Feladatmegoldás

Mennyire más benyomást kelt ez a portré Istvánról, mint az ő önportréi! Ráadásul, a hozzászólásaiból én ezt vagyok hajlamos elhinni. De ez normális dolog amúgy. Olvastam egy kísérletről, amelybe egy-egy emberről készült portrékből kellett kiválasztani önmagának is és az ismerőseinek is a legjobbat. Különös módon az adott személy rendre a tükrözött képet választotta, a többiek pedig a róla készült simát. Mindenki azt, amit látni szokott, mert mivel egyikünk arca sem tökéletesen szimmetrikus, az ellentétes kép torznak tűnik. Érdekes, nem? De ez még mind semmi, szerintem nem is a szimmetriáról van csak szó. Hiszen ki a csuda szokta magát tükörben nézegetni széles jó kedvében, vagy dühében, vagy stb. stb.? Lehet ezért is mások az önportréink, mert a tükörből mindig csak egy épp belenéző kép néz vissza... (Hajgató Noémi)

Örülök ennek a képnek, mert megörökít egy eseményt, egy helyzetet, egy nem mindennapi, tulajdonképpen veszélyes helyzetet, de úgy, hogy ebben van esztétika, és ettől van egy nagyon erős ellentéte is ennek az egésznek, hogy rácsodálkozik az ember arra, hogy megtalálható a szépség a drámában is akár. Van ebben némi dacolás a helyzettel, az elemekkel, áll még a ház, nem vitte el a víz, szóval ez egy jó ritmusú kép, és egy szép történet. Talán annyit lehetett volna még ezen segíteni, hogy a víz tömegéből legalább másfélszer ennyit adunk, ugyanis akkor még egyértelműbb lenne az, hogy itt a vízről beszélünk, nem csak egy szép esti fotót akarunk készíteni, hanem a víz a téma. Ha a vízről beszélünk, akkor a vízen legyen a hangsúly, talán ez az, ami még pontosítható lenne. (hegyi)
értékelés:

A képpel kapcsolatban egyetlen egy komolyabb észrevételem van, és ez a tónusrend. Azokat a tónusokat hiányolom a képről, amik a hajnál és a szemüvegnél megjelennek, mondhatom úgy is, hogy nagyon szürkében van ez az egész tartva, tehát érdemes lenne a tónusokkal és fényekkel még egy kicsit játszani. Ha én készítettem volna el ezt a képet, akkor oldalirányban nagyobb helyet hagyok, ugyanis most nagyon szűkre van véve, a haj játékossága, mozgalmassága, mozgása, dinamikája beszorul a képhatárokon belülre. Érdemes lenne ezen elfilózni, hogy miért szabunk ennyire szűkre valamit? A kép egyébként kedves, és tulajdonképpen rendben van, a pillanat megragadása jó. Ami még eszembe jutott az az, hogy nagyon laposra van világítva. Ha megfigyeled, akkor most az állkapocs, az áll és a nyak annyira egy tónusban van, hogy anatómiailag nagyon furcsa helyzetet hoz, szinte alig emelkedik ki az áll ebből a tömegből, és ez nem biztos, hogy előnyös a modellre nézvést. Érdemes arra odafigyelni, hogy milyen fényviszonyokat teremtünk. Ugyanis, ha megfigyeled, akkor a nyaknál ezek az úgynevezett hajfények, vagy háttérfények jól működnek, de a kép előtere nem elég dinamikus. Csaba, hogy ez első három leckével kezdjünk el dolgozni! (hegyi)
értékelés:

Kedves Csaba, az a helyzet, hogy nem nagyon értem azt, hogy miért vágtál bele megint a modellbe. Levágtad a fület, de nemcsak azt, hanem ebből a rajzból is levágtál, nem értem. A grimasz jó. Színben egy kicsit helyrehoznám ezt az egészet, mert nagyon el van menve sárgába, egy kicsit beteges ez a színvilág most, függetlenül attól, hogy a tigrist akarja imitálni ez a sárga, de gondolom azért, hogy nem ebben a tónusban. A bőrtónusok felé kellene visszamenni, azt hiszem, hogy ezen lehetne mit módosítani. De itt a leginkább azzal van problémám, hogy olyan szinten vágtad szűkre, amit nem értek. Próbáljunk már meg Csaba egy kicsit komolyan venni valamit, mégpedig azt, hogy van egy első három leckénk, ezt sokadszor mondom el neked, csalinkászol össze-vissza a leckék között, de így nem lesz haladás. Ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni, mennyiségi kép kell, mert meg kell szerezni a rutint, de azért jó lenne, ha valamilyen csapásvonalat kitalálnánk magunknak, és abban mozognánk egészen addig, amíg azt nem mondjuk, hogy oké, akkor valamilyen készséget sikerült elsajátítanunk. Elsősorban itt a kompozícióról beszélek, azokkal vannak gondjaim. Az egy másik kérdés, hogy mennyire sikerül konkrétan megfogni egyéb történetet. Én azt gondolom, hogy ez most egy 1 csillagos portré. (hegyi)
értékelés:

Tárgyfotónak ez talán egy kicsit érdekes megközelítés. Nyilván, egy szobor is lehet tárgyfotó. Van inkább ennek egy szociografikus megközelítése, egy hír megközelítése, és talán ez lenne az, ami jellemzőbb. 3 képet kapunk, ebből az első egy szubjektív megközelítés, és egy fotós kolléga munkáját látjuk, ahogy József Attila hátát fotózza. Érdekes, hogy jelen vagyunk egy ilyen pillanatban, bár azt gondolom, hogy ezek nem annyira fontosak, de meg lehet mutatni azt, hogy más is dolgozik itt, hogyha egy fotóriportról beszélünk, de 3 kép nem fotóriport. Szóval ezt a képet én nem tartom annyira fontosnak, túl sokat nem mond. A második kép egy nagyon furcsa helyzetet ábrázol, mert a szobrokat nem úgy szoktuk meg, hogy egy kőbányába vannak kidobva, és ez egy nagyon jellemző helyzet sajnos a mai viszonyainkra. A harmadik kép pedig egy egyébként a sajtóból már ismert megfigyelés, egy konkrétabb közlése az előzőnek. Azt gondolom, hogy ha a 3 képet összevetjük, akkor az elsőt kihagynám, mint emlék, és dokumentáció fontos lehet. Így a döntés a 2. és a 3. kép között kellene, hogy megtörténjen abban, hogy végülis melyiket válasszuk, vállaljuk fel. Én azt mondom, hogy a harmadikat viszonylag sokan megcsinálták, nyilvánvalóan ott van a két kavics, ennek is van egy bizonyos szerepe bizonyos helyzetekben, ugye temetéseknél szokás ezzel úgymond leróni a tiszteletünket és a gyászunkat, tehát lehet ez erre egy utalás, de ez a megközelítés már viszonylag ismertebb. Úgyhogy én a második képet gondolom olyannak, ami ebben a helyzetben jelentéssel bír. Az egy kérdés, hogy vajon mi lett volna, ha a kamera egy kicsit még kifordul, tehát többet ad ebből az egész fekete, gyászlepelből, talán akkor még erősebb lenne a közlés. Persze, én nem voltam ott, tehát nem tudom, hogy mennyire lehet ehhez a törmelékkupachoz közel menni, vagy honnan lehetne ezt esetleg úgy megfotózni, hogy a szobor valahogy jobban a két vaskorlát közé kerüljön, de azt kell, hogy mondjam, hogy ebben az állapotában is egy jól értelmezhető kép, és egy fontos üzenet, kordokumentum. Úgyhogy én most mindazzal együtt, hogy három képről beszélünk, és nem egyről, némi bizonytalanságot érzek, de a 3 csillag megvan, és ha tárgyfotó, legyen, el tudom ebben fogadni. (hegyi)
értékelés:

A gyerekkora ez egy tökéletesen rendben lévő kép, még akkor is, hogyha nem teljesen értek egyet a kamera nézőpontjával. Ugyanakkor kompozícióban van problémám. Értem én, hogy minden fontos, fontos az, hogy hömpölyög ez a sár, fontos az, hogy ő ott szerencsétlenkedik ebben a kisgatyiban, fontos az, hogy mutassunk egy utat, hogy valószínű, hogy arra fog menni tovább, még az is jó, hogy ez az út nem egy bizalomgerjesztő dolog, mert ott azért veszélyek leselkedhetnek, úgyhogy minden ott van a képen, aminek ott kell lennie. Talán egy kicsit túl sok is. A kép felső részéből én mindenféleképpen vágnék, 1,5-2 ujjnyit, mert elég, ha csak feltolod a képet a képernyőn, és ha ott levágod, akkor attól még megmarad az út, meg a végén az a lyukszerű valami, mint egy barlangbejárat is ott van, de ami felette van, az már nem kell, mert az már ehhez nem ad hozzá. Ha ezt elfogadod, akkor viszont elindul egy belső harmónia, akkor már kezdődik a rend helyreállni, és látod, hogy a gyerek mellett kicsit szűk. Mindezzel együtt a dolog rendben van. Az idézettől én arcidegzsábát kaptam, nem nagyon értem, hogy hogy kerül ide a könnyeimtől felázott föld, és miért kell ezt lemosnod neked, mert azért ennyire nem fájdalmas ez az egész. Ez a gyerek játszik. Nem az a helyzet, hogy atomtámadás történt, és a savas eső mossa az ő bőrét, úgyhogy a drámázás elvesz ebből. Azért fontos, hogy most ezt elmondjam, mert én nagyon fontosnak, és nagyon szükségesnek tartom a leiratot, mert ad hozzá. A nézőt is, és egyébként engem is, mint elemző, segít abban, hogy közelebb kerüljek ahhoz, amit el szerettetek volna mondani, tulajdonképpen helyettetek beszél egy ilyen képbemutatásos szituációban. Ha ez a valóságban történne, és nem az interneten, akkor is feltenném a kérdést, hogy mit miért, és arra tudnátok válaszolni, így most ez a képaláírásnál történhet meg. És azért jó, hogy ez ott van, mert ez orientál engem abban, hogy te milyen érzelmi állapotot szeretnél ezzel mondani. De ez az érzelmi állapot ebben a képben így nincsen benne! Bele lehet tenni. Vagy nagyon fentről és esendőnek fotózva őt, vagy nagyon lentről, megnövelve ezzel a sár tömegét és hatását, másrészt pedig lényegesen kontrasztosabb, keményebb hívással. Az biztos, hogy nem ilyen szürkés valami, ha dráma van, úgyhogy, ha ebbe az irányba akarunk menni, akkor én azt gondolom, hogy ez a megoldás. De nem érzem ezt a drámát, ezért mondom, hogy rá lehet erre húzni egy ilyen élményt, ugyanakkor egy kicsit mondvacsináltnak érzem abban a tekintetben, hogy akkor tessék valóban keresni valami drámai helyzetet. Most megint a csúnya manipulátor fog belőlem beszélni, hogy ahogy fényképezed a kisgyereket, eljátszotok, és megkérsz valakit, hogy onnan, ahonnan ő nem is látja, dobjon oda valami kavicsot a sárba, és az fröccsenjen neki. Valószínű, hogy meg fog tőle rettenni, és ezt le lehet fényképezni, és akkor ott lesz rajta a rettenet, a félelem. Ezen most ez nincsen rajta. Esendő, azt látom, de nem esendőbb annál, mint hogy a gyerek egy kicsit ott most bénázik ebben a sárban. Szóval a gyermekkorra jó, a képkivágás nem, a kompozíció helyrehozható, az érzelmi megközelítés tisztázandó. (hegyi)
értékelés: