Feladatmegoldás

Nem könnyű esküvőn fotózni, mert ha kívülálló az ember, akkor rá kell hangolódni a párra, akármennyire is nehéz, ha belső körhöz tartozunk, akkor pedig épp ellenkezőleg, távolságot kell tudni tartani, hogy ne vonja el a figyelmünket és koncentrációnkat a vicceskedés. Szokásos poén, hogy ha van a közelbe víz, akkor beijesztik a mátkát, hogy bele lesz dobva, persze drága a ruhabérlet, úgyhogy ezek szerencsére ritkán befejezett gesztusok, bár megvallom, nekem kívülállóként nem olyan nagyon erősek ezek a poénok, de elfogadom, ha valaki így ünnepel. Itt viszont egyrészt nem érzem az indokát, hogy miért vágtál bele a fiúba, másrészt így most ez a beállítás azzal, hogy elforgattad és szűkre vágtad, inkább azzal fenyeget, hogy a kicsit korpulens férj jelölt fog hanyatt esni az arával. Ahhoz, hogy emelkedett legyen a képi végeredmény, nem árt picit lejjebb menni a kamera nézőpontjával, felemelni úgymond kicsit a modelleket, és arra is törekedni kell, hogy ne valami szociografikus élmény felé menjen el a dolog, mert azzal nem a megörökítést, hanem a viccességet erősítjük. Ez is bele tud férni, de most ez a kép így nekem nem sikerült kép, vágás és komponálás okán. (hegyi)

Konzekvens képi világot ad Vera, keresi a fényben, a tükröződésekben azt a hangulatot, ami jellemezheti saját belső útját, vívódásait, kérdéseit, visszatérő érzet a függöny mögötti, a fal, a kerítés, rács mögötti valóság, a kemény fények által rajzolt világ, és itt most ez az erősen szembe tűző napfény nagyon jól összefoglalja mindezt, a szembenézést, és érdekes, mert van ebben valami abból az élményanyagból, amit Sándor A makuladegeneráció elviselhetetlen gyönyörűsége című képsorában láttam, hiszen szembenézni a nappal fájdalmas, olyan gesztus, ami miközben kifelé nézünk, mégis belső látásra, belső utazásra hív, hiszen látni valójában alig látunk valamit, a nagy fényözön miatt legfeljebb a szélekből érzékelhetünk dolgokat. Ez parallel azzal, amikor kiutat keresünk, megoldásokat - és itt jön a képbe az, hogy nem csak szimplán a fénybe nézet minket Vera, de ott a korlát, akármi girbe-gurba, természetest közelítő, de korlát, határ és elválasztó, amibe jószerivel kapaszkodunk, de nem szembesülünk, nem átnézünk közte. Úgy is mondhatnám, hogy az úton elfordulva nem előre nézünk, hanem más utat keresünk, miközben jól láthatóan korlátozva vagyunk, arra nincs út, csak a vágy, csak a hívogató idegenség. Jó kép, sokat szálazható gondolat. (hegyi)

Attila, szeretném azzal kezdeni, mi az, ami jó ebben a képben, de ezt te is tudod, viszont abból többet ki lehet hajazni, hogy mi az, ami miatt nekem nem működik a végeredmény. Talán. Remélem. Igyekszem pontosan fogalmazni. Adva van két modell. A férfi markáns, szép a keze, a csontok, az erek, szépen mutat ebben a fényben. Raszta haj, ami szintén a laza macsós vonalat erősíti, és karakteres tud lenni, ha egy férfinak hosszabb haja van, tehát ez is jó. Borostás, rendezett arcú, vagyis jó alapanyag. Van a nő, puhább, kevésbé karakteres szereplő, a kép alapján jobban instruálandó, mert kevésbé tudja magát valójában beleképzelni a szituációba, jobban zavarban van, ezért szerepként fogja fel, tehát vele kellett volna még dolgozni, időt adni neki, hogy elfelejtse, hogy ott van a kamera, mert most mímel egy érzést, ahogy ő képzeli, hogy jó lesz, de a valóságban ez nem elég átélt. Kettejükből kell kialakítani egy olyan szituációt, ami erotikus, ami vonzó, ami a néző számára is átélhető, és ez azt jelenti, hogy neked kell előre kimondanod magadban, hogy mi az a kép, amit látni akarsz, mi a csúcspontja ennek, és igyekezni azt elérni. Férfi a nő mögött. Vágyja a nőt, meg akarja hódítani. Hol a csúcspont? Ott, amikor a nő átadja magát. Ez mozdulatban például az a pont, amikor a fülétől, amibe szép szavakat suttog, eljut addig, hogy már nem kell mondani semmit, belecsókol a nyakába, a nő megborzong. Ez adja azt tehát, hogy a főszerep nem a férfi orra a nő fülénél, hanem a szája a vállánál, vagyis lejjebb kellett volna isntruálni, ami azért is jót tett volna, mert a két fej kevéssé tér el magasságban akkor, és úgy a fiú hajából többet kapunk, mert a nyak, felsőtest rész nem erős, vagyis takarhatja a nő. A kéz jó. Ez a gesztus része. A másik nagy kérdés mindig a kiegészítőké. Így most ez egy ékszerreklám. Csillog a nyaklánc, vagyis nem a kettejük története viszi a figyelmet, hanem a csillogó felület. Nem tudom, ki hogy van vele, de az akt nekem nehezen tűri a manifeszt tárgyábrázolást, vagyis ha ez egy alkalmazott fotó aminek megrendelője egy ékszerbolt, akkor kiváló kép, finom és visszafogott, de itt most én úgy érzem, a cél nem ez volt. Szólj, ha tévedek. A másik a ruha. Az oké, hogy a modellek nem mindent vállalnak, nem kötelezően fognak nekivetkőzni, bár, én azt az iskolát preferálom, ahol mint a sztanyiszlavszkij-módszernél valóban átéljük az élményt, nem úgy csinálunk, mintha, hanem a modellt belevisszük a történetbe, akkor is, ha a képre nem fog semmi konkrét ebből rákerülni, nem lesz mell, nem lesznek elsődleges nemi jelleget ábrázoló részek, mert bár az elején ettől lehet, hogy idegenkednek, de ebben semmi elítélendő nincs, akkor sem, ha ők nem egy pár az életben, mert nem fognak úgy maradni, ha vége a melónak. Tehát akár ezt, akár a visszafogott utat választod, akkor sincs helye a ruhaszélnek. A néző hadd döntse el maga, hogy szerinte volt-e ruha vagy sem. És még egy: a smink. Portrénál belefér az erősebb sminkelés, aktnál nekem nem, mert az életben se szeretem lenyalni a Creme 21-et a partnerről, tehát ha kell is hibajavítás, ezt úgy kell csinálni, hogy ne vegyem észre, ne legyen túl erős. Ott a szemeknél nekem most ez sok. Összefoglalva nagyon jó úton jársz, pici igazítás, kicsivel több bátorság és meglesz az eredménye. (hegyi)
értékelés:

Sándor bedobott a köztudatba egy jó rigmust, ha akarom vemhes, ha akarom, nem vemhes - itt most ezt érzem, hogy ha akarom, akkor bele tudom látni, hogy ez egy száj, azt is, hogy ez két száj, akár azt is, hogy nyelves puszi, de ezek a belelátós dolgok tőlem távol állnak, amikor ennyire elvonatkoztatott a közeg. Tudom, ez az én fogyatékosságom. A kép érdekes tónusokkal dolgozik, szinte ég a fű, ég az egész, perzsel, és ez jó. Amit nem tudok, hogy vajon másnak ez az asszociáció valóban elindul? (hegyi)

Jó az irány, kár, hogy bemozdult - ahhoz, hogy a mozgásnak dinamikája legyen, jó lehet a hosszabb expozíciós idő, de akkor stabilan kell megállj a lábadon, a karoddal erősen tartani a kamerát, hogy ne mozgasd be, vagy szerzel egy egy lábas állványt, azt nem bonyolult vinni, és stabilizál rajta valamennyit. (hegyi)

Kedves Alexandra, ha lehet, maradjunk abban, hogy a legutóbb feltöltött autósportos képeidnél azokat emelem ki elemzésben, ami adott képnél fontos, nem részletezem az ismétlődő dolgokat, kérdéseket, tehát lehet, hogy rövidebb, mozaikszerűbb lesz ezen képek elemzése. Most nem csillagot gyűjtünk, hanem keressük, merre tudsz elmozdulni ebben a témában.

Itt azt emelném ki, hogy jót tett a képnek, hogy nem vágtad szűkre, a következő lépés annak eldöntése, hogy mi az, ami esztétikailag számodra hangsúlyos. Az autó a modellünk, ehhez képest kell őt elhelyezni, itt például lehet a füves rész a hangsúlyosabb, akkor feljebb kell tenni a kocsit, és akkor annak a lírája abban a mozgásban van, ami fenn történik a lenti fűhöz képest, és a néző ezt a teret járja majd be, vagy lehet fontos a háttér, a nézők és a táj viszonya az autóhoz, akkor lejjebb kell tenni, szóval mindenképp el kell dönteni, határozottabban hogy melyik irányba mozdulsz el. (hegyi)

Egyszerű tárgyak, egyszerű elemek, szinte monokróm világból kerültek elő, és jó fényekkel, jó ritmussal rendezted képpé. Nem tudom, mi lehet a háttér, de a hatása így a képnek olyan, mint egy polaroid lemezé, kifejezetten tetszik ez a világ. Bara, ezt nagyon megfogtad, köszönöm. Ez, látod, ez Bara olyan, ami új, erős, határozott és abszolút jó terep, hajrá, jó lenne, ha ebben elmélyülnél! (hegyi)
értékelés: