Feladatmegoldás

Demeternek

Nagyon örülök annak, hogy a kép azt bizonyítja, hogy ha van tétje a dolognak, akkor Viki nagyon is koncentrált munkát tud beküldeni. Az meglep, hogy nem nagyon szóltatok hozzá, nem tudom, hogy ez minek köszönhető, a megilletődöttségnek, vagy minek, de nagyon izgalmas ez az egész. Olyan, mintha teljesen más anyagból , akár fémből lenne ez a kis virág, nagyon izgalmas. Az benne a jó, hogy kapcsolódik Demeter világához, úgy, hogy mégsem demeteres. Pontosan az a lényege, ami a tiszteletadásnak az egyik iránya lehet, hogy intuitív kapcsolódást keresünk valakinek a munkájához, itt ez nagyon jól létrejön, megvan a három csillag, köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Gyanusítás

Izgalmas térosztást látunk, nagyon jó az a ritmus, amit Dávid itt létrehoz. A kép szinte minden eleme fontos és jelentéssel bír, hozzáad ahhoz a történethez, amit Dávid itt elindít. Nagyon jó ez a konstrukció és a megfigyelés is. Függetlenül attól, hogy mi a technika, valószínűsítem, hogy ez valami kevésbé szofisztikált fényképezőgép, de a ritmus nagyon jó. Az az izgalmas benne, hogy miközben ezt az árnyékritmust megfigyelte Dávid, hagyta, hogy begyalogoljon a képbe ez a macska, magyarán azt, amit lehet, hogy más hibának tekintene, és megvárná, amíg kimegy, vagy elzavarná, Dávid pontosan ráérzett arra, hogy ennek a képnek értelme akkor van, ha ez a macska a képen van. Játékos, könnyed, és ez az izgalmas az egészben, hogy miközben nagyon határozottak és szigorúak ezek a formák, pont ettől a játékosságtól válik elviselhetővé ez az egész. Köszönöm, és Dávid, légy szíves, ne hanyagold a Látszóteret, szükség van a munkádra. (hegyi)
értékelés:

Cím nélkül

Egy régebbi képem újragondolva.

Ezektől a fényjátékoktól ez a váza nekem olyan, mintha Öveges professzor műhelyében lennénk. Persze ez vicc, de van ebben valami ilyen 60-as, 70-es évek érzet. Egy nagyon izgalmas játékot indít el Feri, de annyit hozzátennék, hogy ha oldalról irányítottan ezekre a virágroncsokra erősebb fényt adtál volna, akár úgy, hogy hosszabb expozícióval egy nagyon koncentrált fényű lámpával megvilágítod, akkor talán még izgalmasabb lenne a dolog, hogy nem csak a fényhatáron belül látnánk a formákat, hanem azon kívül is. Maga az ötlet nagyon tetszik, végre valami olyat kezdesz el, Feri, amiben nem akarsz megfelelni, hanem a saját érzésedet, a saját gondolatodat hozod. Én ennek nagyon örülök. Ez három csillagos kép, és szeretném, ha ezzel a játékkal még foglalkoznál, látod, itt van egy olyan nyitott ajtó, ami abszolút neked való, szerintem ez izgalmas lehet. (hegyi)
értékelés:

Tükröm tükröm mondd meg nékem...

Valtoztattam kicsit a geometrian az 1. leckehez kepest. A ket alap tukor nem 90 hanem 45 fokos szogben all egymashoz kepest. A kamera lencseje a szogfelezotol balra van 5 fokkal az en orrom meg jobbra. A kepen lathato kamerak kozul a tukrozodesek paritasat meg lehet szamolni abbol, hogy hanyszor tukrozodott. A kamera tengelye ugy van beallitva, hogy a kis tukorben tukrozodo nagy tukrot fenykepezze le ahogy a nagy tukorben tukrozodik, benne persze a kis tukor tukorkepet is. Ez azt jelenti, hogy a bal oldali kamera 3-szor tukrozodve mutatkozik a kepen velem egyutt. A masik ket kamera kep pedig 2-szer (jobb szelso) illetve 4-szer (kozepso), a tukrozodesek paritasa megallapithato a szimmetriabol, csak a bal szelso kamera tukorszimmetrikus az eredeti targyra. Azt, hogy a kamera a bal szelso kepet nem kozvetlenul vette fel, csak abbol erheto nyomon, hogy a kep baloldali fele fele nezek a tukorben, ahonnan nem lenne mint tukrozodnom a kezitukorben, egy kozvetlen felvetel eseten a tukor utban lenne az arcom es a lencse kozott. Az egesz igy bonyolultnak hangzik, a feny utjat meg a tukroket megszerkesztve sokkal egyszerubb az egesz. Mint lathato a kamera mindenhol szembe nez sajat magaval, ha lenne egy elegge szeles latoszogu objektivom, akkor meg egy peldanyban lathato lenne, balra az egesztol oldalnezetben ahogy a nagy tukorben kozvetlenul tukrozodik. Mikozben a kepet keszitettem egy Viktor Pelevin regenyen gondolkodtam. Ahogy o fogalmaz a fenykepezes illuzio, ugyanugy ahogy a tukorkep is. Tobbszoros tukrozodes tobbszoros illuzio. Lapsang Suchong parafrazissal elve: egy onkep tukorkepenek a tukrozodese egy virtualis alanyt hoz letre, amely az individuumot szimbolizalja a nezok szamara. Ezen Buddhista iranyzatnak a szellemeben az idividuum azonban nem letezik, vagyis egy nem letezo jelenseget helyetesit annak egy megjelenesi formajanak a tobbszorosen tukrozott kepenek a virtualizalt masa. Valojaban csak az identitas szimptomai leteznek, ami valojaban letrejon az a nezok a fenykepesz es az altala letrehozott szimbolum kollektiv nemletezese, mivel a kep megtekintese abszolut nem letezo, hiszen egy nem letezo (a fenykepesz idividuuma) virtualis tukrozodesenek (az en-kep) a szemleleserol van szo egy masik nem letezo (a szemlelo individuuma) csupan szimptomaiban megmutatkozo jelenseg altal, azonban a nezo szamara megis a legrealisztikusabb valosagot jelenti. Na erre alszom egyet aztan majd holnap megnezem, hogy meg mindig egyet ertek-e magammal.

Itt megint kapunk egy érdekes beállítást, amire megvan a három csillag ismét, jó az irány is, tetszik ez a játék. Az előzőeknél elmondottakhoz még annyit fűznék hozzá, mert egy része ennél a képnél is igaz, hogy megint az az érzetem van, hogy a képből nekem kevesebb is elég lenne. Ha ezt négyzetes kompozícióra veszem, akkor ez egy erős fotó. Most kilágyítottad ezt a fényképezőgépnek a hármas ismétlődésével. Nem látom az indokot, hogy miért dőlünk, ez technikailag nekem problematikus, mint ahogy az is, hogy valószínű, hogy azáltal, hogy lenyomtad az exponáló gombot, megmozdíthattad a gépet, mert az élességgel van némi gond. De megvan a három csillag és a leckemegoldás is azzal, hogy ha van kedved, akkor ezt a képet esetleg érdemes lenne ismételni, mert ebben több van annál, mintsem technikailag kicsit billegősen hagyjuk. A leirat és a filozófiai irány továbbgondolandó, kérdés, hogy nem akarsz rádiózni? (hegyi)
értékelés:

untitled

Ha már cím nélkül, akkor legyen cím nélkül, bár szerintem lusta dolog ez a cím nélküliség, javarészt én nem tudom ezt elfogadni, valami csak eszedbe jut, úgyhogy majd ha eszedbe jutott, akkor szólj, és lecseréljük. Ami az egészet illeti: van valami nagyon érdekes ebben a kicsit fintorgó, szélbe tartott fejben, így, a háttérrel együtt, és érdekes, amit együtt kiad. Összehúzta a ritmikát az, hogy ebből a két képből csináltál most valamit, csak abban nem vagyok teljesen biztos, arról nem győztél meg, hogy ez így, és csak így készülhet el, márpedig ez dolga a fotósnak, hogy ne maradjon kétség a nézőben. Nagyon szorosnak érzem most ezt a vágást. Valamiért nagyon kitoltad magad a bal szélre, miközben maga a ház és a téma ezt nem indokolja. Ha a háznak a tömegét nézem, akkor lényegesen közelebb kerülhettél volna ehhez a dologhoz, most ez nekem olyan fura. Ismétlés. (hegyi)

Hitchcock

Az a baj, Viki, hogy elindítasz valami mondatot, de nem fejezed be, ráadásul rá is írsz a képre, amit nem értek, hogy miért, erre majd kérnék egy magyarázatot, mert ezt én nem javaslom, olyan érzést kelt bennem, mintha valami kompozíciós hibát akarnál elfeledtetni a szigorú szemű nézővel, és ezért vinnéd a tekintetét rá erre a feliratra. Tematikailag ezekkel a madarakkal nem indul el a történet, mert ezek szimplán gyönyörűek. Akkor már utalj inkább Csehovra, ha ezekről a sirályokról van szó, és ha mindenképpen valami utalást akarsz tenni. Én most nem vagyok ebben biztos, hogy ilyen szempontból ez érdekes. Illusztrációnak pedig abszolút tévút. Ha én vagyok egy illusztrátor, akkor azt mondom, hogy tessék visszamenni és keresni olyan madarakat, amik tényleg behozzák ezt, mert ez most inkább líra. Nem tudom, hogy láttad-e a Hitchcock filmet, mert ha igen, akkor tudod, hogy miről beszélek, hogy miért nem jó ez a megoldás. Lehet poénra venni, de akkor annak a poénnak is ülni kell, akkor valamit viccesre veszünk, megcsinálunk valami remake-t, és abból valami viccet hozunk ki, az szuper és járható út, de akkor a poént vegyük erősre. Itt most csak iránytévesztést érzek. (hegyi)

kicsit giccs

norvég műbarik

Nem tudom, ez valamilyen mozgó célpontról lett tüzelve? Nem tudtál ott megállni? Ha igen, akkor oké, viszont ha közelebb tudtál volna menni, akkor a kompozícióval lehetett volna mit kezdeni, most fölraktad bal fölsőbe ezt az egészet, levignettáltad, igen, mondhatod, hogy mind a két barika ebbe az irányba megy, de ahhoz, hogy ez valódik giccs legyen, centrálisabbnak kellene lennie a kompozíciónak, ahhoz, hogy kreatív szempontból érdekes legyen, jobban ki kellene billenteni ebből a nyugalmi helyzetből. (hegyi)
értékelés:

Ha ezt vezeted, Te is mosolyogni fogsz

Nem könnyű eset a tárgyfotó, ennek a képnek kifejezetten jót tett az, hogy sikerült ezekkel a fényekkel egy olyan helyzetet létrehozni, amivel ténylegesen az elérhető vágy tárgyává tettük a modellt. Nagyon örülök, hogy megvan az a króm csík alul, hogy nem bukik be. Kicsit az egészen van egy fátyol, sajnálom, hogy a mély tónusokban nincsen feketénk, hogy nincsen meg az alja, mint ahogy egy kicsit érthetetlen számomra, hogy miért vittük el ebbe az egészen sárgás világba. Én ezt korrigáltam volna az utómunkában. A helyszín meg olyan, amilyen, nyilván azért ilyen nagyon szűk ez az ábrázolás, mert valószínű, hogy voltak más zavaró tényezők is a háttérben, nem csak ezek az oszlopok, úgyhogy ezt fogadjuk el olyannak, amilyen. Az irány nagyon jó, megvan a vágyfokozás, az álomvilág, ennek kifejezetten örülök. Az a baj, hogy viccre vetted egy kicsit a figurát, és ezzel, mint reklámfotó, lehet, hogy elveszítesz bizonyos közönségréteget. Ilyenkor szoktak ugye célcsoport vizsgálatokat tartani, hogy ki az a célcsoport, aki egy ilyen autót megvesz, hogy az mennyire vicces, hogy lehet-e ezzel egyáltalán viccelődni, miközben tényleg ilyen, de inkább a gyerekek számára mosolyog ez az autó, aztán a tervezők ezeket a borzalmas nagy légbeömlőket azért csinálják, hogy minél fenyegetőbb legyen az arc, amit az autó mutat. Most ezt sikerült átalakítanod, csak nem tudom, hogy ha én lennék a termékmenedzser, akkor ennek örülnék-e. Mindezzel együtt, ha az eddig beküldött reklám munkákat vesszük, akkor ez egy három csillagos kép, ha viszont a végeredményt veszem, akkor csak kettő, legfőképpen a színnel és a tónusrenddel való problémáim miatt. Maradjunk a kettőben, jó? (hegyi)
értékelés:

utazás, megérkezés

Éjfélkor Harstadban.

Egy repülőutat látunk, már fent vagyunk az égben, mindegy, hogy hogyan kerültünk oda, és repülünk, repülünk a végtelenbe, le se kell szállnunk, ez nekem egy kicsit érdekes, talán jobban lekerekíthetőek ennél a történetek, hogy fölszállás, leszállás is benne legyen. Ha már a repüléssel foglalkozunk, ahogy a rossz vicc mondja „gép még nem maradt fönt”, úgyhogy nekem ez itt nincs befejezve, miközben gyönyörűek ezek a tájképek. Nekem ez a havas hegycsúcsos dolog az, ami leginkább érdekes, ezek ilyen japán metszetekhez hasonló világok. Talán Hokusai-nak a munkájára tudnék utalni, ezek a színek miatt ilyen furák, jót tesz ez az egész most ennek a képsornak, hogy valószínűleg mobiltelefonnal készülhettek a felvételek. Ha választanom kell, akkor az első kettő közül választanám a másodikat, Viki, mert az elsővel túl sokat nem tudok kezdeni, ha már van egy második, ami lényegesen izgalmasabb struktúra. Ha ezt így elfogadod, akkor most van három képünk, nem nagyon értem, hogy hogy került oda az a motorcsónak, még akkor sem, ha ez éjfélkor történik. Amit írsz, az a fotós irányt mutatná, hogy „húha, éjfél van, és mekkora fény”, de valahogy ezt jó lett volna ábrázolni a képen, hadd ne én mondjak erre ötletet, hogy hogyan. (hegyi)
értékelés:

Meg kell zabálni!

Szeretném bebizonyítani, hogy a high-key nem kell, hogy boszorkányüldözés tárgya legyen, és azt is, hogy a high-key nem egyenlő a cukormázzal...

Olvastam a leiratot, hogy ez egy bizonyító erejű kép a high key technikát illetően, biztos van, akinek igen, azt el tudom fogadni, de szerintem zsákutca gyerekeknél használni ezt a technikát, ez egy olyan irány, ami tényleg a Mosolyalbum Fotószövetkezetnek a termékpalettáján lehet egy ilyen vonal, de én ezt, mint képzőművészeti irány, nem nagyon tartom erősnek. Azt is gondolom, hogy ha eltekintek attól, hogy itt most mi történt és mennyire vasaltad ki még a mimikai ráncokat is az arcról, mindehhez képest, az a tekintet, amit kapunk - bocsánatot kérek - rémisztő, ijesztő. Az a baj, hogy zavarba hozol, mint nézőt, mert van egy cukormázas porcelánvilág, és közben van egy nagyon konkrét és nagyon érdekesen vádló tekintet. Akkor ezzel nekem mit kellene kezdeni, ezt én most hova tegyem? A harmadik probléma pedig a kiságy. Nem vagyok benne biztos, hogy valóban ez egy olyan optimális helyzet, amit le kell fényképezni. Ebből is lehet mit továbblépni, és én ezt tartanám inkább annak az iránynak, ami vállalható, attól még, hogy ott van az a kiságy deszka, ezt lehet ábrázolni és kapaszkodhat bele a kisgyerek, ettől még az, hogy ő ezt éppen rágja, ez egy szükséges rossz. Ezen mi jól tudunk szórakozni, hogy milyen aranyos, mert nincs nekünk tétje, neki viszont igen, mert fáj a foga. Nem tudom, hogy érthető-e, hogy mi ezzel a bajom, hogy valami olyat ábrázolunk, ami a valóságban egészen mást jelent, mint amit mi most képileg létrehoztunk. A képaláírásra csak annyit, hogy a high key valóban nem azonos a cukormázzal, de az ilyetén használata a kép tárgya okán válik negédessé. (hegyi)

Korlátozott szabadság

Érdekes ez az irány ezzel a képpel, mert most két dolog vitatkozik bennem: az egyik a haj játéka a szélben, ami nagyon szép és izgalmas, a másik pedig az arc. Most lehet, hogy egy nagyon drasztikus dolgot mondok: ez a kép számomra akkor lenne érdekes, ha félbevágnánk az arcot az orrnál, és csak az arc egyik felét mutatnánk, és elvállalnánk azt, hogy minket itt a haj érdekelt. Titokzatosabb is lenne az egész, jót is tenne a képnek, mert azon kívül, hogy most részedről nem eldöntött, hogy mire figyeljek, mert a szemet nem vezeted, ettől a néződ is bizonytalan, de ez egy dolog. A másik dolog az, hogy annyi forma van bekapcsolva: a haj, az arc, a sál, a kis kabát, ezért nekem ez egy kicsit "zajos", miközben, ha megfigyeled, ebben a képben az egyediség és a megismételhetetlen az inkább a haj. Én arra tenném a voksomat, hogy érdemes lenne ezzel még dolgozni úgy, hogy ezt végiggondolod, mert a világítás kettéviszi a figyelmet a kompozícióban, egyrészt figyelnék az arcra, de ahhoz túl izgalmas az, ami a hajnál történik, miközben az arc gesztusai is jók. Ha én lennék te, akkor én ezt az arcot kettévágnám, a hajnál lényegesen nagyobb teret hagynék, és akkor valóban egy olyan kép jöhetne létre, ami a nézőnek is emlékezetes marad, és egyértelmű lesz számára, hogy miért. Azért mondtam neked néhány képpel ezelőtt, hogy jó lenne elgondolkodnod azon, hogy valóban a saját gyerekeidet akarod-e fotózni, mert jelen pillanatban úgy érzem, hogy befolyásol az apai büszkeség, az apai érzelem, az az attitűd, hogy a lányaidról van szó, ezért lényegesen kevésbé mersz kritikus, őszinte vagy keresetlen lenni a képeiden. Ezek fontosak lennének. Miközben gyönyörű a haj, szívem szerint én ezt visszaadnám ismétlésre. (hegyi)

Az előző verzió javított kiadása a PS táborban tanultak alapján.

Örülök neki, hogy Gáboron fogott a Photoshop tábor, és annak is, hogy ennek van egy kézzelfogható eredménye. Össze lehet hasonlítani a két sorozatot, és jót tett az utómunka ennek a képsornak. Az, hogy az utómunkával foglalkozott Gábor nekem mindenképpen egy csillagot pluszban megér, amellett, hogy mit fog a képsor jelenteni. Ami a képsort illeti, 9 képet kapunk, nekem ez egy kicsit billeg azért, mert vannak benne olyan képek, amik fontosak a történet szempontjából, vannak olyanok, amik nem, viszont a történetet nem érzem befejezettnek. Az első kép egy jó megfigyelés, olyan, mintha egy filmforgatáson lennénk, tehát nem is a szocreál itt az erős, hanem filmforgatásokon van az, hogy lényegesen kevesebb statisztával olcsóbban megoldják azt, hogy tömegnek nézzen ki a dolog, tehát a hátsó sorok üresek, és néha a kamera mozgása közben ez le tud bukni. Ezek a magyar szórakoztató játékfilmeknek szoktak a rendszeres hibái lenni, ez itt most nagyon erősen megvan az üres székekkel, de ez egy jó indítás, a helyszínt és a helyzetet is jól elmeséli. A következő kép a beszélgetéssel az asztalnál egy kötelező gyakorlat, nem nagyon egyedi, inkább töltelék, de elmegy. Majd itt van egy idős néni, aki figyeli a fiatal táncosokat, és azon kívül, hogy egy kicsit szűknek érzem a teret a hölgy mögött ez egy jó kép. A következő kép nagyon erős, a fogvájós figurával, ez az egyik legerősebb képe a sorozatnak. Utána kicsit visszaesünk, mert a kép, ahol ez a férfi mutat a kamera felé poén, de ezek nem olyan poénok, amikre az ember szívesen emlékszik. Én is voltam vidéki lagzikban, hát a messziről gyüttet, a gyüttment pesti csávót rendesen tudják alázni, és ezek a mosolyok, főleg a hölgynél létrejövő gesztus ezt valahol eszembe juttatja, szóval ezzel nem vagyok annyira kibékülve, de még ez is belefér a sorozatba. Aztán még lazább lesz a dolog, mert megint visszakapjuk a nénit, aki figyeli a táncosokat egy lényegesen kevésbé végiggondolt képnél. Ezt az ismétlést én már kihagynám, aztán jó a megfigyelés az idős bácsival a lambéria előtt, de nem értem, hogy miért dől a horizontunk, utána megint egy tágabb értelmezést kapunk, látjuk, hogy itt nagyjából viszonylag kevés táncos van, és kevés ember az, aki felvállalta ezt a testmozgást. Utána kapunk egy beszélgető párról egy képet a sütikkel, ez véletlenül elsült kép, nem tudom, hogy kik ők, nem értem, hogy miért ők a fontosak, ebben a képkivágásban ez értelmezhetetlen, viszont nincs befejezve a sorozat. Mi volt a vége? Mi történt még itt? Elmentünk az anyakönyvvezetőhöz az ezüstlakodalmunkra, és utána táncoltunk egy kicsit, ettünk is, talán ittunk is, és utána hogy volt? Ez nekem olyan, mintha közben elragadott volna a töltött paprika, és nem akartad volna utána fölvenni a gépet, nehogy összezsírozd a lencsét, van egy ilyen érzetem. A plusz egy csillag megvan, egyébként a sorozat egy csillagos most, tehát kettő csillagot adok. Érdemes lenne elgondolkozni azon, Gábor, hogy attól még, hogy egy ilyen szituációban az ember benne van, mennyire koncentrál a munkára, és mennyire csak arra figyel, és a fejében van-e valami koncepció, hogy mit keresek én itt, mit akarok én itt megmutatni, miért fontos ez számomra. Ezeket viszonylag rövid idő alatt kell eldönteni, de el kell dönteni ott a helyszínen. (hegyi)
értékelés:

Tengernyi gondolat III.

Nagyon jók a modelljeid, azzal nem tudok nagyon mit kezdeni, hogy most ennél a képnél miért innen fotóztál ahonnan. Nem eldöntött az, hogy ez egy teljesen oldalirányból készített portré akar lenni, vagy pedig egy olyan irányt kerestél, ami némi elforgatásból mutatja ezt a hölgyet. Én azt gondolom, hogy erre utal az is, hogy a haj hátrafésülődött a váll mögé, ez már eleve valamennyit nyit ezen a téren, elfordít a modellen, erre lehet, hogy érdemes lett volna még ráerősíteni, és talán a másik arcfélből is valamennyit adni. Ha az előretekintés lenne a fontos, és az, hogy ez egy teljesen oldalirányból készített profil legyen, akkor a másik oldali hajjal is valaminek kellett volna történni ahhoz, hogy az arcnak az éle a háttérrel egy jó ritmust tudjon adni. De ez a kisebbik problémám. A nagyobbik abban leledzik, hogy valamiért most a kép fölső részéhez hozzáadtál majdnem egy ujjnyit, ami viszont a kép aljából hiányzik. Ha még döntesz ezen a kamerán, akkor ez megoldódik, de akkor még erősebb lesz a fentről lefelé kommunikálás. A szemsík, ahonnan mi ezt az egészet nézzük így is feljebb van, mint a modell szemsíkja, tehát így is megvan egy leheletnyi ebből az alávetett helyzetből, de még egyszer mondom: nem nagyon tudom értelmezni a térelosztást a fej körül. Érdemes lenne azon gondolkodni (ez sokszor fordul elő hibaként), hogy a gyereket, a kiskutyát, az alacsonyabb embereket milyen magasságból fényképezünk. Erre azt tudom mondani, hogy ezt régen megoldotta a tüköraknás fényképezőgép, mert azt eleve lejjebb tettük, és ezért, ha megfigyelitek azokat a képeket, amiket ezekkel készítettünk, Rolleiflexszel vagy akár Hasselbladnak a tüköraknás verzióival, ez a probléma kevésbé van jelen. Személyesebbek is azok a képek, sokkal belsőségesebbek. Amióta a szemünkhöz emeljük a kamerát, azóta van ez problémaként, hogy függ a fotós magasságától az, hogy hova helyeződik ez a dolog. Én erre azt tudom mondani, hogy akkor roggyantani kell, nagyobb terpeszbe kell állni, szóval mindenképpen valamilyen megoldást kell keresni arra, hogy a szemmagasságunk ne vigyen túlságosan fölfelé minket. Kettő csillagot adok, de az irány tetszik, nagyon jó, hogy végre egyszerűsítünk. (hegyi)
értékelés:

Tengernyi gondolat II.

Nagyon örülök, hogy érződik a hatása annak, hogy beszélgetünk a képeidről, már végre nem a színezett fotókat kapjuk, de van egy kis problémám, mégpedig az, hogy megint mintha bátortalan lennél abban, hogy egy gondolati irányt végigvigyél addig a határig, ahol az érvényesülni tud. Tónusrendjében, kompozíciójában ennek az egész képnek van egy olyan hatása, ami egy kicsit szomorkás, visszafogott, egy kicsit érzelmesebb, de nem biztos, hogy minden tekintetben vidámnak mondható kép, miközben egy kicsattanó kis gerberát mutatsz itt nekünk. Ez a virág nekem behoz olyan gyerekkori élményeket is, amikkel emlékszem, hogy játszottak a lányok, hogy „szeret, nem szeret szívből igazán”, és tépkedték egyre vadabbul ezeket a virágszirmokat, hogy mi jön ki vajon a végeredménynek. Nyilván ez azért is lehet érdekes ennél a képnél, mert a szereplő is ebben a korban van nagyjából. Itt most ez egy tökéletes virág mindenféle sérülés vagy hiány nélkül, és ez az, ami nekem ezt az egészet valahol olyan furcsán oldja meg, mert hiányolom belőle azt, ami az esendősége a dolognak. A másik megjegyzésem: nem tudom, hogy ez a ruhához tartozhat-e, vagy mi ez a csillogó valami, ami a válltól a mellrészig húzódó ív, valami ott van, de nem tudom, hogy mi. Szóval, miközben a gesztus abszolút arról beszél, amit én itt üzenetként látnék, tehát a szereplő is ezt a virágot nézi, viszont ez most túl tökéletes a virág szempontjából. Annak örülök, hogy nem a szereplőn van az élesség, ezekkel mind egyetértek, talán a rendezői jobb profil a fülnél és a járomívnél egy kicsit sok fényt kapott, abból, ha visszavennénk, már koncentráltabb lenne az üzenet. Azért tartom fontosnak ezt elmondani, mert a világítással lehet nyitni és csukni a téren, azon a képtéren, amit kijelölünk magunknak. Most itt, miközben a kommunikációnak koncentráltan a virág és a szereplő arca, szeme és tekintete között kellene mozognia, ezzel, hogy kinyitottuk mind a két irányba a képet, mert a másik vállnál is egy lényegesen világosabb fényfolt van, ezért az az erő tud gyengülni, amit ez a kép képviselhetne. (hegyi)
értékelés:

Találóskérdes: Mit kell látnom a kézitükör tükörképében ahhoz, hogy a kamera magát lássa a kézitükör tükörképének a tükörképében, ha a kamera látja magát közvetlenül az egyik tükörben tükröződni? (Nekem kb másfél óra volt rájönnöm, pedig valójában nagyon egyszerű.)

Köszöntünk, Szilárd, a Látszótéren. Az elemzések egy picit elmaradtak, úgyhogy ebből adódik az, hogy talán már jobban ismerhetjük egymást és többet tudhatunk egymásról azóta, amióta a képet beküldted - igyekszem, hogy a képről beszéljek, hogy arról mondjam el a véleményemet, és ne arról a mögöttes információhalmazról, ami a beszélgetéseink alatt már megismerhetővé vált. Az első lecke első beküldése az mindig bemutatkozás is, legyen szó akár az első, akár a második, vagy a harmadik leckéről. Ezekre az az igaz, főképp akkor, amikor megérkezünk az oldalra, hogy letesszük a névjegyünket, az ujjlenyomatunkat a társaság előtt, és a jelenlétünket igazoljuk, és erre ez a kép tökéletesen alkalmas. Ami a leiratban szerepel, az szintén egy jellemző irányvonal, hiszen egy kvízkérdést találhatunk a kép alatt, bevallom neked férfiasan, hogy én ezt a kérdést, ahogy most leírtad, nem tudom megfejteni. Ezért ezzel a kérdéssel színesítjük a képi információt, de maradjunk a képnél. Az elején rögtön leszögezem, hogy megvan a három csillag és megvan a leckemegoldás is. Trükkös a kép, érdekesen van osztva a tér. Van egy olyan árnyalata az egésznek, ami ettől a sárgától olyan furcsává válik, ahogy látom itt a falak, a függöny, és minden egyéb is sárga, tehát ez is adja ezt a színvilágot, de mégis talán valami minimális korrekciót érdemes lett volna véghezvinni azért, hogy ebbe a rendszerbe értelmezhetőbbé váljon a test felülete. Értem én, hogy a reflexek miatt maga a testszín is festődik, de azért mégis talán határozottabban megmarad a saját színrendszerében, mint amit most a képen látunk. A másik, amit hozzátennék, hogy a képi megoldáshoz képest maga a kompozíció az, ami az egész kép igazságát hivatott szolgálni, ehhez képest talán maga a trükk, a geg most elvitte a figyelmedet, mert vannak olyan képi elemek, amik nem eléggé határozottan vannak jelen. Én csak egyetlen indokot tudnék erre felhozni: valószínű, hogy azért, hogy ne bukjon le a kvízkérdésedre a válasz, hogy ne legyen olyan egyszerű megadni a választ. Utalnék itt a fölső részére a képnek, ahol a tükröknek a határa, a tükröknek a kép területre való belépés-kilépési pontjai bizonytalanok nekem. Az a tükörfelület, amin tulajdonképpen látszol, annak a felső fele épp csak kicsit benyúlik a képbe. Ha kompozícióban nézem, és nem a trükköt veszem, akkor azt mondom, hogy ezt érdemes lett volna vágni. Még egy valami: nyilván meghatározza a kompozíció határait, hogy milyen távolságról tudsz fényképezni, mégis annyira határozott a képnek a nagyjából 1/3-ad 2/3-ad részén lévő osztás, hogy számomra akkor is működne a kép, ha egy négyzetes kompozícióban csak azt a képfelületet kapnánk, amin te is rajta vagy, és magát a kamerát nem. Azért mondom ezt, mert a tükör és a tükörben tükröződő fényképezőgép már elég sok mindent elmond, ez önmagában is egy jó játék. Várjuk a folytatást. Ha van még gondolat erre a leckére, azt szívesen vesszük, ismételni bármikor lehet. (hegyi)
értékelés: