Elemzés

Ez a kép akár a mozgás leckébe is mehetne, de szerintem a nyaralást, az önfeledt strandolást jobban kifejezi.

Feri föladta nekem a leckét, jó, hogy a Mácsai-féle világhoz semmi köze nincs ennek a képnek, és én ennek nagyon örülök, hogy Feri mutat olyat is, amit nem gondoltam volna, hogy ő le fog fényképezni. Azért mondom, hogy feladtad a leckét, mert nem tudom, hogy mi az, ami a vízben van, mi az a tereptárgy, innen olyan, mint egy vízilabda kapu, ami fölborult volna, fene tudja, mi akar ez lenni. Egészen őrület, mert itt látunk egy kislányt az úszógumijával vízen járni, közben látunk egy másikat, aki éppen most tanul úszni, és látjuk a harmadik szereplőt, aki minderre fittyet hány, és azt mondja, hogy „nekem ebből az egészből elegem van, hagyjatok békén engem relaxálni”. Mint történeti helyzet abszolút rendben van, a leirathoz túl sok köze nincs, mert én itt önfeledt strandolást nem nagyon vélek fölfedezni, sokkal inkább valamilyen kapcsolati helyzetet látok, amiben mindenki a maga kis történetét játsza. Senkinek semmi köze nincs egymáshoz, három ember, háromféle helyzetet visz, miközben nyilvánvaló, hogy a kompozíció összehozza őket egy családdá, de ha ezt az irányt veszem, mint mesélési irány, akkor ebben mindenkinek a maga kis univerzuma látszik. A kép abszolút rendben van, ezt a részét jól viszi, most az a kérdés, hogy ha ragaszkodik Feri ahhoz a leirathoz, amit írt, akkor ez nulla csillag, ha elfogadja, amit én mondtam, akkor három csillag. Feri, döntsd el, hogy most mennyi csillagot szeretnél. (hegyi)
értékelés:

Üröm, 2011.08.20.

Őrületes ez a szoció, amit itt látunk, a lekopott Coca Cola-val, és ezzel a bezárt kisbolttal, gondolom ez stop-shop lehetett a helyi faluban. Ez a kép nekem mindent visz, azzal együtt, hogy ez egy lejtős helyzet lehet, de erre rá kellene erősíteni valahogy, hogy stabilan álljon az a ház. Én biztos, hogy vágtam volna ebből a képből, valahol az út felénk közelebb eső határánál, már az a határoló kő se kell, az út elég, ha keresztülfut, és akkor kevésbé hangsúlyos ez a ferdeség, de mégis jelen van. Ez a fű, itt elől nekem ehhez nem ad hozzá, sőt, viszi is a fókuszt, miközben grafikailag értem a megoldást, de mégis van ezzel problémám, akkor is, ha ez egy négyzetes kompozíció akar lenni, mert most minden kép négyzetes. A következő kép egy abszolút jó megfogalmazás, bár picit dől itt is a horizont, nem tudom miért. Szubjektív kép, abszolút jó irány, a teret is nagyon jól érzékelteti, és azt is, hogy egy kihalt utcán vagyunk. Bárhol lehetne ez a városban, bármelyik kerületben, és ettől lesz mégis nagyon egyedi a dolog. A harmadik képet lehet, hogy én ezt kihagytam volna, mert ez a vakus megoldás itt olyan szinten elmeszeli az egészet, hogy lelet-érzetem van, hogy találtam valamit, és itt valami titoknak kellene itt lenni, amit keresek, és nem találok. Utána az ember elszontyolodik, hogy most mi az, amit én nem vettem észre. A következő kép, ahol már égnek az utcai lámpák, nagyon jó fényviszonyok között egy nagyon jó megfigyelés. Azt teljesen itt sem értem, hogy mitől dől a horizont, ezt az 1-2 fokot nem ártott volna kikorrigálni, de abszolút illik abba az irányba, ami az első két képen létrejött. Aztán a következő kép ezzel a graffitis játékkal megint később van időben, jó megoldás, nagyon tetszik, ezzel semmi bajom nincs. Talán annyi, hogy lehet, hogy én azt a zászlót meghagytam volna teljes egészében, mert az egy jó ellenpontja lehet a graffitinek, filozófiájában is, és rá is fért volna annyi nyitás fönti és bal oldali irányba, hogy meghagyva ezt a négyzetes kompozíciót, még abból a rácsos ajtóból talán több is belefért volna. Az utolsó kép egy teljesen szubjektív, személyes üzenet, amikor az alkotó belekomponálja magát ebbe a képbe, és az ellenfényben, amit a lámpa hátulról világít neki, ebben ábrázolja az egész környezetet a maga kiességével, a maga falanszterjellegével. Itt tulajdonképpen semmilyen szeretet, semmilyen befogadó élmény nincs, mindenki éli a maga kis zárt világát, magas kerítések között, semmilyen társasági élet nincsen, nincsenek az emberek között kapcsolatok. Nekem ez jön le erről a képről. Abszolút jó az, amit látok, jól hozza az időt is, ahogy telik az idő. Nem csak a kép belső idejét, hanem a mi időnket is, tehát minden rendben van. Én azt a vakus képet kihagynám, és a horizont-problémákat korrigálnám. Annak nagyon örülök, hogy egy másik irányt is látunk Sándornál, viszont egy picit legyen szigorúbb magához. (hegyi)
értékelés:

Karády Katalint látjuk, esett pózban, a kövek között, a szipkáját elvitte valaki. Azért viccelődöm, mert egyébként maga a helyzet nem lenne rossz, de megint az gondolom, mint az előző képnél, hogy ez az alávetett helyzet valamilyen viszonyrendszerről beszél, és ez a fotós viszonya a modellhez. Gime, ez átgondolandó lenne, hogy miért is ábrázolod a csajokat ilyen alávetett pózban. Mindegyik olyan, mintha a következő kép, amit már nem exponáltunk le, az lenne hogy, kap két nagy maflást a csaj, és utána beviszed a bokrok közé. Bocsánat, hogy ilyen profán vagyok. A környezet jó, akár egy aktot is el tudok itt képzelni - bár ez jelen helyzetben igen korai lenne - de ezt a ruhás, felöltözött modellt, ebben a kalapban, nem. Hideg, távolságtartó megközelítés, miközben az ember keresné a történetet. Egy aktnál megvan az elvonatkoztatás, hogy az ember nem kötelezően történetben gondolkodik, hanem formákban és érzésekben, itt történetről van szó. A körömcipőben, a kisestélyi ruhában mit keres itt a susnyásban? Ha ez egy színházi helyzet lenne ugyanebben a pózban, például, ha egy kiskocsmába elviszed a 8. kerületben, és ott van körülötte a sok-sok helyi megfejtő, és ott, ebbe a pózba beállítod a pulthoz, ahol mérik a 80 forintos kannás bort, akkor az egy ütős üzenet lehet. De ebben a helyzetben nekem ez a történet abszolút nem jó irány. A világításnál megint azt mondom, hogy árnyékolás, takarás, maszkolás, tessék megnézni azt a kezet, ami most a ölbe elhelyeződik. Egyébként gyönyörű a modell, olyan szépek a vonalai, ívei, gyönyörű hosszú ujjai vannak, abszolút alkalmas arra, hogy dolgozz vele, de itt túl van világítva a keze. Tessék megnézni a két lábat. Kényelmetlen volt neki oda leülni, kényelmetlen ez az egész helyzet, ezt erősíti ez a póz, ráadásul nem fért el a lába a kőtől, de hát erre tessék odafigyelni, hogy ez most erről a képről lejön, hogy ő kényelmetlenül érzi magát, mert a fotós azt mondta, hogy oda ülj le, de ő ott nem fért normálisan el. Tessék megvárni azt, amíg ő ott el tud helyezkedni úgy, hogy nem ilyen kitekert pózban van a lába. Ha ezt a vágyódó, Karády-s stílust akarjuk hozni, szuper, de akkor kell egy olyan szipkát is keresni, amivel ő cigarettázott.
   Gime, minden egyes ilyen helyzetnél el fogom mondani, hogy a Gime.hu nem alkalmazandó, nem fogom föltenni a képet, ha így küldöd el. Azért nem, mert ez a direkt marketing ellene szól annak, amit mi itt képviselünk, tehát a képekről beszéljünk, és ne arról, hogy milyen betűtípust választottál a weboldaladhoz. Nem tartom jó ötletnek, amatőr. (hegyi)

Itt létrejön maga a történetiség, hogy a modell vár valamire ennél az oszlopnál, de itt megint az van, hogy Gime a verbálfotót összekombinálta a valósággal, és valamiért fontosnak tartotta ezt a kikötői képet. Nyilván adott volt a helyszín, és ott megtalálta ezt az objektumot, és azt gondolta, hogy akkor ezzel valamit létrehoz, ez egy sokkal szűkebb kompozícióban működne, jelen pillanatban olyan pici a modell, hogy a történet nem indul el. Miért áll ő itt? Mire vár? Mit akarunk ezzel mesélni? Itt Gime beavatkozott a képbe, a hátteret átalakította, az eget egy nagyon haragos kékre változtatta, de hát ez az átalakítás nem lett nagyon mesteri, nem könnyű dolog létrehozni ezt. Szűrőzéssel meg lehet oldani, de az utólagos fotosoppos manipuláció annyiban lebukik, hogy a fa körvonalainál létrejön egy fényudvar, erre kellene figyelni, mert ez így most eléggé amatőr. A modellről túl sokat nem tudok mondani, mert annyira pici, hogy a gesztusok nem nagyon értelmezhetőek. (hegyi)

Kedves Gime, egyrészt nagyon örülök, hogy több képet kapunk egy modellről, másrészt, azt gondolom, hogy egyben érdemes kezelni az elemzést, mert egy folyamatról beszélünk, és abban szeretnék neked segíteni, hogy hogyan lehet esetleg ebből még tovább lépni. Tehát ezek az elemzések, amiket most a képek alatt elhelyezünk, egységükben értelmezendők, tessék az egészet egyben figyelni. Ennél a képnél, ami nagyon szép, az a fényviszony, amit Gime megfigyelt és létrehozott, legfőképp a modell arcán. Ezek nagyon fontos megfigyelések, hogy derítéssel miket lehet létrehozni. Ez egy nagyon nagy erénye ennek a képnek, nagyon jó ez a kalap, nagyon szép ritmusa van, nagyon szépen keretezi az arcot. Ami a világításnál egy másik megfigyelendő dolog, hogy nem csak világítanunk kell, hanem néha takarnunk is, néhol túl sok a fény. Ez inkább külső helyzetekben igaz, akkor, amikor nem mi állítjuk be a fényt, hanem a külső fényviszonyok elég sok mindent meghatároznak. Ilyenkor, ha ezt a helyzetet nézem, van egy fa, egy bokor, azoknak izgalmas árnyékai lehetnek, és azzal egy takarást már létre is tudunk hozni. Most a modellnek az arcán nagyon szép a fényérték. Ha ezt vesszük, ehhez képest viszonylag jó a háttér fényviszonya, jól kiemeli a modell formáját, talán az ég van túlvilágítva, ott nagyon sok fényt kaptunk. Ha esetleg ezt a modellt valami olyan helyzetbe hozzuk, ahol a háttér takarja ezt a kiüresedett eget, akkor előnyösebb helyzetet mutatna. A modell bal karja, ami nekünk jobbra van, már egy picit sok fényt kapott, itt már egy tónusértéknyit visszább kellene venni ebből a fényből, de még legalább a struktúra jól megfigyelhető, az inak, az izmok, a formák olyan tónusban vannak, amik ezeket a formákat jól megmutatják. Ha egy sötétebb bőrű modellel dolgoznánk, akkor ez nem lenne probléma, de itt egy világos bőrű, szőke hölggyel dolgozunk. Erre figyelni kell. Ráadásul a ruha, amit ráadtunk, egy sötétebb tónusú ruha, így nagyon nagy a kontraszt a ruha és a kar között. A problémám, ami igazán orvosolandó lenne, az a modellnek a jobb keze, mert ez olyan szinten túl van világítva a vállnál, az ujjaknál, hogy ott kiégnek ezek a formák, és elviszi a tekintetet a modellről, az arcról, arról az érzelmi hozzáállásról, amit ő mutat. Ide mindenképpen egy árnyékolást kellett volna létrehozni. Az egy másik kérdés, hogy mennyire tartjuk természetesnek ezt a kéztartást. Nyilván, a test előtt kulcsolt kéz nem mindig pozitív üzenet, van egy elutasítás benne, a test mellett lógó kezek sem nagyon jó irányok, de ez a tartás most kicsit idétlennek tűnik nekem, az 1976-os Ez a divat címoldalán esetleg ilyesmiket láttunk, akkor volt divat ez a fajta mesterkélt póz, a mostani szokás ennél már másabb. Ha például egy táska lenne nála, akkor azt tarthatná a kezében, tehát bármilyen eszközt adunk a kezébe a modellnek, az lefoglalja őt, és máris szituációba helyeztük a kezét. Ez igaz a könyökökre is, mind a két könyöke hegyes formában végződik, ezt meg kell figyelni, hogy mennyire esztétikusak. Nagyon szép forma egyébként, egy aktnál ez gyönyörű dolog lenne, de most, a ruha előtt ez nagyon kemény, kopog. (hegyi)

Nagyon szuggesztív az üzenet, nagyon magával ragadja a nézőt, még akkor is, ha kompozícióban vannak vele problémáim. A bal oldalból a hajnál én simán vágnék, mert ott kivisz a képből az a felület, ami a haj mögött látszik, gyengíti a fókuszt, ugyanis itt a fókusz a szemeken van, és azon a gesztuson, hogy eltakarom a számat. Az egyedüllétről, a szorongásról, a szomorúságról nagyon jó üzenet ez a kép, még akkor is, ha az élességgel vannak problémáim. Egy olyan dolog van, amire szeretném Ágnes figyelmét felhívni: a csonkolás. Most, itt a szája előtt, az orra alatt tartott keze tulajdonképpen egy felismerhetetlen testforma. Ebben a formában, mivel sem az inak, sem a csontok, sem semmi nem utal elég erősen arra, hogy milyen testrészt, és miért látunk ott, azért ez most, ebben a formában gyengíti azt az üzenetet, amit a két szem számunkra közöl. A javaslatom az, hogy ilyenkor meg kell keresni egy olyan beállítást, ahol vagy az ujjaim látszanak valamennyire, akár kezdem egy kicsit magam átkarolni, vagy kevésbé feszesre komponálva, vagy a kézfejemet elforgatva próbálom az inakat, csontokat mutatni, tehát valamilyen formában ezt az utalást nem lehet ennyiben megúszni, hogy odatettem a kezemet. Itt van az a pont, amikor azt mondom, hogy igen, a gesztus érthető, amikor az ember a saját küzdelmeiben átkarolja magát, akár még harapja is az öklét, karját, vagy a szájába dugja a kezét. Ezeket mind ismerjük, mint érzés, de ezek az elsődleges érzésvonalak, utána jön az esztétikai megközelítés, ami ezt mindig módosítja egy picit, hogy mi az, amit valójában látunk, mert az a rögzült pillanat mindig másról szól, mint azok a helyzetek, amikor mindezt a dolgot kiterjesztjük a nézőre, és egy örökkévalóságot próbálunk befogni. A pillanat érzése neked volt meg, a nézőnek viszont az a pillanat marad meg rögzítve, amit exponáltál, a te benned felépülő érzés mindig hosszabb, mint amit az expozíció követni tud. Az irány nagyon jó, most ez kap egy csillagot, azért egyet, mert szeretném, ha Ágnes ezzel foglalkozna, és ezt a képet ismételné. De egy csillag mindenképpen megvan, mert szeretném őt bátorítani arra, hogy ezt az irányt kövesse. (hegyi)
értékelés:

Ezt a képet a Jászain készítettem, miután előző héten nagymamám régi képeit nézegettem. Úgy éreztem nekem is kell olyan képet csinálnom ami akár oda is beleillik.

A leiratból tudjuk, hogy mi az, ami egy 2011-ben élő fiatalembert arra visz, hogy megpróbáljon archaizálni, ráadásul ebben szerencsére nem csak a szépiát, mint színezési formát hívja segítségül, hanem a világítást, a fényeket, a kompozíciót is megpróbálja abban a formában elkészíteni, több-kevesebb sikerrel, ami egy korra jellemző volt. Aki fényképezett már városban, tudja, hogy nagyon nehéz dolga van a városfotósnak akkor, amikor valamilyen időtlen, kevéssé szociografikus, inkább valamilyen érzelmet, érzést tükröztető képet szeretne létrehozni, azért, mert az a tárgyi környezet, ami körbevesz minket javarészt kuszaságból, zajból áll, vizuális értelemben értem ezt. Ha megfigyeljük ezt a képet, miközben a kandelláberek még ebben az íves formában jó ritmust hoznak létre, de sajnos a villanyvezetékek keresztül-kasul szelik ezt az egész helyzetet, és ez visszaránt minket. Sajnos ezzel túl sok mindent nem lehet kezdeni, itt szerencsére Renátó észrevette azt, hogy ha ellenfényben fényképez, akkor ezek javarésze eltűnik a képről a túlvilágítottság okán. Sajnos ez van, a városi helyzet nem a barátunk akkor, ha archaizálunk. A folthatások, a tömegelhelyezés rendben van, az ellenfény miatt a kép konkrétsága, az, hogy megnézhetjük, hogy kik vannak a villamosmegállóban, milyen ruházatban nem csak azért redukálódik, mert egy tónusú képet kapunk, hanem azért, mert az ellenfény sziluettekké formálja ezeket a figurákat, és ez a kép bármikor készülhetett volna. Kellőképpen távol van az az autó, ha a kort be akarom határolni, akkor sokféle irányt el tudok képzelni, 50-es, 60-as éveket simán. Még azok a ronda villamosmegálló tetők is ebben a fényben elvesznek a tömegben, még azok sem zavarnak. Tulajdonképpen a kép jó, és jól hozza ezt a helyzetet. Az Épített környezet leckére is abszolút el tudom fogadni, bár lehet, hogy ennél tovább is lehetett volna ezt gondolni, de a megoldást jónak tartom. Egyetlen egy problémám van: a horizont, hogy nem értem, hogy miért dől. Ha megfigyeled, az óra járásának megfelelően minimum egy-két foknyi eltérés van, ezt nem ártott volna helyrehúzni, erre tessék odafigyelni, mert ettől nincsen nyugalom a képen, ez forgatja el az egészet, és fölmerül az emberben a kérdés, hogy ez miért nincsen kikorrigálva. De a három csillag megvan, köszönöm. (hegyi)
értékelés: