A Lángoló Lelkek egy tűz-zsonglőr csapat, akik 2010. augusztus 21-én Pázmándon léptek fel...

András megtalálta magának a fotosopot, mint önkifejezési formát. Talált ott egy-két olyan plug-in-t, csúszkát, amivel módosítani lehet a színeket. Én ezzel a városképeinél nagyon nem értek egyet, mert szerintem azt az üzenetet gyengítik, ami egy városképnél fontos lehet, pontosan azt a líraiságot, ami egy technikailag nem szétpimpózott képnél elindulhat. Ennél a képsornál nem rossz az, amit látok, egy-két kivételtől eltekintve: például a kettes kép, vagy a négyes, vagy az utolsó kép. Ezek kilógnak a sorból, de ezektől eltekintve kézben van tartva ez a technika. Az első kép, mint felvezetés nem rossz, ez egy lírai kezdetnek tűnik, innen még sokmindenre gondolhatok, halottak napjától kezdve fáklyás felvonulás is eszembe juthat, aztán elég nagy ugrással csapunk itt a húrokba. Rögtön a második kép annyira nem illik a sorba pontosan azért, mert itt a fűből is, meg az egész háttérből túl sokat kapunk, de utána a harmadik kép nem rossz meglátás. A negyedik kép megint egy picit kérdéses, hogy mennyire illik bele ebbe a sorozatba, mivel ez a füst vagy mozgás által keltett fátyolszerű réteg rajta van ezen a képen. De aztán a többi képnél legalábbis technikailag nincs ilyen probléma. Viszont az a bajom, hogy a sok, a több nem biztos, hogy minőségben is többet ad. Itt megint az, hogy az egyes képek izgalmasak, de nem a fotográfus miatt. Ez olyan mint a táncfotó, vagy a színházi fotó: van egy előadás, és azok, akik ezt csinálják, viszonylag régóta csinálhatják, és gondolják, hogy mit fogsz látni. Tehát ott a trükk, mint a Rodolfonál is, hogy ők, mint a fénynek a mágusai pontosan tudják, hogy mi fog létrejönni. Ez, mint megfigyelés, tökéletes. Talán a kilences kép az, ami ebből az egészből minőségben, mondanivalóban és érzetben kiugrik. Ez a kép az, ami ebből a sorozatból szerintem időtálló. A többi ennek illusztrációja. A dolog mégiscsak fontos, mert én abban reménykedem, hogy András összeismerkedett ezekkel az emberekkel, esetleg barátságba is került velük. Ha van egy ötlete a későbbiekben, amihez az kell, hogy besegítsen egy csapat tűzzsonglőr, akkor őket segítségül fogja tudni hívni. De akkor már Gimesi lesz az, aki komponál, és azt mondja, hogy "figyelj, ide állsz te, te föl-le mozgatod a tüzet, ide állsz te, a másik kislány, te köröket fogsz rajzolni, te a harmadik, egy zászlót gyújtasz meg, és azzal rohangálsz a kertben", és mindezzel létrehoz egy dramaturgiát, mert most egyáltalán nem fellelhető. Összefoglalva, ez az egész akkor lesz izgalmas, ha András a saját ötletéből, a saját agyából kiindulva kreatív módon ezt az élményt feldolgozza. Ez a feldolgozás egy Gimesi-féle történetben fog visszaköszönni, onnantól válik érdekessé. Ezzel most azért nem tudok sok mindent kezdeni, mert ennek a nagyon fontos értelme abban van, hogy ez a fajta megfigyelés megtörténjen. A színtorzítás is olyan, hogy itt érvényes és jó, esztétikus megoldás, de azt is hozzáteszem, hogy nem pótolja a dramaturgiai hiányokat. András tegye ezt el a saját fejébe, mint portfólióba, hogy ez van, mint lehetőség. Remélem szerzett kapcsolatokat, ha nem, akkor is a megfigyelés fontos, mert ezeket a játékokat létre lehet hozni civilekkel is, és remélem lesz olyan alkotói fázisa Andrásnak, ahol a kreatív fotográfiában a fényfestést el kezdi tudni alkalmazni. (hegyi)

Szép ez a kis békuci, és nem rossz a történet. Valójában azt nem tudom, hogy ez most egy kéz, vagy egy láb, vagy egyáltalán milyen testrész. Nem egyértelmű, mert olyan a csonkolás, hogy ez most nem derül ki. Nem ártott volna, ha megtartva ezt az irányt, erre is ügyelünk, hogy nem amputálunk úgy testrészt, hogy az ilyen kétségeket ébreszthessen a nézőben. Egyébként a kép rendben van, talán itt a bal oldalon lévő gyűrődés már egy picit sok, abból valamennyit le lehetett volna hagyni, mert elviszi a figyelmet a békáról. (hegyi)
értékelés:

Hajni.

Én abban reménykedem, hogy ez az újrakezdés cím a jövőre nézvést határozott Estiskolás jelenlétet fog mutatni, mert ez egy nagyon nagyon jó kép. Köszöntünk újra itt az Estiskolán, kedves Hajnalka. Mondom, száz pontos: az a kis piros cipő a kis ruhácskával, az, ahogy a pocsolyában feltűnik az alkotó, és még mellette ott van egy kis lámpa, ami olyan, mintha egy kis űrlény lenne, aki figyel minket. Az UFO magazin is lehet, hogy leközölné, ha kellő drámai körítést tennénk hozzá. Félretéve a viccet: kompozícióban is rendben van, az üzenete is teljesen egyértelmű, vidám, én nagyon szeretném, ha Hajnalka több munkát küldene, várjuk a folytatást, ez három csillag. (hegyi)
értékelés:

Nagyon szeretek olvasni. Éjjel és nappal, fekve, ülve, állva.

Na kérem, ez minden szempontból jó kép, minden szempontból három csillag. Nem csak azért, mert maga az ötlet jó, hanem az egésznek van egyfajta nyugalma, de mégis egyfajta részvétteljes együttlét a szerzővel, és mindemellett van egy feszültsége. Nyugalmas ez a körív-ellipszis, amit ez a szemüvegkeret ad, a könyv, az olvasás, mindez egy megbékélt, önmagát elfogadó embert tükrözne, ha nem lenne ott ez a kéz getszus, amivel összecsippenti ezt a szemüveget. Abban viszont nekem elég sok feszültség rejtezik. Ettől válik ez a kép izgalmassá, ahogy szorítod azt a szemüveget. Ez az üzenet része ennek a képnek. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Szerintem Andrásnak valaki segítsen a címadással, aki irodalmi vénával rendelkezik, Aureliano, vagy valaki, mert ez borzalom. Nem tudom mi ez a WoodElf #7da819-8902, és ha nem tudom, akkor mi a francnak van ott. Képcímet pedig kell adni, de tessék megtanulni. Ez dekódolhatatlan. Lehet, hogy valamilyen '73-as amatőr sci-fi filmnek a címe, én nem tudom, nem tudok vele mit kezdeni. A kép viszont jó. Sajnálom ezt a képcímadást, szívem szerint levonnék erre most egy csillagot, mert András, ha egyszer megtaláltál valamit akkor próbáld meg nem elökörködni. Jó ez a portré, azzal együtt, hogy torzít az objektív, azzal, hogy kicsit ki van lágyítva, de mégis megvan az egésznek egy olyan hangulata, ami arra is hasonlít, mint mondjuk egy filmforgatás szünetében a főszereplő megkegyelmezett volna a rajongóknak, és belemosolyog a kamerába, hogy "na szia, itt vagyok, én vagyok az általad óhajtott nő, de már megyek is vissza dolgozni". Jó a kép, erre megadom a három csillagot, de András, próbáld meg légyszíves ezt a címadás mizériát valahogy megoldani, mert ez így nem jó. (hegyi)
értékelés:

le kéne szokni róla... de imádom.

Nagyon jó a kép, dinamikus a kompozíció, ráadásul sokat elmond az alkotóról. Talán a gyűrűs ujjat jó lett volna a képhatáron belül hagyni. Ha ez egy kicsit későbbi naplementés idő, akkor lehet, hogy a bőrnek a struktúrái jobban kijönnek, de ezek csak tanácsok a jövőre nézvést, első leckének renben lévő, és a tömegelhelyezés is oké. (hegyi)
értékelés:

Nem nagyon érzem, hogy el lenne döntve, hogy ez a kép miről is akar szólni. Bátortalannak gondolom a döntést. Ha az idősekről szól, és csak illusztráció, vagy ennek egy kontrasztba, térbe helyezése történetileg a háttérben meghúzódó divat-kirakat, akkor a bácsi lábát nem lett volna szabad vágni, akkor tulajdonképpen egy kicsit a nézőpontját ennek a képnek billenteni kellett volna lefelé, és akkor ez jobban érthető és érvényes. Itt is itt van ez a színezés, komolytalanná teszi a képet. Ha már beavatkozom, akkor a mélységélesség megválasztásával avatkozom be, mert most a térbelisége ennek a képnek kétdimenziósra van redukálva azzal, hogy viszonylag nagy a mélységélesség, élesek a bábuk is, élesek a turisták is. Ha én ki akarok választani valamit ebből a történetből, és arra akarom a fókuszt vinni, akkor ezt szó szerint is meg kellene csinálni. Ezt visszaadom ismétlésre, András. (hegyi)