Elemzés

Kényes egyensúly

Parasztosan egyszerű a fogalmazás: van az épített „vár állott, most kőhalom”, meg van a fácska, és a kettő milyen érdekesen egymásra kerül ennél a dombnál. Azt mondja Feri, hogy kényes az egyensúly a természet és az emberi épített környezet között. Filozófiailag is értem az üzenetet. Minden nagyon szép, minden nagyon jó, de van egy problémám. A jobb alsó sarokban kilátszik a háttérből valami, az ezt az üzenetet gyengíti. A másik baj az, hogy ezzel a helyzettel én valami elkezdtem volna csinálni, valami mesét elindítok. Most megint olyan területre tévedtem, mivel a helyet nem ismerem, én nem jártam itt, ebből kifolyólag én nem fogom tudni megmondani, hogy mit hova lehet tenni, meg hova nem, csak elvekről tudok beszélni. Ha már elkezdünk egy ilyen didaktikus történetmesélést, tehát összehozzuk ezt a két tárgyat, és úgy komponálunk, hogy ez erősen megmutassa ezt az ellentétpárt, akkor ezt valahogy még egy harmadik valamivel kontextusba kell helyezni. Egymáshoz képest ők jól elvannak, de egymáshoz képest vannak el, ezt mi megfelelő távolságtartásból szemléljük, és pontosan tudjuk azt, hogy az a vár nem fog onnan elmászni, az a fa sem fog nekirontani a várnak, tehát ennek a dinamikája egy picit halott. Vagy odamész a kis ajtóddal, nyitsz rajta egy teret, és kicsit elviszed a szürrealitásba az egészet, vagy fogod a kalapodat, és beledobod a képbe, szóval valami kell, amivel ezt az egészet egy kicsit megbolondítod, megbontod, mert ez az egyensúly most olyan szinten beállt, hogy elalszom rajta. Szép, nem tudok kötözködni azzal, amit látok, kettő csillag, mert az aljánál az a dolog engem zavar. Feri másról szokott beszélni, neki van mondanivalója, ne álljon meg ezeknél a primér közléseknél. Az, aki fölrakta az üres képkeretet a falra, az nekem ne álljon le ennél a szintnél. (hegyi)
értékelés:

Kreálmány

Ezt sikerült alkotni a kórház-fehér szoba falára Demeter képeiből. Tudom, nem szabályos kör, de direkt!

Akkor, amikor Zsófi itt volt, és elkérte ezeket a lapokat, magyarázta, hogy mi van a szobával, én odaadtam, hogy valamit csinál vele, aztán kész. Ez a végeredmény teljesen rendben van. Kompozícióban is, abszolút érthető, hogy miért nem körforma, tetszik az egész. Demeternek megmutattam, ő is meg volt hatódva, úgyhogy köszönöm szépen, rendben van. (hegyi)
értékelés:

Vágy

Megint egy lépés, és ami a köldökös leckénél még bátortalan volt, és nem jött össze, nem volt meg az, hogy mit akarok csinálni, és nem állt össze a kép, az ennél a képnél nagyon is megvan. Ehhez a képhez egyébként kellett a szemes kép is, ezzel válik érthetővé az út, amin most elindultál, Ágnes. Én nagyon örülök neki, hogy elkezdesz magaddal foglalkozni. Most erről a képről nagyon sok mindent azért nem akarok mondani, mert szeretném, ha folytatódna ez az út. Az utóbbi idők egyik legfontosabb útkeresése, amit most látunk nálad, és bátorítalak, melletted vagyunk. Megvan a három csillag, meg minden szuperság. (hegyi)
értékelés:

Kapunk egy leiratot a rádióadáshoz, nagyon fontos ez a leirat, fontos az üzenet, és örülök neki, hogy Anita észrevette azt, hogy van egy ablakuk, amin, ha leereszti a redőnyt, akkor egy árny-játék jön létre. Képileg is rendben van ez. A történet is oké, a gesztusok is rendben vannak, szóval köszönöm szépen. (hegyi) értékelés:

Parasztsors 1930 - Gabi

Gime, minden egyes képednél el fogom mondani: kérek egy újabb verziót ebből, ahova ezt a „c karika gime.hu”-t nem teszed rá, mert borzalmasan ronda, ne írjunk bele a képbe, ezt már elmondtam jó néhányszor, hadd ne kelljen neked, aki régi motoros, ezt újból elmondani. Én elhiszem, hogy szeretnéd propagálni magád, biztos megvan ennek az üzleti vonala is, hogy miért fontos ez, de ez ne ebben a formában tegyük meg. Köszönöm, hogy ezt el tudod fogadni. Esztétikailag problematikus, ugyanis ezek az aláírások egyetlen egy esetben állnak meg: ha a kis kezeddel fogod, és a printre ráírsz, de ezen is az idő túllépett, most már általában a képeket nem az emulziós oldalon szoktuk aláírni, hanem inkább a hátulján, ez régebben másképp volt. Ráadásul ez a módi a kiállítási képeknél érvényes, digitális kópiánál nevetséges és fellengzős, amatőr. Ők félnek attól, hogy ellopják a képüket, és majd ezzel ő jól beazonosítja. Körülbelül 1 perc, 10 másodperc alatt lesatírozom neked onnan úgy, mintha ott se lett volna soha, ha már erre lenne szükség.
A képről azt tudom mondani, hogy ez egy nagyon jó gesztus lenne, egy nagyon izgalmas megoldás akkor, ha nem gondolod túl ezt a dolgot. A felhők, a táj, a fényviszonyok, minden nagyon szép, olyan, mintha vörös szűrőt használtál volna, egészen komorra beborult az ég ettől, nagyon rendben van, asszonyság is izgalmas attól, hogy nagyon is jól látszik az, hogy neki a paraszti sorshoz vajmi kevés köze van, talán lehet, hogy életében először fog gereblyét a kezében, de pont ez benne az izgalmas. Ez lenne az izgalmas út, hogy bizonyos sztereotípiákat átfogalmazunk. Pont a parasztsors, vagy a vidéki lét lehetne egy ilyen témacsokor, amit egy új köntösbe öltöztetünk, és ezzel, hogy kiragadjuk a valóságból, vagy a valóságba úgy helyezzük vissza, hogy az ezt a fajta áttételezést megkapja, ezáltal mélyülhetne el az üzenete. Egyetlen egy nagyon nagy baj van, az, hogy továbbgondoltad ezt ennél, és bemaszatoltad az arcát. Ettől az egész elvesztette az összes értékét, amit eddig elmondtam, és egy nagyon primer viccé csökkent le. Minden, ami ebben erős lenne, és az egész kép erős lenne, ettől, hogy van az egészben egy eltartás és kontrasztba helyezés a témától, ettől az egész már nem lesz átélhető, hanem a fotós bohóckodásává válik, hogy „na, akkor úgy csinálok Gabival, mintha összekoszolta volna magát”. De miért koszolta össze ez a nő az arcát? Gime, te voltál már vidéken? Gereblyéztél? Elég buta asszony az, akinek a gereblyézéstől összemaszatolódik az arca, ebben nincsen semmi logika, nem értem, hogy ezt miért kellett. Ha tónusban akarod visszább venni, akkor egyenletesen lealapozod az arcát, és megkapod azt a tónust, amit te szeretnél, ha ez a fontos, ha a bőrszínt szeretted volna változtatni. Ez nem ez a metódus, ettől én óva intelek, hogy ezt használd. Mégis azt gondolom, hogy minden nyavalyája ellenére, pontosan azért, mert maga az ötlet és az irány olyan, amire azt mondom, hogy kezdj el vele dolgozni, ezért azt mondom, hogy kettő csillag megvan, az egyet az összes háklim miatt vettem el. (hegyi)
értékelés:

Én És Én

Érdekes értelmezése ez a kreatív fotónak, az a kreativitás mindenképpen megvan, hogy egy fotómasinát valahogy ebbe a kartonpapírba belegyömöszölt Dani, de azért én javarészt egy grafikai megoldásnak gondolom, de megvan a humora. Látjuk, hogy ez egy tükörben felvett felvétel, mert fordítva van írva a gépnek a típusa, a MÁRKA, és graffitis módon, egyszerűsített formákkal dolgozik Dani a rajzban, akár a picassoi utat is vehetnénk, ahol a hölgyeknek néha az orruk a fülük helyére került, és a szemük a homlokukra, és mégis egyfajta furcsa, kiterített sablonban, mint egy Burda magazin szabásmintájában, egyszer csak összeállt ez a kép. Most is egy hasonló megoldást látunk, van ennek egy tárgyias vonala, nézzük meg a fényképezőgép szíjat, ami nagyon nem lenne lényeges, és mégis nagyon részletesen meg van rajzolva, míg minden más egyéb vonalrajzként van csak ábrázolva, és a vonalak sűrűségével és ritkításával éri el Dani azt, hogy térbeli érzetet tudjon kelteni. Jó a geg, tetszik, én ezt jobban el tudtam volna képzelni első leckének is, de legyen 57-es lecke. (hegyi)
értékelés:

Szem

Az foglalkoztat ezen a képen, az, ami mindig vissza-visszapörgetteti velem ezt a képet, hogy nagyon izgalmasan bánik Ágnes a mélységélességgel, azzal, hogy mi éles és hol. Az, hogy ilyen szűk a kivágás, tulajdonképpen még erre rá is segít, a viszonyrendszerünket veszítjük el. Nyilván, az ember a tudatával tudja azt, hogy egy arcnál hol helyezkedik el a szem, hol a haj, és hogy ez milyen formát ad, de ettől, ebben a képkivágásban mindtől megszabadultunk, és nem lényeges. Van egy formai játék, és ez az, ami izgalmassá válik. Kepes Györgynek van egy fotográfiája Vision 13 címmel 1938-ból. Ezen a képen egy női portrét látunk, és egy pávatollnak a vége van az egyik szeméhez illesztve. Ez egy radikálisnak mondható képi megoldás abban az időben, ugye 1938-ban járunk, a konstruktivizmus már nagyjából a végén jár, és mégis egy olyan avantgárd megközelítés, ami provokatív a maga formai megfeleltetésével, hogy az emberi szemet a pávatoll végén lévő szemformával hozza össze. Ennél a képnél azért hoztam ezt párhuzamnak, mert szintén az az érzete van az embernek, hogy ez az egész forma, ami a hajjal létrejön, és ami az arcforma és a szem, mintha egymástól elmozdulnának, vagy elmozdíthatóak lennének, és egy dinamikai játékban vannak, miközben persze a tekintet nagyon sok mindent elmond, és rögzíti az ember figyelmét. Azzal, hogy az élesség ilyen szűk határok között van hagyva, ez az egész a tárgyiasságon túlmutató üzenetté válik. Azt kell, hogy mondjam, hogy az egyik legerősebb képe Ágnesnek. A nézőben elindít egy asszociációs rendet az, hogy ez ebbe a leckébe lett beküldve, és elkezdi megfejteni, elkezdi a saját életében lévő pontokhoz igazítani ezt az egész helyzetet, saját élményeivel kezdi párhuzamba állítani. Nagyon tetszik az irány, és én arra bátorítanám Ágnest, hogy kezdjen el ezzel foglalkozni. Örülök, hogy véget ért a nyár, hogy véget ért a nyári turistaképek korszaka, és végre kreatívan elkezdünk a fotográfiával foglalkozni. (hegyi)
értékelés:

virágos

Ágnes, nem tudom, te fáztál, amikor ezt csináltad, mert annyira libabőrös vagy, ez nem annyira szerencsés. Aki látott már női személyt borotválni magát, borotválás után van ilyen, hogy leborotválta a lábát, és ilyen érdekesen fellázadnak a szőrtüszők, nekem ezt az érzetet hozza. Tehát nekem a kép fölső részén ez idegen, és a vágással sem biztos, hogy tudok mit kezdeni. Ez a gatyó kettévágja az egész történetet, ráadásul, ha már az egyik lábamat mutatom, akkor furcsa, hogy hova tűnt a másik, mert ez a beállítás, mivel a köldökről szól, erről kellene inkább meséljen is. Nem árt, ha megfigyeléseket teszünk abban a tekintetben is, hogy bizonyos izomcsoportok, bizonyos mozdulatok milyen tónusokat hoznak létre a bőrön, az fényben, árnyékban mit fog jelenteni. Sok mindent lehet rám mondani, de azt, hogy kocka hasam lenne, azt nem, de még én is létre tudom hozni azt az állapotot, igaz, nem túl sokáig, amikor valahogy kinézek. Ezt azért teszem itt hozzá, mert itt jót tett volna, ha többet kapunk ebből a hasból, és, ha már a köldökről beszélünk, jó lenne, ha a gatyakorccal nincs ennyire elvágva, és jó lett volna, ha Ágnes kicsit feszíti magát. Lefekszünk a földre, és direkt olyan pózt találunk ki, amiben kicsit szenvednünk kell, és ez majd meghozza a gyümölcsét, tartjuk, feszítjük magunkat, elemelkedünk egy kicsit a földtől, és ez a feszítés jót fog tenni ennek az egésznek, mert struktúrákat fog létrehozni. Ha egy kicsi surlófénnyel dolgozunk, akkor nagyon szépen rajzolódnak ki ezek a bőr vonalak, ezek az izomcsoportok. Ismétlés. (hegyi)

Ját-szó-tér

kinemaradjak...

Azért veszem ezt a képet külön, mert Pista ezt az első osztályba küldte, és én ezt komolyan is vettem. Kapunk egy rajzocskát úgy, hogy Pista tudja, hogy a mi helyünket Látszótérnek hívják, és nem Játszótérnek, és mégis azt mondja, hogy ő a kis kapájával, a kis jelével, meg a kis grafitceruzájával a „jó szóval oktasd, játszani is engedd” elvet vallva, a játékra teszi a voksát. Én magát a rajzot nem szeretném elemezni, de nagyon fontos az üzenete, hogy ő határozottan J betűt mutat, másrészt tessék észrevenni a kis ujjacskát meg kezet, ami tartja ezt a papírt, a kis szutyki körmével, valószínű, hogy a kis kalapáccsal rá is üthetett az ujjára, tehát abszolút személyes ez az egész. Talán én egy tágabb kompozíciót hagynék, pontosan azért, mert első leckéről beszélünk, de a három csillag erre a képre is megvan. Nagyon érdekes a kontraszt, és olyan kisördögös az egész, hogy kibújt a kisördög Pistából az ujjain keresztül. (hegyi)
értékelés:

nincs cím

Megint egy olyan kép, ami attól izgalmas nekem, hogy Márti továbbgondolja a dolgokat, és ahhoz, hogy az ő álmait, vízióit meg tudja fogalmazni, eszközként használja a fényképezőgépet. A fotó is csak eszköz, nem a végcél. Egy esztétikai forma, egy megszólalási forma, egy jelnyelv, de nem elégszik meg Márti azzal, hogy ebben lubickoljon, hanem igájába hajtja a saját gondolatának ezt az eszközt. Én ennek nagyon örülök, mert azt gondolom, hogy ez az a hozzáállás, ami ahhoz kell, hogy az ember, mint képzőművészet foghassa fel a fotográfiát, és beemelhesse a képzőművészet szintjére. Izgalmas az, hogy elfordította a hátteret, izgalmas az, hogy ettől az egész, mint formai játék kezd el működni, és a fákból hajkorona lesz, és a bokrokból agyvelő és fül, a fűből pedig szempilla, szóval nagyon jó ez a játék, miközben ez a sziluettes forma elég messze nyúlik a vizuális alkotás idejében, elég régi dologról van szó. Kávéházakban volt ez divat, hogy nem ceruzával rajzoltak a papírra, hanem kisollóval kivágták a delikvensnek a sziluettjét, és ezt vitte utána haza. Ez szerintem egy nagyon izgalmas és bohókás játék volt, és ennek egy némi fájdalmat is hordozó megoldását kapjuk. Én nagyon örülök neki, nagyon inspiratív második leckemegoldás. (hegyi)
értékelés:

illusztráció

Inkább szorgalmi, mint lecke, de azért illusztrációnak illusztráció. Arra gondoltam, hogy megpróbálhatnánk közösen gondolkozni azon, hogyan milyen ábra/logó állna jól a Látszótérnek. Jó volna, ha mindenki próbálkozna valamilyennel, akár csak viccből is, hátha végül megihletjük a pedellust. Ha nem, akkor csak játszottunk egy jót.

Engedjétek meg, hogy ehhez a képhez tegyem hozzá az összes többi, erre a leckére most beérkezett képről a reagálásomat, mert Márti volt a témafelvető, és nagyon örülök neki, hogy ezt az egész láncreakciót elindította, és nagyon köszönöm azt, hogy ennyien csatlakoztatok ehhez. Ez engem bátorított, nagyon támogatónak érzem azt, hogy ennyien elkezdtetek erről a dologról gondolkodni. Egyiket sem szeretném külön elemezni azért, mert nem érzem dolgomnak, meg nem is lenne talán csinos, ha valamit, amit segítségnyújtásképpen küld valaki, én elkezdeném cincálni, hogy „na de, Márti, miért így írtad oda föl, hogy Látszótér, nem lehetett volna azt valahogy másképp?”. Szóval én azt gondolom, hogy itt nem is az a kérdés, hogy bármelyik megállja-e a helyét önmagaként, mint logó, vagy, hogy mennyire fedi le azt a területet, amit a Látszótér dolog jelent, hanem ami igazán ebben a lényeg, az a közösségi gondolkodás. Az, hogy van egy helyzet, egy problémakör, amit meg kell oldani, és ebben számíthatunk rátok. Ez nekem nagyon fontos üzenet. Ezen kívül Márti bolond, remélem nem fog megsértődni, hogy ezt mondom. Ezt a képet nagyon remélem, hogy egyszer csak meg fogja tudni csinálni fotóban, ugyanis ez egy nagyon izgalmas kép lenne. Én el tudom képzelni, hogy valamilyen üveg kádban egyszer csak elnyúlik valami hölgyemény, kicsit terebélyesebb típusból, és a fölső testét és a fejét nagy hab borítja, és ezzel adja meg az intimitásnak a lehetőségét, miközben a kis lábujjai kikandikálnak ebből az egészből. Szóval zseniális meglátás, én ezt fotóban is el tudom képzelni. Még egyszer mondom mindenkinek, hogy köszönöm az együttműködést, hamarosan elindul az új oldal, a Látszótér, úgyhogy maradjunk abban, hogy fogunk csinálni pólókat, meg különböző merchandise-okat, és ott minden egyes ötletre szükség lehet, mert azok mást bírnak el, mint amit mondjuk, egy logó az oldalon elbír. Itt legfőképpen a méretre gondolok, nagyon sokat szenvedtünk azzal, hogy mi az, ami meg tud élni ici-picike méretben is, és nem veszti el az értelmét. Úgyhogy, mint pólótervezők, továbbra is számítok rátok. Mindenkinek, aki ebbe a munkába beszállt, és küldött tervet, tervenként adok három csillagot, köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés: