Minden mozsár egy történet

A hat törpe című rádiójáték szereplőit látjuk itt egy polcon. Én nagyon-nagyon szeretem ezt a képet, mert ráadásul Szundi, Szende, Hapci, Morgó, Dundi, Mundi mindannyian látszanak itt, és lehet, hogy ha valaki ezt most az estiklopédián keresztül visszaelemzi, azonnal azt fogja mondani, hogy de a hat törpe az hét, és Dundi és Mundi lehet, hogy nem is ennek az eredeti történetnek a szereplője, azt tudom neki mondani, hogy igaza van. Mindezt a zavaros mondatszerkezetet pedig csak azért mertem erőltetni ide, mert az a kiválasztás és az az irány, amit a Csongor ennél a képnél elkezd, az ő munkáiban véleményem szerint nagyon fontos. Mi történik itt? Az azonos formák, azonos szerkezetek a perspektívában, ritmikában, kiválasztásban, és a fénytanban eltérő karaktereket hoznak létre. Ezeket erősítik még a mozsarakban elhelyezett különböző tárgyak, amelyek különböző módon fekszenek, hajlanak el ebben az összetett felületben. Arról nem is beszélve, hogy a rézmozsarak tükröződései természetesen különböző módon reprodukálják, és különböző módon tükröztetik maga a fotós alkatát, ruházatát, lábait. Mindez egy kevés megfigyeléssel észrevehető. Karakterekké válnak a mozsárformák, a mozsárformákban lévő étkezőeszközök. Azt tudom csak mondani, hogy miközben ez az irány nagyon jó, és én nagyon szeretem ezt a képet, egy egészen pici, parányi, két-három mozdulattal igazítható lépés elég lenne ehhez a képhez, hogy a villák, vagy a kanalak, főleg a bal oldali középháttér részben olyan állásba hozhatóak legyenek, hogy a mozsarak sora és a mozsarak lelkivilága mint emberi történetek még jobban érthetőek legyenek. (szőke)
értékelés:

Tüntetés a graffiti diszkriminalizációja ellen Berlinben, ahol igenis helye van a fiatalok kultúrájának, ami hagyományőrző mivolta miatt inkább dísze, mint szégyene a városnak. Művészet. Nem vandalizmus. Bla-bla-bla.

Nagyon örülök annak, hogy a Laci újból elkezd képet küldeni, ez számomra egy nagyon pozitív dolog. Láthatóan és jól beazonosíthatóan egy olyan helyszíni beszámolót kapunk, aminek számomra egy nagy értéke, hogy egyrészt megvan úgymond a bevezetés az első képen, ami azonosítja számunkra, a nézők számára azt, hogy hol járunk és mi történik, másrészt erre a tárgyalás szinten a kettes kép rá is erősít, ott látjuk azt, hogy egy csoportosulás van, egy tüntetés, és a harmadik kép pedig értelmezi azt, hogy a tüntetés tulajdonképpen mivel kapcsolatosan történik meg. Én nem olvasom most direkt el ezt a leiratot. Annyit talán hozzáfűznék, hogy lehet, hogy még bővíteni lehetett volna mondjuk két képpel ezt a sorozatot, azért, mert most van egy pici távolságtartás abban, ahogy ezt a témát az úgynevezett tárgyalás részben feldolgozza az alkotó. Az könnyen elképzelhető, hogy esetleg ezek a katonai ruhába öltözött rendfenntartók voltak azok, akik megakadályozták abban, hogy közelebb menjen az eseményhez, vagy talán az, hogy ez nem is volt annyira békés helyzet, mint ahogy itt most ez egyébként látszik. Itt egy nagyon nyugalmas pózt látunk, tulajdonképpen a nagy egymásnak feszülés ami az ilyen tüntetéseken megszokható, az olyan erősen most nem érzékelhető. Talán egy-két közeli képpel az íze, a hangulata ennek a dolognak dinamizálható lett volna. Most azt látjuk, hogy van egy zászló, aztán egy csoportosulás, és látjuk, hogy ezek ilyen grafitis történetek, valami ott idegen nyelven erről le is van írva ezen a zászlón, aki érti ezt a nyelvet, az gondolom el is tudja olvasni. De mint képsor, mint képüzenet igenis az akció az mindenféleképp egy elvárás. Ez az egyik irány. A másik irány, hogy líraira veszem a történetmesélést, és emberi kapcsolatokat, azokat a megjelenő ember gesztusokat próbálom elcsípni, amik ennek az iróniáját, akár szürrealitását hozzák ki ennek a történetnek. Most ez nincs eldöntve, hogy tulajdonképpen a fotós mint közvetítő tulajdonképpen milyen érzelmi viszonyban van ezzel a történettel. Kicsit távol vagyok, nem döntöm el, hogy most én tulajdonképpen ennek örülök, nem örülök, mi a véleményem, márpedig egy ilyen riporthelyzet azért valamilyen szinten véleményformálás is. Úgyhogy én azt mondom, hogy a két disznó erre mint képsorra megvan, és én azt kérném a Lacitól, hogy márcsak azért is, mert együtt húztuk a sarat vele, együtt voltunk a klastrom diszkóban és ott is volt egy ilyen szociografikus helyzet, tehát azt kérném, hogy ezeket az élményeket ezeket a továbbiakban is mutassa meg nekünk, és várom a többi leckéjét. (szőke-hegyi)
értékelés:

Sousse, Tunézia.

Nagyon kedvelem ezt a képriportot, ezt a beszámolót, amit a Gábor számunkra itt átad, és azt kell, hogy mondjam, hogy az itt látható képekkel maximálisan egyetértek. Egy jó ritmusú vásárlási procedúrát látunk ugye a halpiacon, és Gábor még arra is ügyelt, hogy szinte a halszag is átjön. Ezt illatnak azért nehéz nevezni. Egyetlen egy megjegyzésem van ehhez a képsorhoz, hogy valószínű, hogy ide bementünk ebbe a helyiségbe, és valószínű, hogy ebből a helyiségből egyszer csak távoztunk, tehát azt én egy picit hiányolom, hogy maga ez a hely nincs kívülről megközelítve. Tehát a történet olyan, mintha én a hallgató egy baráti beszélgetésbe félútnál kapcsolódnék be. Maga a helyzet az jól látszik, hogy itt van egy megszemlélése az áruknak, majd a kiválasztás megtörténtével a vásárlás, de mégiscsak azt gondolom, és ráadásul Gábor szorgalmira küldött is képet, ami egy utcai felvétel, tehát én azt gondolom, hogy valahol ezt az egész belső teret jó lett volna a maga kultúrkörével, a maga beágyazódásával is jelezni, akkor lenne nekem teljes a rendszer. Ez az egyik, amit mondani szeretnék. A másik, hogy láthatóan a képek nagy részén természetes világítást használt az alkotó, az első képen az a hülye vaku az valamiért elsült, és ez nem annyira korrekt dolog, mert ettől nagyon kétdimenzióssá válik maga a kép. De a képsor az abszolút jó ritmusú dolog, nagyon érzelmes megközelítés, és hát egy olyan kultúrkörről mesél nekünk, amit itt Magyarországon mi, hát, nagyon elvétve találhatunk meg, és azt is csak módosított formában. Úgyhogy én azt mondom, hogy a képsorra én a két disznót megadnám ezekkel a lábjegyzetekkel, amit elmondtam. (szőke-hegyi)
értékelés:

Nagyon szeretem a Barának ezt a képét, mert éppen az a fajta irónia, amit más most mondhat, hogy de hát a Bara mindig komoly, és egyáltalán nem fedezhető fel, hogy van egy szarkasztikus iróniája, ez a kép ezt megcáfolja. Ha az előző elemzéseket, és az előző képek kapcsán felmerült kéréseket, megfigyeléseket megnézzük, egy elég egyértelmű és konkrét válasz a kettes lecke önportrén keresztüli megfogalmazásban, hogy igen, megmutatom, de úgy mutatom meg, hogy nem mutatom meg. Igen, megmutatom, de megmutatom úgy, hogy minden tökéletesen érthető. Mik ezek a tökéletesen érthető dolgok? Az, hogy az egész kép vörös, nem csak a haj, hanem a háttér, a dekoltázs, és minden, ami a nőiséget sugallja. És ott van folyamatosan a nőiségből eredő küzdj meg, harcolj meg értem, bonts ki, és minden ott van, ami a nőiségről szólhat, de ott van ugyanakkor úgy is, hogy nem adom, gyere szerezd meg. Amíg azt mondtam, hogy az eddig mostanában látható Medvegy Bara-féle utcaképekben, tájképekben ez a fajta tüzes és titkos nő, bár tudjuk, hogy ilyen van, gondoljunk csak vissza a Bara szobabelsőben, talán fürdőszoba-, vagy valamilyen szobabelsőben készített alsó gépállásos bemozdulásos képeire, tudjuk, hogy ez van. Én épp ezt próbáltam jelezni, hogy a világot megfigyelő képeiben is ugyanígy ezeket át kellene szűrni. Nyilván ez egy könnyebb helyzet, hogy a második lecke önportré, amely eleve házi feladati minőségében valami ilyesmit kér, amit itt látunk, de ezt, a fotós kézjegyét, meg kellene próbálni a többi munkákban is elhelyezni. Azért mondtam ezt itt el, mert nyilván nem száz százalékosan erre a képre vonatkozik, de mégiscsak keresünk utakat, hátha ez segít a saját dolgában. Természetesen második lecke önportré kategóriában ez egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

rügyfakadás

Azért szeretem ezt a képet, mert azoknak az embereknek, akik természetfotókkal foglalkoznak, olyan módon kell járniuk a külvilágban, és itt akár a nagyvárosban lévő épített környezeti felületekre is gondolok, hogy azokban a közegekben valamilyen módon létezni kell. Nem csak azt értem ezalatt, hogy mondjuk valaki erdőőr legyen, vagy erdész, vagy botanikus, tehát, hogy folyamatosan, nap min nap benne legyen egy növénykultúrában, lehet, hogy egyszerűen csak egy kirándulónak kell lennie, aki egy erdőn, egy mezőn áthalad. De akárha minden nap, minden percben benne él ilyen szituációban, vagy csak egy pillanatra találkozik ezzel a helyzettel, az kell, hogy meglássa, és itt ezt tartom fontosnak, hogy a növényzet geometriáját, a növényzet ritmikáját a fényképész kiválasztotta, a fényképezőgépével megláttatta és ezt egy kompozícióba próbálta rendezni. A kép kompozíciós rendjével, vagy a kép belső rendszerével kapcsolatban pedig az kimondható, hogy egy nagyon közeli előtér és egy messzi háttér az, amivel dolgozik ez a kép. Kiemeli, fölerősíti a virág most induló leveleit, kinyíló formáit. Tehát ehhez csak egy parányi igazítás, manipuláció szükségeltetne. Akár, hogy egy olyan időpontot lenne érdemes kiválasztani, vagy lett volna érdemes kiválasztani, amikor egy picit más fényben jelenik meg a háttér. Egy keveset, akár sötétebb tónusú, vagy más színtónusú, de egységes tónusú háttérfelületként tudna megjelenni. Ugyanis most érződik ez az egészen túlfűtött közelsége a növénynek a kamera felé, hogy itt van, benne van a mi territóriumunkban, a környezet pedig hátrébb tolódik. Az egész olyan, mint egy ilyen kis személyes, suttogó párbeszéd. Mégis egy picit kellett volna a hátteret más színvilágban tartani, vagy sötétebben és azonnal, ezek a friss zöldek azonnal főszerepet kaptak volna. Tehát egy nagyon parányi módosítás szükségeltetne ehhez a képhez, amivel igazán szépen tudna énekelni zenei szempontból ez a növénytanulmány. Én úgy gondolom, hogy a kiválasztás miatt azért megvan a két disznó. (szőke)
értékelés:

Felvállalom a felelősséget és azt mondom, hogy ugyan egy képsort kaptam, és a képsorban ezek a bíborba hajló, vöröses bíborok nagyon érdekesek, olyan az egész mintha egy régi Eastmancolor film maradékait látnánk… szóval én fölvállalom a nehéz döntést, és én azt mondom, hogy ezt a 12-es lecke tavasz házi feladat-sort én önhatalmúlag egy képként fogom értékelni. Teszem ezt azért, mert abban reménykedem, hogy esetleg Viktória az érvelésemet is elfogadja. Az én érvem pedig a következő: az első kép, amelyen látjuk ezt a fát, és mögötte látjuk a szocializmus büszke maradványait, emberi életterekkel, redőnybeépítésekkel, ugyanolyan ablakokkal, tehát a kettő, az élő növényzet ritmusa és az ember által épített metrikus rendszer kettő kapcsolata nagyon szépen van jelen ezen az első egyes képen legfölül. Úgy gondolom, hogy mindent, amit a második és harmadik kép szeretne elmesélni, megtalálunk ebben az első képben. Még ha nem is pont olyan színűek, még ha nem is úgy látom a leveleket, még ha nem is látom ilyen közelben a virágokat. Ezért én azt mondanám a három képpel kapcsolatban, hogy a fotósnak kell, hogy bizonyossága legyen a munkáival, történeteivel, ebből következően bátorsága kell, hogy legyen, hogy néha meghozza a döntést, hogy a kevesebb az több. És a több nem biztos, hogy még többet hoz. Az én döntésem szerint, amit nem kötelező elfogadni, az első kép tartalmaz mindent, ami a hármas képsorban megtalálható. Tehát az első kép az egy három disznós kép abban az esetben, hogyha a Viktória is elfogadja, hogy a másik két kép az nem tartozik ehhez a képsorhoz. De ehhez az kell, hogy a további munkáiban is mindig pontosítson. Mindig először gondolja át, hogy mit miért tesz, mielőtt fényképezne. (szőke)
értékelés:

Néha a bentlakók kiülnek a mennyország kapujának lépcsőjére és vágyakoznak. Belőlük lesznek később a "földe szállt angyalok".

Valamilyen leromlott régi, ilyen vakolatos épületnek a padlásfeljárójára, valami mezőgazdasági épületnek a padlásföljárójára ültette a fotós a modelljét. Látható ott a háttérben is, hogy eléggé vakolatlan ott az a felület, egy ilyen romos épületben van elhelyezve egy romantikus szituáció. A romantikát, azt elsősorban abból a fényekből sejtem, amivel egy kicsit mintha manipulálva lenne ez a kép. Valahogy egy ilyen fénykör pászmában van beleültettetve a modell, mint egy ilyen oltárképben. A barokk nagyon kedvelné ezt az egészen összetett mozdulat pozíciót. Nagyon jó ritmusban mennek a fények a cipőkön, ruhán, combon, nagyon jó ritmusa van a modellnek ezekkel a vízszintes lépcsődarabkákkal. Ilyen értelemben a kép tehát egy nagyon jó, kicsit nyugat-európai ízű romantikus kép. A 4-es lecke barátom kategóriájára én úgy gondolom, hogy ráadásul nagyon jól stimmel, jó a választás. Az, hogy a hangulata milyen ennek a képnek az természetesen a fotós feladata és a fotós szabadságjoga. Az már más kérdés, hogy ennek a képnek van egy címe, azt is a fényképész adta és avval viszont már vitatkoznék. A fotós attitűdje és a fotós, hogy úgy mondjam manipulálása, hogy milyen címet ad egy képnek. De azokon a helyeken, ahol engem tanítottak, általában azt mondták, hogy a többségében, ha a néző szempontjából nézzük az alkotásokat, akkor a címek megpróbálnak segíteni abban, hogy azért közelebb kerüljön az alkotás üzenetéhez. Itt pedig én úgy érzem, hogy a cím ugyan egy nagyon komolyan gondolt döntés, de nem azonos a képen látható eseménnyel. Ezt csak azért tartottam fontosnak elmondani, mert hiszen folyamatosan a vizualitással és a vizualitáson keresztüli, nem verbális kommunikációval is foglalkozunk, és azt el kell tudni fogadni, hogy a képen látható, még egyszer mondom nagyon jó ritmusú mozdulatsor – idézőjelben, testkód – nem azonos avval, amit a fotós szeretne láttatni a címen keresztül. Az itt látható mozdulatsor a balra tolódó elmozdulással védekezést, zárkózottságot, sőt, tulajdonképpen valamilyenfajta vallatási helyzetet mutat. Nem azt, ami a kép címéből következtethető. Ettől még ez a kép nagyon jó, ettől még ez a kép nagyon fontos, ez a kép nagyon szerethető, csak tudnia kell az alkotónak, hogy nem a címben meghatározott üzenetet hordozza. Tehát a kép három disznós kép a 4-es lecke barátom kategóriájában és a címválasztással még a képhez tartozó hozzáfűzéssel sem értek egyet. Más címet kellene neki választani. Ettől még ez a kép jó. (szőke)
értékelés: