Feladatmegoldás

Négyzetrácsos

Absztrakt a városban, Kölnben járva rengeteg absztrakt témát talál az ember, az építészetben, csak figyelmesen kell járni-kelni.

A konstruktivista megközelítés geometriai alapon nyugszik. Mint egy matekfeladat. Amikor tömegekről beszélek, tulajdonképpen területekről is beszélhetnék. Mi mekkora, hogy aránylik egymáshoz, ez a kérdés, amit pontosan kell megrajzolni ahhoz, hogy a kép stabillá váljon. Itt most a négyzetrácsos két osztathoz képest a bal oldal ege nem aránylik jól, adja magát, hogy ha van két egyforma sávom, akkor a harmadik is legyen akkora. Vagy vedd fele ekkorára, és akkor is megjön a ritmus, de így most suta az egész ettől, hogy nincs a méret arányosítva egymással. (hegyi)
értékelés:

nagymese

Zavarban vagyok. A modell egyészt klasszikus divatmagazin beállításban van, ha leszámítom a hátteret, akkor az Ez a divat 1979-es számának címlaplánya is lehetne, ha lenne feje. De nincs. Aztán az is eszembe jutott, hogy valami kamaszregény borítója is lehetne a világgá menéssel, amihez ha akarom, stimmel az út, ha lenne feje. De nincs. És ha nincs, akkor ennek oka van. Mivel a póz beállítottnak hat, gondolom az ok nem az, hogy a modellt nem szeretnénk felismerhetőnek hagyni. Tehát tudatos döntés, hogy szűkre vágva lehagyod a fejét. Viszont ezzel beszűkül az értelmezés, és mondjuk illusztrációvá válik a gyerekprostitúcióhoz, vagy gyerekmunkához, vagy bármi olyanhoz, aminél értelmezhető, miért nincs fej. Egyelőre nem tudom, merre kéne keresni a megfejtést, és ezzel a helyzet az, hogy ha nem tudni, akkor egy figurális kép esetén valami nem lett pontosan kimondva kép készítés előtt, és ettől kép készítés közben sem. Ahhoz, hogy értelmezzem, és helyére kerüljön, ismétlés kéne. (hegyi)

Fák

Igazi és hamis fák, összezsúfolva egy iroda ablakán.

Kriszta, lehet azt, hogy én ezt most nem értem? Oké, valami fatörzs, meg facsoportok is, meg valami faragvány vagy kerítés vagy falevél, vagy... vagy? És ez így együtt hogy? Segíts. (hegyi)

szeretet

Érzékeny kép, sokat okoskodni nincs értelme azon, hogy a fiúnak jó lenne, ha meglenne a képen a másik karja is, hiszen jóllehet akkor a lányé már nem úgy és nem ott lesz, és igen, ilyenkor merül fel az a kérdés, hogy azoknál a képeknél, amiknél ennyire erősen a gesztusra dolgozunk, ott mi a helyzet, ha nem 100%-os az, amit a véletlen összehoz nekünk. Erre azt kell mondjam, hogy a cél az, hogy elérjük azt, amikor már minden a helyén van. És itt jön az a képbe, hogy mikortól kezdünk el instruálni, beleavatkozni a történésekbe a tökéletes képi megoldások elérésének érdekében. Van, aki azt mondja, neki csak a spontán kép a kép, és én miközben elfogadom ezt az álláspontot, azt mondom, hogy a véletlen ritkán dob tízest, tehát soká kell várni arra, hogy valami a véletlen folytán legyen tökéletes. Kell a tökéletesség? Abban a tekintetben igen, hogy ne legyen félreérthető a végeredmény, mert ahhoz, hogy itt pl. ne asszociáljunk a félkarú gyerekre, nem kell nagyon elvetemültnek lenni, vagyis ha csak hátsó gondolatként, de megvan ez, hogy mi van, ha mégis... és ez a hátsó gondolat az, ami nem hagyja az embert nyugodni. Szóval összefoglalva ez egy jó és hatásos kép, de lehetne jobb is, és mivel amúgy meg a giccs határán egyensúlyozunk, én arra voksolok, hogy várjuk a még jobbat. (hegyi)
értékelés:

Kicsit nehéz úgy írni a képről, mintha azóta, hogy ez felkerült, nem történt volna semmi, mert azt kell mondjam, hogy az egyik legnagyobb minőségi ugrást tartalmi téren István munkáiban láthatunk az elmúlt időszakban. A kétkedőknek javaslom megnézni István régebbi képeit az első 3 leckére. Mondhatni a kép egyszerű, semmiség, egy fickó néz szembe a borotválkozótükörrel lefekvés előtt. Ez igaz is, hiszen formailag az, amit látunk, sokszor szerepelt már itt a Látszótéren is, önkép készítéshez a tükör mindig jó szolgálatot tesz. Ugyanakkor a figyelmesebb szemlélő nem csak azt látja, hogy milyen dezodor kupakok gyűltek össze az idők folyamán a Mészáros-lakban, de ha emlékeztek a régi technikára, amit ajánlottam - takard le a szemet, nézd a szájat, majd takard le a szájat és nézd a szemet - akkor ennek segítségével beljebb, mélyebbre lehet jutni a felszínnél. Az ember ugyanis általában próbál a saját helyzetén, állapotán javítani, van egy belső megfelelési sablonunk. Ez a sablon leginkább az arcunkról szól, a szájról, annak irányításáról, egyszerűbben mondva a grimaszainkról, a mosolyról. Ez a legkönnyebben elérhető és irányítható. Keep smiling. Ez tehát a száj. Aztán ott a szem, ami már nehezebb dió, nem véletlen mondják, hogy a lélek tükre, hiszen tudatosan több gyakorlás kell ahhoz, hogy uralmat szerezzünk felette. Ha egy portrét megnézünk, a modell lelkiállapotáról jó képet adhat az, hogy mit mesél a szem, és mit mesél a száj, ugyanazt vagy ellentétben állnak? Szomorú, fáradt szem és mosoly, ez az általános, ameddig el tudunk jutni a mimikriben. És akkor nézzük ezt a képet. Fáradt szem, kicsit fásult tekintet. És ezzel párhuzamban van a száj, a feszültségre utaló beharapott szájszél, ami legtöbbször gyerekeknél figyelhető meg, mielőtt eltörik a mécses, akkor tapasztaljuk a legtöbbet, hogy az egyik szájszélet beszívják, ezzel próbálva megállítani a folyamatot. Ezen felül persze elemezhetjük a bal és jobb oldalt is, aki járatos az agyféltekék dominanciájában és tudja, hogy a bal agyfélteke a racionális, a jobb az intuitív dolgokért felel, no meg hogy az agyféltekéink az ellentétes testfélhez vannak "huzalozva", az esetleg még tovább merészkedhet - vigyázat, tükörképet látunk! Azaz megkockáztathatjuk, hogy jelen állapotában a modell bal oldala rezignált, nyugalmi, lemondó, ez az érzelmi, intuitív, kreatív oldala (jobb agyfélteke), míg a jobb oldal (bal agyfélteke) kiélesedettebb és feszültebb, azaz a tudatos én vette át az uralmat és ő vezeti a hajót, kontrollál és ellenőriz. Minderre mondhatjuk azt is, hogy spekulatív, és természetesen ezek inkább színesítik, mintsem determinálnák a személyiség megnyilvánulásait, preferenciákról mesélnek, de ezek nem megváltoztathatatlanok. Erős üzenet, talán mondhatom, hogy vízválasztó és olyan naplóbejegyzés, amire majd érdemes vissza-visszatérni. Istvánnak egyetlen üzenetem van pluszban, hogy a ruha egyfajta fátyol is. Szerep. Az önmegismeréshez vezető úton ennek hatását minél inkább csökkentjük, annál messzebbre juthatunk. (hegyi) értékelés:

A lelkem tükre

Állítólag a szem a lélek tükre. Vajon mit lehet belőle kiolvasni?

Edina, köszöntünk a Látszótéren, és azt kell mondjam, hogy egy nagyon hatásos és érzelmes képet küldtél. Hogy hamar túl lehessünk a kritikán, annyit mondok, hogy a jobb oldalból fél centi vágható, hogy onnan is feszes maradjon a kép. Gyönyörű színek, ez a bronzvörös lenyűgöző, a csillogás, a tónusok, mind együtt adnak a képnek dinamikát is, de mégis van benne egy leheletnyi fáradtság, ami épp annyit vesz vissza a dinamikából, hogy ne legyen harsány a megoldás. És az a bronzvörös... az ellenállhatatlan nagyon. (hegyi)
értékelés:

Ugorj! Magasabbra!

A baráttal csak úgy repül az idő.

Rita, kifejezetten jó időpontot és helyszínt választottál a képhez, nagyon szépek a színek az égen, jó kontrasztot adnak a figurához. Két dologra szeretném felhívni a figyelmed. Az egyik, hogy a sziluett attól nehéz, hogy a tér nem ad plusz infót, vagyis a behajlított testrészek csonkolásnak fognak hatni. Ha a modell kinyújtja az ujjait, például a tenyérnél megoldódna a probléma, mert így most olyan hatást kelt a kép, mintha mindkét kéz ujjai le lennének vágva. A másik, hogy ha kicsit leguggolsz, akkor a figura magasabbra ugrik, magad fölé emeled ezzel őt, dinamikusabb lehet a mozgás. Mert így most ő szinte a te szemmagasságodig tud ugrani, ha mindezt lentebbről fotózod, felrepül az égbe. Ettől még meghagyható a föld is, tehát nem szakadunk el teljesen a valóságtól, csak nagyobb sebesség érzetét keltheti a kép. Technikailag pedig azt tenném hozzá, hogy a túlélesítés okán a nagy dinamikájú átmenetnél, a figura körül létrejön egy szellemképszerű helyzet, ami nem tesz jót, mert a tónuskülönbség eleve megadja a kellő erőt, de így ez a szellemkép miatt már karcos lesz. Persze ez függ a géptől is, hogy mit enged állítani, de lehetőleg kerüljük a nagy élesítés beállításokat, utólag ha kell - ritkán kell - lehet a képfeldolgozóban élesíteni, bár én azt vallom, hogy a digit eleve túlélesített sokszor, nem kell még ráhúzni, mert attól elidegenítő hatást érünk el. Ha van mód, játssz még ezzel. (hegyi)
értékelés:

Városkapu

Kicsit nehéz kiigazodni a képen, hogy hol is húzódhat a horizont, és ilyen esetben célszerű az ösztönös megérzésre hagyatkozni, vagyis ha nincs se vízszintesen se függőlegesen olyan tereptárgy, ami meghatározhatja az irányokat, akkor a tömegelhelyezés az, ami irányt mutathat. Itt most érzetre kívánna ez a kép egy pici forgatást balra, 1-2 fok elég lenne, mert a bal oldali domb most csúszik bele a jobb oldali vizes részbe. A másik, hogy ha megnézed, akkor bal oldalon a hídfő és a kötelek adnak valami formai izgalmat, és meghatározzák kb azt is, hogy hol lehet a képhatár. Ezen most túllógunk, van egy üresjárat balra, miközben az izgalmas részek a jobb oldalon lennének. Ott meg a víz az, amibe furán vágtál bele, tehát ez adja azt, hogy ha a kamerát forgatod jobbra, akkor a fényekből több jön és a bal oldal ettől még ellensúlyként ott lesz. Végeredményben izgalmas kép ez, mert sok kisebb részre tagozódik a felület, de ezek most tömegükben esetlegesek, nincs érzetre kijelölve egy irány, amihez viszonyítva aztán a többi képelem betagozódik. (hegyi)
értékelés:

Minimál Én (javítás)

Egy korabbi onportre javitasa. Azt nem tudtam megismetelni, de megprobaltam hasonlot. Javitva. Csonkolas nelkul.

Zoli, megvan a csillag és lecke is, de ígérd meg, hogy ismételsz. Ugyanis minden oké, de mi az oka annak, hogy ezt a fekete pólót vetted fel? Ezáltal beleolvadsz a háttérbe, és míg a nadrág kiadja a test formáját, a felsőtested meg olyan, mintha valami gondod lenne vele, hogy takargatni kell. Egy szürke vagy bármi színű póló adhat annyi tónust, hogy az fekete-fehérbe forgatva meghagyja az anatómiát is. Vagy ha erre akarsz menni, akkor ezt a nadrággal is meg kell csinálni, akkor a teljes szerelés legyen olyan, hogy itt-ott tűnj csak fel a háttérből. Mellesleg, ahogy érzékelem, nincs okod bújni, csajok is örülnének, ha végre látnának egy izmos férfitestet, szóval akár póló nélkül is hozhatnál egy ilyen macsó fickó jelmezt is, lehet hogy megérne egy próbát. (hegyi)
értékelés:

Őszi álom

Zoli, értem én, és aranyos is lehetne ez a kutya, de miért vágtad el? Ha aludt, gondolom nem szalad el, lehet keresni olyan helyzetet, ahonnan a hát íve is megmarad. Vagy, ha mindenáron vágni szeretnél, akkor ki kell választani, hogy mit is akarunk ábrázolni és arra fókuszálva kialakítani egy hatásos és feszes kompozíciót, de így most ez olyan, hogy oké, az orra és az arca érdekel, de fejben fókuszáltál erre, a gép meg dobta, amit tudott, lett ahogy lett. Ismétlés. (hegyi)

Szabadon-ban

Az érettségis hajtás után gyönyörű nyarat töltöttem utazással. Ez a kép az utolsó pillanatokról készült, mielőtt visszatértem a civilizációba.

Nagyon jó pillanat ez, nem tudom, hanyadik borotválkozásod, emlékszem, én amikor elkezdtem borotválni az arcom, először titokban tettem ezt, apám borotvájával, amitől mivel nem tettem rá habot, vörös kiütéseim jöttek, aztán vártam, hogy nőjön a szőr, persze nem nőtt úgy, és igen bosszantott az, hogy vannak osztálytársaim, akik már rendes bajusszal rendelkeznek, míg nekem meg... Jó az ötlet és tetszik a megoldás is. (hegyi)
értékelés:

Vallomás

Maci, azt hiszem el kell mondanom neked valamit. Nem is tudom hogy kezdjem...

Egy kicsit itt is a tónusokkal van gondom, hunyorgatnom kell, hogy előgyere a képen, de mint ötlet, tetszik, amit látok, sőt, azt kell mondjam, hogy ha a maci kezébe adsz egy mikrofont, máris kezdődhet a rádiózás, hiszen egy maci jó társ lehet a beszélgetésben, gyónásban, öninterjúban. Képileg az talán még feszesebbé tenné a dolgot, hogy ha a maci mögött nem maradna ennyi üres tér, mert az űr most azt jelzi, hogy ülhetne ott ember is, de a macit tetted oda, vagyis a mesét gyengíti. (hegyi)
értékelés:

tűnődés

hát, nem igazán jött jobb :) nem nagyon szeretek a fényképező előtt lenni, még akkor se ha én fotózom magam :)

Laci, ez a nem szeretem ez erősen látszik a képen is, a dupla keresztbe fonás, kézzel, lábbal, a két csukló elrejtése, ezek mind az elutasítást és elzárkózást mutatják, ráadásul nekiszorulva valami kerítésnek, szóval a kép ilyeténképpen jellemző, már amennyiben ezt akarod magadról sugallni. Én azért azt mondom, hogy egyrészt ne várj rám, gyere a többi képpel is, másrészt nyissunk ezen a zárkózottságon, mert jó ez a csapat és befogadó, szóval nem kell tőlünk ennyire tartani. (hegyi)
értékelés:

Szép, kontrasztos és erős kép, de olyan jó lenne, ha felderenghetne valami a háttérből, hogy közünk legyen a történethez, vagyis hogy ne csak egy tárgyfotó legyen, vagy valami elidegenített hangulat, hanem megtalálhassuk a magunk történetét is benne, egy kézzel, egy arccal, egy háttal, bármivel, ami megmozgatja a most erősen statikus beállítást. (hegyi)
értékelés:

A metrón

Kirándulás alkalmával, mikor hazafele mentünk, a Déli pályaudvarról kellett eljutnunk a Keletiig. (A vonatot lekéstük természetesen :) )

Jó ez, nem túl soká már csak képek fogják őrizni ezeket a szerelvényeket, és igen, benne van az élmény, mondjuk nekem némi alkoholfogyasztás után, ahogy merengve nézem a plafont, mert ott keresem a biztos pontot, nehogy elinduljon a pokol. Hangulatos, és jó ez a színmódosulás is, na és azt se feledjük, hogy láthatóan nem csúcsforgalomban vagyunk, vagyis benne van a fáradtság élménye is. Köszönet. Egy kis megjegyzés, hogy bár ember építi a metrót is, de azért nekem ez inkább utazás lecke lenne. Ne várj rám az elemzésnél, hajrá, várjuk a munkáid! (hegyi)
értékelés: