Feladatmegoldás

Attila, a helyzet az, hogy ez a kép nincs készen. Nem erre a kópiára gondolok, hanem a képi ötlet kivitelezésére. A szituáció spontán, tehát nem volt mód a modellek rendezésére, nyilván a gyerek kérése, hogy apa, vegyél fel, bár kiszámítható, de mégis ebben a formában esetleges, és ebből kellene összeállnia a képnek, márpedig ehhez nem elég a technika és nem elég a rutin, ehhez szerencse is kell. Egyrészt jelen képnél problematikusnak érzem apa félbemetszett testét, így ez a fél láb olyan szétszerelt kirakati bábu hatást kelt bennem. Másrészt a férfi karja kapcsolódás nélkül kerül a képbe, ez is zaklatottá teszi a dolgot. Azt hiszem, hogy ebben az esetben nehezen lehetne ezt a képet jól vágni vagy utómunkázni, egyetlen dolog az, ami az exponálásnál felmerülhetett volna, hogy eldöntöm, mi az, ami ebből a sok mindenből engem érdekel, és arra próbálok koncentrálni, mert ebben a képben több kép lehetősége is benne van. A gyerek feje, apa keze, a kalimpáló gyerek kezek, ezek azok a kapcsolódási pontok, amik mentén talán - nem ismerve a valós szituációt, csak találgathatok - meg lehetett volna keresni azt a pontot, ahonnan kevésbé lesz a dolog zavaros. Az most szinte biztosnak látszik, hogy az álló formátum, amit a méretkülönbség érzékeltetése indokol csak, nem jó választás innen, ebből a pontból. És még valami a végére. Engem nagyon zavar a napszemüveg, tudom, hogy fontos szerepe van, hogy védje a gyerek szemét az erős napsugaraktól, de formailag és stílusában nagyon kiugrik, nagyon idegen, ettől személytelenné változik a gyerek gesztusa is, a kérésből szimpla hiszti felé tolódik az egész. Attila, a helyzet az, hogy ez egy jó tanulmány, máskor talán a szerencse jobban a kezedre dolgozik majd. (hegyi)

Édesapám asztalos, így a fa igazából eléggé közel áll hozzám. Gyerekkoromban is körülvettek a forgácsok, a frissen gyalult vagy vágott fa néha karamellás illata. Szeretem a fát, szeretem a fát élve is, sőt talán egy fa, akkor él igazán miután megmunkálták. Megmarad, örök. Lehet ez a kép nem is rólam szól (önarckép), hanem a fáról. De úgy érzem mindenkiben ott rejtőzik belül a fa, amit meg kell munkálni, hogy alakot öltsön, hogy örök legyen, hogy tovább éljen. Szeretem a fát.

Érdekes az a struktúra játék, amit János megvalósított ennél a képnél, sokféle élményt, emléknyomot előhív vele, legyen szó akár Hannibal Lecterről a Bárányok hallgatnak című filmből, hiszen nem véletlen, hogy épp a száj vonala az, amit roncsol, takar és átalakít a fabódé mintázata. Ez már önmagában is jelentéssel bírna, de mindehhez még egy réteg kapcsolódik, hiszen az üzenet a fáról szól, így valós fa sziluettek is láthatóak, de mégsem válik ettől szájbarágóssá a képi üzenet, nem lista készült, hanem érzelmi térkép, amin mindenki maga keresgélheti a saját kapcsolódásait, miközben a kép szerkezete kézben tartja a gyeplőt is. Jó, mindenképpen folytatásra, továbbgondolásra érdemes irány, arra szeretném azonban felhívni a figyelmet, hogy nem mindenható a szendvics megoldás, tehát János ebből a szintből ne engedj. (hegyi)
értékelés:    

Órákig kinn voltam az erdőben, kíváncsi voltam, hogy milyen képeket tudok készíteni. Egyedül voltam, nyugodtan, nem jött arra senki, hogy megzavarjon, megkérdezze mit csinálok, vagy hogy megálljon mellettem, amíg elkattintok egy képet, hogy ne lógjon bele, ahogyan a városban szokták...

Kiváló megoldás, nagyon jó nézőpontot választottál, úgy látom, jó hatással volt rád az erdő. A határán egyensúlyozol annak, hogy ez most egy vidám kép és minden jól végződik, vagy valami házi thriller bevezetője, és majd félni kell, mi fog történni a szereplővel az erdőben, ha rásötétedik, és ez is jót tesz a képnek, mert foglalkoztatja a nézőt. A leckebesorolást továbbgondolnám, mert most a természetfotóban hatásos, de igényelne valami folytatást, viszont ha ez egy mese magadról, azaz önkép, ott helyén van minden. Jó a gesztus, ahogy karolod a fát, hogy körbetáncold, jó a kéz, jó a csípő kimozdítása, jó az égő mélyvörös haj, és ami a legjobban tetszik, hogy a mélységélességgel teret adtál azáltal, hogy előtérben is hagytál pár fűszálat, háttérben is lett életlenség, és így az egész mese tere kitágulhatott. Köszönet, három csillag, a leckemegoldásról elmondtam, miért nem 100-as. (hegyi)
értékelés:

István, ez olyan nekem, mintha egy emlékkönyvben nem lenne hely, és körbevágtuk volna, hogy minél kisebb helyen elférjen a lényeg. De a képnél a lényeg mindig valamilyen körítéssel együtt működik, a teret is valahogy ábrázolnunk kell, nem elég ezt a kutyát berakni széltéből-hosszából úgy, hogy szinte szőrszálig levágod, hanem valahogy a térrel is mesélünk, mert csak akkor érvényes a szűk vágás, ha a gesztus olyan erős, hogy letekeri a fejed, ezért ezek a képek, nem csak nálad, másnál is, ha ennyire szűkre vannak vágva, akkor nagyon szuggesztívnek kell ahhoz lennie a szereplőnek, hogy elvigye a hátán önmagában a sztorit. Itt most ez a környezeti elem ezzel a laminált padlóval meg ezzel a tapétával érdekes lehet, ha közben kezdünk valamit a térrel, ha ott van egy kutyajáték, vagy egy széttépett cipő. Nem tudom, mert nem én akarom adni neked az ötleteket, hisz ez a te feladatod, csak a lényeg az, hogy valahogy találd meg azt, hogy ez a tér is meséljen, hogy hozzáadjon a történethez, legyen honnan kiemelkednie a szereplőnek. Próbálj meg kevésbé radikális lenni a vágással, próbálj meg mesélni a képeiddel. Érzelmeket kérek és mesét. (hegyi)

Kedves Virág, megint egy nagyon érdekes és izgalmas képet kapunk, nagyon erős hatást vált ki a nézőből. A kép fölső részénél érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy valami olyan vágást hozzunk létre, hogy ne induljon el egy újabb tér. Ha jól látom, itt valami kapunál lehetsz, és a kapu mögötti tér is valamennyire látszik. Ha jól látom, az valamilyen előtető lehet, és annak is elindul egy formája. Erre érdemes figyelni, hogy ilyeneket ne hagyjunk nyitva, mert ez mind a tekintetedről viszi el a figyelmet, holott fantasztikusan szugesszív az a mód, ahogy a kamerával kommunikálsz, én ezt egy nagyon nagy értéknek és nagyon fontosnak tartom. A tónusrendezésben a vállalnál egy kicsit sok a fény, ez utólagosan maszkolással megoldható. Képszerkesztővel körberajzoljuk, a körberajzolás határvonalát eléletlenítjük, és utána szelektíven egy kicsit visszább veszünk a középtónusokon, és akkor ezt rendbe lehet hozni. (hegyi)
értékelés:

Ha jól sejtem, Mammucsot látjuk a képen, kézcsókom neki. Jó ez a ritmus, de mégsem az. Nem áll most ez ritmikailag össze. Túl sok képelemmel dolgozunk, túl sok zavaró momentummal, ott van a háttérben valami falidísz, aztán egy virágtartó, valamik még ott lógnak a falon, közben itt vagyunk, látjuk ezeket a virágokat, de ebbe is bele van szúrva valami bot, mindez ritmusban elég kopogós, kemény fénnyel van megoldva, és még ez a háttéren is folytatódik. Valami árnyékot vet a női alakra, itt a kapcsolódások sem egészen megoldottak, hogy most hogyan és miképp fogjuk ezt az egész ritmust létrehozni, határozottabbnak kellene lenni a mélységélességnek, hogy eldöntsem azt, hogy két dimenziósra vasalom az egészet, és ezzel hozok létre egy új rendet, vagy pedig kis mélységélességet használva mesélek erről az egész szituációról, és egy alá-fölérendeltségi viszonyt létrehozok. Számos kérdésre sokféle válasz létezhet, most ez a kép ezt nem adja meg. Ismétlés. (hegyi)

Télen a víz olyan kemény, hideg, és mégis egyedien szép.

Brigitta, ott voltál a Photoshop táborban, minden egyes képnél el fogom ezt mondani, ha szükséges, hogy tessék alkalmazni azt, amit ott megbeszéltünk. Itt most nem látom indokát annak, hogy miért ebben a kékes-lilás orgonaszínű árnyalatban van tartva ez a kép. Nagyon valószerűtlen ez, tudom, hogy a tél furcsa fényeket, színeket tud hozni, azt is tudom, hogy a hó nem kötelezően hófehér, de ennél a képnél most ez a tónus gyengíti az üzenetet. Önmagában egy jégcsap akkor lesz érdekes, ha abban megtalálod azt, ami téged ebben vonz. Ha már eleve a tónusrend távolságtartó, márpedig a hideg színek mindig azok, akkor a néződ sem tud ehhez közel kerülni. Kettő irány van, amin változtatni kellene: egyik, ami utólag megoldható, hogy helyrehozzuk a tónusokat, erre a kommentároknál láttam is példát, volt, aki segített ebben, és megcsinálta, másrészt ettől függetlenül nekem az kérdés, hogy vajon most elég közel vagy-e ehhez az egész történethez. Elég közel mentél-e. Itt most nem arra gondolok elsősorban, hogy le kellett volna ezt makrózni, hanem arra, hogy meghatároztad-e azt, hogy ebben számodra mi az izgalmas. Ha ezeket hangosan kimondod magadnak, hogy „ebben engem az érdekel, hogy milyen szépen gyűrődik a formája”, vagy „milyen érdekes a háttérrel való viszonya”, vagy „az érdekel, hogy hogyan csillan át a háttér magán a jégfelületen”, tehát ha eldöntöd azt, hogy mi az, ami téged ebben izgat, akkor azt fogod megvalósítani, és akkor a néződ számára is egyértelmű lesz. Most ez nem történik meg. Alkalmasint, télidőben próbáljunk meg ezzel még foglalkozni, úgy, hogy ezeket a kérdéseket fölteszed magadnak. Ismétlés. (hegyi)