Szakkör | Page 621 | Látszótér

hamm

A viszony a képen nagyon érdekes, mert tulajdonképpen struktúrákat, szögeket, harapófogót, kevés fényjelenséget használ fel és ebből egy ritmust hoz létre. Én azt mondanám, hogy ennek a képnek az elsődleges üzenete éppen nem a 7-es lecke csendélet, hanem vagy valamilyen ritmus, vagy valamilyen fénytani megfigyelés, mert a különböző tárgyak attól, hogy az egész kép egy kiégett, kevésbé részletgazdag, feketékből és fehérekből és lágy tónusokat nélkülöző rendszerben épül föl, mindenféleképp a nonfiguratív felé mozdul el ez a munka, éppen csak jelzésszerűen használva a formák értelmét és én ezt inkább ritmikai munkának gondolnám. De ettől függetlenül, mint képalkotás én azt gondolom, hogy a két disznó megvan. Ugyanakkor javasolnám, hogy akár a rezonancia, vagy akár a mozgás házi feladatra mondjuk átkerülhessen ez a kép. Nem érzem 100 százalékosnak a csendélet kategóriára. (szőke)
értékelés:

Elcsúszva
lfolyó Tér és Idő,
Roncsolt Én-kép
Úton,
Valahonnan Valahová...

Nagyon szeretem ezt a képet. Egyrészt azért, mert amikor Gergellyel együtt dolgoztunk a táborokban, az előző táborokban mindig és folyamatosan érzékelhető volt az a líra, az az elmélyülés, az a megfigyelői álláspont, ami belőle áradt. Persze természetesen nagyon sokszor viccel, kommunikációval ez el volt takarva, de én azért szeretem ezt a képet, mert itt ez az elmerengő, gondolkodó ember portréja jelenik meg. 100 százalékosan önportrénak gondolom ezt a képet. Talán egy vonat, elsuhanó erdő, fák látszanak, és azt mondhatnánk, hogy szólhatna erről ez a kép, de nagyon nagy ecsetvonásokkal valójában egy karakterrajz Csősz Gergelyről és egy nagyon jó kis házi feladat. (szőke)
értékelés:

A kétarcú
Portré a jobbik és kevésbé jobbik énemről.

Szintén régebben talán említésre került a dokumenta és a dokumentához kapcsoló avangard, neoavangard formák, amelyek ugye a 70-es, 80-as években nagyon divatosak voltak. Az is lehet, hogy mostanában is vannak ugyanilyen programok, szóval 100 százalékosan az avangard játékelemeit mutatja itt ez a kép. Egyfajta tükröztetésben, ahol a sematikus szürke háttér előtt egy egyszerre sziámi párnak tűnő, de egymástól tulajdonképpen elforduló, mintegy rendőrségi nyomozati anyagként, nagyon is deklaráltan itt van a profilja annak az embernek, aki a második lecke önportrét elkészíti, és azt mondja - itt vagyok, ilyen vagyok, nézzetek meg. Mindezt teszi öltözet, jelmez nélkül, hogy a nyak, a váll, a mellkas rész is fedetlenül látható és mindez kitárulkozón itt van előttünk. Én ezt egy jó vállalásnak gondolom, és nagyon sajnálom, hogy például ehhez a képhez nem szóltatok hozzá avval is segítve lelkesíteni Sinkó Katalint, hogy ugyanígy itt legyen közöttünk és ugyanúgy dolgozzunk együtt, mint ahogy ti is, mint akik mondjuk egy fél éve, vagy háromnegyed évvel ezelőtt ugyanígy elkezdtétek küldeni a képeteket. Én nagyon örülnék, hogyha másnak is lenne hozzászólása. (szőke)
értékelés:

Kiskarácsony

Vásároljon Ön is szeretetet!

Itt elsősorban a bauhaus, a kubizmus jelentkezik, és megint azt mondom, hogyha félretesszük azt, hogy egy városban tapasztalt különleges jelenség ez, amit vizsgálunk egy ügyes és jó fénytani tanulmány az, amit látunk, amely elsősorban az absztrakt felé mozdul el. És ebben a fénytani játékban ez egy jó ujjgyakorlat, amelynél az sem elvetendő, hogy mindezt Laci a körülötte lévő világban, a nagyváros világában egész abszurd, ilyen neonpaplan formával fedezte föl és ráadásul abszolút kapcsolódva az ünnephez, a Karácsonyhoz. Három disznó. (szőke)
értékelés:

fekete

Itt azt hiszem, hogy komoly párbeszédek zajlottak a hozzászólásoknál én mégsem avval szeretnék foglalkozni, hanem azzal a fajta fény, fekete, szürke és világosok ritmusjátékával, aminél nagyon érdekes, hogyha egy picit mondjuk ennél a képnél megpróbálunk hunyorítani, akkor abban a pillanatban az a fajta életlenség amit kereshetnénk és azt mondhatnánk, hogy - ez egy mondjuk úgy, hogy valamilyen analóg és valamilyen régi és rontott kép – érvényét veszíti. Ha megnézzük egy picit hunyorítva és úgymond a verbális megközelítést is félrerakjuk, nagyon izgalmas ritmusai vannak a baloldali sötét, talán függöny, belógó függönynek a mögötte falon jelentkező világos reflexnek, az alatta lévő világosszürkéknek, a szereplő jobb vállán lévő világosoknak, a homlok és az orron megjelenő erős világosoknak és a nagyon drámai sötéteknek, amelyből csak sejthetjük a fiatal női arc üzenetét. Egyszerre visszahúzódó és egyszerre erőteljes és drámai a fényhatások miatt a feketék és a fehérek és a szürkék ritmusjátéka miatt ez a kép. Én nagyon szeretem ezt a képet, még hogyha mondjuk ebből a képből nehezen lehetne azonosítani, ha keresnénk az önportré alapján a szereplőt. De a kép az működik kérem és a kép az egy erős érzelmi üzenet, úgyhogy a három disznó megvan. (szőke)
értékelés:

Talp

A kép egy nagyon bátor és nagyon merész vállalkozás, Mariann továbbra is az emberi test megfigyeléseit folytatja. Nagyon különleges, ahogy ebben az összetett csavart pózban esendően itt előttünk megjelenik az emberi talp ugyanolyan fedetlenül, mint ahogy a háttérben véletlenül láthatóan a test többi része. Talán mivel nem rég zajlott le a fénnyel és a világítással kapcsolatos táborunk, Mariann is lent volt, talán itt most már meg lehet jegyezni, hogy a főszereplő, a talp szempontjából, aki itt az öt testvérrel mesél itt nekünk, egy pici, mondjuk a jobb alsó sarokból, a kamera mellől egy pici reflexszel, egy pici kis fénnyel megvilágítható lett volna, és még különlegesebb lenne az előtér és háttér viszonylata. De a kettő disznó így is megvan a képre. (szőke)
értékelés:

Cím nélkül

Örök Álmodás
Őszintén sajnálom, hogy elkéstem, de ezúton is szeretném pótolni "lemaradásom"... Nagyon Boldog Születésnapot (utólag is) és még hosszú, tartalmas Életet kívánok!

Egy, talán ha jól látom mocsaras vidéket, vagy valamilyen ártért, tükröződést láthatunk itt. És a kép egyik érdekessége az a középen látható, talán köd, vagy valamilyen folt és ettől van az egésznek egy misztikuma. Érdekes módon, talán egy pár képpel ezelőtt beszéltünk arról, hogy egy panno-szerű szerkezet hogyan és milyen módon működik és mennyire hatásos. Hát itt ennél a képnél már lehet mondani, hogy ezt a Gergely használja ezt a szélesvásznú attitűdöt. Ami talán azért megjegyzendő lenne ennél a képnél, hogy a kép baloldalától folyamatosan dőlnek a sötét formák, a fatörzsek. Minden mintegy ilyen hajlott K betű és még egyszer K betű, minden jobbra húz. Talán valami pici kellett volna a jobboldalon, ami ellensúlyozza ezt a baloldali sötét függőleges egyenest. Én két disznót gondolok erre a képre. (szőke)
értékelés:

Láb-látkép
Anya is vagyok.
Gyerek is vagyok.
Nő is vagyok.
Ember vagyok.

Egy játékos kis vers is csatolódik ehhez a képhez és a vers tulajdonképpen megfejtést is ad ehhez az egészen meglepő extrém kompozíciós rendhez, ahol talán anya ugyanazt az utat, ugyanazt a játékrendszert végigéli, amelyet a gyermekek. Valamilyen homokozóban vagyunk, ahol egy ilyen gyerekjátékon látható maga a fotós, talán maga a szülő, szinte az öléből indul ki, a nőiség központjából ez a kép és érdekes módon ez a mászóka, vagy számomra ismeretlen kötélszerkezet is mintha ennek a kicsit összezárt comboknak a folytatása lenne, ahol ott, valahol a végén a színfalaknál az apró gyermekek látszanak távol tőlünk. Azért is izgalmas ez a kép, mert miközben a perspektívával foglalkozik és egy egész jó térbeli választást hoz be ide közénk, majdnem hogy nekünk is tériszonyunk lesz ettől a képtől, ugyanakkor hoz egy belső és mélyebb és az önportréhoz, a portréhoz kapcsolódó helyzetet is, azt, hogy a felnőtt, a felnőttkori lét hogyan ad engedélyt arra, hogyan jogosít fel, hogy újra játszhassunk. Hiszen ha itt bárki, mondjuk egy másik szülő, apuka, anyuka odajönne és azt mondaná, hogy hiszen a Tímea mit keres ott fönt a kötelek tetején, ilyenkor a legjobb védekezés azt mondani, hogy csak a Zsoltikát, vagy nem tudom az Ilonkát, a gyereket hoztam le, vagy itt kell lenni a gyerekekkel, hogy biztos kibírja e ez a mászóka ahogy a gyerekek itt játszanak. Szóval ez egy egész különleges kép, és várom, hogy a Tímea küldje a további képeit. (szőke)
értékelés:

Görbített hősök

A már egyszer bemutatott "hiba" újabb bemutatása egy igazán közismert építménnyel kapcsolatosan.
Itt is elmondom, hogy a hatás eléréséhez semmiféle külső eszközt, sem utómunkát nem használtam, azt kizárólag egy "hiba" (vagy inkább adottság) kihasználásával értem el.

Menekülés

Az, hogy az Ági képe hétfő délután, avagy kedd, vagy szerda, vagy csütörtök, vagy péntek, vagy szombat, vagy vasárnap és sorolhatnánk újra és újra ezt a verklit, ilyen értelemben azt mondom, hogy nem lényeges. Én el tudom fogadni a döntést azért, mert a kép önmagában egy nagyon erőteljes tájkép. A ritmikájával, a fénytani jelenségeivel, avval, hogy egy panno-szerű megfigyelés és mint tájkép egy nagyon jó műhelymunka, egy nagyon jó stúdium. Talán azt lehet mondani, hogy igen, majdan hogyha ezek az ujjgyakorlatok úgymond az Ági részéről befejeződnek, akkor lehet rajta csavarni, ahogyan az emberi történeteket, a Bartos Ágnes történeteket behozni ebbe a képi világba. Előtér, középtér, háttér. De úgy gondolom, hogy erre még nincs itt az idő. Biztos, hogy ezek a leckék fognak ismétlődni és fogja ismételni az Ágnes. Én ezt egy nagyon szép tájképnek tartom és ennek is kell örülnünk, hogy ilyen klasszikus képek készülnek. A három disznó megvan és várom az Ági további képeit. (szőke)
értékelés:

Lábujjak
Olyan testrészünk, amit ritkán nézünk meg.

Itt egy képi buffót, képi humort, képi szatírát látunk. Az emberi test és az emberi testen keresztüli bemutatkozást, ugye az első leckére, a portré arc nélkülre és meg kell hogy mondjam, hogy egészen különleges, egészen ötletes. Miközben van benne egy fricska, ahogy tulajdonképpen az alkotó azt mondja, hogy lenézlek benneteket, de természetesen ezt nem szabad komolyan venni, hiszen egy padlófelületen, mint egy kiterített forma, ugye Mantegna Krisztus képe az nagyon sokszor volt már itt az Estiskolán említve egy hasonló beállítással. Csak itt a horizont oly mértékben való süllyesztésével jön ez létre, ahol az emberi test a talpon kívül és a lábujjakon kívül kiterítődik, formákká, körökké változik a lábikra és a medence környéke. És így az egészből kvázi mint egy kis tartalomjegyzék, mint egy kis látlelet jelenik meg egy egész megdöbbentő, abszurd formajáték. Én ezt egy nagyon jó képnek gondolom. Elsősorban az ötletessége és az első lecke úgymond problémamegoldása miatt. Nem sok ilyenfajta üzenetet lehetett látni első házi feladatként. De a három disznó mindenféleképp megvan és várom a Kati további képeit és hajrá. (szőke)
értékelés:

Ritmus

Dóczy Feri tudósításainak sora itt folytatódik, és én azt mondom, hogy ez egy nagyon jó irány. Az ezelőtti képelemzésénél is a függőleges síkokkal való játékátlátás az már egy hármas egységben, egy triptichonszerű szerkezetekben jelen volt, itt pedig ez bővül. Nyilvánvalóan most az alkotó, ahol él, ahol van, ahol figyel, neki kell ahhoz olyan szemének, olyan kiemeléseinek lenni, amivel abban az összetett környezetben - Párizs -, észreveszi, keretbe rendezi a hasonló jelenségeket. Úgy tűnik, hogy ez egy jól használható út, mert variációkat látunk. A függőleges törések, a függőleges lemezek a mögötte és a függőleges felületeken elől tükröződő formáknak a szinte filmszerű különböző síkokba rendeződése. Olyan ez mint hogyha valamilyen animációs filmnek a különböző töredékeit látnánk. Egyszerre fotó és egyszerre egy filmes megoldás. Egy síkra rendezett felületen az idővel való játék. Én ezt egy nagyon jó kis gondolatnak tartom, nagyon szépen köszönöm és egy nagyon jó munka a 27-es lecke rezonancia feladatra. Úgy tűnik, hogy evvel belsőleg is foglalkozik Dóczy Feri, tehát nem csak egy feladatot old meg. Úgyhogy én azt gondolom, hogy ez egy három disznó. (szőke)
értékelés:

Éjjel 2-kor kimentem wc-re, egy nyugodt város fogadott az aluljáróból kiérve. Ezelőtti napokon több mint 200 fiatal találkozott ezen a helyen. Ennyi ember egy helyen legutóbb az 5 éve bezárt diszkóban volt.
   Mindenki erről beszél a városban. Most egy lélek sincs az utcán. Elfáradtak a városi életben való megmártózásban.
   A városkulcs átvételének napján átvettem a vasútállomás wc-jének kulcsát. Papírt is írtam, hogy visszakapják üzemkész, tiszta állapotban, bár mikor átvettem éppen nem volt wc papír.
   Mielőtt beérek a tiszta klotyóba, azon tűnődöm, hová tűnt a 3 homeless az állomásról. Pedig most a váróterem ajtaja is nyitva van éjszakára. Biztosan elmentek egy csendesebb helyre aludni. Talán haza.
   Visszaérve a föld alá, újra Tigriccsel meg Prellel ittuk a kannásborfröccsöt. Amikoris megérkezett Kocsis Palya, a fesztivál arca. Szokásos "cigiapró" köre után leheveredett a szalmazsákra és azt ecsetelte, hogy nagyon jó képeket csinálunk. "Egész Ócsa benne van." mondta. Kedvenc képe a "kutyás" volt, "...amikor viszi benne a csirkét". Majd: "Bazmeg, ez csodálatos! Ezek életképek. Még az aluljárót is levettétek." Megkaptam életem legszebb dicséretét.
   A helyi csöves megértette a fesztiválunk mondanivalóját. Mint a szomszédok, akik nem zavarták jelenlétükkel a hangulatot. Vagy a körzeti megbízott, akit mindezidáig nem láttunk. Vagy a Polgármester, aki már nem akar velem beszélgetni a "graffiti mint művészet" kérdésről.
   Ma noise nap van. Chris Cunningham őrült videóit néztük 20-25 szalmazsákon hempergő suhanccal. Aki előbb menekült le az eső elől, az egy hiperaktiv hiphop tánc csapattal kényszerült egy fedél alá. Mindezt Banyek úr és Plesiv haverja előzte meg az "Über-Ócsa" szettel. Még egy aktivista házfoglaló is táncra perdült. Csak egy német turista aludt békésen nálunk délután. Ezen az esős, borús, zajos napon.

Hát úgy látszik, hogy a tanulók kedvet kaptak az íráshoz és ez egy nagyon jó és nagyon örömteli dolog. Bár egy fotós és filmes oldal vagyunk, de én ezt nagyon fontos dolognak tartom, hogy úgymond a társművészetekkel is legyen kapcsolata az alkotóknak, és bizony erre egy ilyen kis történet, egy kis novella nagyon jó eszköz, hogy kipróbáljuk magunkat. Én azért azt mondom a Lacinak, hogy lehet, hogy ez egy képsorban is megoldható feladat lenne. Tehát az a történet, amit ő elmesél ezt én el tudnám képzelni képekben is elmesélve, lehet, hogy érdemes lenne ezzel foglalkozni. Maga ami az írást jelenti, hát én arra azért azt tudom mondani, hogy ez egy viszonylag szürreális történet, amit itt olvashatunk. Jó ez a kis fölvetés, jó ez a kis karcolat, de vannak olyan kérdések, amik úgymond egymásnak ellendolgoznak. Tehát, hogyha én azt írom,, hogy „klotyó”, akkor a „homeless”-el nem szépelgek, tehát akkor azt írom, hogy csavargó. Hogyha azt írom, hogy „kannásborfröccs”, akkor utána például nem írok egy ilyen mondatot, hogy „Bazmeg, ez csodálatos!”. Ezek a mondatok nekem egy picit ilyen stílustörésnek tűnnek, de maga az a kép, amit ő itt fölvázol nekünk, az egy nagyon jó kép. Tehát én azt mondanám, hogy én megadom a két disznót és ismétlést kérnék a Lacitól képben. (szőke-hegyi)
értékelés:

Egy nagyon jó ritmusú bemutatkozó filmet kapunk Milántól. Nekem egyébként a Blair Witch Project jut erről eszembe. Talán a kameramozgások, talán a sejtelmes sötétben forgatott, éjszakában forgatott képek miatt, nem tudom. A film egy külsővel kezd, valamilyen útszéli, talán hó, talán más miatt fehérben ragyogó makró felvétellel egy útról. Aztán utána látunk egy ködös áttűnést. Sejthetően talán ez a köd valami cigarettafüst által lett létrehozva, nem tudom, de ez nem baj, ez nagyon fontos az amatőr filmezésben, hogy az ember a leleményességét használja arra, hogy ezeket a hatásokat létre tudja hozni. Majd a sötét éjszakában több snittel egy fát látunk, utána pedig bejutunk egy házba, látunk egy lépcsőházat. Nagyon érdekes, hogy ezt a teret mennyire megbolondítja az, hogy ennyire sötét maga a forgatási helyzet és a film bevilágítása ennyire kevés fényt használ. Ettől igazándiból a néző nem tudja, hogy merre van a fent és merre van a lent és merre van a kint és merre van a bent. Ehhez még ráadásul az optikának a megválasztása is segít, ez egy nagyon jó ötlet. Majd utána látunk egy áttűnést amiben megjelenik ez a szereplő, feltehetően Milán, aki ül egy széken és utána hopp, egy vágással eltűnik a székről és újból bolyongunk úgymond ebben a házban, amelyről kiderül, hogy egy tetőtérben vagyunk, onnan utána megint kijutunk a külső forgatási helyszínre. Tehát nagyjából röviden összefoglalva ezt láthatjuk a filmben. Jónak tartom azt a ritmizálást, hogy viszonylag lassú snittekkel, viszonylag lassú témavezetéssel juttatja el a nézőt odáig, hogy ez a felismerés megtörténik ezzel a szereplővel. Ott egy picit nekem kérdéses, hogy mennyire erős az a geg, hogy egy ilyen áttűnésnél eltűnik valaki a székről, lehet, hogy utána még ezzel az alakkal foglalkoztam volna, hogy föl-föl tűnjön a filmben, mondjuk váratlanabb helyzetekben. De hát ez az én ötletem és nem kötelezően van igazam. Úgyhogy én ezt egy négydisznós filmnek tartom. Azért is négy disznónak, mert hogy azért ezek a helyzetek, amikor ilyen kevés fénnyel dolgozunk, hogyha ehhez még hozzá tesszük azt, hogy kézből tartja a kameraman a kamerát, akkor a kettő együtt, tehát az imbolygás - ami a bizonytalanságból adódik, nyilvánvaló, hogy az ember a kezével nem tudja olyan stabilan megtámasztani ezt a szerkezetet - ezzel a kevés fénnyel néha értelmezhetetlenné teszi azokat a helyzeteket, amit látunk képileg. Lehet, hogy megért volna annyit, hogy akár egy téglára, vagy akár egy kis állványra föltegyük ezt a kamerát. Nyugodtabb, szebb képeket kapunk. Mert ez a nyugtalanság, ami a kézmozgásból adódik, ez ellene dolgozik annak a tempónak, amit a snittek hoznak. Úgyhogy négy disznó és nagyon köszönöm és várom a folytatást Milán. (szőke-hegyi) értékelés: