Feladatmegoldás

Jó megoldását látjuk az ősz leckének, egy fekvő formátumú képet látunk, amin a főszereplő centrális elhelyezését dinamizálja a csatornafedél, és a földön heverő lehullott őszi levél. Az őszre utal a ruházat is, talán kompozícióban annyit változtatnék, hogy egyrészt többet adnék a vállakból, hátból, a fő motívumot jobb vagy bal irányba elmozdítanám kicsit, és ehhez képest komponálnám bele a levelet, mert így most a jobb és a bal oldal nem része a kompozíciónak, nem dinamikus az elrendezés. (hegyi)
értékelés:

Egy álló formátumú képet látunk, ami szocio irányba mozdul el, vagyis egy élethelyzetet szeretne átadni a nézőnek, erre utal a cím is, mindez a hétfő délután leckéhez érkezett. Annyit a lecke besoroláshoz szeretnék ponotsítani, hogy ezek a leckék, ahogy a többi is, elsősorban rólunk szólnak, a mi élményeinket, érzéseinket közvetítik, tehát a megoldásoknál is erre kellene törekedni. A kép főszereplője egy sejthetően hajléktalan ember, mellette egy fényben fürdő kuka, előtte a nagyjából üres utca és a főszereplő távolodik a kamerától. Ha a cél a hajléktalan létforma megutatása, tehát ha a főszereplő életét szeretnénk értelmezhetővé tenni, akkor azt gondolom, hogy egy picit nem ártott volna olyan exponálási pontot választani, ahol egyrészt nem olvad ennyire bele a téglafalba, másrészt ami szemsík tekintetében is rá irányítja a figyelmet. Ez lenne a hagyományos megközelítés. A dekomponált formavilág szerint pedig egy olyan formát kellene megtalálni, talán a fekvő kép lenne erre az alkalmasabb, amiben más elemekhez képest hozunk egy viszonyrendszert és ebben helyezzük el a szereplőt ellenpontban, mintegy mellékszálként. Összefoglalva én ezt egy egy malacos képnek gondolom, és a hétfő délutánra egy személyesebb megoldást kérek Barától. (hegyi)
értékelés:

Barától egy javítást kapunk egy korábbi képére, de azt gondolom, hogy Bara vagy nem olvasta el figyelmesen az elemzést, vagy én nem értek valamit, amit mondani akar, mert én ennél a megoldásnál annyi javulást érzek, hogy kevésbé drasztikus a fotosoppolás, viszont éppúgy idegen maradt a beavatkozás, mint az előzőnél. Jobb a beállítás, a félprofil, de ennyi és nem több történt, legalábbis ahogy én látom. Onnan indulnék neki újra az elemzésnek, mintegy konkretizálva azt, amit már leírtunk, hogy ha egy embert fejbesomnak, úgy, hogy megreped a bőre, az bizony nem marad szépen fésült, nem marad tiszta a ruhája. Tehát ha ezt el tudjuk fogadni, akkor az egyik megoldás, hogy valahogy ezt a karambolt kellene továbbvinni, és ettől még a környezetben megmaradhat a szürrealitás, tehát a horpadt fejű baba, kicsit tépetten, sárosan bekerülhetne akár egy csilivili környezetbe, és ez hordozhatna drámaiságot is, de most ez nem történik meg. Valahogy valamilyen irányba el kell mozdulni, mert így most nekem ez a kép nem mond sokat. (hegyi)

Mikor legutóbb sétálni voltam Fifikével megállt mellettünk egy nagy fekete autó és egy kéz ránkmutatott belőle. Kiszált az autóból két fekete öltönyös ember és se szó se beszéd felkapták Fifikét és betették a kocsiba, majd elhajtottak. Én egész éjjel bánkódtam mire reggel egy szürke ballonkabátos ember csengetett nálunk és közölte velem, hogy "Sztálin elvtársnak annyira megtetszett a kiskutyám, hogy úgy dontött megveszi tőlem" és a kezembe nyomott 400 000 forintot. Ezután távozott. Én köpni, nyelni nem tudtam, majd mikor ocsúdtam elmentem és megkerestem az illetékes elvtársat (nyolc napi utánajátás és bürokrácia) és kértem, hogy mondják meg Sztálin elvtársnak, hogy küldje vissza az én egyetlenemet mert én így nem tudok élni. Ott felvilágosítottak, hogy esély sincs a kérésem teljesítésére ezért azt kértem legalább egy képet még küldjenek nekem róla emlékbe. Két nap múlva ezt a képet kaptam, amit (cenzúrázva) nevű párthű fotográfusunk készített. Szomorúan láttam, hogy Fifikének monoklit tetováltak és a bal szemében vörös csillagos kontaktlencsát kell hordania. Mivel nincs többé esélyem rá, hogy ismételjem a Fifikével készített leckémet így jobb híjján ezt a képet kéne elemeznetek.

Egy nagyon megható történetet olvashatunk a kép leírásaként, sőt, akár még drámainak is nevezhetném ezt a filmet, amit vetít nekünk Dani, kár, hogy nem volt valami rejtett kamera a közelben, hogy megörökítse, dokumentálja a horrort, és én teljesen megértem a veszteséget is, szóval ne búsulj Dani, veled vagyunk, együttérzünk, miegymás. A kép mint akciófotó jó, mint fotográfiai megoldás nem nagyon értékelhető, hiszen a világítás, Sztálin fejének vágása az éggel, a kutya csonkolása... szóval volna mit javítani, vagy hogy pontosabb legyek, nem nagyon van, amit nem kéne javítani, mégis én azért adok erre malacokat a saját gyűjtésemből, mert átérzem a lényeget, szeretném Danit támogatni. Hajrá Dani, leckékkel tudod gyógyítani háborgó lelked. Ha gondolod, a szorgalmiba a történet teljes leiratát is várnánk novellakánt. (hegyi)
értékelés: (hegyi disznóiból)

A keresztek hegye, Litvániában található. Furcsa hely, furcsa szokásokkal. Ha jól emlékszem már voltak a suliban erről a helyről fotók. Hát íme, én is jártam arra. Sőt, itt lakok a szomszédban:)

Bár az alkotó két ugyanazon a területen készített fotót küldött be egyidőben, egyrészt mivel nem jelezte, hogy ezek egy képsor részei lennének, így külön tettem fel az oldalra, másrészt azt gondolom, hogy a két kép teljesen másról beszél, mást mesél nekünk nézőknek - bár itt jegyezném meg, hogy ezt a helyzetet akár képriport leckéhez is el tudnám képzelni, természetesen a riport kritériumai szerint kiegészítve még képekkel, hogy történetet lássunk.
   Egy viszonylag sötét tónusban tartott, ettől drámai, komoly, sőt, akár komornak is mondható álló formátumú képet látunk, aminél az, hogy a kép hol készült, szinte mellékes, mert a képen látható kitárt karú szobor alak bár lehet, hogy jellegzetes figurája a helynek, de a képi megfogalmazás nem ezt a vonalat, nem a tárgyias ábrázolást akarja erősíteni a nézőben, tehát nem dokumentumképet, nem útifotót látunk, hanem egy szubjektív élmény tükröztetését. Az a távolságtartó képkivágás, amit az alkotó alkalmaz a fényekkel és árnyékokkal olyan hatást kelt, hogy ez a figura akár egy élő személy is lehetne, nem a szoborszerűség, hanem a gesztus az, ami központi elem. A nagyjából aranymetszésben lévő figura fölötti felhős, kékeszöld ég jó színkonktasztja a figurának, ráadásul a színmódosulással a reális helyzet elemelődik, nem a konkrét helyzettel foglalkozunk, hanem az üzenet érzelmi vonalával. A gesztus ebből a szögből nem csak az áldásosztás, a szakrális üzenetrendszer jelzése, hanem egyúttal a széttárt kar - azáltal, hogy a szobor picit hátrafelé dől - kap egy tehetetlen, lemondó, patetikusságát elvesztő drámai ízt is. Egyetlen kérdés, hogy miért az épített környezetbe érkezett ez a kép, hiszen ha valamihez, hát az épített környezet tárgyiasságához ennek az üzenetnek nem sok köze van. (hegyi)
értékelés:

Kint is vagyok, bent is vagyok....

Róbert előző munkáit figyelve egyértelmű, hogy nagyon izgatja őt a tükörfelület, a torzítások, az ebből adódó szürrealitás, a játékosság, és ez itt most egy nagyon jó megoldás, egy jó megfigyelés, hiszen mindannyian ismerjük ezeket a buborékszerű ajtódíszeket, kidudorodó foncsoros ajtóüvegeket, nekem mindig azt az érzetet keltik, mintha benn valami nagy robbanás lett volna, ami kidudorította ezt a felületet, szóval az ötlet nagyon jó, azok a formák, a két nulla, vagy akár a fektetett nyolcas végtelen jele, de akár a jin és a jang is szóbahozható, szóval szépek a formák. Egyetlen kérdés az a képkeretként felfogható ajtórészlet, hiszen a fotós meghozta azt a döntést, hogy a környezetet, a befoglaló formát is ábrázolja, ezzel adva kontrasztot a megfigyelésének, így nem csak azt a szép színekkel és formákkal játszó üveget mutatja, ami önmagában talán izgalmas és érdekes lenne, de mindenképp megkívánna valami ellentétpárba állítást, de ha ez a döntés meghozódik, akkor az is fontos, hogy mi az, ami a belső történet keretezéseként a valós térben megtörténik. A kép felső határán elindul egy újabb ablaküveg, de ez csak mint fekete csík értelmeződik, és itt érzek némi bizonytalanságot, mert az is jó döntés lett volna, ha ebből többet adunk és lenn a fehér keretből kevesebbet, vagy akár az is érdekes lehetett volna, ha a kilincset használjuk, valamit ráakasztunk, ami térben is játékossá teszi a kompozíciót. Róbert, örülök, hogy újra köztünk vagy, várom a folytatást a további leckékre, vagy akár az előzőek ismétlésére, ne csigázz minket, hogy fél évet kelljen várni egy-egy munkádra, hajrá, tessék dolgozni! Azért három malac, hogy tovább dolgozz, gondold végig a leírtakat. (hegyi)
értékelés: