A százhalombattai erőmű udvarán védősisakban.

Olyan ez az árnyék nekem, mintha Bronxban sétálnék, és ott látnék egy afro-amerikai hölgyet a maga hajkoronájával, aki nagy öntudattal megy a munkájába reggel, szóval izgalmas kép. Ezek a raszteres falfelületek is jót tesznek ennek a képnek. Most egy kicsit abban vagyok bizonytalan, amiben szerintem a szerző is, hogy elég-e ez, vagy ehhez kell még valamit tenni a valóságból. Én azt látom, hogy a döntés bizonytalansága is a képen van: a képnek a bal alsó sarkán van egy kis háromszögként a valóság. Lehet, hogy nem lett volna rossz, ha még valamit kapunk, nem csak ezt a kimetszett falfelületet. Ha ezzel a falfelülettel játszunk, akkor valami grafikai kiegészítés még jót tett volna, bár gondolom nem egyszerű egy erőműnél ezt kivitelezni. Olyan, mint egy képregénykocka, csak nincs nekem ez teljesen kész. Az irány jó, de tessék ezzel még egy kicsit játszani. (hegyi)
értékelés:

Egy nagyon furcsa megközelítése ennek a leckének, én tökéletesen elfogadom ezt. Olyan, mintha valamilyen zselégyertya lenne ez a pohár ezekkel a megfagyott buborékokkal. Biztos láttatok már ti is ilyet. Az ötlet is jó, ezek a vörösek dinamikát adnak ennek. Erre a dinamikára még rájátszik ez a perspektivikus csíkozás is. Minden szép, minden jó, a kép előterével nem vagyok teljesen kibékülve, ezzel a sötét árnyékkal az elején. Azzal kellett volna valamit kezdeni. De az irány jó, kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

Rekonstrukció I.

Vasárnap

Vasárnap - az installáció látványterve

Rekonstrukció IV.

Majdnem

Majdnem

Majdnem

Rekonstrukció VI.

Rekonstrukció VI.-VII. - az installáció látványterve

Az installáció látványterve

A Rekonstrukció című kiállítás képei és látványtervei.

Ha ez egy elvontabb kép lenne, akkor az Illusztráció leckébe jól működne, már annak, aki tudja, hogy mi az, hogy Mos Eisley. Most én a saját butaságomról fogok tanúbizonyságot tenni: gőzöm nem volt róla, hogy mi ez, azt hittem, hogy ez valami ember, és arra akar utalni Gimesi, hogy őt látja a képen. Aztán elolvastam a hozzászólásokat, hogy hátha valaki megfejti, és látom, hogy itt vannak rajongók, valami kettős napról beszélnek. Gime, én azt gondolom, hogy te ennél erősebbet tudsz dobni ehhez a leckéhez. Szerintem, ha a primér megoldásokon túljutsz, ha nem akarsz mindenáron csatlakozni valamilyen utaláshoz a címben, ha nem képversekben akarsz gondolkodni, hanem végre a fotográfiát önálló műfajként is elismered, akkor fogunk tudni mit beszélni a fény és árnyék témáról. Ez a kép nekem erre nem megoldás, nem érzem ezt egy nagyon erős kompozíciónak sem. Ez a csillanás ezzel az effekttel, ami itt létrejön azáltal, hogy koszos a lencséd, nem tartom valami nagy dobásnak. Városfotónak sem tartom igazán erősnek, visszaadom ismétlésre a leckét. (hegyi)

Quimby szöveggel.

Nagyon izgalmas ez a festmény, nagyon tetszik az, hogy itt utalást kapunk arra, hogy az irodalommal, a zenével, a művészetekkel is foglalkozik az alkotó. Kicsit olyan, mintha egy régi térkép lenne, még amikor a fölrészek kicsit másképp helyezkedtek el, és ezt ábrázoltuk. Vagy olyan, mint amikor még nem fedezték fel Amerikát, és csak sejtették, hogy van valami a nagy vízen túl is. Szóval érdekes maga a háttér, a körvonal is, a szöveggel, a kéz helye, de én ezt most egy lépcsőnek gondolom ahhoz, hogy igenis ezzel kellett volna valami kezdenünk. Persze, tiszteletben kell tartani egy alkotást, ha azt mondom, hogy ez így kész, és ez maga egy akvarell. Én azt gondolom, hogy ez a Quimby szöveg, bár nagyon is személyes üzenet a preferenciánkról, de mint alkotás nem biztos, hogy olyan nagyon időtálló, és az akvarell kicsit le is veti magáról ezt a kéziratot. Én most nem az akvarellt akarnám elemezni, hanem azt, hogy a nyoma ott van Vikinek, de valamilyen kontextusba kellett volna ezt a tárgyat hozni. Ez most egy objektum, és azért, hogy ez fotográfiává váljon, valaminek kellett volna történni. Ha már ez egy színes kép, akkor fessem ki a kezemet is ugyanezekkel az akvarell-festékekkel, és ha egy kicsit nagyobb távolságot tartva rajzolom magamat körbe, akkor a szöveg is értelmes marad, odateszem a kezem, összefestékezem, belefestem a képbe, de mégis ott a kezem. Tehát valaminek történnie kell, ami fotográfiává emeli ezt a képet, mert ez most nem egy fotó. Viki, ezt most visszaadom ismétlésre, tessék azon elgondolkodni, hogy milyen módon tudod az akvarellbe beemelni a kezed, vagy bármi más testrészedet, úgy, hogy fotográfia legyen. Ismétlés. (hegyi)

Hozzávalók:

4 nagy alma
baracklekvár
barackpálinka
citromlé
porcukor
fahéj

Az almák magházát felülről kivájjuk (késsel megkezdve, körbevágva, majd élesebb peremű kiskanállal kivájva), és a lyukat citromlével kiöblítjük. A savanykás almáknál a citromlé elhagyható, helyette több porcukor mehet bele. A lyuk belsejét megszórjuk fahéjjal, megtöltjük baracklekvár, barackpálinka és citromlé keverékével, a tetejére megint fahéj és ízlés szerint porcukor mehet. Az almákat egyenként rátesszük egy darab megfelelő méretű kiolajozott alufóliára, amelyet lazán összefogunk az almák tetején. Sütőben nagy lángon 30-40 percet sül (kemény alma többet, puha húsú kevesebbet). A végén az alufóliát széthajtva az almákat meghintjük porcukorral, és azt gyorsan, felső lánggal rákaramellizáljuk. Nagyon ínyencek egy pár csepp barackpálinkát a tálaláskor is ráönthetnek. :)

Nagyon ínycsiklandó az, amit látok. Nagyon tetszik az, hogy végre nem csak sütiket látunk, hanem egy igazi téli csemegét. A leirattal abszolút egyetértek. Ez a baracklekvár-barackpálinkás őrület fölkeltette a kíváncsiságomat, nagy kár, hogy nincs itthon barackpálinka, mert kipróbálnám. Mi alapvetően a leckénél a képet fogjuk elemezni, miközben nagyon fontos az, hogy a leirat is megérkezett, és más is elkészítheti. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ha más formában is, de a Konyha rovatunk él tovább ebben a leckében, tehát érdemes ezt ilyen tekintetben is figyelembe venni. A képről tudok elsősorban beszélni. Egy jó megoldást kapunk erre az almás finomságra. Gusztusos, finom megoldás, és jól láttatja azt, hogy milyen is a végeredmény. Szinte az illatát is érezzük, látjuk a kis fahéj szemcséket, amik úszkálnak a szirupban. Egy problémám van: ezt a tányért valami fehér háttérre kellett volna tenni, például szalvétára. A két kis háromszög a felső résznél elviszi a figyelmemet, tehát talán ez az egyetlen, ami a technikai kérdés. Ilyenkor jön a bolondság: az ember fogja, és egy kis szpottal belevilágít valahogy az alma közepébe, hogy abban a kis kehelyben vajon mi lakhat. Látom, hogy ott lehet a baracklekvár, de az most nagyon erősen nem tud érvényesülni. Ennyit tudok hozzátenni, nagyon köszönöm, tetszik. Itt megint egy új kérdés: a dekoráció, amiről tudjuk, hogy nem arra szolgál, hogy megegyük, hanem arra, hogy fölkeltse a vágyat és a kíváncsiságot, vagy harmonizáljon. Itt például néhány borókaszem lehetne a tányér szélén. Ha ez mindenféleképpen a télhez akar kapcsolódni, akkor azt is el tudom képzelni, hogy a tányér köré lehetett volna néhány fenyőággal, vagy bármivel díszíteni. Ez egy másik irány, nem kötelező elfogadni, csak ötleteket próbálok adni arra nézvést, hogy mivel lehet ezt esetleg megbolondítani. Valami zöldes szirupot körbe lehetne cizellálni a tányéron, hogy ne csak ebben a sárgás – vöröses - narancsos tónusban működjön, tehát ellenpontokat lehet keresni, ez a saját fantáziára van bízva. De ezt egy jó megoldásnak tartom, megadom rá a három csillagot azzal, hogy hajrá tovább, Nóra, mutasd mit tudsz. Szerintem van még a tarsolyodban ilyen ötlet. (hegyi)
értékelés:

Örülök annak, hogy Ágnesnek volt ideje arra, hogy egy kicsit ezzel a témakörrel foglalkozzon. Lehet, hogy ebben az is segített, hogy egy más környezetben volt, mint az otthoni környezet, az néha az emberre erősen inspirálóan tud hatni. Egy biztos: egy nagyon erős üzenetet kapunk. Miközben értem a fény és árnyék üzenetét, és értem azt, hogy miért ebbe a leckébe tette Ágnes, hiszen tényleg olyan, mintha egy harisnyát húzott volna rá a napsugár a lábára, ez egy lírai megközelítés lehet, én ezt mégis átteszem a Talp leckébe. Tudatosan, azért, mert bár nem vagyok egy talpelemző, de mégis érdekes, és érdemes foglalkoznunk azzal, hogy mit mutat, miről mesélhet a lábunk. Mondhatnánk azt, hogy mostoha szerepre kárhoztatott, hiszen a kezünk az, ami sokkal funkcionálisabban használt testrészünk, és ezért a kezünkkel gesztikulálunk, tenyérjóshoz, manikűröshöz járunk, szóval sok minden a kezünkről szól, de a lábunk legalább annyira beszédes. Én ezt erre a Talp leckére tartom pont ebből kifolyólag jó megoldásnak. Én nem akarok belemenni ennek az elemzésébe, mert ezt mindenki maga megteheti, de annak örülök, hogy ennyire puritán eszközökkel dolgozik Ágnes, és hogy ennyire jól megoldja ezt a feladatot. (hegyi)
értékelés: