezést. A Mariann saját képi világával kapcsolatban mondom ezt, hogy legyél magadba biztos. Amit csinálsz, az jó. Jó az irány, nincsen szükség arra, hogy azzal próbálj érzelmi hatást elérni, mintha valami általad vélt közízlést ki akarnál szolgálni, hogy azt mondod, hogy ez egy szép és érdekes helyzet, érzelmileg mennyire fontos, mindeközben lehet, hogy ez másnak nem annyira erős, mert nem annyira szereti a macskát, akkor ráteszek még egy színt is, és ezzel még megfűszerezem. Ez nem kell ehhez. Legyél határozott. (hegyi)
értékelés:    

Értem az üzenetet, és tetszik is a dolog, de most minden rajta van a képen. Az összes regisztert egyszerre használjuk: a poharat az életlenségével, meg azokat a poharakat is, amik ezt tartják. Nyilvánvaló hova van állítva az élesség, persze oda is kell, de ebben a barna asztalformában ez, ami létrejön nekem nem annyira erős, és egyből azzal kezdek el foglalkozni, hogy de hát hogy öntötték ezeket a poharakat, mert ez nem is csiszolt, hanem öntött, meg hogy oké, de nem teljesen középen van az egész, szóval lekezdem szőrözni a képet. Ha ez valami olyan helyzetbe van hozva, akár azzal a kék lepellel, vagy bármi mással, ami ezt az egészet dinamikusan, robbanóan hozza ide, nem ebbe a visszafogott, fád színkörnyezetben, akkor a dolog máris működhet, utána, abban a környezetben már megadja azt, hogy hol is a lényeg, mi izgat ebben engem, hol hozom meg a vágást. Itt bátortalannak érzem azt, hogy sehol nem hoztam meg, szépen, iskolásan körbe van vágva az egész, minden megvan, minden formánk megvan, minek. Dönts, kérlek, hogy mi az, ami téged ebben érzelmileg izgat, és akkor arra vidd a fókuszt, nem elég csak a mélységélességgel játszani. Ismétlés. (hegyi)