Feladatmegoldás

A képpel kapcsolatban van, amit nem nagyon értek. A horizont is dől, a fa is dől, ami önmagában még akár jó is lehetne akkor, ha a Napkorong tömege vissza tudná ezt az egészet billenteni. Ehhez pedig az kellene, hogy a kép jobboldalából vágjunk. Ha már a baloldalba belevágtál a faágaknál, márpedig ott van egy elég erős vágás, akkor a jobboldalnál is lehet vágni, mégpedig azt mondom, hogy elég erősen. Tehát, az a rész, ami a faágakon túlmutat biztos, hogy levágható, de még beljebb is jöhetünk, akár a villanypóznáig, vagy az utána levő bokorig, ahol tulajdonképpen megváltozik a lejtőnek, a horizontnak az íve is. Ha nincsen olyan tömeg, ami ezt az egészet visszarántaná, akkor valahogy billen a dolog, és erre még rá is erősítettél most. Ez az egyik képi meglátásom. A másik pedig az, hogy az eltűnő világ leckét tessék elolvasni még egyszer, mert másról szól. A leletmentésről szól. Nagyon fontosnak tartom a fákat, és nagyon fontos a természet, de azért nem egészen ez a cél, hanem olyan dolgokat megfigyelni a környezetünkben, amik akár, mint tárgyak, akár, mint szokások, vagy mint történetek eltűnnek. Úgyhogy én ezt visszaadnám, mint a lecke ismétlésére. A képre pedig az előbbi problémákból adódóan azt mondom, hogy érdemes lenne a tömegelhelyezésre egy kicsit jobban figyelni. (hegyi)

A kép abszolút jó gesztus, és jó irány. Azt nem tudom, hogy mi van a kép alsó részénél, hogy az valami bokor, vagy mi akar az ott lenni? Azt nagyon sajnálom, hogy ott van. Ha letakarod azt a világos foltot az ujjaddal, és a többi részét nézed a képnek, akkor tökéletesen lenyugszik, és értelmessé válik az egész közlés. Az ott olyan, mintha valaki egy virágcsokrot belelógatott volna a képbe, vagy valami olyan formát, ami valahogy most lehúz minket ebben a képben. Mindezzel együtt az attitűd és a gondolatiság tökéletes. Igen, a család nem mindig a nagy ünnepekről szól, hanem akár az elengedésről, a gyászról, és ezt is fontos ábrázolni. Ehhez ez a pókhálós dolog is rendben van, bár jóllehet, hogy az a kis muslinca, vagy légy, ami beleragadt a pókhálóba megint egy olyan értelmezési irányt nyit, ami nem biztos, hogy optimális. Nyilvánvaló, hogy nem volt egyszerű egy ilyen helyzetet meglátni, megtalálni, ez megint egy pozitívum, úgyhogy megkapta a 3 csillagot, azzal együtt, hogy pontosabban kell majd fogalmaznunk a jövőben. (hegyi)
értékelés:

Csaba, megint azt mondom, hogy keressük a sajátságost, az egyedit. Elfogadom ezt az ünnepi kapcsolást, mert valóban a tavasz - bár úgy tűnik, mintha ma ezt el kéne felejtenünk, vagy el kéne titkolnunk -, mégiscsak a felszabadulás ünnepe, akár tetszik, akár nem. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor érthető, hogy miért ezt a szobor részletet mutatod. Kimetszettünk valamiből egy darabot, ami fontos, de elvesztettük a tökéletes környezeti kapcsolódását, ezért ez így grafikai munkává redukálódott, és nincs meg az a kötődés, és kapocs a világhoz, ami miatt ez fotográfiaként tudna működni. A fotónak azért van egy ilyen szerepe, nem lehet teljesen elvonni. Vagy hát, ha elvontunk mindent a környezetből, akkor ezzel a kisollós kimetszéssel a hangulatot is nagyon lecsökkentjük. (hegyi)
értékelés:

Azzal megint nem tudok mit kezdeni, hogy a horizontunk ferde. Lehet, hogy az épületet összefogó pántok is azok, de mindenesetre nekem most ez a ferdeség érzetét kelti tömegében is, és ez nem tesz ennek jót. Érdemes lenne ezt azért majd megnézni egy képszerkesztőben, hogy miért ferdül ez így el. Ami ebben érdekes számomra, az az eleganciája ennek a helynek, mert tudom, hogy egy templomra nem ezt szoktuk leginkább mondani, de nekem ez ugrik ebből a képből be, hogy egy elegáns helyzetet kapunk, és egy elegáns környezetben vagyunk. A másik viszont, hogy olyan távol vagyunk az egésztől, hogy sem a szellemisége, sem az érzelmi kötése nem tud érvényesülni. Ahhoz, hogy a fejeket lássuk, hogy itt sok ember van, ahhoz nagyon alacsonyra mentél le, ettől ők beleolvadnak a padsorok faragványaiba. Hogyha ők fontosak lennének, akkor egy kicsit feljebb kellene emelkedni. Az pedig megint egy kérdés, hogy akarunk-e kezdeni valamit azzal az eseménnyel, ami ott történik, mert hát ez a képnek jó, ha 1/20-át kiteszi, és ez akkor kevés. Azt gondolom, hogy azt kéne megfontolni, és ha már templomban vagyunk, akkor ilyen példát hozok, hogy vajon minden regisztert egyszerre kell-e megszólaltatni a képen, vagy esetleg lehet, hogy a kevesebb is elég? Ettől függetlenül, persze a templom is egy épített környezet, és miért ne lehetne akár egy templomot is mutatni, bár én azt gondolom, hogy a szakralitása megkívánna némi elemeltséget. Tehát, talán nem ennyire tárgyiasan kellene megközelíteni ezt a helyszínt, nem tudom. Ha vissza tudsz menni, akkor visszaadnám ismétlésre, főképp azért, mert ha az épített leckéről beszélünk, akkor mindegy, hogy éppen milyen esemény folyik abban a térben. (hegyi)

A kép egy 3 csillagos leckemegoldás, na nem azért, mint hogyha ez annyira jellemző megközelítés lenne, viszont technikailag és formailag egy nagyon jó ritmus. Az egyetlen, amiért szót emelek, az a jobb felső sarok, ahol elindul egy újabb formai és tónusbeli történet, és ezt a szürkét egy kicsit zavarónak érzem, mert máshol mindenütt erős tónusokkal és kontrasztokkal dolgozol, ott meg kilágyult a sarka. Ettől függetlenül a dolog abszolút rendben van. Azért is fontos ez az egész, mert érdemes esetleg elgondolkodni azon, hogy ezekkel az áttűnésekkel és áttörésekkel, amik itt a sérült, rongálódott levélnél megjelennek, lehetne akár a későbbiekben is dolgozni, portrénál, aktnál, akár önmagammal kapcsolatban is, tehát fontos lehet ez, mint képalkotó eszköz, mint egyfajta formai kitekintés. Hajrá, várom a folytatást! (hegyi)
értékelés:    

Hej, tulipán, tulipán, hogy kerültél erre a kies vidékre? Gondolom, hogy ez volt az a gondolat, ami Ágnest is foglalkoztatta, hogy hogy a francba került ide ez a tulipán? Nyilvánvaló, hogy ettől még lehet, hogy ez egy olyan helyen készült, ahol a másik oldalon egy nagy park van, és akkor onnan tévedhetett ide ez a virág, nem tudom, de egy biztos, hogy érdekes a kontraszt. Ugyanakkor azt mondom Ágnes, hogy ugyanazt kérem számon, mint amit már többször: formailag pontos fogalmazást kérek. Mi az, ami ebben felpörgetett téged annyira, hogy ezt a képet elkészítsd? Miért ebben a formában készítetted el? Ezek a képen belül indokolhatónak kell, hogy legyenek. Párhuzamot vonhatok a villanyoszlop és a tulipán szára között, vagy mondhatom azt, hogy az épület keménysége, szögletessége, sarkossága, és a tulipán gömbölyű formája, amik ellentétpárba vannak állítva. Igen ám, de közben meg nem nagyon értem, hogy miért nem mentél lejjebb, és egy kicsit közelebb a tulipánhoz, mert azt gondolom, hogy ha ebben a környezetben szemlélem ezt az egészet, akkor az a vastraverzes épület az, ami érdekes. Itt, a kép bal oldalán lévő rész, ahova most a tulipán került, a mögötte lévő (talán) kocsimosó annyira nem fontos, nem jellegzetes. Az igazán jellegzetes részhez viszont, hogy párhuzamba kerüljön ez a két tárgy, egyrészt oda kell kucorodni a virághoz teljesen, fel kell őt úgymond emelni, másrészt pedig közelebb kell akkor vinni ezt a két tömeget egymáshoz. Most ez olyan, mint amikor egy puzzle-ből ott van már minden darab az asztalon, és akkor el kell kezdenünk kirakni. Úgy érzem most, hogy ennek a kirakásnak nem értünk a végére. Annak nagyon örülök, és mindenféleképpen csillagot ér az, hogy egyáltalán rácsodálkozol egy ilyen helyzetre, és odafigyelsz rá. Az egy másik kérdés, hogy végigviszel-e egy gondolatot, és én ezt többedszer mondom, hogy az ember, ha csinál valamit, akkor azt csinálja végig. Menjen végig azon az úton, ne hagyja abba! Szeretném, ha ezt a továbbiakban szem előtt tartanád. Ez most egy 1 csillagos kép, és ismétlés nem kérek, mert nyilván ez a virág már elvirágzott, de érdemes lenne majd azon gondolkodni, hogy hogy lehet ezeket a formákat jól összekötni. Az organikus és az épített környezet fontos kapcsolódási pont, de ezeket valahogy egy képre kellene tudni komponálni. Most ez olyan, mintha két különálló képrészt kaptunk volna. (hegyi)
értékelés:

Ha a képnek nem volna címe, és nem akarna valamilyen konkrét érzelmi helyzetet átadni nekünk, akkor azt mondanám, hogy ez egy jól sikerült portré részlet, egy jól sikerült kimetszés. Nyilvánvalóan azt keresed, hogy mi lehet az a közlési forma, amivel meg lehet ragadni egy érzelmi állapotot, és át lehet adni azt a nézőnek. Ugyanakkor azt gondolom, hogy miközben az irány világos, talán az a megfejtéshez vezető út első lépése az, hogy azt figyeld meg, hogy van-e elég információ a képen erről az érzelmi állapotról. A néző mindig csak konkrét dolgokba tud belekapaszkodni. Ha sikerült konkrét dolgokat megfogni, akkor majd el tud kezdeni a saját útján haladni, vagy a te utadat a magáévá tenni, de addig nagyon is szükség van arra, hogy olyan képi helyzetet teremtsünk, amiben egyértelmű utalások vannak. A legtökéletesebb, a legmegrázóbb, vagy a leghíresebb kép is lebontható alap információk folyamatára, vagy rendszerére, és ha megnézünk egy olyan képet - akár egy sajtófotó díjazott képet -, akkor azt látjuk, hogy van egy nagyon világos és egyértelmű formai és képi üzenet. Mindig ebből indulunk ki. A tüntető dobja a követ a rendőr felé, és a kezében mozdul a kő. Hogy utána még ez mivel van megspékelve, hogy milyen a környezet, hogy hol áll a kamera, hogy milyenek a fényviszonyok, ez fogja a képet kiragadni a sok száz hasonló kép közül, és kiemelve felejthetetlenné tenni. De a fő gesztus ott van. Azért mondom ezt el, mert most ennél a képnél, ezzel a képkivágással annyira radikálisan lecsökkentetted a képi elemek számát, hogy tulajdonképpen egy szemet és egy szemöldököt látunk, meg egy hüvelykujjdarabot. Minden más vágva, csonkolva van. Az ember meg úgy van összerakva, hogy szavak nélkül csak gesztusokból tud érteni. Ha nem hangzik el verbális üzenet, akkor a gesztusok azok, amiket megfigyel. Itt jegyzem meg, hogy erre egy intelligensebb kutya is képes, hogy anélkül, hogy szólnánk hozzá, felvonjuk a szemöldökünket, elmosolyodunk, és erre ő reagálni fog. Ezt megint azért gondolom fontosnak, mert a fotó annyiban van nehezebb helyzetben, hogy állóképekkel dolgozik, és nem filmmel, tehát ha ez egy filmes megközelítés lenne, akkor azt mondom, hogy értelmezhető ez a nagyon közeli beállítás is, hiszen mozog a szemöldök, a szem jobbra-balra nézeget, esetleg egy könnycsepp elindul, vagy a nyugtalanság érzetét keltő arcmozdulatok vannak. De mivel ez egy állókép, ennél többet kell beleraknunk. Nem tudom, és nem is akarom ennél bonyolultabban mondani, túlságosan szűkre van vágva a kép. Azt javaslom, hogy haladj tovább ezen az úton, mert ez egy nagyon érdekes és fontos ajtó, amit kinyitottál. Akár még azt is mondhatom, hogy megpróbálhatunk alapérzelmeket végigvenni, hogy azokat hogyan tudjuk kifejezni, alap érzelmi hangulatokat, vagy attitűdöket, de ehhez azért az kell, hogy a jeleket valahogy megjelenítsük a képen. Visszaadom ismétlésre. (hegyi)