Aranyalma

Ágnes tud meglepetéseket okozni, nagyon örülök, hogy azt bizonyítja folyamatosan, hogy nyitott szemmel jár az utcán, és fontos képi jelzéseket észrevesz, megfigyel: a piros ruhás nő és a piros termés a fán. Ez a kettő, és ennek a kapcsolata, ami ebben izgalmas. Ha ezt így tudom, és ezt ott észreveszem, akkor már tényleg csak egy kevés hiányzik ahhoz, hogy azt mondjuk, hogy legyenek ők a főszereplők. Egyrészt lehet, hogy egy fél perccel hamarabb kellett volna exponálni, amikor még közelebb volt ez a piros ruhás nő, másrészt egy picit roggyantunk, vagy térdreereszkedünk, azzal, hogy közelebb hozzuk magunkhoz a piros ruhás nőt. Akkor a kettő arányaiban nagyobb dinamikát ad, és jobban is egyensúlyoz. (hegyi)
értékelés:

Önarckép, Rousseau-san

Én nagyon kedvelem Rousseau-t, és az ő dzsungeles őrületét. Értem a célzást is, csak a kompozíciónál van egy kicsi problémám. Szépek ezek az összehajló fák, de én lehet, hogy lejjebb billentettem volna a kamerát. Most fent nekem lyukas, és mintha egy lufiból ott szökne a levegő, megy ki fölfelé az egész. Ha a kamerát lejjebb bukatod, akkor magad kerülsz a kép középpontjába, és téged ölel körbe ez az egész világ a halszemoptikával. Máris a kompozíciód is talán erősebb lenne. És te is jobban észrevehető lennél. Mint Rousseau-nál is, tudom, hogy ez cél is volt, hogy az állatok mászkálnak a fák között, és ő megtette azt, hogy előtér-háttér játékkal egy vizuális kérdőjelet elénk tett. Ez egy abszolút érthető fotográfia. Még egy problémám van: az öltözék. Oké, rendben van, értem az egészet, de a melegítő felsőt nem. Arra az időre, amíg exponálsz, nyugodtan azt a melegítő felsőt le lehetett volna dobni. Csakis ennyi hiányzik ahhoz, hogy abban a környezetben a természetességed érvényesüljön. Most olyan nekem az egész, mintha ez egy teszt-fotó lenne ahhoz, hogy te oda beálltál megmutatni a leendő modellnek azt, hogy ő majd hova álljon. Ez nem a végleges megoldás ebből a szempontból. Nem mondom, hogy könnyű a helyzet abban a tekintetben, hogy az elkövetkező napokban, hetekben megtalálod-e ezt a teret, meg hogy milyen időjárás fog fogadni, de nem ártana ezt ismételni. Abszolút szeretem ezt a képet, és teljesen jó és szívemnek kedves az irány amit mutatsz, mégis visszaadom ismétlésre, ha lehet ilyet kérni, mert igen kevés hiányzik a tökéletességhez. (hegyi)

Nemtánc

Mintha táncolnának... pedig nem. (és mielőtt mondja valaki; igen, a tér lejt a valóságban, jobbfelé.)

Nóra írja a leiratban, hogy a tér valóban lejt, ez látszik is. Ez ennél a képnél nem kérdéses számomra, sőt ezt az oszlopok elég jól meg is mutatják, hogy hol van az irány. Nagyon szeretem ezt a képet, és nagyon jó a kompozíció is. Talán egy kicsit fönt még vágtam volna. Ha megfigyeled, a képnek a jobb oldalán van az a kis háromszög a kép csúcsánál. Azt vágtam volna le, és akkor még izgalmasabbak lehetnének ezek a fekete tátongó lyukak, amik ajtók és ablakok. Mert akkor annyit csalok, hogy levágom annak az ajtónak is a tetejét, és tényleg csak fekete-fehér ritmusok lennének odafönt. Ez a ritmus adná meg azt a tánc-jelleget, ami ezt az egészet mégjobban megbolondítja. A képnek az aljából is valamennyit vágnék, annyit, amennyi ahhoz kell, hogy a vizes résznél ne jöjjünk tovább. A második száraz rész már nekem nem kell. Akkor azt a ritmust, ami fönt van, azt lent be is fejezed. Ezt a két vágást érdemes kipróbálnod, ha egyetértesz ezzel, és beküldöd, akkor szívesen fölteszem azt is. Nekem megvan erre a három csillag. (hegyi)
értékelés:

Utcai kedvenc

Nagyon jó az alap, ahonnan elindul Ágnes, és én nagyon örülök, hogy végre elkezd fekete-fehérrel foglalkozni. Kicsit szürke, fád ez az egész, de a helyzet is az. Ezt el tudom fogadni. Nagyon jók a macskák, csak tessék már leguggolni ahhoz a macskához, mert innen föntről ez a kompozíció nem jó. Most nem lehet tudni, hogy miről beszélsz, ez olyan véletlenszerű, nincs fókusz. Rajta vannak a macskák is, a kutyák is, a ház is, minden egyformán éles, nem igazán a macskákra fókuszálunk, mert erről elviszi a fejünket fölfelé a beállítás. Nézünk fölfelé, és mindig egy kicsit lefelé pillogunk, hogy ott van-e az a három cica még mindig. Ott vannak ők, csak miközben számodra is ők lennének a lényegesek, mégsem erre fókuszáltunk. Most már ezen a képen másképp nem lehet segíteni, mint úgy, hogy a ház tőlünk távolabb lévő sarkánál hozunk egy vágást, és akkor valamennyit javulna a kompozíció. De az igazi megoldás az lett volna, ha leguggolsz. Az irány miatt, és amiatt, hogy elkezdtél ezzel foglalkozni, bátorításképp a kettő csillag megvan. (hegyi)
értékelés:

a kapu

A kapu, amin (át)utaznak, megérkeznek...

Nagyon szürreális, víziószerű ez a kép. Kedvelem is. Ami számomra nem teljesen érthető, az a kép alsó felében lévő szürkés tónusos rész. Én valószínűleg a nagyításnál azt helyrehoztam volna, visszábhozom kontrasztban, hogy ne legyen ennyire maszatos. Ettől még megmaradt volna a meseisége a képnek. El tudom fogadni 17-es leckére, de ez a nagyítási probléma olyan, mintha egy rosszul nagyított kópia lenne ezzel a fénybeszűrődéssel. Erre érdemes lenne még egy kicsit engedni, hogy az is nagyjából hasonló rendet követhessen, mint a kép fölső része. Akkor nem is biztos, hogy kellett volna ezzel a vignettálásos játékkal megint a kompozíciót összerántani, mert akkor lehet, hogy magától összeáll. (hegyi)
értékelés:

világháló

Az utalás, ami a képcímben van, csak verbális utalás. A világhálóra nem nagyon látok kapcsolódást. Az élességgel is kellett volna dolgozni még egy kicsit, mert most nekem úgy tűnik, hogy ez nem száz százalékosan éles. De amit Béla meglátott, és ami ebben izgalmas az az, hogy olyan fénytani állapotban tudta lekapni ezt a pókhálót, ami egyébként nagyon dinamikus és esztétikailag is rendben van. A háttér is, és a színek is nagyon beszédesek. Az élesség lenne ennek a képnek a lényege, úgyhogy emiatt kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

Búcsú a nyártól

A strandos hátizsákom kiürítése alkalmával szembe találtam magam ezzel az alakkal...

Hát igen, vannak akik a nyarat gyászolják, vannak, akik a telet, kinek mi a kedves. A leiratból látjuk, hogy ezek a tárgyak a nyárról maradtak vissza Ágnes hátitáskájából. A képen minden rajta van, amitől ez az egész vicces és vizuálisan jól működő geg: a szemüveg, ami fejrésznek, szemnek fogható föl, a toll, ami orrnak, és a napolaj, ami a száj vonalát mutatja. Én örülök annak, hogy Ágnes ilyesmiket is meglát és lefotografál. Még a keresztrejtvény is jó ott alatta. Ha már ezt a kiválasztást vesszük, akkor amivel nem teljesen tudok mit kezdeni, az a belépő jegy a szemüveg alatt, és a száz forintos. Ott a pántnál nekem az nem annyira van meg. A két jegy ott van, de minek. A száz forintost rá lehet dobni ide a keresztrejtvényre, mint egy szépség-flastrom, de a két jeggyel nem tudok mit kezdeni. (hegyi)
értékelés:

Itt a játék ideje
Itt a játék ideje
Itt a játék ideje

Ez három kép. A három kép, bár történetében ugyanazt a szituációt mutatja, mégis nagyon másról szól. Nekem ebből a három képből az első és az utolsó izgalmas, de nem egy képsorozatban. Az első kép azért, mert olyan az egész, mintha egy kis Harry Pottert látnánk, aki a varázsgömbökkel játszik. A harmadik kép pedig a két gyerek közti kapcsolat miatt lesz izgalmas. Igaz, hogy a harmadik képnél, azért, hogy ezt a négyzetes formát tudd hozni, kompozícióban egy kicsit a teteje gyengébb. Abból kevesebb is elég lenne. Amit onnan levettél alulról, az lehet, hogy jót tenne a képnek. Most a fókusz egy picit fölélő ennek a képnek. A középső kép önmagában nekem kevés, nem ad ehhez a helyzethez hozzá. Ha már ritmust váltunk, akkor váltsunk nézőpont-ritmust is. Az első kép és az utolsó kép közé, ha mindenféleképpen triptichonban akarjuk megmutatni, lehet, hogy egy buborék szempontjából készített kép is beférhetett volna, ahol nagyon közel mész a buborékhoz, és azon keresztül szemléled a világot. Nem rossz, nem rossz, de ez a három együtt a középső kép miatt nem annyira erős. (hegyi)
értékelés:

A tutaj
A tutaj
A tutaj
A tutaj
A tutaj
A tutaj
A tutaj
A tutaj
A tutaj
A tutaj
A tutaj

A tutaj az idei Mensa táborban megrendezett tutajkészítő verseny egyik szereplője. A tutajokat a versenyzők helyben készítik el, és azokkal egy nem kis távot kell megtenni a Balatonon, min. 2 emberrel a fedélzeten, azaz a feladat elég komoly, pláne a mai kor modernebb úszó járműihez és szerszámaihoz szokott emberének. A feladat komolyságánál csak az élvezeti értéke nagyobb. :-)

Egy 11 képből álló képsorozatot kapunk Nórától. Most egy kicsit megfordítom a sorrendet, a végével kezdem. Arról, amiről mesélni szeretne, ezek a képek összességében jól mesélnek, az üzenet átjön, érzem, értem, sőt, még a hangulatnak az a része is meg tud érinteni, hogy ilyenkor, amikor egy ilyen képsort megnéz az ember, kialakul egy vágy, hogy de jó lett volna, ha én is ott vagyok. Ez egy erénye ennek a dolognak, hogy ezt az élményt, érzést föl tudja ébreszteni a nézőben. Szokatlan helyzet amit ábrázolsz, manapság ritkán fordul elő, hogy a hétköznapokban az embernek ilyen feladata lenne, hogy na akkor készíts egy tutajt, és menj azzal vízre. Nem ez a kapcsolatunk a természettel. Ez részben azért erénye ennek az egésznek, mert egy olyan helyzet, ami a viccessége és a humora mellett hordoz magában egy olyan üzenetet is, hogy hagyjuk-e magunkat eltunyulni, és ez indokolja azt a leiratot is, hogy ott belekerül az a szó, hogy Mensa. Ez most egy filozofikus okfejtés lesz: ha van értelme annak, hogy ilyen csoportok létesüljenek azon kívül, hogy a közös érdeklődésű emberek megtalálják egymás társaságát, az az, hogy ezeket a problémamegoldásokat esetleg később más, a hétköznapi életben jobban használható problémamegoldásoknál is csapatmunkában tudják használni. Ez ebből a szempontból ezen a képsoron is át tud jönni.
   Egyedileg végigfutva a képeken is mondanám a meglátásaimat: az első kép szűkre van kicsit vágva, a modell feje fölött még kellett volna a térből, a piros gumimatrac is jobb lenne, ha teljes méretében meglenne. Mivel ez egy nyitó és térképező kép is, amely bemutatja tárgyiasan a dolgot, akkor ennél szigorúbbnak kell lenni mértanilag. A második kép nekem rendben van, lehet, hogy föntről vágtam volna valamennyit, hogy kevesebb legyen a zavaró tényező, hogy magát a fókuszt erre a bácsira és az ő cselekvésére tudjuk vinni. Ez egyébként egy teljesen rendben lévő kép. A harmadik képpel semmi gond nincs, ez és a negyedik kép együtt adja azt, hogy tudtok ti veszélyesen élni, én úgy látom. A negyedik kép kifejezetten olyan, amire felszisszen az ember, hogy hát... bátor. Az ötödik kép szintén izgalmas, mert a ritmushoz kell, hogy a közeli képről valahogy át tudjunk váltani. A hatodik kép színesíti magát a palettát, de nem biztos, hogy annyira fontos ebben a sorozatban, ezt akár ki is lehetne hagyni, azért mert nem mutatod magát a cselekvést, amit ez a hölgy csinál. Viszont mint portré nem csak azért nem értelmezhető, mert nem néz ránk, hanem azért sem, mert az élességgel vannak némi gondok. A haja kár, hogy nem éles. Ha mint formát veszem, ez egy izgalmas forma, de akkor erre kellene koncentrálni. A hetedik kép kifejezetten jó, érdekes kéztartás, koncentráltság, benne van az erő, a feszültség. A következő képnél első pillanatban el kellett gondolkodnom azon, hogy itt most tulajdonképpen mit is látunk. Ez maga a vitorla lehet. Ebben az állapotában lehet, hogy ráfért volna valamennyi instrukció, avagy akkor megcsinálni ezt a képet, amikor a tutajon rajta van ez a vászon, és mellé állítani ugyanígy az embereket. Ebben a mostani helyzetben a fák olyan árnyékot adnak, ami miatt a két modell kevésbé értelmezhető. Én azt hittem, hogy ez egy sátorbontás, szóval nekem nem volt egyértelmű. A kilencedik kép lehetne a kérdéses hatodik kép helyett. Ott jól tudna működni. A tizes képet valahogy úgy kellene fordítani, hogy látszódjon az, hogy Sziporka (gondolom ez a csapatnév lehetett), és az alkotók is rajta legyenek, ezt a két dolgot össze lehetett volna hozni. Az utolsó kép nagyon izgalmas fotó, azzal, hogy úgy mennek ők bele a nagy semmibe, és a fene se tudja, hogy hol lesz itt a végállomása, de az elszántság abszolút látszik. Egyetlen kicsi megjegyzés: ha ezt én fényképezem, akkor valószínű, hogy az égből kevesebbet adok, mert az annyira nem fontos, viszont abból az útból, ahonnan ők jönnek, többet. Azok a csillanások izgalmasak lettek volna, amik a tó tükrén, mint árnyékok létrejönnek. Ezt sajnálom, hogy nincs benne. A sorozat nekem abszolút működik, a megvalósításban pedig az előbb elmondottak azok, amik az én meglátásaim. (hegyi)
értékelés:

küzdelem

Nagyon kevésen múlik az, hogy ez a kép száz százalékosan rendben lévő kompozíció lehessen. Ehhez természetesen kell némi szerencse is. De a szerencse gyakorlással kiváltható, a szerencse befolyásolható. Ennél a képnél amit látunk az, hogy egy kerekes székes ember halad egy járdán. Most, hogy ezen a járdán ő azért igyekszik ennyire, mert el akarja érni a villamost, vagy a járdának van valami hibája ami miatt ő nehezebben halad, nem lehet innen megítélni, de látszik az a küzdelem, amiről András beszél. Ugyanakkor az expozíciós idő megválasztásával, vagy pedig a mozgó tárgyak sebességének jó felmérésével, és a kamerával történő rákövetéssel el lehet érni egy olyan szituációt, amikor az egész táj, a minden más, ami a képen van, elmozdul, de maga a tolókocsi áll. Most ebben a helyzetben azért nem tudjuk eldönteni, és nem tudunk határozottan melléállni ennek az üzenetnek, mert minden mozog. Ezért a mindenhez képest nincs viszonyítási alapunk, hogy csakis egyetlen egy dolog, ami ebben segít és érvényesíti a Küzdelem szót az a testtartás, a kerekes székben ülő alaknak a testtartása. Ez, amit látok, meg az hogy a kép tetejénél kicsit szűk, ő oda majdnem beleveri a fejét. Ami segíthetné ezt az egész üzenetet akkor, ha ez egy álló kép például, és mögötte a térből mégtöbbet adunk. Ha ő egészen föl kerekezett már a kép széléig, akkor lehet, hogy ez a hatás erősebb. Most egy fekvő formátumú képnél nincs ez a figura a helyén. Zárójeles megjegyzés: látom itt is ott van a kis piros-rózsaszínes-lilás beavatkozás, ott valami üzletsornak a reklámjával. Nem értem, szerintem, András, te sem tudod ezt megmagyarázni nekem, mert én úgy gondolom, hogy ez egyrészt a véletlenből adódik, másrészt, hogy akkor odarakom ezt a színt, mekkora brahi. Nem az. Értelmetlen. Nincsen ellenpontja a képen, nincs miért ezt a színt ott elviselnünk, kifejezetten zavaró, viszi el a fókuszt a tárgyról. Még mindig ragaszkodnék ahhoz, hogy fekete-fehérben tessen dolgozni. Egy csillagot adok erre, és ha lehet, tessék kerekesszékeseket megkérni, hogy hadd fotózd őket, és tessék kialakítani egy olyan kapcsolatot, amiben ezeket a megfigyeléseidet meg tudod tenni, kicsit tudod gyakorolni ezt a technikai részt ahhoz, hogy miután élesben meg kell fogalmaznod egy ilyen üzenetet, akkor ne legyen ilyen bizonytalankodás. (hegyi)
értékelés:

kötélhúzás
kötélhúzás
kötélhúzás

Egy három képből álló sorozatot kapunk, és ez a három kép valószínűsíthetően egy hétvégi eseményt mutat, ahol elmentünk a ligetbe, és a gyerekeknek különböző szórakozási lehetőségeket nyújtottak, többek között a kötélhúzást is. Nekem valahogy ebből a három képből a középső az, ami a leginkább dinamikus. Az első kép amit látunk ebben a formájában igényelne egy olyan folytatást, hogy azt is lássam, hogy mit húznak. Nem pont ezen a képen, hanem mondjuk a következőn, de nem ezt kapom. Mindig csak ugyanazok a szereplők vannak, mondjuk az A csapat bemutatkozik, de nem látom, hogy ki van a kötél másik végén. Tehát mint riport, ez a része nem működik. De nem is ebbe került beküldésre, hanem a 8-as lecke Mozgásra. Ha a mozgást veszem figyelembe, akkor ez a kezdő kép számomra kevésbé erős, mint a második, ahol a mozgás dinamikáját pont az adja meg, hogy van a kötélhúzásban részt vevő két kislány, és van három nagyobb lány, akik mással vannak elfoglalva, beszélgetnek. Lehet, hogy ott majd elindul valami folyamat azzal a karikával, de jelen pillanatban ellenpontot tudnak képezni a mozgásban részt vevő két figurával. A harmadik kép önmagában nagyon kedves eseményfotó, de ebben a formában inkább a családi albumban lehet erős, amikor megmutatjuk, hogy a kislányunk hogyan töltötte a hétvégéjét. Ami izgalmas lehetne, és ami számomra ebben az egészben egy minőségi ugrást tudna képviselni, az lenne, hogy ha már a Mozgás lecke, akkor kifejezetten a mozgásra koncentrálnánk. Nyilvánvaló, hogy ebben a helyzetben nehéz megvalósítani azt, hogy a háttérben ne legyenek zavaró tényezők, hogy a környezetben lévők is részt vegyenek ebben a fotográfiai munkában, vagyis nehezen instruálhatóak az ilyen szabadidős tevékenységnél a modellek. De a képkivágás kiválasztásánál ott van a lehetőségünk, hogy határozott döntéseket hozzunk. Például azt, hogy a legutolsó képnél, ami izgalamas, az a kislány alsó teste a fekete nadrággal, és az árnyék. Ennek a kettőnek a játékossága lehet az, ami dinamikát hordoz. Ha egy határozott komponálási döntést hozunk, és utána ezt képkivágással meg is valósítjuk, akkor az árnyékból a teljes árnyékot megadjuk, akár az árnyékban látható a kötél, de nem adjuk a felsőtestet, csak az alsót. Ha most letakarjuk a fölsőtestet a rózsaszín pulcsival, akkor van egy nagyon is dinamikus elmozdulási irány, miközben az árnyékban látszódik, hogy ez a kompozíció egy kötél segítségével jön létre. Tehát volna itt lehetőség a játékra, és ugyanez igaz az első képre is, hogy számomra izgalamasabb az, amit a lábak és az alsó test létrehoz, mint a teljes kép. Ha az árnyékot kezdjük megfigyelni, akkor ennek a játékossága az, amivel lehet valamit kezdeni. Én arra szeretném Mariannt sarkallni, hogy legyen saját magával határozottabb, és ezeket a radikálisabb kompozíciós játékokat próbálja meg alkalmazni. Ha lehet, akkor én ezt visszaadnám ismétlésre, nem kifejezetten ezt a szituációt kell megismételni, biztos vannak olyan barátok, akikkel megvalósítható akár ez kötéllel, vagy kötél nélkül, hogy mozgásfázisokat kezdjünk el megfigyelni. Ha mi rendezzük meg ezt az egész szituációt, akkor már a mi saját rendezésünkben kiküszöbölhető, hogy ne legyen ott a tekebábú, akkor már többet tudunk foglalkozni azzal, hogy milyen ruhát adunk a modellre, vagy milyen beállítást alkalmazunk. Ismétlés. (hegyi)

Van remény?

Az András által beküldött portrékép mind beállításában, mind mondanivalójában, abban a gesztusrendszerben, amit az arc közöl felénk, egy teljesen elfogadható és jó fotográfia. Ami számomra kérdéses az arcon megcsillanó fény, és annak a tónusrendje. Most így ez a kép azt a hatás kelti, mintha az alany bőrét bekentük volna valami olajjal, és ez csillogna nagyon erősen. Szerintem ha ebből a képből indulunk ki, akkor a kéz, az ujjak tónusrendje lenne az, amit követni kellene az arcnál is. Túlságosan kontrasztosra van emelve ez a kópia, ennél szerintem egy kevésbé kopogós kép hatásosabb lenne. Mert így most ezzel a túlerősítéssel, túlélesítéssel azok a finomságok vesznek el, és válnak nagyon is grafikussá, amik pont ezt az érzelmi többletet tudnák a néző felé közvetíteni. Egyszóval: hatásvadász. Enné kevésbé kell erőteljesen fogalmazni, mert azok a jelek, amik az arcon megjelennek, nem ennyire egyértelműen markánsak. A kép címe egy kérdés: Van remény?, és az arc ad választ erre, de ha ennyire élesre, határozottra vesszük a kontrasztot, akkor mindez ellentmondásba keveredik saját magával. Szebb, nyugalmasabb, nyugtatóbb lenne azt a tónusrendet tartani, ami a kézfejen van. (hegyi)
értékelés: