Feladatmegoldás

Az a helyzet, hogy ez egy olyan kép, ami így, ebben a formában valószínű, hogy a kép készítőjének, és az azon szereplőknek is nagyon fontos érzelmileg, ugyanakkor, mint fotográfia, nem éri el azt a szintet, ami azon kívül, hogy a családi albumba kerül, egyéb elvárásoknak is megfelelne. Egyrészt, mert elég rendesen belevágtunk az egyik főszereplő fejébe, nagyon szűkre van ez az egész véve, másrészt pedig elég problémásnak érzem azt, hogy nem egy szerkesztett, nem egy végiggondolt, nem egy előre lejátszott történetet mutatunk, hanem esetleges ez az egész pillanat. Én elhiszem, hogy a nagyi felkapta ezt a kiskutyát, épp megszeretgette, és ez egy kedves pillanat volt, amit meg kellett ott örökíteni. De ha valamit az örökkévalóságnak akarunk közölni, akkor érdemes lenne odafigyelni arra, hogy milyen háttér előtt dolgozunk, hogy milyen pózban örökítjük meg a szereplőket, hogy nem vágjuk le a másiknak a fejét, és ha már ezt a pózt akarjuk mutatni, akkor az az ölelő kar szerepeljen már valamilyen módon azon a képen. Az, hogy önmagában körbevágjuk a kutya fejét, nem lesz elegendő. Visszaadtam ismétlésre. (hegyi)

A színekkel valami itt nem stimmel. Ez a narancssárgás bőrszín számomra nagyon idegen. Megint azt mondom, hogy az utómunkára kellene odafigyelni, és tessék erre időt fordítani, hogy próbáljunk meg valami természeteset elérni a bőrszínnél. Ugyanis az esetek nagy részében ez az, ami kritikus lehet. Ellenőrizd, hogy ha van mód, milyen színtérben dolgozik a géped, az sRGB helyett az Adobe RGB az, ami jó, és nézd meg, hogy nincs-e a szaturáció túl erősre véve? Ami a képnek a leckét jelentő részét illeti, tegyük hozzá, hogy a barátság mindig kétoldalú dolog, és akármennyire fel is ruházzuk emberi gesztusokkal a környezetünkben lévő állatokat, azért ezek nem valós érzelmi kapcsolatok. Ők a saját kíváncsiságukat, vagy saját érdekeiket tartják szem előtt, ezért viselkednek úgy, ahogy. Ettől függetlenül ezek a kapcsolatok fontosak, és nyilvánvaló, hogy mi nem véletlenül hozunk a környezetünkbe akár megszokott, akár kevésbé megszokott házi kedvenceket. A leckemegoldás tekintetében próbáljuk meg megkeresni azokat a pillanatokat, amik az életünkben valóban a barátságról szólnak, ugyanis nem véletlenül indult el anno a házi kedvenc lecke, pontosan azért, mert nagyon sok félreértelmezés történt, és a házi kedvencekkel való kapcsolatunkat próbáltuk meg barátságként eladni. Elfogadom ezt most ebbe a leckébe, nem pakolgatom már tovább, viszont mindenféleképpen visszaadom a képet ismétlésre. Az egyik ok a színprobléma, a másik az, hogy ha megfigyeljük, akkor pont ott, a kis orránál az egyik főszereplőnek a háttér, a haj, elég furcsán takar, úgyhogy nem annyira szerencsés most ez a póz, mindazzal együtt, hogy talán a nagyon szűkre vágott képkivágás sem biztos, hogy nagyon szerencsés. (hegyi)

Nagyon örülök ennek a képnek, mert egy bolond kép. Ugye, én is csináltam magamból Robert de Niro –t, úgyhogy üdv a körben. Amivel nem értek egyet, az a gesztus túlhúzása. Olyan arcot vágsz, egy olyan szerepet hozol, aminél most nem csak az a kérdés, hogy mennyiben vagy te, mert ezt én még el is tudom hinni, mint játék. Maga a póz, a testtartás rendben van, bár azt gondolom, hogy túlságosan sok a kép bal oldalán a tér, abból 2-3 ujjnyit le lehetne vágni, mert az ott felesleges. De a szájtartással és a szemöldökfelhúzással nem nagyon tudok mit kezdeni. Felmerül bennem a kérdés, hogy nem bízol magadban, hogy valami, akár, mint geg, ebben a bevilágításban, ebben a formában tud működni így is? Mert megoldottad a fényeket is, bár kicsit sok a nekünk baloldali arcprofilnál a fény, ott valamennyivel kevesebb is elég lenne, de egyébként működik a dolog. Azt a részét nem nagyon értem, hogy ez a gesztus elviszi a viccbe. Lehet ez a cél, hogy vicceljünk, de akkor tedd oda azt a macit, amivel néhány képpel ezelőtt játszottál, és akkor legyen a maci is punk, és akkor azt mondom, hogy abban van humor, hogy anyámmal élek, meg Babettával járok. Így most billeg a határon, hogy ez most poén, vagy egy gyógyegér vagy? Érted, hogy mit akarok mondani? Ebben van egy ilyen Hakapeszi Maki játék. Mert most nem lépünk ezen túl. Ha megvan még ez a haj, amit szívből remélek, akkor kérnék ismétlést. Ha nincs, akkor 2 csillag. (hegyi)
értékelés:

Örülök annak, hogy haladsz abban az irányban, ami a köztünk való mozgás és megmutatkozás iránya. Én egy vagány csajt ismertem meg benned, mindehhez képest meglep, hogy most valahová visszább léptünk. A keresztbe kulcsolt láb, a száj elé tartott bögre, a tekintet se ránk néz, van ebben valami riadt összehúzódzkodás, és nem tudom, hogy ez mitől van. Maga a forma, ami az asztal és a szék formája egy érdekes párhuzam, úgyhogy az nem rossz. Talán baloldalon és alul is lehetett volna még hagyni valamit ebből az egészből, legalább annyit, mint amennyi melletted van térben. A kérdés az, hogy ha ennyire szűkre vágtuk, akkor a felső régióban miért vagyunk ennyire lazák? Szóval, én most adok neked erre 1 csillagot, azzal, hogy a világítással sem vagyok nagyon kibékülve. Gondolom, ez egy vaku, és nagyon erős fénnyel nagyon kilapít, nem nagyon szépek a tónusai ettől. Nyilván nem voltam ott a helyszínen, hogy hogy lehetett volna ezt jobban, vagy másképp megoldani, azt sem tudom, hogy hogyan oldottad meg magát az expozíciót, hogyan tudtad kontrollálni, hogy ez a kép hogy készüljön el, de ez nagyjából 1 csillag. (hegyi)
értékelés:

Az a helyzet, hogy ha ez monokróm színbe kerül, akkor azt mondom, hogy csak-csak elmegy valahogy, bár a kiégett részek miatt ott sem annyira, de talán abban igen. Évszakok leckére ez nekem egy picit kevés. Valami kéne, ami megbolondítja. Nem tudom, hogy szoktál-e sütni, vagy főzni rendszeresen, vagy kedvtelésből. A modern konyha mindig is azzal kísérletezik, hogy valami bolondságot, valami extrát, valami emlékezeteset belecsempésszen abba az ételbe, íz harmóniába, így kerül egy pörkölthöz egy csipetnyi fahéj, vagy egy süteményhez valami sósabb íz, hogy valami elkezdje az embert birizgálni, és nekem ebben a képben ez nincs még meg. A helyszín rendben van, és a meglátás is jó, sőt, a kompozíció is rendben van, csak keresem azt a pontot, ami ebből a tapéta jellegből ki tud engem rántani, és egyelőre még nem találom, és ennek a képen kellene lennie. Úgyhogy én ezt visszaadnám, nem azért, mert rossz, hanem továbbgondolásra. Van mód rá, mert eléggé elhúzódik most ez a szépen zöldellő nyárelő. Szerintem lenne értelme dolgozni még ezzel, nem szeretnék mondani ötleteket, hogy mi legyen az a megoldás. A kommentekben olvastam egy reagálásodat, ami arról szól, hogy a kép közepén van egy olyan rész, ahol a legmagasabban vannak a lombok. Az a baj, hogy ezt akárhogy is próbálom, de elképzelni sem olyan könnyű. Lehet, hogy ez neked, mint élmény ott van a fejedben, mert ott ültél, vagy álltál, és mozgott ez az egész a maga formájában, ha mástól nem, a széltől, és ott te ki tudtál kandikálni és kukucskálni, és láttad, hogy ott a legmagasabb. De ez egy álló képen, ebben a tónusrendben nem jön át. (hegyi)

Nagyon érdekes meglátást kapunk, nyilván, hogy aki ott dolgozik, érti, hogy miket lát, és az ő számára ez nem egy rejtély, de maga ez a kép ebben a fényviszonyban, ebben a körülményben kellően sejtelmes, és titokzatos ahhoz, hogy képre kerüljön. Talán annyit hozzátennék, hogy ha egy negyed-, félujjnyit levágunk a bal oldalból, azt a másik darut, ami ott belóg, akkor még határozottabb a dolog. Az az ismétlés ott engem már visszaránt a valóságba. Elég lenne ebből ez a daru is, még akkor is, ha bele kell vágnod a kis lábacskájába ahhoz, hogy a másik daru által hordozott teher ne kerüljön már a képre. De ez minimális kérdés, és nem is kell kötelezően egyetérteni velem ebben, úgyhogy megvan a 3 csillag, és én azt mondom, hogy haladunk afelé, hogy meglegyen a leckemegoldás is. (hegyi)
értékelés:

A ritmus jó, nekem egy picit szűk, bár a helyszínt nem ismerem ebből a beállításból, tehát nem tudom, hogy mennyire lehetett volna ezt egy kicsit tágabban hagyni ahhoz, hogy maga az a kuszaság - ami nekünk, kívülállóknak kuszaság itt a sínekkel, váltókkal, mi hova áll be, hol tud megfordulni, akik ebben élnek, sokkal jobban tudják nálunk - jól működjön. Minket, kívülállókat nyilván a kuszaság fog meg, és ebből kapunk valamennyit. Az is jó, hogy ennyiféle mozdony szerepel, tehát minden rendben van. Lett volna ebből még? Ha igen, akkor lehet, hogy jót tenne neki, még határozottabbá tenné a formákat. Mindig azt keressük, hogy mi az, ami szavak nélkül is mesél, és ezt kell erősíteni minden fotón. Itt most ez a váltó és a sínek. Fontos a mozdony is, a felső vezeték, meg ezek a tartógerendák már nem annyira, ebből a súlyozást is érted, hogy mire gondolok. (hegyi)
értékelés: