Valamiért ez a fény és árnyék lecke becsípődött nektek, tulajdonképpen olyan, mintha ebbe a leckébe akarnátok mindent belegyömöszölni. Érzek én ebben némi határozatlanságot és bátortalanságot, hogy minden a fény és árnyék körött forog, úgyhogy lehet, hogy szép lassan egy fél évre becsukom ezt a leckét bizonyos embereknek, hogy ebbe nem küldhetnek, hogy tessék ebből a komfortzónából kimozdulni. A leckemegoldást értem, hogy itt elég határozott árnyékok vannak. Azt gondolom, hogy ez a megfigyelés ebből a szögből nem biztos, hogy pontos. Kapunk itt falat, utat, beverő napfényt, nagy árnyékokat, gyalogosokat, szóval van minden, de nem ártana letenni valamire a voksunkat. Ráadásul, ha már ennyire dől az egész, akkor ezt lehetne még fokozni. Én most azt mondom neked, hogy ez egy 1 csillagos lecke, mert meg kell keresni azt a nézőpontot, ahol ez az egész elkezd működni. Valamit ki kell nevezni akár új horizontnak, és ahhoz képest ezt az egészet megtekerni egy kicsit, vagy az autók felé egy kicsit elmozdulni, és csak a falról beszélni, és a falon lévő árnyékokról, akkor az utat úgy, ahogy van, le kellene hagyni, és csak a járdából adni valamennyit. Vagy a gyalogosoknak a szintjéről kellene fotózni, nem innen kényelmesen fentről, hanem leguggolni akár a padlószintig, és onnan megpróbálni megnézni, hogy mit mutat. Szóval, én most azt mondom, hogy ez egy ilyen nagyon laza kézmozdulat, de szerintem ez most nem teljesíti ezt a leckét. (hegyi)
értékelés:

A megfigyelés tökéletes, és nagyon fontos, ugyanakkor hiányzik nekem valami erről az épületről. Olyan, mit a süllyedő Titanic. Valami elúszik itt előttünk, de már nem tudjuk megfogni, hogy ne merüljön végleg el. Ez annak köszönhető, hogy nincsen talapzata, nincs bázisa ennek az egésznek. Annyira kiszúrtad magadnak ezeket az íveket, hogy mindez nem tud tömegében stabil maradni. Márpedig ahhoz, hogy ez az egész működjön, meg kell találni ezt a stabilitást, ráadásul az is egy kicsit furcsa nekem, hogy most egy döntött horizonttal dolgozunk, tehát sem a függőlegesek, sem a vízszintesek nincsenek megadva, márpedig az épített környezetnél épületfotóknál ezzel csínján kell bánni. Megint nem azt mondom, hogy abszolút elvetendő a döntött horizont, mert lehet ilyet csinálni, tessék Féner Tamás munkáit szemlélni, de azért azt gondolom, hogy most még így az elején jó lenne, ha az ember megpróbálná a stabilitást keresni, és nem egyből az alternatív avantgárd perspektívákat behozni. A megfigyelésért adok neked 1 csillagot. Nem adom vissza ismétlésre, mert valószínűsítem, hogy ezt onnan, ahol egyáltalán hozzáférsz, nem biztos, hogy jól le lehet ezt az épületet fotózni. Az, hogy valamilyen állványra, létrára, darura, vagy bármire felmásszon az ember, hát, nem egy egyszerű eset, úgyhogy én ezt most nem kérném. Nehéz ezt innen megfogni. Talán, ha a nehézségéből indulunk ki, mint megoldás, akkor jutunk el a végállomásig, mert ha az az adottság, hogy mindenféleképpen dőlni fog az egész, és perspektívában is szét fog csúszni, akkor erre még pluszban rá kell játszani. De akkor ehhez amennyire csak lehet, közel kell menni, kicsit torzítóbb objektívvel kell ábrázolni, és akkor lehet az egésznek egy új struktúrát adni, egy új dinamizmust. Most ez nem történik meg. (hegyi)
értékelés:

Egy nagyon attraktív képet kapunk, szerintem sokunknak felkeltette az érdeklődését, amikor először megláttuk az oldalon, tehát ha a cél ez volt, akkor ezt a kép teljesíti. A kérdés az, hogy ha hosszabban időzünk a képnél, akkor mi az az összkép, amit kapunk? Mit fog nekünk ez az egész mondani? Az merült fel kérdésként elsődlegesen bennem, hogy mi az oka annak, hogy miközben a mozgás a füstkarika irányába történik, a tekintet, vagyis pontosabban a fej elfordítása is erre mutat, mégis, a kép felső részénél nagyobb hely van, mint oldalirányban. Mi szükség erre? Mit gondoltunk oda a kép felső részéhez, vagy milyen tömeg elhelyezési kérdés az, ami ezt az egészet indokolttá teszi? A másik kérdésem a szemüveg, mert ha egy ilyen fél alakos, még azt is mondhatom, hogy aktot készítünk, akkor az egy fontos kérdés, hogy milyen díszítéseket alkalmazunk, és szerintem, ha ez nem egy szemüvegreklám akar lenni, akkor gyengíti az üzenetet. Egyrészt azért, mert ezen a napszemüvegen nem lehet átlátni, tehát a tekintet el van takarva, és ez minden egyes esetben, amikor portrét készítünk fontos kérdés, hogy ezt használjuk-e, vagy sem. Nem állítom azt, hogy nem szabad szemüveges képet készíteni, mert néha pontosan a személyiség jegyet ezzel tudjuk a leginkább karakteressé tenni, vagy kiemelni, ugyanakkor van egy menekülésérzete az embernek. Sztárok szoktak szemüveg mögé bújni, aminek aztán persze sok oka van, részint az, hogy a karikákat a szemük alatt ne kelljen megmutatniuk, részint az, hogy magabiztosságot tudjanak sugallni a megjelenésükkel, mert a tekintetük nem árulja el az esetleges kétségeiket. Tehát a szemüveg nekem, itt most nem építi ezt a képet. A harmadik kérdés a tónusrend. Felépül most valami a teljes feketétől az egészen világos tónusokig, amiket a füstkarika képvisel, és ez a része tökéletesen rendben van, de most felejtsük el a füstkarikát, és nézzük meg, hogy mi történik a testtel. Hol a legvilágosabb flekk? Hol a legvilágosabb rész? A vállon. És ez azt jelenti, hogy az fog térben a leginkább közelebb kerülni hozzánk, másrészt azt jelenti, hogy a figyelmet oda akarjuk valamiért vonzani. De miért pont a vállra, miközben itt a száj, a szem, az arc, az orr lenne a fontosabb. Összefoglalva az egészet, valószínűleg a kép felső részéből vágnék egy ujjnyit, ha már ennyire feszesre van komponálva, akkor ezt nem a kép felső részével kell lazítani, hanem inkább a kép jobb oldalával. A szemüveget biztos, hogy levenném, és gyengítenék valamennyit a világításon a vállnál. Miután itt szétcincáltam a képet, hozzáteszem, hogy ez nem egy egyszerű megoldás, mert itt nem csak arról van szó, hogy be kellett állítani magát a modellt, vagyis saját magunkat ebbe a helyzetbe, és ezt világításban, fényben, tónusban rendbe kell rakni. Hanem arról is szó van, hogy itt történik egy olyan gesztus, a füstkarikafújás, amit meg kell tudni fotózni, hogy az tényleg füst legyen, hogy az tényleg úgy nézzen ki, mint ahogy ki kell. Hogy annak a jellegzetességei meglegyenek, hogy azért utaljon arra, hogy az karika, még akkor is, ha ez oldalról van fotózva, és a karika jellege ettől nem látszik, de az ember ezt fejben össze tudja rakni, miközben a füst irányát nagyon jól jelzik ezek a kis pamacsok a száj felé. Szóval, ez a része nekem 10 pontos, az egy másik kérdés, hogy van még vele mit dolgozni. Azt mondom most, hogy ez egy 3 csillagos leckemegoldás, ugyanakkor el kellene dönteni azt, hogy most én akarok lenni a ”macsó Béla”, és ennek értelmében fotózok a szemüveggel, de akkor ezt valamivel még tovább kell gondolni, akár egy bőrszíjjal, vagy egy lánccal, tehát, valamivel erre még rá kell játszani. Vagy vállaljam be azt, hogy vagyok, aki vagyok. Valószínű, hogy ebben a gesztusrendszerben lett ez egy kicsit túlgondolva, hogy a macsóságát ennek az egésznek a borosta és a füstkarika nem biztos, hogy teljes mértékében teljesíti, és ez a kérdés az, amit magadnak kell feltenni. Ezért jó egyébként ez a leckesor, mert az önismeretben szerintem segít. Úgyhogy 3 csillag és a leckemegoldás megvan, de kérek egy ismétlést. (hegyi)
értékelés:    

Ez egy nagyon szép munka, jó ritmus, a tömegelhelyezés is teljesen rendben van. Ahogy olvastam, mint megfigyelés, abszolút Zoli érdeme, bár nem ő rakosgatta oda az üdítős üvegeket, de tudni kell kiválasztani azt a pillanatot és helyzetet, és megörökíteni, és ez itt most abszolút sikerült. Ez egy 3 csillagos kép, tulajdonképpen a leckemegoldásba is elfogadom. Azért nem fűzök ehhez hozzá túl sok mindent, mert számomra abszolút működik ez a kép. Köszönöm szépen! (hegyi)
értékelés:    

Jónak tartom azt a javítást, amit a régebbi képhez képest kaptunk. Örülök annak, hogy foglalkozott ezzel Zoli. Nagyon sok dolog ugyan nem történt, a Hold az, ami változott, de én ezt jónak gondolom, úgyhogy 1 csillagot pluszban ahhoz a háromhoz, ami az előző leckénél megvolt megkap. Azt üzenem Valló Zolinak, hogy tudom, hogy jönnek az ünnepek, de próbáljon meg ennél a tempónál nagyobbra kapcsolni, mert nagyon lazán van velünk, és én igényelném az ő képeit, hogy tudjunk róluk folyamatosan beszélgetni. (hegyi)
értékelés: