Feladatmegoldás

Ez, ami így nyáron jellemez: a monitor-barnította bőröm.

Nagyon érdekes a váltás az előző képhez képest, nagyon érdekes az, hogy ezt a döntést meghoztad, hogy ott egy szinte high key módon világított képet kapunk, itt pedig egy egészen sötétbe forduló megoldást. Jónak tartom a gesztust is. Egyetlen dolog: a kép felső és alsó részéből én egy fél ujjnyit vágnék, feszesebbre venném ezt a kompozíciót, viszont akár eléd, akár mögéd a kép bal oldalára hozzátennék egy ujjnyit, hogy ez az egész dinamikailag kapjon egy plusz töltetet. Az kérdés, hogy mit csinálsz azzal a kezeddel, ami kilóg a képből, lehet, hogy azzal nyomod az exponáló zsinórt, és nem akarod, hogy a képen legyen, nem tudom, de most az kivisz ebből a kompozícióból. Ettől függetlenül ez egy jó második lecke, és megvan a három csillag és a leckemegoldás is, de tegyük meg azt, hogy ezt a leckét megismétled, azért, hogy gyakoroljunk. (hegyi)
értékelés:    

Elvileg tél van.

Kedves Éva, az a helyzet, hogy ez egy nagyon jó kép lenne, ha nem dőlne. Ez most az óramutató járásával megegyező irányban egy kicsit el van fordulva, vagy a perspektíva lett egy kicsit döntött géptartással leképezve, mindenesetre valamitől az egész kicsit hanyattdőlős. Erre kellene egy kicsit odafigyelni, hogy amikor ilyen kevés a felismerhető képelem a képen, és ezek ilyen határozott formát hoznak, akkor ennek meg kell találni azt a módját, hogy precíz legyen a gép beállítása. Egyébként az ötlet tetszik, egy dolgot nem nagyon értek, hogy miért álló ez a kép. Ha ezt a ritmust veszem, akkor az lenne nekem az evidens, hogy akár ebben a beállításban, a kép felső részét másfél ujjnyival levágnám, nem sokkal a zászlótartó rúd fölött, és nekem hiányzik akár jobbról, akár balról lényeges mennyiségű tér. Azért mondom ezt, mert ez a kép akkor működik, ha kibillented a központos szerkesztésből. Egy másik irány, ha ezt a nagyon feszes ügyet akarod hozni, akkor meg kell próbálni a négyzetes kompozíciót, azzal talán dinamikusabbá tehető ez a dolog. Ez egy egy csillagos kép a pontatlanság miatt, ami a gépnek a tartását illeti, másrészt a kompozíciós kérdés miatt valahogy ez a ritmus most nem áll nekem össze, nem tud érvényesülni. (hegyi)
értékelés:

Kedves Mariann, az a helyzet ezzel a képpel, hogy kicsit fádok, fáradtak a színei, másrészt szép szorgosan körbevágtad, mintha egy albumba akarnád berakni, ahova nem férne el ennél tágabb kompozícióban. Mindent levágtál róla, ezért az egésznek a levegősségét szorítottad határok közé, nincsenek rajta nagy gesztusok, nagy ecsetmozgások, hanem nagyon feszült, nagyon szoros ez a kép így. Azt is mondhatom, hogy azzal próbáltál dinamikát hozni ebbe a helyzetbe, hogy ezt a nagyon szoros képhatárt használtad, miközben maga a téma nem elég izgalmas formailag sem, színében sem. Szerintem bármilyen más vízparti helyzetben elkészíthető egy ilyen kép, a víz, a tükröződés meg a túlpart, de az nem árt, ha tudjuk, hogy ilyet egy nap kb. 26 ezret készítenek a fotósok, és valahogy ebből a tömegből ki kell tűnni, és nem elég az, hogy ez a vágással tűnik ki, hanem a témával kell, a helyszín, a pillanat megválasztásával. A természetfotósok nem véletlenül töltenek napokat a lessátrakban kényelmetlen körülmények között, nem csak azért, hogy megnézzék azt, hogy a kismadár hogyan kelti ki a fiókáit, hanem hogy a megfelelő világítási helyzetet megtapasztalják, és ehhez még akár fényképezőgép sem kell, elég a türelem, és az, hogy egy kiránduláson leverjük a mi kis sátrunkat valahol, és figyeljük, hogy melyik időpont a legizgalmasabb fénytanilag. Ha sorrendet tudnék mondani, az ilyen természetfotóknak az első az, hogy kiválasztjuk a helyszínt, ami formailag izgalmas: olyan fákat, bokrokat, ritmusokat tartalmaz, ami magát a kompozíciót dinamikussá teszi, majd megkeressük világításban azt az időpontot, amikor ezt lefotózzuk. Ezután várunk hosszú, néma lesben, hogy valami izgalmas dolog még történjen, hogy egy vadkacsa csapat húzzon el a vízen, hogy valami pontos ritmust be tudjunk kapcsolni. Én ezt most visszaadnám ismétlésre. (hegyi)

Ausztria vízesés Muggendorf mellett közvetlen.

Nagyon jó tanulmány, István, nagyon örülök, hogy ezzel elkezdtél foglalkozni, hogy hogyan lehet a vizet jól ábrázolni, és a mi a különbség a hosszú és a rövid expozíció között, hogy hogyan lehet festeni ezzel a felülettel. Nekem ebből a képsorból a harmadik kép az, ami a leginkább közel álló megoldás. Itt is érdemes lenne a tónusokkal játszani, hogy kicsit harsányabb, keményebb, dinamikusabb legyen a tónusrend. Ha, mint történetet nézem, akkor azt mondom, hogy nekem hiányzik az eleje és a vége ennek a sztorinak. Valahonnan el kellene jussunk valahová. Nem azt mondom, hogy ezen a folyón kell végigmenni, de érzelmileg, gondolatilag jó, ha valahol elkezdjük és befejezzük ezt. A másik dolog az, hogy egy ilyen képsornál nem árt, ha abba is dinamikát viszünk, hogy mi közeli, mi távoli, főképp, ha vízről akarunk beszélni. Tehát ez, mint tanulmány, oké, az irány jó, és én kérném, hogy ha arra jársz, akkor ezt ismételd meg ennek értelmében, mert fontos ezt gyakorolni. (hegyi)

Nekem ezen a helyen mindig megéri várakozni.

Jó látni a pólót, örülök, hogy hordod, és jó az üzenet. Van ebben valami dacos határozottság, valami eltökéltség. Napfürdőzök, de azért feszesek a tónusok. Ott ülök a napfényben, és pihenhetnék is, de a beton szélére ülök, nem nagyon ülök hátrébb, ha jól látom ott még van egy esernyő is a háttérben, arra már nem ülök rá, nem akarom összekoszolni nagyon a ruhámat a fűvel, tehát olyan szabályos ez a dolog, kicsit lazíts, ez jót fog tenni. De a kép nagyon erős üzenet, tetszik ez a ritmus. Ha a kép jobb oldalából még egy picit vágsz, akkor ott már nem indul el az a fűcsomó rész a kép sarkánál, hanem a kőlépcsővel véget tud érni. Ennyit talán megérne, ennyi vágás belefér. Megvan a leckemegoldás is, és azt mondom, hogy ne várj rám, igyekszem behozni a lemaradásomat, de hadd lássuk a további melókat. (hegyi)
értékelés:    

Az a helyzet ezzel a képpel, hogy ekkora méretben nem tudom biztosan megmondani azt, hogy mi történhetett, az eredeti képet nem látjuk, csak az utómunkával adjusztált képet és így persze egyáltalán nem biztos, hogy a valóságban is így történt, ahogy most mondani fogom, csak egy megérzést osztok meg. Ha abból indulok ki, ami a modell kézfeje, és az ott látható struktúrákat figyelem, az ereket, a csontokat, az ízületeket, talán ott lehet a valóság. Az, ami a modell hajával, az arcán, a bőrével történik, az nekem úgy tűnik, hogy az utómunkánál elmozdult a glamour irányába, ami viszont ebben a környezetben, amiben ő megtalálható, erősen elüt tónusban is, és stílusban is. Elüt a háttértől, a padtól, és egyáltalán attól a hangulattól, amit ez a kép egyáltalán sugallni szeretne. Olyan érzésem van, és erre a világítás is rájátszik, mintha a modellt lefényképeztük volna, mondjuk blue vagy green box technikával, és utána körberajzolva, utólag helyeztük volna rá erre a padra. Talán a padra is több fény kellene, hogy el tudjon különülni a háttértől, és talán kevesebb smink, vagy kevesebb utómunka hitelesebbé, hihetőbbé tenné ezt a beállítást. Ugyanis itt maga a póz, és az a szerkezet, amit kapunk, a közvetlenségről akar mesélni, arról, hogy itt egy gyönyörű nő, aki csak olyan lazán elhevert ezen a padon, és most tulajdonképpen érdeklődően, kicsit kacéran tekint a kamerába. Erre az irányra segít rá a ruházat is, az, hogy a válláról lecsúszott a ruha, a fölemelt láb, tehát az egész egy spontán hatást szeretne elérni.
   A másik meglátásom a kompozícióval kapcsolatos. Most létrejön egy ritmus, tulajdonképpen egy háromszög: a modell feje az egyik pont, a kezei a másik, és a talpa a harmadik. Ha megfigyeljük, ez a három olyan fontos momentum van, amit a szemünkkel körbe tudunk járni, ezek vannak a többi tónusból kiemelve. Igen ám, csak valóságban távolabb kell legyen a talp, mint a fej, mivel viszont ugyanabban a tónustartományban dolgozunk mint az arc (egyszerűbben fogalmazva: ki lett világosítva a talpa, vagy világosabbra volt hagyva, vagy meg lett világítva plusz fénnyel) ez azért okoz problémát, mert anatómiailag olyan érzésünk van, mintha a teste furcsán ki lenne csavarodva, ettől, hogy a fejével egy magasságban és szinte egy közelségbe kerül a láb, ez ebben az állapotban groteszkül hat, idegen, furcsa. Ha a kezünkkel letakarjuk a talpat, akkor láthatjuk, hogy jobban elkezd élni a szem, a tekintet, és nem figyelem állandóan, hogy most mikor fogja letenni a lábát.
   Még egy dolog: a testékszereknek a használata. Ha csak, mint portré figyelem ezt a beállítást, akkor nekem ez a fülbevaló, amit kapunk ezekkel a strasszokkal, elviszi a modell szeméről a figyelmet. Lehet, hogy azt mondja Attila, hogy konzervatív vagyok, de nekem egy modellnél a tekintet nagyon fontos, mert az viszi el az egészet a vállán. Ha a tekintete hiteles, ha el tudom hinni azt, hogy ő rám akar figyelni, akkor az bevonz a képbe. Bármi, ami innen elviszi a figyelmemet, csökkenti ezt a hatást. Ezekre érdemes lenne odafigyelni. Ha ez megismételhető, akkor szeretném kérni Attilát, hogy egy ismétlést ezzel a helyzettel próbáljon megcsinálni, mert megérné a dolog. Még egy apróságot jegyzek meg, ami nem tisztázott, ha már instruált modellről beszélünk: mindig kérdés, hogy mit kezdjen a modell a kezével. Most a rendezői bal kéz kicsit ernyedten lóg a padról, és ez abszolút rendben van, gyönyörűek rajta a tónusok. Mivel keskeny volt a pad, gondolom, hogy félt a modell attól, hogy leesik, ezért a másik kezével erősen szorítja a padot. Ez a szorítás lehet egy üzenet, de akkor ne takarjuk ki, vigyük erre el a dolgot, legyen ez a fő csapásvonal, hogy ő kapaszkodik valamibe, és akkor ez adhat egy feszültséget ennek az egésznek, adhat neki dinamikát. De most ez inkább hiba, mint erény. Ismétlés. (hegyi)