Régóta szerettem volna a halálraítélt épületbe bejutni, de mivel omlásveszélyes, lezárták. A kerítés nem volt akadály. Bemásztam. Itthon vettem észre, hogy az egyik képen halványan tükröződöm. És bemutatkozás, mert 1. szeretek veszélyes helyeken mászkálni; 2. kíváncsi vagyok; 3. és mindent meg szeretnék örökíteni, ami elém kerül.
A leiratot is elolvastam, de most nem ezzel szeretnék foglalkozni. Amit látunk egy olyan tér, egy olyan helyzet, ahol a kint és a bent határán vagyunk, ez az ablak, ami tulajdonképpen egy nyitott ablak, de mégsem egyértelmű, egyrészt az áttűnésekkel, másrészt az ablakba belógatott tárgyakkal. Még az alkotó is megjelenik a tükröződésben, ezért abszolút el tudom fogadni első leckének. Szóval érdekes ez az egész. Az, ami kérdésként fölmerül az, hogy nem tudom, hogy mi az, ami téged ebből igazán izgat. Ez a helyszín egy nagyon jó helyszín, de kérdés, hogy mire, ezt kellene kitalálni. Önmagában is jó és szép, meg lehet találni benne részleteket, de akkor tessék a részletekben keresni a megfejtést. Ha van még ide módod bemenni, akkor én abban keresném Mariannt a továbbiakban, ami ennél a helynél téged megihlet. Most az izgalmas, hogy ez a két figura, aki ezen a grafikai megoldáson látszik a fegyverrel, akár rád is célozhatna. Ez is egy üzenet lehet. Mint első lecke, abszolút jónak tartom, és a három csillag megvan rá, várom a folytatást. (hegyi)
értékelés:
Azt ide rögtön hozzáteszem az elejéhez, hogy András nem tudott döntést hozni, fölsorolt egy csomó leckét, hogy melyikbe is kellene ezt a képsort beküldeni, és én voltam az, aki -jobbhíjján- beletettem ezt a Gyerekkor leckébe. Ez a bizonytalanság azért érdekes, mert ha nem tudom, hogy milyen leckébe akarom rakni, akkor annak van oka. Maga az, amit András megtalált magának ezekkel a babákkal nekem egy izgalmas dolog, tetszik. A kép színvilága hasonlít egy kicsit a Polaroid gépekkel készített képek színvilágához. Itt most jelen pillanatban ezzel sincs semmi bajom. Azt nem tudom, hogy ez most egy történet akar lenni, amit elmesél, vagy arról van szó, hogy megtalálta ezeket a babákat magának, és ezek ilyen hangulatképek, amiknél az összefűzőkapocs az, hogy mindeniken baba van. Bárhogy is van, ahogy a leckebesorolásnál bizonytalanságot érzek, itt is ez a bizonytalanság tükröződik. Nem tudom mi az, ami ezeket egy sorba rendezi. A világítás nagyjából igen, meg a figurák is, de mindegyik egy kicsit másról beszél. Ha András nem haragszik meg, én nem mennék most végig 12 képen, hogy mindegyiket külön elemezzem. Inkább csak arról beszélnék, hogy melyik az, ami nekem kilóg a sorból, és hogy miért lóg ki. Nekem ebből kilóg a negyedik kép, a többihez képest ezzel a drótvázzal egy csinált dolog, tehát önmagában nem éri el azt a hatást, amit szeretne. Az eszközhasználat maga felfokozott, de a hatás nem lesz az ezáltal. Ugyanez igaz a következő képre, amin egy babafej van valamilyen szoknyácskába, vagy lámpaernyőbe beletéve. Nekem kakukktojás a hatodik kép is, azzal, hogy itt valami erotikus helyzet van erőltetve, ami nem lenne baj, ha az egész sorozat erről szólna, hogy a valós életből vett problémákat dolgozunk fel babák segítségével. Akkor ez az áttételezés izgalmas lehetne, de akkor nem kell mellémenni a témának, hanem nagyon konkrétan kell tudni fogalmazni. Aztán a kilencedik kép, a faágra tett, futóformába beállított baba is kilóg nekem talán ez lóg ki legjobban. Ez technikailag is kevésbé erős, ez olyan, mintha egy werkfotót látnék, nagyon erősen látszik a csináltsága annak, hogy most én fölraktam a fára ezt a babát. Az utolsó kép is nekem másról szól, mint az összes többi. Nincs ezzel semmi baj, csak más hangulat, más világítás, más történet. Létre lehetne hozni ebből egy mesét, ez izgalmas ügy lenne. De most nem érzem eldöntöttnek, hogy mit is akar András mondani ezekkel a babákkal. Én arra szeretném Andrást ösztökélni, hogy használja ezeket a figurákat, mert ezek nagyon jó alapanyagok, de ha lehet ilyet kérni tőle, akkor azt mondom, hogy oké, nézzük meg ezeket a babákat, de egyetlen egy képet kérek, nem ilyen sokat. Nem azt mondom, hogy ezek közül kell kiválasztani egyet, hanem tessék végiggondolni az egészet, itt már begyakoroltad, látod, hogy miket lehet létrehozni, hogyan kell világítani, mi milyen hatást ér el, és akkor tessék egy valamit ebből összehozni. Utána meglátjuk, hogy milyen irányt vesz ez az egész. Nagyon izgalmas, félre ne tedd, csak most a teszt időszak után jó lenne, ha élesben kezdenél el ezzel dolgozni. Úgyhogy ez nem is igazán ismétlés, hanem én elfogadom ezt, mint egy ilyen sorozat, megengedve azt, hogy nekem ez nem áll össze most, de jó lenne, ha koncentrálnál. Úgy érzem, hogy most egy kicsit elvitt a megtalálás öröme, ami nem baj, mert van ilyen, ezt nagyon is érzem, de most egy kicsit tessék koncentrálni. Ugyanis nagyon kevés hiányzik attól, hogy ez drámai közlés lehessen, de a drámai helyzet nem egyenlő a drámázással. Megint a régi lemezt teszem fel: tessék belül magadban mélyre nyúlni és ha az élmény megvan, akkor az hozni fogja magával a megoldásokat is, és elmúlik a bizonytalankodás. Tudom, hogy baromi könnyű ezt mondani, hogy nyúlj magadba, de hát mit tegyek, ha ez kell, hogy működhessen az, ami jelenleg a látvány szintről nem tud elemelkedni. (hegyi)
Nagyon érdekes az a fénytani helyzet, amit megfigyelt Tamás. Ez egy sötétedéshez közeli állapot, amikor elindulnak az utcai megvilágítások, és ezek adnak egy aranyló sárga fényt, miközben az ég kékjéből, a naplemente utáni állapotból adódóan ezek a nagyon kékes-lilás fények kezdenek bejönni, s ez a kettő együtt egy érdekes színkontrasztú képet ad. Ezzel abszolút egyetértek, de azt nem teljesen értem, hogy mit keres itt ez az autó, vagy ő milyen szereplője ennek a mesének. Erre várnék még magyarázatot. Maga az, ami színben itt megtörténik, nagyon izgalmas, én valahogy próbálnám formailag is úgy összehozni, hogy érthetőbb legyen. Mert most nem tudom, hogy ez autóreklám akar lenni, vagy van valami különleges oka ennek a kocsinak, hogy ott van, de ő a főszereplő. Ha ő a főszereplő, akkor azt el tudnám képzelni, hogy a helyzetjelző be van kapcsolva, vagy az utastér-lámpa, hogy éljen ez az egész. Mert most ez az autó ott úgy el van aludva. Ismétlés. (hegyi)
Ide nem szoktam írni semmit, most sem teszem. Ha nincs ott a filmen, akkor minek magyarázzam? Ámbár... Sok szeretettel Gimének És Tóth Bélának!
Árpi, szerintem te most nem fogsz megharagudni, ismerlek annyira, ezt most nem nagyon értékelném túlságosan hosszan, ha nem muszáj. Várjuk majd a teljes filmet. Nem teljesen értem, hogy miért nem a Reklám leckébe küldted, hanem a Táncba, mert ha ezt reklámnak fognánk föl, a filmnek az előzeteseként, akkor oké lenne, tulajdonképpen fölkelti az érdeklődést, hogy mi lesz a folytatás. Foglalkoztam én jó pár évig tipográfiával, tördeléssel, 26 féle betűtípust nem használunk. Itt egyféle betűtípus az, ahogy a Pap Kompánia van fölírva, ez viszonylag oké, bár nem ártana kitalálni most már egy logót magatoknak, hogy a Pap Kompániának mi is a logója, és ahhoz majd ragaszkodni. Például a Metro Goldwyn Mayer-nek, vagy a Lucasfilm-nek van egy meghatározott képi világa és betűtípusa, hogy ezek hogy néznek ki, dehát magyar filmforgalmazóknak is ez megvan, úgyhogy ez egy következő feladat. Ettől eltekintve is más és más betűtípusok jönnek elő a szövegekben, és ezzel ráadásul még az a baj is van, hogy olyan betűtípust használsz, ahol nincsen normális magyar ékezet. Ez gáz. Ha nincs ilyen betűtípus a gépeden, akkor tessék olyat használni, amiben van normál magyar ékezet, akármilyen típus, mert az kevésbé lesz zavaró, mint ezek a hullámvonalas ő betűk, meg ilyesmik. Erre legyél ugyanolyan igényes, mint bármi másra a munkádban. Ezt tudom hozzáfűzni. A fényeléssel nem vagyok megelégedve, még mindig nagyon szürkék a képek, nem ártana gatyába rázni azt a rendszert egy picit. (hegyi)
Tudom hogy ez nem fotó, de mentségemre szóljon, hogy a saját makro fotómról rajzoltam...
Attól tartok, hogy itt valami más is történt a képpel, nem csak annyi, hogy rávakuzott Tamás erre az esti játszótérre. Mintha itt valami utólagos technikai bindzsizés is történt volna, és ez nagyon nem tett neki jót. Ez nem csak Tamásnak szól, hanem mindenkinek, aki a fotosoppal, vagy bármi képszerkesztő szoftverrel közelebbi kapcsolatba kerül, hogy ezek tele vannak szórva minden lehetőségekkel, effektekkel, de ezeket nem a fotográfusoknak találják ki. Ezek az effektek arra szolgálnak, hogy otthon a családnak látványos dolgokat hozzanak az emberek létre. Ezek fotográfusilag szinte alkalmatlanok a használatra. Ilyen szolarizáció, satöbbi, mű ügyek, imitálnak valamit, ami olyan, mintha, de ez csak olyan, mintha. Hogy miről beszélek? Ezalatt a vár alatt megjelenő fáknál, házfalnál, tégláknál valami egészen furcsa dolog történik. Lehet, hogy én látom rosszul, és az csak valami fényeffekt, nem tudom, de nekem ott valami nem stimmel. Maga az ötlet egyébként jó, de ha nem nagy kérés, akkor érdemes ezt a játszóteret újra fölkeresni éjjel. Még azt is tudnám javasolni, hogy ha van segítsége, akkor tegye föl a gépet állványra, és nem biztos, hogy ez a teljesen pofánvakuzás lesz a jó megoldás, hanem próbáljon fényekkel, zseblámpákkal játszani. Most ennyit tudok erre mondani, ezt visszaadnám ismétlésre, lehet, hogy jót tesz ennek a játszótérnek például az, ha leesett a hó, mert más fényviszonyokat ad. Ismétlés. (hegyi)
Majdnem mindennel egyetértek a képen, a képkivágással nem teljesen. A vágás lenne az, ami ezt megoldaná. Azok a kirakatban tükröződő alakoknak, - innen nem tudom megítélni, hogy azok próbababák, vagy valami más szituáció -, a fejénél hozzuk meg a vágást, akkor egy lényegesen dinamikusabb és izgalmasabb kompozíciót kapunk. Nekem ezt az egész helyzetet befagyasztja, ami ott történik, mert olyan jól megszámolható, hogy három-három fejük van, és ez nem tesz ennek jót. Ha nyaknál meghozódik ez a vágás, akkor maga az, ami a várakozó emberfigurák és a kerékpár közötti dinamikai viszony, és az elmozdulással való érzékeltetése ennek a mozgásnak, nagyon izgalmas lehetne. Ez nekem így most kettő csillag. (hegyi)
értékelés:
Kérdés, hogy itt a tükör mi elsődlegesen, mert ugye van egy tükröződő vízfelületünk, és van egy tükrözésünk. A tükrözéstől félek, hogy ez egy számítógépes trükk, és nem valami valós tükröződő helyzet hozta ezt létre. Azért mondom ezt így, hogy félek, és ez most kifejezetten Barának szól, amit mondok, hogy én őt, magát féltem picit ettől a fajta technikai játéktól, ugyanis Bara rendkívül pontosan tud mértanilag komponálni, anélkül, hogy különösebb segédeszközöket venne igénybe. Kezébe vesz egy kamerát, készít egy felvételt, és kész, rendben van. Tehát ha ennek valaki a birtokában van, akkor nem vagyok teljesen biztos benne, hogy ezeket a megoldásokat is kell használja, de mondom, ez kifejezetten csak Barának szól. Izgalmas amit látunk. Nekem egyékbént nagyon tetszik ez a képi megfejtés, leginkább a kép alján egészen gyönyörű struktúrák jönnek létre. Női formákat látok a víztükröződésben. Nekem ez a kép még izgalmasabb lenne, ha a főszereplők - tulajdonképpen két alakot látunk ott: egy idősebb nénit és egy kislányt - torzóként szerepelnének a képen. Ritkán mondok ilyet, de nekem ennél a képnél elkelne a vágás nyak magasságban a kislánynál, mert a feje, az arc, a háttérben lévő fák és a háttér egyrészt le is buktatják ezt az egész dolgot, másrészt elviszik a figyelmemet arról, ami a víztükörnél létrejön. Talán ennyi. Bara saját magához, és ehhez a tükröztető technikához mérve is egy jó szintet hozott ennél a képnél létre, csak hát ez nem az én világom. De ami létrejött, azt el kell ismerjem, hogy egy jó minőség. Bara, ugye nem baj, ha erre most én kettő csillagot adok? Ennél a képnél mondom Barának, mert az előző képeknél már mondanom kellett volna, és itt gondolok arra a macskaköves utcára, hogy egy kicsit kezdem azt a fajta Barát hiányolni, aki lelki- és filozófiai kérdéseket boncolgat. Bara, te kényeztettél el minket ezekkel a gondolataiddal, én örülnék azzal, ha a kétkedő és kétségek közötti Barát visszakapnám, úgymond a mértanilag, kompozíciókban fogalmazó Bara megvan, abban egyetérthetünk a többiekkel, hogy ez neked megy. Egy picit talán az érzelmekhez kellene visszanyúlnod. Ez nem erről a képről szól, hanem úgy általánosságban, Barának. (hegyi)
értékelés:
Ez a kép egy asztalra dobott slusszkulcsot mutat. Ezek filmes eszközök, és a fotográfia nem lehet ennyire fecsegő, pontosan azért mert egy képbe kell sűríteni a mondanivalót. Lehet azt is mondani, hogy ezek együtt adnának ki egy történetet, de ez a történet se biztos, hogy összeáll. Így globálisan azt tudom mondani, hogy izgalmas lehet az, hogy filmfelvevővel fotografálunk, egy jó játék, de ahhoz, hogy ebből koncentrált munka jöjjön ki, és fotográfiailag is értelmezhető legyen, én azt tudnám javasolni, hogy először a fotográfiai kompozíciót kell az embernek tökéletesen elsajátítani. Ha csak a legutolsó képet nézem, a slusszkulcs sem nem centrális, sem nem dinamikus elhelyezésű, csak ott van az asztalon. Nem győz meg arról, hogy ez az egyetlen, és leginkább használható helye annak a kulcsnak. Márpedig egy csendéletnél, vagy egy ilyen kompozíciónál ez egy fontos dolog, hogy az emberben ne maradjon kétség, hogy mi miért és ott szerepel azon a képen. Én izgalommal várom azt, hogy ebből a filmből is láthassunk valamit, mint történetből, mert jóllehet ezek a kiragadott képek nem igazán kötődnek magához a filmhez sem, de annyira pedig nem lettek erősek, hogy fotográfiai szempontból letekerjék a nézők fejét. Azt a fajta didaktikus játékot, hogy ugyanazon az asztalon történnek dolgok, kicsit kimódoltnak gondolom, mivel a megjelenő történetek annyira nem karakteresek, hogy ez a poént elvigyék a vállukon. Ez kimondottan csak a fotográfiai megközelítésre igaz, jóllehet, hogy maga a film tökéletesen egyben tartja ezt az egész stuktúrát. Fotográfiailag, főleg ezekbe a leckékbe beleszuszakolva, én nem gondolom ezt teljesen átgondolt koncepciónak, bocsássa meg nekem ezt Ákos is, és Árpi is. Én abszolút partner vagyok abban, hogy kísérletezzünk, és feszegessük a határokat, de ehhez az is kell, hogy ezek az útkeresések, ezek a határfeszegetések a provokációnál tovább tudjanak lépni, mert az szerintem öncélú.
Végezetül üzenet Árpinak: szeretném, ha megnéznéd Laila Pakalnina: A cipő című filmjét. Ugyanis szerintem kétféle operatőr-rendező viszony létezik, az egyik, ahol a rendezőnek vannak kifejezett képi víziói, és története, és ezt az operatőrnek lekottázza, aki a maga szakmai bázisát adja a filmhez, a másik, amikor a rendező a sztoriban erős, a képi világot pedig rábízza az operatőrre. Bármi is legyen, amit a későbbiekben magadhoz közel állónak gondolsz, az biztos, hogy a filmben is az a jó, ha erősek a snittek, nem lötyög a kép. Érdemes másnak is megnéznie ezt a mozit (kiskondáért esetleg kikölcsönözhető), mert iskolapéldája annak, ahogy a kamerát filmben kezelni lehet. Minden snitt egy fotorgafikus megközelítés benne, és mégis működő történetet látunk, nem öncélú vizuális önkielégítést.
Üzenet Ákosnak: Árpi nagy dumás, és lelkesítő pasi, de ha feladod a magad fotós attitűdjét, akkor légüres térbe keveredsz és nem marad más támaszod, mint Árpi dumája, amiben aztán ha így mint itt, kiragadjuk a kontextusból a képeket, a király meztelen lesz. Ákos, javasolnám, hogy ha operatőrködni akarsz, a fotós leckéket kezdd el feldolgozni fotóban, mert akkor valóban létrejöhet olyan alkotói közösség közted és Árpi között, ahol Árpi robbanékonyságát jól kiegészítheted a magad akkurátusságával. De ne dőlj be minden Ápri-brahinak. Itt jegyzem meg, hogy a képek és a filmelőzetes is ha jól sejtem reklámja a filmnek, amit remélünk, hogy mihamarább láthatunk. (hegyi)
Nagyon hasonló az asztal, mint az eddigiek, egy zöld lazúrral, amin egy szép fényjátékot látunk. Én ezt a képet nagyon kedvelem, de ez a színpad még egyelőre üres. A felvetés szép, de nem döntötte el az alkotó azt, hogy őt jobban érdekli-e a falon lévő árnyékjáték, vagy az asztal tükröződései, csillogása. Ez biztos, hogy abból is adódik, hogy didaktikusan próbál követni egy formai játékot, csakhogy ennél a formai játéknál most másodlagossá törpül az, ami igazán izgalmas lenne: ez az árnyjáték, vagy a tükröződés. Ez most így egy háttér, és nincs meg hozzá a fő történet, maga a mese. Nem akarok nagyon tanácsokat adni, mert nem én vagyok az alkotó, de valami az asztallapon kellene, hogy történjen, mert a kép egyharmadát kitevő zöld felület önmagában nem elég beszédes. Nagyon kedvelem, az irány nagyon jó, de visszaadnám ismétlésre ezek miatt. (hegyi)
A következő kép ugyanezen az asztalon történik, egy kicsit más megvilágításban. Ez a Talp leckére lett beküldve. Én azt gondolom, hogy ez körülbelül annyira csatlakozik a talphoz, mintha azt mondanám, hogy adóbevallás idején vagyunk, és a delikvens ül a könyvelő várószobájában a kis határidőnaplójával, és várja a bebocsátást. Sok érzelmi kötődésem nem tud ehhez a képhez lenni, rossznak tartom azt a csonkolást, ami a kezeknél létrejön, és nem értem teljesen a kapcsolódást a talphoz, mint ahogy azt sem értem, hogy mit akar közölni az a határidőnapló. Én ezt visszaadnám ismétlésre. (hegyi)
Még egy frame.
Ez a kép a színes filctollakról szól, és valakit látunk a képen, aki valószínűsíthetően ezeket éppen használja. Ami ebben a trüváj, hogy nagyjából ugyanazt az asztalt látjuk, magyarán itt az asztal viszi tovább a ritmust. Ami ennél a képnél a problémám, hogy függetlenül attól, hogy az alkotási folyamatot nem látjuk, de primérnek tartom azt, hogy filctollakkal ábrázoljuk a gyerekkort, ennél én Ákost áttételesebb gondolkodású alkotónak képzelem. (hegyi)
A Látszótér Alapítványt
banki átutalással
MagNet Bank
16200120-18524112
vagy PayPalon keresztül
Hozzászólások
Török József
2024. 06. 21. - 23:06
"Nagyon kúl ez az AI-muzsika...döbbenet. Mondhatnám, ijesztő." "-Menj el Madeirára, és a…
Török József
2024. 06. 21. - 22:37
"-Jóska tényleg meghatott a hangja alapján. -Meg, hát." "-Kétélű fegyver, hogy a hidat akkor…
Hamar Ramóna
2024. 06. 19. - 07:31
Kedves Ingrid! Részemről az öröm! ;)
Alexovics Ingrid
2024. 06. 18. - 22:27
Kedves Ramóna, örömmel használnám ezt a nagyszerű képet a holnapi rádióműsorom borítóképeként.…
Aureliano
2024. 06. 17. - 23:08
Boch: -jajj, igen, a szél. az durva, amikor levágod. én egyszer csináltam ilyet, de úgy néztem ki…