Feladatmegoldás

Örömmel tölt el mindig, ha meglátom a Tatabánya feliratot. Akkor is ha elutazom, akkor is ha megérkezem.

Olyan ez a kép, mint egy háttér, mint egy történetnek a színpadi díszlete. Ezt a díszletet meg kell tölteni élettel, mert a leirat erről az életről, erről az életigenlésről, örömről szól, de ez most a képen nincsen jelen. A színek most stimmelnek, a fények is, bár ez a ködös időjárás nem biztos, hogy előnyös, de nekem erről még valami hiányzik, ami ezt a mesét elindítja, vagy valaki, aki battyog a sínek mellett, vagy egy bőröndhúzó kiskocsi, vagy egy vonatszerelvény, ami befut az állomásra, tehát valami nekem még ide kell. A képnek a tábla és a dróttartó oszlop közötti része fut ki a semmibe, oda én valamit még bekomponáltam volna. Visszaadom ezt Mariannak, mert ha ehhez a helyhez és helyzethez egy személyes érzelmi kötődése van, akkor ezt meg kellene próbálni ábrázolni. Valami mesét, akár instruált modellekkel, hozzunk létre. Ismétlés. (hegyi)

De hová...

Tamás egy nagyon izgalmas kompozíciót hozott létre, mégpedig azért, mert egy olyan, egyébként szokványos képi megoldást gondolt újra, amivel egyébként sokszor találkozhatunk. Ha megnézzük a képet, akkor a fő motívum a kép egyharmad–kétharmados osztásában a horizonton lévő jelenet, nevezetesen egy vonat, ahogy a horizonton megjelenik. Ha csak ennyi lenne a kép, az is szép lenne, mert az az időpont, amit választott az expozícióhoz, gyönyörű fényekkel festi az eget, nagyon szép a horizonton lévő fasor, és mindebben a vonat megjelenése a fényekkel, a vonatkocsik fényeivel, a mozdony fényeivel meseszerű, bár kicsit vészjósló. Ugyanakkor nem elégedett meg ezzel, hogy ez a megfigyelést megossza velünk, hanem, ha jól látom, akkor itt van egy vasúti átjáró, ami mellett ő félrehúzódott, és ezt a havas, saras utat is belekomponálta a képbe, a mezővel, és átlós irányt ábrázolt. Ez az átló az, ami dinamikussá teszi ezt a kompozíciót. Ha megfigyeljük, akkor létrejön egy háromszög a képen, bár a háromszögnek csak két oldala látható, de mégis egy élére állított háromszög, ami mindig feszültséget, dinamikát hordoz. Ha ezt a kettőt együtt vesszük, akkor lesz igazán tamásos ez az üzenet. Én nagyon örülök annak, hogy Tamás megtette ezt a megfigyelést, és nem elégedett meg azzal az esztétikai formával, amit a horizonton futó vonat létrehozott, hanem észrevette azt, hogy ezzel a megoldással, amivel a képbe bekomponálja az utat, egyedi képet hoz létre. Én nagyon örülök ennek a képnek, nagyon izgalmas ez az egész történet. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:    

Viki rádióműsorában hallottuk, hogy hogyan készült ez a kép, hogy egyszer csak odarohant, aztán csinált egy fotót, hogy na, ilyen az ágyunk. Van ebben valami szemérmesség, hogy az ember nem nagyon vacakol, hanem csinál egy képet, mintha gyorsan túl akarna ezen lenni. Viki, én ezt visszaadom ismétlésre azért, mert ennél több időt kellene erre szánni. Mintha nem vennéd komolyan a leckéket, hanem azáltal, hogy végigrohansz ezeken, mintha az maga egy kritika lenne, hogy ezek a leckék hülyeségek, pedig nem azok. Meg tudod te ezt jól is csinálni, mint ahogy a spirálfüzetes képet. Azt a szintet ne engedd lejjebb. Most itt szét van vakuzva az egész, nem az a baj, hogy kupleráj van, hanem az, hogy világításban ez nincs megoldva, mert az előtér szétégett, a nagy párnák halottak, ez egy összecsapott meló. Ismétlés. (hegyi)

Lebuktattam magunkat, mert megmondtam a kommentnél, hogy én vettem a bátorságot, hogy átrendeztem a sorrendet. Ennek a sorrendje Ágnes szerint: 2, 1, 3, én pedig így rendeztem. Azt is megmondom, hogy miért: én azt, hogy vizes-e az arca a középső képen, avagy nem, nem figyeltem, nem is tartom fontosnak. Az viszont fontos, hogy legyen valami ritmusa ennek az egésznek. Ha az első képnek teszem azt, ami most középen van, akkor oké, van egy nő, aki a kádban van, elég érdekes arccal, eléggé furcsán figyeli ezt a helyzetet, ami létrejön, mintha valami drámai döntést hozna, majd el is merül a vízben. Oké, és itt véget ért. Hogy melyiket választom, a nagyon bugyborgósat, vagy a kevésbé bugyborgósat, az már egy döntés kérdése, de nincs meg a ritmus. Ha ebből a három képből dolgozom, akkor azt mondom, hogy feljöttem a víz színére levegőt venni, de utána még egyszer visszabukok, tehát ez a fuldoklás hatás nekem erősebben jön akkor, ha ez a ritmus van, amit most látunk. Egyébként az ötlet abszolút rendben van, örülök annak, hogy Ágnes ezt az irányt megtalálta. Utalnék itt Borsay Mártira, volt neki valami vizes-kádas képe már mintha, nagy szellemek, ha találkoznak, ez egy fontos dolog, bár ennél én teljesen mást látok, az egy vidám kép, ez a képsor nem vidám. Köszönöm szépen, megvan a leckemegoldás. (hegyi)
értékelés:    

Kerepesi Temető (Gyerekkoromban így hívtuk.)

Nagyon szépek ezek az elvadult temetők, szépek ezek a növényzettel benőtt sírok, és az, amit mondtam, hogy ez egy szakipar, ami kiszolgálja a hozzátartozókat megfelelő szobrokkal, márvánnyal és minden egyébbel, és itt az alkotók kiélik a maguk művészi hajlamait. Nehéz erre mit mondani, mert az érzelmeit mindenki maga éli meg, miközben ezek giccsközeli történetek. Szépek a ritmusok, jó a szobor, de itt a kép erejét nem a szobor adja, hanem az a megfigyelés, amit Tamás tesz. Valamennyire én lehet, hogy kibillentettem volna ezt a képet a középpontból, de így is nyugalmas és szép, csak talán ez a nagyon centrális kompozíció egy picit unalmassá is teszi. A monokróm szín és a helyzet nagyon jó, és annak kifejezetten örülök, hogy megvan az az intimitása a képnek, hogy nem az érdekel engem, hogy kinek a sírja, és nem akarom leolvasni a betűket, hanem kellő távolságból és távolságtartásból nézem ezt az egész helyzetet, a kamera nézőpontja is teljesen rendben van. Köszönöm szépen, megvan a leckemegoldás, de azért várnék Tamástól valami nem temetős, kevésbé primer képet is erre a leckére. (hegyi)
értékelés:    

Budapest, 2011.09.30.

Sándor, ez így, ahogy van, valami olyan dolog megtalálása, amire kevesen vagyunk képesek, hogy ezt a ritmust valahol így fölfedezzük, ami itt a háttérben létrejövő nonfiguratív trafóház, és az előtte lévő csíkos pokróc. Ehhez te kellesz, ezt kevesen vettük volna észre. Nagyon tetszik a kép. Itt a „tetszik”-et furcsa használni, mert amiről beszél, nagyon is drámai, de pont az az izgalmas ebben a képben, hogy nem akar érzelgős lenni, tényszerű marad, tulajdonképpen nem egy harcos kép, nem egy eleve predesztináló kép, ami valami felé az embert direkt módon akarná terelni, hanem hagyja azt, hogy a nézőben essen le a tantusz, hogy mit is lát itt. Nagyon köszönöm ezt a képet, Sándor. (hegyi)
értékelés: