a próbafülkében...

Egy olyan profilból készült fotográfiát látunk, ahol nyilvánvalóan az alkotó a kezében lévő fényképezőgéppel valamiféle tükröződés kihasználásával tudott ilyen irányból magáról egy egész alakos képet készíteni, de maga az a helyzet, ahol ez létrejöhetett az igazándiból csak a kép címéből válik értelmezhetővé, hogy ez valószínűsíthetően valamilyen próbafülke, valamilyen, akár ruhapróba előtti, vagy utáni helyzet lehet. De még ebben sem lehetünk 100 százalékig biztosak, mert akár ez lehet valamilyen színpadi öltöző, vagy valami más helyzet is. Mivelhogy ennyire bizonytalanul mondom ezt a megfejtést, tehát valószínűsítem, hogy azért az átlagnéző sem biztos, hogy teljesen egyértelműen meg tudja fejteni azt, hogy itt tulajdonképpen mi történik. Miközben nyilvánvalóan, hogy az önmegmutatás az önmegismerés feladatkörében az a kép valószínű valamiért fontos Ágnesnek, csak igazándiból hozzám nem nagyon jut most el az, hogy ez a kép miért készült el, mit szeretne mondani, mért fontos ez a nagyon erős kiégett, haránt fehér csík. Miért fontos az, hogy a modell ennyire kettészabja saját magát? Mi ebből az esetlegesség, amit a technika, vagy a hely korlátozott és mi az, ami tudatos döntés? Itt úgy tűnik nekem, hogy készült egy kép valamilyen belső indíttatásból, de ez a belső indíttatás nem válik az néző számára világossá, nem értelmezhető, hogy mi történik. Úgyhogy én ezt a képet áttenném a szorgalmiba. (szőke-hegyi)

A szórt fényben használt másik megvilágítási forma a gyertya, amely itt a felfelé hajló kezekkel a test színeit, formáit, gyönyörű ritmusait figyeli meg. Ezt a képet elsősorban az teszi különlegessé, hogy a külső szórt fény és a középen elhelyezett láng által létrejövő fényforrás karvaj körmökké, de akár mint egy ilyen kis lángformává változtatja a műkörmöket. A kép abszurditását és a kép erejét az adja, hogy ezek a nagyméretű tükröződő felületek adnak egy egészen speciális hangsúlyt az akt képnek. Egyszerre esendő és egyszerre szürreális az áldozati helyzet, a szakrális helyzet, a körmök által válik pop art képpé az üzenet. Ebből a szempontból, ha a csendhez, az eddig látottak alapján, amiket erre a házi feladatra küldtek az alkotók, valamilyenfajta melankólia is társul, akkor biztos, hogy itt egy speciális, szatirikus melankóliát kellene feltételeznünk. A kép tehát a szatirikus melankólia kategóriájába tartozik. Jónak ítélem meg, három disznó.
   Én még szeretném a saját megjegyzésemet idetenni – mondja Zsolt – elfogadva András ítéletét, ezt a három disznós ítéletet, de nem biztos, hogy 100 százalékig egyetértve vele. Ugyanis, hát azért ennél a képnél több kérdés fölmerül nekem. Itt az élességgel is vannak problémáim és azzal is, hogy mint önálló megoldás mennyiben tekinthető ez a kép jó megoldásnak. Nem csak a műkörmök miatt, hanem azért, mert van egy választás, történik egy választás a fekete-fehérrel és ez a választás, ez igazándiból nem igazolódik a formai megoldásokkal. Tehát, hogyha az András által említett pop art felé vinném el ezt a képet, akkor bizony a fekete-fehér mint megoldás, az nem biztos, hogy ezt az irányt erősíti. Abban sem vagyok biztos 100 százalékig, hogy a Mariann ezeket a műkörmöket tudatosan emelte a képbe. Ezek a műkörmök jelen voltak. Nyilvánvaló, hogy nem tud az ember mit kezdeni akkor, amikor egy ilyen helyzettel szembesül, de nem kötelezően kell elkészíteni akkor azt a képet aminél ez a fajta kettősség megjelenik és ez nincs végiggondolva. (szőke-hegyi)
értékelés:

András képénél egyrészről nagyon fontos megjegyezni, hogy a nőiség, a női báj a néző számára meglévő csoda, a női test érzékisége az nagyon szépen és fűszer ízként jelenik meg, ennek nagyon örülök, hogy a Gimesiben lévő romantika, a Gimesiben lévő érzelmesség, a Gimesi valójában létező, élhető sebezhetősége, időnként talán melankóliája is úgy jelenik meg ennél a képnél, ahol nincs rárakva geg, nincs rárakva külön flikflak és a bohóc maszkja, hanem csak egy kis finom adalékként, mintegy kis zárójeles megjegyzés ott van a kép egészében a nőiség üzenete, mintegy kis háromsoros versben. És ez éppen annyira kell, amennyire ugyanakkor a szintén Gimesi által nagyon szeretett ritmusok, formák, ellentétpárok és színek elkezdhetnek játszani. Tehát abban a pillanatban, ha a konkrét és értelmezhető emberi alak üzenetet leemeljük erről a képről, amely nélkül ugyanakkor megszokott ritmusjáték lenne, amit kapunk, de ha ezt leemeljük, akkor ugyanúgy oda lyukadunk ki, hogy azért a Gimesi féle képeket az Estiskolán megtekintve, amikor egy kicsit a Gimesi összeszedi magát, akkor jól láthatóan tapasztalható az, hogy szépen, megfontoltan halad a ritmika, a fénytani megfigyelések útján. És ez ebbe, a Gimesi féle haladási irányba helyezhető ez a kép is. Szerény, nyugodt módon, nem túlcsavarva az üzenetet - egy nagyon jó tanulmánynak gondolom ezt a képet - természetesen ösztökélve az Andrást arra is a kép kapcsán, hogy ugyan az aktfotó táborban készült alkotásáról van itt szó, hogy a tábor az arról is szólt, hogy segítsen bennünket a továbbhaladásban, a mindennapi életben és a környezetünkben való elemzésben. Én ezt a képet egy három disznós képnek gondolom és remélem, hogy mindazok a megismerések, tudások, amelyek ott egy modell, vagy több modell segítségével a táborozók számára megadatottak, azok majd átemelhetőek lesznek a saját Gimesi féle világba és az a kamera, amelyik eddig is pásztázta a Gimesi birodalmat, ott fog kiemeléseket végezni. Tehát három disznó. (szőke)
értékelés:

Köszönöm, hogy itt lehettem.

Veszprémi állatkert 2009 04 11

Ez a kép, amelyben a mosott folyami kavics, mint háttérfelület, és az előtérben lévő ritmikai képlet, a tollak és a tollak színei jó variációban jelennek meg, egy absztrakt ritmusjátékot mutatnak. Abban az esetben, ha a megfejtést az alkotó nem küldte volna el a képhez, nagyon nehezen lehetne megállapítani, hogy milyen élőlényről van itt szó. Sokkal fontosabb az egész kép szempontjából a ritmika, a tollak hegyei, amelyek ritmusként belefúródnak a barna kavicsformákba. Tehát én ezt igazából ritmikai elemzésként közelíteném meg. Ha már a tökéletesség házi feladatra érkezett ez a kép, én azt mondom, hogy a toll színvilágból ez a rózsaszínes, szürkésrózsaszínbe hajló alsó felület, én nem tudom, hogy az anatómiája hogyan változik ennek az állatnak; aminek itt egyrészét látjuk, de ez a sötétes tömeg ez még nagyon jó lett volna, ha még folytatódna a kép alsó felén. Most egy picit ad-hocnak tűnik a ritmusjáték. Tehát én csak annyit tettem volna, hogy még egy picit itt ezzel a sötét felülettel valamilyen módon játszottam volna. Amennyiben az állatnak nincs további ilyen felülete, akkor valamit még beleapplikáltam volna ebbe a képbe, de nagyon közel van a megoldás egy jó fotóhoz. Én azt gondolom, hogy a kettő disznó megvan, ettől függetlenül a tökéletességet lehet újra elkészíteni, ha szeretne ezzel foglalkozni a Balázs. Annak örülök, hogy végre valaki, végre valamelyik estiskolás ki mert mondani egy olyan mondatot, hogy nekem ez a tökéletesség. Merthogy ez a lecke erről szól, hogy mutassuk meg, hogy számunkra mi az, ami vizuálisan megfogalmazható tökéletességet jelent. (szőke-hegyi)
értékelés:

Egy éjszakai felvételt látunk, és remélem nem számítógépen szerkesztett montázst, ilyen társkereső oldalon szoktak ilyet csinálni, hogy így egyszerre éjszaka meg nappal meg mindenhogy lehet látni a társkeresőt, remélem nem ilyen képet látunk, hanem egy hosszú expozíciót. Erre abból is következtetünk, hogy a Hold kerek formája kicsit elliptikussá vált. Az egyiptomi, elsősorban a halotti kultúrához kapcsolódó képzőművészetben, de különböző barlangrajzoknál is, látható az a képzőművészeti megoldás, amikor például a vadászat különböző elemeit, vagy a halotti rituáléknak, vagy az életútnak különböző fontos pillanatait a szobrászok, festők mondjuk egy király esetében egy képen örökítik meg, mintha azok az időben távol álló helyzetek egymás mellett olvasva egy egységes történetként, egy allegorikus formában jelennének meg. Így van az, hogy az egyiptomi halottas kamráknál, mondjuk Amenhotep történeténél látjuk, amint hajózik, látjuk, amint a krokodilokkal küzd, és látjuk, amint a leigázottak előtt megáll. Ez a kép valami hasonló úton kezd el járni, ahogy a képen látható szereplő különböző pozíciókban, különböző mozdulatokkal egy egységes történetet próbál elmesélni. Talán nem véletlen, hogy azt hiszem a hozzászólásokban is lehetett olvasni Shakespeare Szent Iván éji álom című művét, amely valami hasonló történetiséggel dolgozik, nevezetesen, hogy ott úgymond amatőr színészek amatőr módon játszanak el helyzeteket. Van az egész kép „díszletezésének” egy furcsa színházi jellege, elképzelhető, hogy pont a lámpák fényei miatt egy rivaldaszerű, abszolút Globe színházas érzése az embernek. Nyilván attól, hogy az éjszakai felvételnél a park, vagy az erdő, ahol a fényképész dolgozhatott, háttérként jelenik meg, rajzosan, mint egy festett háttér, ezzel a furcsa Holddal, amely akár itt most ezen a képen még talán reflektornak is tekinthető, egy szinte selyempapírra festett, síkra redukált előtér jelenik meg, és ezen az előtéren vannak ennek a furcsa királynak a különböző állomásai, fázisai megfestve. Nem véletlenül mondom ezt a szót, hogy megfestve, mert az egyértelműen látszik a képen, hogy a hosszú expozíció miatt a lámpákkal vagy fényforrásokkal együtt mozog időnként a modell, és ez hozza létre ezeket a furcsa festői hatásokat. Ez a kép nem egy vidám kép. Találhatóak rajta eléggé esendő, vagy akár ördögi pillanatok is, például a kép középső alsó szakaszában az emberi arc, ahol ugye a talán zseblámpa, vagy valamilyen fényforrás miatt az arc alulról kap megvilágítást, és ezáltal, mivel a fényforrás mozgatva van, egy ilyen furcsa luciferi jelzést kap az állkapocs környéke, mint hogya ott szakáll jelenne meg. Az egésznek van egy Baphomet jellege. Nem véletlenül hangzanak el ezek a furcsa szavak a kép kapcsán, mert egyrészt a reneszánsz, másrészt a reneszánszhoz kapcsolódó színházi attitűd egyfajta utazú színház mesei elemekkel, másrészt pedig a barokkból is jól ismert vérbő színházi nyelvezet is megtalálható ezen a képen. Ez a kép mindenféleképp színházszerű, teátrális, és egy történetmesélésre szakosodott kép. Vannak párhuzamok, amelyeket érdemes lenne az estiskolásoknak, vagy esetleg az alkotónak is megnézni, Saudek képei, aki hozzánk közel, Prága környékén alkot. Pusztán azért is érdemes megemlíteni ezt a híres alkotót, mert ott is az állóképeken egy képben hosszú és nehezen elmesélhető történetek jelennek meg. Én ezt a képet nagyon szeretem, annak ellenére is, hogy mondjuk a bal oldali képfelületnél a kereszteződésben jelzőőrként működő rendőrláma-irányító figura kicsit kilóg ebből a képből, merthogy az egész történetisége ezeket a spontaneitásokat, még akár a kompozíciós elmozdulásokat is megengedi. Sokkal erősebb mindaz az atmoszféra, ami ebből a képből sugárzik, minthogy most el kelljen kezdenünk levágogatni, igazgatni. Én azt javasolnám az alkotónak, ugyanúgy, mint egy nem olyan régen a weboldalra felhelyezett, a betegség idején készült képpel, amelyet akár úgy is mondhatnánk, hogy hívókép, hogy ezeken a vonalakon, ezeken az útjain, amiket most kiválasztott, tovább kéne haladni, mert a felvetések azok nagyon jók, nagyon izgalmasak, de nyilván ezzel még sokat kellene foglalkozni. Tizenkettes lecke tavasz kategóriájára a három disznó megvan, és nagyon örülök, hogy ezt a képet elkészítette. (szőke)
értékelés: