Elemzés

De hová...

Tamás egy nagyon izgalmas kompozíciót hozott létre, mégpedig azért, mert egy olyan, egyébként szokványos képi megoldást gondolt újra, amivel egyébként sokszor találkozhatunk. Ha megnézzük a képet, akkor a fő motívum a kép egyharmad–kétharmados osztásában a horizonton lévő jelenet, nevezetesen egy vonat, ahogy a horizonton megjelenik. Ha csak ennyi lenne a kép, az is szép lenne, mert az az időpont, amit választott az expozícióhoz, gyönyörű fényekkel festi az eget, nagyon szép a horizonton lévő fasor, és mindebben a vonat megjelenése a fényekkel, a vonatkocsik fényeivel, a mozdony fényeivel meseszerű, bár kicsit vészjósló. Ugyanakkor nem elégedett meg ezzel, hogy ez a megfigyelést megossza velünk, hanem, ha jól látom, akkor itt van egy vasúti átjáró, ami mellett ő félrehúzódott, és ezt a havas, saras utat is belekomponálta a képbe, a mezővel, és átlós irányt ábrázolt. Ez az átló az, ami dinamikussá teszi ezt a kompozíciót. Ha megfigyeljük, akkor létrejön egy háromszög a képen, bár a háromszögnek csak két oldala látható, de mégis egy élére állított háromszög, ami mindig feszültséget, dinamikát hordoz. Ha ezt a kettőt együtt vesszük, akkor lesz igazán tamásos ez az üzenet. Én nagyon örülök annak, hogy Tamás megtette ezt a megfigyelést, és nem elégedett meg azzal az esztétikai formával, amit a horizonton futó vonat létrehozott, hanem észrevette azt, hogy ezzel a megoldással, amivel a képbe bekomponálja az utat, egyedi képet hoz létre. Én nagyon örülök ennek a képnek, nagyon izgalmas ez az egész történet. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

Viki rádióműsorában hallottuk, hogy hogyan készült ez a kép, hogy egyszer csak odarohant, aztán csinált egy fotót, hogy na, ilyen az ágyunk. Van ebben valami szemérmesség, hogy az ember nem nagyon vacakol, hanem csinál egy képet, mintha gyorsan túl akarna ezen lenni. Viki, én ezt visszaadom ismétlésre azért, mert ennél több időt kellene erre szánni. Mintha nem vennéd komolyan a leckéket, hanem azáltal, hogy végigrohansz ezeken, mintha az maga egy kritika lenne, hogy ezek a leckék hülyeségek, pedig nem azok. Meg tudod te ezt jól is csinálni, mint ahogy a spirálfüzetes képet. Azt a szintet ne engedd lejjebb. Most itt szét van vakuzva az egész, nem az a baj, hogy kupleráj van, hanem az, hogy világításban ez nincs megoldva, mert az előtér szétégett, a nagy párnák halottak, ez egy összecsapott meló. Ismétlés. (hegyi)

Lebuktattam magunkat, mert megmondtam a kommentnél, hogy én vettem a bátorságot, hogy átrendeztem a sorrendet. Ennek a sorrendje Ágnes szerint: 2, 1, 3, én pedig így rendeztem. Azt is megmondom, hogy miért: én azt, hogy vizes-e az arca a középső képen, avagy nem, nem figyeltem, nem is tartom fontosnak. Az viszont fontos, hogy legyen valami ritmusa ennek az egésznek. Ha az első képnek teszem azt, ami most középen van, akkor oké, van egy nő, aki a kádban van, elég érdekes arccal, eléggé furcsán figyeli ezt a helyzetet, ami létrejön, mintha valami drámai döntést hozna, majd el is merül a vízben. Oké, és itt véget ért. Hogy melyiket választom, a nagyon bugyborgósat, vagy a kevésbé bugyborgósat, az már egy döntés kérdése, de nincs meg a ritmus. Ha ebből a három képből dolgozom, akkor azt mondom, hogy feljöttem a víz színére levegőt venni, de utána még egyszer visszabukok, tehát ez a fuldoklás hatás nekem erősebben jön akkor, ha ez a ritmus van, amit most látunk. Egyébként az ötlet abszolút rendben van, örülök annak, hogy Ágnes ezt az irányt megtalálta. Utalnék itt Borsay Mártira, volt neki valami vizes-kádas képe már mintha, nagy szellemek, ha találkoznak, ez egy fontos dolog, bár ennél én teljesen mást látok, az egy vidám kép, ez a képsor nem vidám. Köszönöm szépen, megvan a leckemegoldás. (hegyi)
értékelés:    

Kerepesi Temető (Gyerekkoromban így hívtuk.)

Nagyon szépek ezek az elvadult temetők, szépek ezek a növényzettel benőtt sírok, és az, amit mondtam, hogy ez egy szakipar, ami kiszolgálja a hozzátartozókat megfelelő szobrokkal, márvánnyal és minden egyébbel, és itt az alkotók kiélik a maguk művészi hajlamait. Nehéz erre mit mondani, mert az érzelmeit mindenki maga éli meg, miközben ezek giccsközeli történetek. Szépek a ritmusok, jó a szobor, de itt a kép erejét nem a szobor adja, hanem az a megfigyelés, amit Tamás tesz. Valamennyire én lehet, hogy kibillentettem volna ezt a képet a középpontból, de így is nyugalmas és szép, csak talán ez a nagyon centrális kompozíció egy picit unalmassá is teszi. A monokróm szín és a helyzet nagyon jó, és annak kifejezetten örülök, hogy megvan az az intimitása a képnek, hogy nem az érdekel engem, hogy kinek a sírja, és nem akarom leolvasni a betűket, hanem kellő távolságból és távolságtartásból nézem ezt az egész helyzetet, a kamera nézőpontja is teljesen rendben van. Köszönöm szépen, megvan a leckemegoldás, de azért várnék Tamástól valami nem temetős, kevésbé primer képet is erre a leckére. (hegyi)
értékelés:    

Budapest, 2011.09.30.

Sándor, ez így, ahogy van, valami olyan dolog megtalálása, amire kevesen vagyunk képesek, hogy ezt a ritmust valahol így fölfedezzük, ami itt a háttérben létrejövő nonfiguratív trafóház, és az előtte lévő csíkos pokróc. Ehhez te kellesz, ezt kevesen vettük volna észre. Nagyon tetszik a kép. Itt a „tetszik”-et furcsa használni, mert amiről beszél, nagyon is drámai, de pont az az izgalmas ebben a képben, hogy nem akar érzelgős lenni, tényszerű marad, tulajdonképpen nem egy harcos kép, nem egy eleve predesztináló kép, ami valami felé az embert direkt módon akarná terelni, hanem hagyja azt, hogy a nézőben essen le a tantusz, hogy mit is lát itt. Nagyon köszönöm ezt a képet, Sándor. (hegyi)
értékelés:    

Ebből a leckéből kapunk egy másik megoldást is, én itt egyszerre elemezném a kettőt. Azt a másik megoldást nem tartom jónak, nem kell a szépiával meg a roncsolással érzelgőssé tenni ezt az egészet. Ez így tárgyiasan van rendben. Kicsit szűknek érzem a kompozíciót, azt nem értem teljesen, hogy miért kell ennyire szűkre vágni, mert itt most a modell nagyon nekifeszül a képhatárnak, tehát fenéknél, fejtetőnél, vállnál nagyon feszesnek érzem. Ha egy kicsit ellépsz balra, oldal irányba, akkor megkapod a sírkövet, a lányt és a csokrot is, és mégis valahogy közvetlenebb lesz ez a kapcsolat. Most ez a fajta hát mutatás ki is zárja a nézőt. Igen, a gyászban benne van az, amikor az ember magára akar maradni, és nem is kell nagyon zaklatni, az intimsége megvan ennek a képnek, de ez most elutasítást is hoz nekem. Talán egy picit kellene nyitni ezen az egészen, és akkor megmarad az a fajta magányosság érzet, és elkülönültség, de az elutasítás csökken. (hegyi)
értékelés:

Kecskemét, repülőnap, Veres Zoltán.

Oldy, rögtön az elején mondom: a keretezés nem jó ötlet, esztetizál valamit, ami olyan, mintha a kis filctollammal húztam volna a kis íróasztalon, nem tesz neki jót, becsüljük a képet annyira, hogy önmagában működjön, paszpartuzni csak a falon paszpartuzunk, képernyőn nem. Ettől most még nem vonok le csillagot, csak tudd, hogy ezért Zsolt haragszik. Lehet azt mondani, hogy bolond vagyok, de nekem ezek nem szép megoldások, akármennyire igyekszik az ember. Viszont a kép nagyon tetszik, azért mert egy olyan ritmikát alkalmazol, amiben a mozgás nem csak attól van jelen, hogy egy füst van, meg hogy pörög a propeller, hanem ahova elhelyezted ezt a repülőt, ettől van az egésznek dinamikája. Az ember várja, hogy tud-e még följebb menni, vagy itt elkezd visszafelé billenni, vagy mi fog történni. Van egy feszültsége neki. Ráadásul szerencséd volt abban is, hogy szép füstök, felhők voltak ott, szóval azok a formák, amik létrejöttek, nagyon plasztikusak, úgyhogy nagyon izgalmas, amit mutatsz, nagyon tetszik. Szerintem abszolút három csillagos a kép, a keretet leszámítva. A leckemegoldásnak is jónak gondolom. (hegyi)
értékelés: