Feladatmegoldás

Hát, ugye, khmm, szembesítő erejű a kép, én se leszek már fiatalabb, de dolgozom az ügyön, hogy legalább kevésbé legyek fejhús. Jó a megfigyelés és jó a geg, és a szerencse is a kezedre dolgozott, mert olyan ez az egész, mintha azon a füstkarikán ott átnéznék. Kis problémám a dologgal annyi, hogy az élesség alapvetően a kezemen van, miközben az a legkevésbé izgalmas ebben a játékban. Valahova oda raktam volna a mélységélességet, ahol a füst van, és egy kicsit nagyobb mélységélességgel dolgozva, a fejem is talán éles lenne. (hegyi)
értékelés:

Jó ez a kis verbál humor, árnyjáték, ugye, értjük, ha jól látom, ez egy basszgitár, mert csak négy tekerője van. Maga az ötlet jó. Egy kicsit nem ártott volna rendezni ezen az ügyön. Engem nem is a propeller zavar igazán, hanem az a virág, ami a háttérben van, az nekem ebből a kemény, basszus ritmusból, amit itt létrehozol, most kimászkál. De megvan a három csillag és a leckemegoldás is, várjuk a folytatást. (hegyi)
értékelés:    

Nem túl lelkesen megy az ember munkába ilyen melegben...

Kedves Zoli, jó ez a kép, tetszik az, hogy a járt utat a járatlanért elhagyod. Olyan a kép, hogy mennék én a munkába, de inkább bemegyek a susnyásba, és ott a nünükéket szemlélem, és mintha az utolsó pillanatban rajta kaptak volna, hogy letérsz az útról, és a franc fog bemenni dolgozni, engem jobban érdekelnek a kis bogarak, amik épp most, csak ott, csak nekem duruzsolnak. Van egy ilyen élménye ennek az egésznek, másképp miért mentél volna oda be, miért nem az úton vagy, ez egy jó kérdés, de a ritmus jó, pont ettől van az egésznek egy játékossága. A megoldás rendben van, de ne add föl az első három leckét, kicsit még dolgozzunk vele. (hegyi)
értékelés:    

Kedves Balázs, a következőt tudom mondani: jó ez a vörös a vörösön, de ehhez nem jó a barna tányér, érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy mibe teszed bele, lehet valami hasonlóan vörös őrülettel megfogni ezt az egészet, szétszórni a szemeket, de beleteheted egy kékbe, egy sárgába, tehát a színdinamikával elkezdhetsz dolgozni, és akkor majd meglátod, hogy mit hoz ez ki. Ez a barnás szín, ez a műháncs tányér lehozza a képet abból a magasságból, ahol lehetne. Kedves Balázs, még valami: várom az első három leckét. Nem csak én, hanem a többiek is. Azért van az első három lecke, mert azzal köszönsz ide be hozzánk, az a bemutatkozásod. Nem véletlen, hogy azzal kezdünk, mert ha belépsz egy társaságba, akkor kell mondani, hogy „Sziasztok, én vagyok Balázs, így nézek ki”. Ezt helyettesíti nálunk az első három lecke, ami emellett önismereti dolog is. Jó lenne most már az első három leckére is kapni képeket, nem csak a nagyobb számú leckékhez bedobálni a melókat, hogy tudjunk kommunikálni. Várom az első három leckére a megoldást, kérlek, hogy most azzal folytasd, erre pedig kérnék ismétlést másik tányérral. (hegyi)

A konyhaablak, kilátás a szomszédos házakra és (többek közt) a hűtő fogantyű tükröződésének összjátéka...

Nagyon érdekes ez, hogy most a második olyan képet kapom tőled, ugye volt egy hűtőgépes tükröződésed, most a konyhaablakból csinálsz egy hasonlót, amiben ott van a képben az erő, ott van az, ami ebből a lényeg lenne, csak rajtahagyod az összes sallangot is. Itt most fölmerül bennem a kérdés, hogy ez azért van, mert trehány vagy, és nem gondolod végig, amit csinálsz, és csak lődözöl, hogy meglegyen kilóra a napi penzum, vagy pedig nem látsz. Ez most tényleg egy komoly kérdés, nézd meg, takard le a képnek a felső részében az eget, mert arra semmi szükség nincs, takard le az egyharmadát ennek az egésznek, ami a képnek a jobb oldalán van, azt a kuszaságot, ami ott tükröződik, és nézd meg azt, ami marad: a házfalat az erkéllyel és azt a tükröződést, ami talán a függöny mintája a kép közepén. Ebből ennyi a kép, a többit ki lehet dobni. Ha ezt látod, akkor nem hiszem, hogy nem veszed észre, hogy melyik ritmus az, ami válaszol a másikra: az erkélyajtóra meg az ablakokra ebben a fényviszonyban maga ez a függönytöredék. Ebből ennyi a kép, a többi szemét. Gime, kezdem azt érezni, hogy nem figyelsz eléggé oda a munkádra. Visszaadom ismétlésre azért, mert szerintem lesz még erre alkalom, hogy ezt megcsináld, vagy ha nem, kínozd magad. Az a baj, hogy semmilyen kommunikációd nincs az oldalon, ezt már sokadszor mondom el, kicsit feleslegesnek érzem azt, hogy én elemezzem a képeidet azért, mert nincs semmilyen kommunikáció a munkákról. Nem csak velem nem kommunikálsz, hanem senkivel, ez bennem erős kérdéseket vet föl. Ha csak faliújságnak használod a Látszóteret szólj, akkor a képeidnek jó helye lesz a szorgalmiban is. Ismétlés. (hegyi)

Az a helyzet, Tamás, hogy én értem ezt a játékot, amit itt véghezviszel, hogy leteszteled azt, hogy a photoshop hogyan viselkedik, és az effektjei miként változtatják a képet. Néha én is szoktam ezzel játszani, de soha nem mentem el a képet, hanem a monitoron megnézem, és azzal elvagyok. Még azt is el tudom fogadni, hogy valamelyik számodra izgalmas, bár nekem nagyon kilóg a PS-hatás ebből, tehát túlságosan erősen visszaköszön. Nyilvánvaló, hogy aki nem használ ilyen szoftvert, az lehet, hogy kevésbé érzi ezt ilyen kényszeres effekthasználatnak, annál lehet, hogy ez bejön, nálam annyira nem. Ez még hagyján. Az a bajom, hogy az utolsó kép nekem mindent visz, és a többinek nem látom az értelmét ennek viszonylatában. Készítettél egy teljesen rendben lévő csendéletet, és közben meg valamiét vacakolsz vele, de hogy miért, azt nem értem. Most tényleg várom a magyarázatot arra, hogy miért nem fogadod el az alsó képedet, mint csendélet. Nem azt mondom, hogy azon nem lehetne egy picit hangolni, hogy mondjuk a betűző nap fényéhez igazítani az asztallapot, hogy a csatlakozások a hátsó jobb oldali saroknál a fény formával pontosak legyenek, esetleg egy leheletnyivel több maradjon felül, tehát lehetne még ezzel egy kicsit szöszölni, hogy hogyan és honnan húzódjanak a képhatárok, de ez egy teljesen rendben lévő meglátás. Ezzel érdemes lenne foglalkoznod. Pici derítés még a virágra, és ez egy robbanó, gyönyörű csendélet lenne. Érdemes lenne ezt a csendéletet végigvinni, és nem a photoshoppal szötyögni. Minek az a játék az elején? Visszaadom ismétlésre, és szeretném kérni, hogy ezt valahogy tessék megoldani. Tudom, hogy ez a virág már nem lesz, valami mással kell játszani, de akkor keresel valami másik virágot, ezt most rád bízom. Szép a háttér, szép, ahogy betűz a fény, jó ez az üvegasztal, jó a vázád is, az egészben megvan egy hidegség, ami arról szól, hogy ez az egész egy technokrata dolog, a háttér és az asztal, és ezt fel tudod oldani ezzel a virágkompozícióval. Téged is óva intelek a színezett fotóktól, ne menjünk ebbe az irányba el, egy fekete-fehér csendéletet kérnék ebben a kontextusban. Köszönöm. (hegyi)

A fotó Szatmárcsekén készült. Csak egy pici kontrasztot húztam rá.

Az a helyzet, hogy itt arányokkal van problémám. A távolságot, a térérzetet többféleképpen lehet egy kétdimenziós képen visszahozni: az egyik a mélységélesség, a másik a tónusrend, a harmadik a perspektíva ábrázolása. Itt most alapvetően az utóbbival dolgozunk, de ebben a tónusrendben, ebben a formában nekem most túl sok a bal oldalon ez a fa oszloprész. Ebből nekem kevesebb is elég lenne ahhoz, hogy ne akadjak ezen fönt, másrészt ebben a vágásban furcsa módon az egész olyan, mintha kifordulna az egész, mintha nem abban a síkban lenne, mint amiben maga az ajtó további része. Valószínű, hogy ez a vágás miatt van, mindenesetre érdemes ezen elgondolkodni, hogy ez jó-e így. A másik kérdés az, hogy érzelmileg tudunk-e ezzel valamit kezdeni, hogy mi az, ami minket ebben érdekel. Nem biztos, hogy ennek a tárgynak ez a legszebb megnyilvánulási formája. Gyönyörűek lehetnek azok a fémzsanérok, ahogy ezek csatlakoznak a térhez, jó lenne, ha ezek előre eldöntésre kerülnének, hogy hogyan ábrázoljuk. Most a vágások, a képhatárok esetlegesek nekem, mintha nem teljesen lenne ez rendbe rakva. Ahelyett, hogy itt az előtérbe tolakszik ez a nagy fadarab, lehet, hogy érdemesebb lett volna az, ami az ajtófélfa része ennek, tehát ahol a zsanér csatlakozik, de az már ott nagyon szűkre van vágva. (hegyi)
értékelés: