Feladatmegoldás

Az elején leszögezem azt, hogy az Árpi ezt úgy küldte be, hogy rám bízta, hogy melyik leckébe teszem, és hozzám ennek a leckének a megoldásaként volt a legközelebb álló, mindazzal együtt, hogy csak formailag illik a tánc leckébe, mert a nagy része egy szabad formájú táncról szól. Azt kell, hogy mondjam, hogy az Árpi-féle filmes munkák között számomra ez a legközérthetőbb, és ritmusában, tendenciáiban, formai megoldásában is ez a legösszeszedettebb munka. Mindaz, amit el fogok most mondani a filmmel kapcsolatban, abban a tekintetben mellékes, hogy a saját utadon ez a film egy nagyon magas szintű megoldás, és egy nagyon magas szintű jelentéssel bír. Azt gondolom, és engedd meg, hogy ezt még így a film elemzése előtt elmondjam, hogy értem én azt, amikor nagyon elvont leckék elé akarod állítani a néződet, csak lehet, hogy a belső tehetséged, ritmusod mást kíván, mint amit aggyal meg akarsz oldani. Ezt úgy is mondhatnám, hogy lehet művészkedni, de közben meg, aki ilyet le tud tenni az asztalra, annak lehet, hogy érdemes lenne elgondolkoznia azon, hogy biztos, hogy mindig fricskát kell a néző orrára koppintani, mindig rá kell pirítani a nézőre, hogy na, jó, akkor most csőbe húztalak, mert nem is arról van szó, amiről te azt gondoltad, hogy szó van? Ez azért merült fel bennem, mert eddig olyan filmeket kaptunk, amik olyan Árpisan bolondosak, mindeközben meg akkor úgy tűnik, hogy tudsz csinálni olyan filmes üzenetet is, amit az ember nem úgy kell, hogy nézzen, hogy behúzza fülét-farkát, hogy na, most vajon hol leszek megtréfálva? Mindezzel együtt én azokat a filmeket is kedvelem, tehát, nincs ezzel semmi baj, csak itt egy lényeges minőségi ugrás van. Azt is mondhatod erre, hogy ez egy alkalmazott műfaj amit csináltál, mert tulajdonképpen ez egy videoklip, és annak azért vannak kötöttségei, de én meg azt mondom, hogy ezt jó ritmusérzékkel oldottad meg, és szerintem ez egy nagyon fontos dolog.    Akkor mondom azokat, amik nekem feltűnőek, és felvetnek bennem kérdéseket. A film elején van egy kép, ahol a női szereplő megtalálja a ládát, és azokban ezeket az emléknyomokat, és elindul a maga álomútján, és talál egy nyakláncot. Az a pont, amikor állóképet raksz be, az nekem idegen. Fel kellett volna venni rendesen, és nem állóképként mutatni, még akkor is, ha egy kicsit suta attól, hogy a kamera mozog. Akár még körbe is járhatta volna a kamera azt a láncot, nem kell annak kötelezően stabilan kitartva lennie, de az állókép nekem nem illik ide. Aztán van egy ébredés jelenet a filmben, ahol szintén a női főszereplő ásít, kétszer is. Az elsőt úgy elmosolyogja, ott látszik, hogy nem őszintén jött az ásítás, de utána mégiscsak sikerült ezt az élményt magából előhúznia, és másodszorra már jobb, de itt hadd jegyezzek meg valamit. Az ásítás egy olyan működése az embernek, ami a nézőben is kiválthat hasonló reakciót, és ő is ásítani fog. Nem is olyan rég még az interneten is volt erre példa, hogy valaki ezt kutatta, és végigjárt különböző helyszíneket, az Eiffel-toronytól kezdve egyéb látványosságokat, talán az Akropoliszt is, és más ilyen helyeket, és minden helyen, ahol sok turista járt, ásított egyet, és lekamerázták azt, hogy lesz-e valaki, aki viszontásít, és mindenütt volt, nem is egy. Ezt azért érdemes tudni, mert nem biztos, hogy jó, hogy ha egy egyébként is tengerhullámzás szerűen ritmizált zenére az ásítást, mint dolgot bekapcsolod. A nyújtózás más, az jól szimbolizálja az ébredést, szerintem az ásítás nem kell oda.    Aztán van egy olyan rész, nem is egy, ahol nem érzem jónak a plánnak a megválasztását. Ezek azok a mozgási jelentek, amikor a kamera statikusan áll, tehát kiszámolható lett volna az, hogy mekkora mozgást fog a szereplő bejárni, és kinyúlik a képhatáron kívül, legfőképp felfelé. És ráadásul ezek nem átmozgási fázisok egyik pózból a másikba, hogy a kezével túlkaszál a képkereten, hanem tartósan magasra tett kézzel van, így lemarad a csukló. Ezt azért mondom, mert vannak olyan képsorok, ahol közeliket alkalmazol, és ott nyilvánvaló, hogy lemaradnak testrészek, vagy akár mozdulatok, semmi baj nincs ezzel, mert a kamera leköveti, de ezeknél a statikusabb beállításoknál nekem hibának tűnik, mint a plánnak a megválasztása, ott egy kicsit suta ez a megoldás. Vagy másik plánt kell választani, egyébként sem árt, ha van egy pici dinamika ebben, vagy pedig le kell követni a mozgást.    Van egy rész, ahol a fiatalember ül a fán, és dobol, ott nem nagyon sikerült a szinkron, de itt jegyzem meg, hogy gratulálok ahhoz, hogy a szájszinkron is működik, és sikerült ezzel is jól bánni, tehát minden más helyen ezek stimmelnek, és nagyon jól működnek. Ott a dobnál egy kicsit elpilinckázunk.    Számomra van még egy hiányossága a dolognak, a befejezés. Ha ez egy álom, azzal, hogy megtalálta ezt a ládát, és visszaidéz egy emléket, akkor valahová vissza kellene érkezni. Nem ciki a keretes megoldás. Visszajuthattunk volna a padlásra, lehet, hogy ez nem lett leforgatva, és azért maradt így, nem tudom, de nekem a vége olyan furcsán fut ki. Kigyengül a vége, hogy így egyszer csak ellírázgatunk. Eddig tartott a kritikai rész.    Az abszolút pozitív része: ugye, találtál magadnak két szereplőt, akiket a Dörögi Fesztiválnak köszönhetünk, a véletlen sodorta felénk a zenekart 2009-ben. Nem sok mindenre vagyok büszke, de ez az egyik olyan helyzet volt, amit ott gyorsba kellett megoldani, és nem a tapasztalatnak, hanem a véletlennek köszönhetően hoztunk, hoztam egy olyan döntést, hogy keressünk nekik helyet, akár azzal, hogy programot borítunk fel, de fogadjuk be őket, és ez egy nagyon jó döntésnek bizonyult, mert nagyon fontos alkotókról beszélünk, és ahogy érzékelem, ők sem távolodtak el tőlünk, tehát ez egy jó kezdet volt akkor. Tehát két olyan szereplővel dolgozol, akik kellően őrültek, és mindezt nagyon szépen mutatod meg. Jók a gesztusok, nagyon finom ez az egész. Nyilvánvaló, hogy lehet ennél látványosabb helyszínt is találni, arra tudnék itt utalni, hogy ha olyan pillanatban veszed fel a jelenetet, amikor a mező virágokkal teli, és nem csak kalászokkal és füvekkel, hanem színdinamikájában élőbb, akkor talán az erdei jelenet is egy kicsit másképp tud megnyilvánulni. De a helyszíneknek is jók a ritmusai. Van egy rész a vége felé, ami kifejezetten tetszik, amikor táncol a lány, és ilyen kis fáról lehullott termések maradtak a ruháján, és ezek nagyon fontos dolgok, hogy meg is mutatod, mert ettől válik az egész emberközelivé.    Mindazzal együtt, amiket elmondtam - ezeket azért mondtam el, mert azt kérted, hogy mondjunk véleményt -, ez egy jó ritmusú munka, és abszolút az 5 csillagos kategória, sőt, vegyük úgy, hogy ezt a leckét meg is oldottad vele. Arra próbálnálak sarkallni Árpi, és nem akarom én elvenni tőled annak az örömét, amikor az ember fricskákat ad, de ha ilyet le tudsz tenni az asztalra, akkor ez, mint mérce maradjon meg neked. Ezt a szintet kéne hozni a többi munkánál is. Tegyél bele energiát! Megéri, mert ez egy abszolút vállalható végeredmény lett, egy vállalható film. Nyilvánvaló, hogy utómunkában lehet ezen segíteni, hogy kontrasztosabb, dinamikusabb legyen, ezeket is végig lehet venni majd, de mégiscsak azt mondom, hogy a nyersanyag a fontos, és megvan ez a film. Nem csak kilóra, hanem érzelmileg is. Köszönöm! értékelés:    

Jó az absztrakció, és jó az elgondolás. Nyilvánvaló, hogy a fényképezőgép technikai lehetőségei is korlátozzák azt, hogy milyen mélységélességi intervallum az, ami átfoghatóvá válik. Itt az orrunkhoz van tolva egy nagy forma, ami életlenben van tartva, miközben egyébként meg minden más éles. Lehet, hogy érdemes lett volna akár azzal trükközni, hogy egy kicsit távolabbról fényképezünk, és az objektív megválasztásával, és egy nagyobb mélységélességgel már megtartható lenne ez élesben. Talán még annyiban is jobb lenne, hogy egy másik látószögű objektívet válasszunk, mert egy kicsit furcsa nekem, ahogy összetartanak a vonalak. Tehát az egész nem csak torzul, hanem görbül is, és ez annak köszönhető, hogy valószínű, hogy nagy látószögű objektívvel, nagyon közelről lett ez lefényképezve. Egy 85-ös portréobjektívvel lehet, hogy ez már kiküszöbölhető lenne, mint probléma. Nyilván ebben az esetben mást mutatnának a fények, mert valószínű, hogy most a fényképezőgép vakuja az, ami ezt a sok csillogást létrehozza, és ezt akkor valami mással kell majd elérni, de szerintem ez is megoldható. A gondolatot értem, és jónak tartom, van ezen még mit dolgozni, és ha ezek a poharak fellelhetőek, mert ez egy olyan családi esemény volt, ahol a szervizt mi magunk adtuk, és megvannak ezek a tárgyak, akkor jó lenne, ha készülhetne ebből egy ismétlés. Akár azzal, hogy különböző folyadékokkal dolgozunk a poharakban, de sokféle kísérletet el tudok képzelni. Nézzük meg, hogy mit tud ez mutatni most. Engem leginkább az életlensége az, ami megakadályoz abban, hogy belekerüljek ebbe a hangulatba, ezen kívül pedig maga a torzítás. (hegyi)

Az egésznek van egy jó kis dinamikája, egy jó kis játékossága, a háttérrel, a háttérben lévő reklámmal, a futóval, azzal, hogy azáltal ingerel minket mozgásra, hogy nyugalomban vagyunk hagyva a kamerával. Tehát, hogy ebben a nagyon szűk képhatárban ő maga ekkora átmozgást csinál, mindazzal együtt, hogy megmaradt a tényszerűsége is a modellnek, nem húzódott el, nem túl hosszú az expozíció, épp csak annyi, hogy jelezd a dinamikát. Úgyhogy ez rendben van. (hegyi)
értékelés:    

Nagyon jó, ahogy ezt az egészen hétköznapi tárgyat, ezt a kompakt fénycsövet megtaláltad magadnak, és furcsa, mert nem ebben az állapotában szoktuk meg. Nem is nagyon nézegetjük bekapcsolt állapotában, mert annyira elvakít. Ebben a formában most egy jó ritmust találtál. Ha jól látom, akkor ez egy design lámpa lehet, aminek ilyen szirmai vannak, és akkor ebben helyezkedik el ez az égő, nem tudom, mert hát ez a tónusrend ápol és eltakar. Ha a képhatáron belül nézem az egészet, valamiért fentre van téve, és attól függetlenül, hogy ez egy négyzetes kompozíció nagyjából, mégis dekomponált. Csak nem értem az okát. Ha azt vesszük, hogy a kép legvilágosabb része az, amit az ember szeme mindig megkeres, akkor ez most ide a jobb felső sarokba van eltolva. És akkor mi van a többi résszel? Ez az alsó régió miért ekkora? Ez megint csak egy érzés, nem tudom megideologizálni, szóval a leckemegoldás rendben van, a technikai kivitelezés is megfelelő, a kompozíció meg nem annyira, így 2 csillag. (hegyi)
értékelés:

Ha az előzőeknél azt mondtam, hogy problematikus az, hogy mennyire szűkre van véve, azt gondolom, hogy ez egy tökéletes meglátás. A fényjáték is rendben van, a formai megfejtés is, amit a borostyán kiad, az egésznek tényleg van egy olyan érzete, mintha a test folytatása lenne, kellően szürreális a helyszín, miközben abszolút reális tárgyakból áll össze, és mégis az összhatása miatt lesz egy ilyen táncos, furcsa helyzet. Ezt én nagyon jónak gondolom. A megvilágítás is elég érdekes, nem egy köznapi helyzet, nem egy lapos valami. Ha egy nagyon halvány tónus- és kontrasztemelés történne a képen, akkor lehet, hogy még karakteresebb lenne, de ez sem szükséges. Igen, ez már egy olyan átértelmezése egy környezetnek, vagy egy tárgynak, ami ebben az aspektusban tökéletesen jól működik. (hegyi) értékelés:    

A leiratot értem. Ahhoz, hogy ez a kép sikerült legyen, az kell, hogy több dolog együttállása egy képen belül megtörténjen. Ugye, el kell dobni azt a poharat, ki kell fröccsennie a víznek, folyadéknak, aminek elég határozott jelenléttel kell bírnia, és ráadásul mindezt úgy kell tudni megcsinálni, hogy ez a képen belül maradjon, tehát ez maga a mozgásábrázolásnak a problematikája. Kompozícióban pedig arra kell odafigyelni, hogy mit is látunk a háttérben. Egymásnak ellentmondó dolgokról beszélünk, mert fontos lenne az, hogy kontrasztosabb legyen a kép, hogy jól lehessen látni ezt a repülést, ugyanakkor, ha mindezt túlságosan sematikus háttér előtt csináljuk, akkor meg nem fog kijönni az, hogy itt az égről van szó. Azt gondolom, hogy jól megnehezítetted a dolgodat, mert mindezt ráadásként még szürkében, vagy feketében tartva, ember legyen a talpán, aki ezt így megoldja. Talán lehet, hogy kisebb lépésekkel kellene kezdeni. Ha azt veszem, hogy odáig jussunk el, hogy rajta legyen a képen ez az esemény, hogy eldobtam a poharat, és kifröccsent belőle a lé, akkor lehet, hogy nem árt, ha ez a gesztus még nagyobb képátfogásban szerepel, akár a lendítő kéz ott van, mert akkor a nézőnek nem kell gondolkodnia, és vakargatnia a fejét, hogy mit lát. Ha mindezt színesben tudod hagyni, akkor nem kell magyarázni egy kevésbé dinamikus háttér előtt sem, hogy itt az ég előtt elröpül a nikkel szamovár, tehát, hogy eldobtál egy poharat, és akkor azt lehet látni. Ha ez eléggé markáns lesz, akkor talán megáll fekete-fehérben is. Ami a technikai részt illeti, nyilvánvaló, hogy nagy mélységélességgel kell dolgozni ahhoz, hogy a felhő is, és maga ez az egész tárgyi struktúra is élvezhetően rajta legyen a képen. Biztos, hogy nem a végtelenre kell állítani az objektívet, hanem nagyjából arra a távolságra, ahol el fog repülni ez a tárgy, fel kell tenni állványra, és fixen otthagyni az élességet. Szerintem, automata géppel ezt nem fogod tudni megoldani, csak nagyon nagy szerencse árán. Mindezzel együtt a gesztust abszolút értem, sőt, azt mondom, hogy ha ez téged érdekel, akkor tessék ezt megcsinálni, tessék ezzel dolgozni - nem mondtam, hogy egyszerű lesz -, ha már dobálózni akarunk itt valamivel.
   Hadd mondjak valamit Szilárd, és ezt a lehető legjobb indulat mondatja velem: kisebb lépésekkel haladva, lehet, hogy messzebbre lehet jutni, mert most annyira mindent egyszerre akartál, reagálni arra, amit én feltöltöttem, egy poént belevinni, a verbális poénra rá akartál ültetni egy képi poént, ez már így azért elég sok a jóból. Mi lenne akkor, ha a humoros Szilárdot egy kicsit félreültetnénk, hogy most előkerüljön egy kicsit a mélyebb történet, mert akkor lehet, hogy nem lenne kényszer arra nézvést, hogy a lé, mint poén, hogyan jelenhet meg egy képen? Az ötlet jó, tehát valószínű, hogy így (már a lének a könnyűsége), csak én azt gondolom, hogy ez idő, mire ide eljutunk, hogy ne hagyjunk ki lépcsőfokokat. Arra szeretnék gyúrni, hogy sikerélményed legyen, mert a sikerélmény adja majd meg a biztonságérzetet is. 2 csillagot fogok rá adni, mert a reakciót mindenféleképp értékelem, és azt az erőfeszítést is, amit tettél annak érdekében, hogy megtörténjen az, amit te szeretnél. Mind a kettő nagyon fontos, és ezt szeretném benned erősíteni. (hegyi)
értékelés:

A megfigyelésért nagyon tudok gratulálni, mert ez egyfajta leletmentés, hogy ezeket a tárgyakat rögzíted. A képkivágás nekem nagyon szűk, viszont ahhoz, hogy ez portréjellegűvé váljon, a világítás nem elég karakteres. Nyilvánvaló, hogy azt is figyelembe kell venni, hogy van-e éppen napsütés, vagy nincs, hogy hogyan lehet ezt létrehozni, de akár egy zsebtükörrel is oda lehet az arcra valami fényjátékot tenni, még akkor is, ha ez egy eldugottabb helyen van. Ezzel van most inkább bajom, és ha elvonatkoztatunk attól, hogy mit is ábrázol a kép, ha csak a foltokat vesszük, mint hatást, akkor meg azt mondom, hogy lényegesen világosabbak a környező elemek. Tehát, mintha egy negatív lenyomatot kapnánk, és ez is furcsává teszi a megoldást. Ha elvonatkoztatok attól, hogy ez egy szobor, és azt mondom, hogy ez egy portré, a portrénál is, ha az arc van a legsötétebb tónussal ábrázolva, és minden más a környezetében világosabb, akkor arra nem biztos, hogy azt mondjuk, hogy az egy sikerült portré. Sokkal karakánabbak, határozottabbak a környező kövek. Ha ez az elzártságot, az elbújást akarja szimbolizálni, akkor viszont többet kell adni a környezetből. Nem tudom, hogy mennyire van ez elzárt helyen, vagy mennyire megközelíthető számodra, de én ezt visszaadnám ismétlésre, ha lehet. (hegyi)