Kapunk egy kép-hármast, amit portré kategóriába küld András. Ezek még nincsenek készen. A srác zseniális, csak reménykedni tudok abban, hogy összefutsz még vele valamikor, és tudsz még vele dolgozni. Ezek az extrém mennyiségű piercingek, amiket ő visel, nagyon jó kiindulási alap. Az első képnél egy picit szűkre van az egész véve. Van egy mozdulat, ami azáltal nem fejeződhet be, hogy kifutott a képből. Nem tudjuk, hogy ott mi történt. Elkapott pillanat, de túl szűkre van komponálva. A második képen tulajdonképpen a főszerep a szőke hölgyé, akinél szintén lóg valami az orrából, de látszik, hogy kommunikáció folyik a nézővel. Ez egy kicsit olyan, mintha egy 70-es évek beli olasz filmből lenne kivágva, itt csak a testékszerek azok, amik a mai korba hoznak minket, de a gesztusrendszer, a témaválasztás, az időzítés mind-mind ezt a kort idézi. Az a baj, hogy ez nincs teljesen eldöntve, hogy ténylegesen ő-e a főszereplő. Ha igen, akkor vagy azt csinálom, hogy a másik szemét is átrakom azon a karikán, ami a fiú fülében látszik, vagy a karika másik oldalára teszem, de egy szem itt kevés. Van egy harmadik kép is, amin valószínű ugyanez a fiú áll. Itt a képkivágással nem teljesen értek egyet, ott vágjunk ahol a póló véget ér, ha már levágtuk azt a kezét. Másik dolog az, hogy számomra nem csak a főszereplő fontos, hanem a mögötte lévő szereplők is lényegesek. Most ezzel a helyzettel, hogy ő van csak élesre hozva, a mögötte lévő szereplők hatását veszed el. Önmagában a fiú nem viszi el a hátán ezt a kompozíciót. Az is látszik, hogy ezt a vignettálós sötétítést használod, akkor használja ezt az ember, amikor saját maga sincs megelégedve azzal a kompozícióval, amit csinált. Portrénak ezt nem tudom elfogadni, még nincs Történetmesélés leckénk, riportnak kevés lenne, mert nem tudunk meg túl sokat, hogy ő most egy halász, horgász, vagy lányokat futtat, vagy mit csinál. Jelen pillanatban lebeg a kategóriák között. Egyetlen egy csillagot adok neked erre most András, azért mert már várnám azt, hogy kidolgozottabb eredményeket hozz nekünk ide. (hegyi)
értékelés:

Hal. Biztos az, mondjuk én ebből állapotból gondolnám inkább valami elvarázsolt tündérlánynak, aki beesett a vízbe a kis ruhácskájával - lehet, hogy ez hal, csak így most ebben a formájában nem nagyon tudok vele mit kezdeni. Erősödik az az ellenérzésem, ami a hüllőkkel, és az összes ilyen nedves viziállattal kapcsolatban van. Ez így ebben a kivágásban és ebben a formában annyira nem élvezhető számomra, viszont érteni vélem, hogy miért a 27-es leckébe került ez be: mert a kis úszójával, vagy valamelyik alkatrészével az állat gyönyörűen balettezik. Ott a lényeg. Ha az a lényeg, akkor ezt a nagy busa fejet nyugodtan tessék levágni, és ott akkor valami létrejön. Igaz, hogy akkor a kép alján még ennél többet kellett volna hagyni. Ha ez megismételhető, akkor ennek értelmében érdemes lenne megismételni, hogy valamit kezdjünk azzal, hogy ha én arról akarok beszélni, hogy ennek a képnek a lényege micsoda, akkor arról beszéljek, és ne kezdjem valami egészen máshol a mesét. (hegyi)

Az előző kép, amit Viktória küldött egy színes fotográfia volt, és Viktória végrehajtotta azt, amit ezzel a képpel meg lehetett tenni, sokkal többet ebből nem lehetett kihozni. Levette a színeket, és korrigálta a dőlést, kicsit gatyába rázta a kompozíciót, ez szerintem jót is tett ennek a fotónak. Az az édes máz, ami rákerült a színek által, az most nem tud érvényesülni, és ez szerintem egy jó dolog. Köszönöm ezt a javítást, és arra a képre kapott egy csillagot, és erre a képre megadom azt a kettőt, ami onnan hiányzott. (hegyi)
értékelés:

András, itt az a helyzet, hogy ha mint portrét kellene ezt értelmeznem, akkor ugye valószínűsítem, hogy ennek a - talán hölgynek - neve az, hogy Sadako. És ő ugye szőke, és ezért lett ez a képnek a címe, meg hogy portréra küldted. Ha jól sejtem - és itt most kicsit csalok, mert erről a képről beszéltünk mi már -, akkor azt is tudom, hogy ez megint egy filmes utalás akar lenni, amivel már találkoztunk az Estiskolán. Azt se tudtam megfejteni, ezt se. Úgyhogy ez most beáll abba a sorba, mint a Daninak a képe, hogy megfejtés hiányában nem tudom értelmezni a címet. A képpel az a helyzet, hogy nem biztos, hogy annyira előnyös ez a fotográfia, mint portré. Most vegyük azt, hogy nem tudok arról, hogy ez itt valami filmes játék akarna lenni, nem tudom, hogy ez a Kör c. film japán verziója, semmit nem tudok (egyébként sem ismerem), tehát csak mint portrét nézem. Hoztál néhány olyan döntést, amivel nem értek egyet. Egyrészt a hölgy, ahogy így előrehullajtja a haját, hogy ezt a kvázi sejtelmes tekintetet létre tudja hozni, ebben a formában azért nehézkes, mert az a tónusrend, ami az arcán létrejön néhol, az utána a kiégetett hajrésszel zárójelbe kerül. Tehát ez nem is egészen hajnak értelmezhető, hanem olyan, mintha valami sérülés lenne a hordozón, zsilettpengével hasolóakat lehet kapargatni. A másik problémám az, hogy ha csak folthatásában nézem, akkor azt az ívet, ami a fejtetőnél most vágva van, érdemes lett volna befejezni. Aztán a rövidebbik része a hajnak izgalmas, ahogy befejeződik az orrnál. De a másik oldalon ezek a vonalak nem így futnak ki. Lehet, hogy ennek a hölgynek 80 cm hosszú haja van, és ezt nem lehet belekomponálni, ez igaz, ugyanakkor az arc is egészen furcsán világítódik ettől meg, és ez nem biztos, hogy annyira jót tesz most a modellnek. Mert neki van szája, és ha nem is kell azt ugyanolyan fényben hozni (mert ugye a világításnak az az értelme, hogy a térbeliséget erősíthessük vele), de itt most nem erősítetted a térbeliséget, hanem két fő irányvonalat hagytál: az egyik egy viszonylag laposra világított frontális rész, a másik a sötétben hagyott, árnyékba kerülő rész. Mint portré ezért én nem nagyon tudom elfogadni, visszaadom ismétlésre, tessék a portrét komolyan venni. Elsősorban azt szeretném, ha a portrénál azokat a lépcsőket végigjárnánk, amik a tradicionális, a nézők és a modellek által elvárt lépcsők. Zárójelben mondom, és akárki is a modell, mivel az Estiskola is iskola, elnézés kérek, de a tanulság szempontjából mondom: ha ez a fénykép a pályájára visszatérő Boy George-ról készül, akkor azt mondom, hogy lehet benne értelme, bár akkor azt az érdekes kis sityakot, amit néha hordott, föl kell tenni a fejére, mert az emblematikus. A másik dolog az, hogy nem tudom, hogy mennyire jellemző a modellre ez a helyzet. Ha ő belement abba a játékba, hogy illusztrációja lesz egy Gimesi-féle gondolatnak, ám legyen, csak akkor azt ne hívjuk portrénak. Ismétlés. (hegyi)

Kicsit szigorú leszek, ezt a leckét visszaadom ismétlésre. Azért is, mert az ötlet maga nem rossz, gondolom ez valami művház, vagy ilyesmi lehet, ami előtt fiatalok szórakoznak, töltik a maguk délutáni idejét, de ezen a képen annyi minden felesleges dolog van, miközben maga a mozgás nem lenne rossz, csak ez így egy kicsit bátortalan. Át lehet menni a tér másik oldalára, hogy minél kevésbé legyünk útban, de a kép szempontjából teljesen felesleges a fölső rész a légkondicionálókkal, maximum a zászlókig, ha már ezt fontosnak tartom, hogy belekomponáljam. Bár túl sok értelmét nem látom, mert ehhez a képi üzenethez nem tesz hozzá ez a három zászló főleg ebben a formában. Ha ott nagyobb szél van, és fújja a szél a zászlókat, akkor még dinamizálhat, de így nincs rá szükség. Amire szükség volna az az, hogy tessék bátran közel menni a témához, és fölvállalni, hogy te egy fotográfus vagy, és éppen fotózod ezt az eseményt, ami történik. Fognak neked beszólni esetleg, vagy direkt azért mert fotós vagy, fognak incselkedni, vagy kunsztokat csinálni, de ez a kapcsolat szép lassan kialakul, főleg akkor, ha kedvesen, vidáman fogsz ehhez a dologhoz hozzá. Szóval ismétlés, tessék ezekkel a fiatalokkal valamilyen kapcsolatba kerülni. Ez így most olyan, mintha Maigret felügyelő segítője készített volna egy dokumentumot arról, hogy lám-lám a fiatalok játszanak, de a kép sarkában az elkövető ott húzogatja épp a nadrágját, és fut lefelé a képből, mert észrevették őt. Ismétlés. (hegyi)

Nagyon kedvelem ezt a fotót. Nagyon jól mutat, nagyon jó az, ahogy ezt a tájat értelmezni és értékelni tudjuk általa. Talán a bal oldalából egy fél centinyit még vágnék, mert ott most szinte bever a nap fénye, és ettől ezek a fénysávok elindulnak, de nincs honnan elindulniuk. Tehát vagy azt választom, hogy ez a fény verjen be teljesen, és akkor kicsit szét fogja kalapálni a képet, vagy pedig még vágjak egy kicsit belőle. Egyébként ha nagyon keveset fordít a kamerán Ágnes (nem tudom a kép jobb oldalán, a kanyarulatnál mi következik), akkor talán ez az út még megérdemelt volna valamennyit. Másrészt a kép fölső részéből a fölső egy-ötöd, a felhők fölött nem sokkal, az a rész már túl sok információt nem hordoz. A térhez, a perspektívához, a térélményhez már nem ad hozzá, mert ha ott is ezek a felhők létrejönnek, ha egy kicsit borúsabb az idő, akkor oké, de most ez nem történik meg. Az is igaz, hogy ha sokkal borultabb az idő, akkor meg nem jönnek létre a szénabáláknál ezek a szép kis árnyékok, mert ugye ők a főszereplők. De a kép fölső része elviszi a fókuszt ezekről, míg a kép alsó részén (bár nem tudom, hogy mi van), akkor lehet, hogy alul folytatódna, és akkor kevésbé lenne szűk az alsó vágás. Egy kicsit a kamerát lejjebb döntöm, és egy kicsit elfordítom jobb irányba. Így még tökéletesebb lenne a kompozíció. De ha ez a kép, és más nincs, akkor elég az, ha levágok a kép fölső részéből egy keveset, és bal oldalából mégkevesebbet, és akkor igaz, hogy egy még nyújtottabb képet kapok, de összerántja a kompozíciót. (hegyi)
értékelés:

még mindig Szeretettel Helgának

Ezt a képet visszaadtam ismétlésre azzal, hogy két alapvető problémám volt a képpel: a tárgy elhelyezése, feltérképezése, és erre, mint válasz, a megoldás már izgalmasabb. A táskának a formáját és jellegét most jól tudjuk érzékelni. Ami miatt még mindig nincs kész a kép, és ami miatt még mindig jó lenne ismételni, az az, hogy ez még csak a feladatnak az első része, hogy megtalálni egy formai pontot, azt a nézőpontot, ahonnan ez a táska, mint főszereplő, jól tud működni. Már ott van a kezünk közelében a megoldás: ezek a kis virágkezdemények, amikkel én általános iskolában a tornatanáromtól tanultam, hogy hogyan lehet távolba lőni, nagyon játékosak, akár kottafejeknek is felfoghatók kis lények, akik körbenézegetnek. Most már, hogy így ez a táska megtalálta azt a formai helyzetét, szinte adja magától azt is, hogy honnan és hogyan kéne ezt fotózni: lényegesen közelebbről, úgy, hogy ezek a kis fejecskék is értelmezhető méretben részei legyenek a képnek. Nyugodtan olyan közel lehet menni, amilyen közel csak enged ez a táska, úgy, hogy a részletei megmaradjanak, hogy minél kevésbé torzítson, tehát olyan objektívet választani, ami ezt a torzítást csökkenti, és még közelebb, még kisebb képkivágással dolgozva behívni ebbe a mesébe ezeket a fűszálakat. Mert arra nem kapunk most magyarázatot, hogy miért pont itt a fűben áll ez a táska. Ha nem akar szereplőt még pluszban bevonni Camilla, akkor az adott helyzetből kell kihozni a maximumot, tehát itt a táska és a kis virágok. Ezeket kell valahogy egy kompozícióba szervezni. Nem biztos, hogy úgy a legjobb, ahogy most letette, lehet, hogy máshogy talál még izgalmasabban mutató nyílhegy fejeket, úgyhogy azt javaslom, hogy keresse ezt a helyet is, ahol ez jól tud mutatni, ahol elindul ez a mese. Most elfordítottuk ezt a táskát, ez már egy jó irány, hajrá tovább! (hegyi)