Nagyon örülök annak, hogy Milán rögtön egy film házi feladattal jelentkezik és ez az ő bemutatkozása - a film viszont mint olyan, akár még a gyerekkor leckébe is bekerülhetne, ugyanis egy olyan képsort, vagy egy olyan kis anzixot látunk, ami nagyon sok képében, nagyon sok snittjében visszautalásnak tűnik a gyerekkorra, egy úgymond hátrahagyott, mögénk hagyott világra. Erre egyébként jól utal az is, hogy egy ilyen szuper 8-as hatású fekete-fehér képsort látunk a filmnek a körülbelül egyharmadától. A film kezdete az egy viszonylag következetesen végigvitt hajnal vagy reggel, kitekintés először egy ablakból és aztán utána egy még nagyobb merítést vesz az alkotó azáltal, hogy elindul egy úton és ez az út, mint egy visszaemlékezés torkollik aztán ezekbe a gyerekkort idéző képekbe. Ami rögtön szembetűnő, hogy nagyon sok effektet használ Milán. És én azt szeretném mondani, hogyha ezeket az effekteket kivesszük akár az oldal, papírfelhajtós, visszatekerős effektet, akár a kép szétrobbantós effektet, vagy akármilyen hasonlót, amit itt látunk, akkor egy nagyon feszes kis filmet kaphatnánk. Ez így most picit arra utal, azokra a képsorokra, amik a kamerák bemutató filmje, hogy milyen funkciókat is ismer ez a kamera és, hogy mennyi minden trükköt lehet vele alkalmazni. Tehát mintha leltárt vennénk a lehetséges számítógépes trükkökből, és ez a leltár egy picit gyengíti ezt a képsort. Ha lehet ilyet kérni a Milántól, akkor én azt mondom, hogy már csak a saját kíváncsiságát kielégítendő is, meg kéne próbálni ezt a filmet újra vágni, mégpedig annak megfelelően, hogy csak snitteket használunk, és a snittek között nincsenek áttűnések és nincsenek elektronikus trükkök, hanem az egyik képsort vágjuk a másikra. Lehet, hogy egy izgalmas helyzet jöhet ebből is ki. Én azt mondom, hogy érdemes lenne megpróbálni. Ugyanez igaz arra is, amikor képtükrözéseket használ és a tükrözéssel hoz létre egy különleges képi világot, de hogyha ez túl sokszor, túl hosszan szerepel egy filmben, akkor a néző figyelmét megint a technikára és a trükkre viszi és gyengíti a történet mesélést. Tehát ez egy nagyon jó első lecke és én a négy disznót megadom rá, de azzal a gondolattal, hogy talán érdemes lenne Milánnak foglalkozni azzal, hogy egy kicsit puritánabb eszközöket használ a vágásnál. (szőke-hegyi) értékelés:

Fotográfia

Nagyon szép kompozíciós rendet látunk itt egy fekete-fehér képnél, egy régi fényképezőgép látszik a műtermi sarok hátuljában, és a hozzánk közelebb eső résznél, megint csak az erős perspektivikus hatást kihasználva ún. 35mm-es rollfilm negatívokat látunk, amit a fotózáshoz használtak, és természetesen ugyanezt a nyersanyagot, ugyanezt a filmet használták a mozifilmnél is. Most az élesség a kép alsó vízszintes határához van helyezve, erre a negatív filmre és a perforációkra, és a háttérben életlenben van tartva a fényképezőgép. Úgy tűnik, hogy ez egy tudatos vállalás, tudatosan van így elhelyezve az élesség, ami nyilván azt is jelenti, hogy nekünk ide, ezekre a negatív filmekre, amelyeken nem látjuk a képeket, ide kellene figyelnünk, erre a „káoszra”. Ugyanakkor a kompozíciós rend és a fény elhelyezések a háttérben lévő fényképezőgép fémfelületén nagyon jól láthatóak, nagyon szép fények vannak az optika körüli gyűrűkön, és maga a mechanika tulajdonképpen sokkal izgalmasabb, mint itt az előtérben látható fényképek. Biztos, hogy tudatos döntés az, hogy az élesség a kép aljára van elhelyezve, de a most látható kompozíciós rend, és az abból értelmezhető formavilág, az mégis azt a döntést kellett volna, hogy létrehozza, hogy a háttérben a fényképezőgépen kellett volna megtartani az élességet. Így most igazából amiatt vibrál, mozog és keres az ember szeme ezzel a képpel kapcsolatban, hogy lélektanilag hátra helyezné folyamatosan az élességet. Mivel ugye ezen a síkra redukált felületen ezt itt az előtérben kapjuk meg, nem tud megnyugodni egy pillanatra sem az ember. Szerintem annyit kellene tenni, hogy átgondolni újra ezt a beállítást, ha létrehozható. Én úgy gondolom, hogy nem olyan bonyolult. Meg kellene ismételni, és meg kellene nézni a kettő verziót összehasonlítva, hogy az előtérben van az élesség, vagy a háttérben, hogy melyik jelenti jobban azt az üzenetet, ami a harmincharmadik lecke tisztelet Balla Demeternek témáról szól. Véleményem szerint a választás, az ötlet, minden jó, csak szerintem ez egy rossz döntés, hogy az élesség a kép elején lett elhelyezve. Én most erre kettő disznót adnék, és amennyiben esetleg ez meg van ismételve és megnézhetjük, akkor jár majd a harmadik disznó is ezért a képért. (szőke)
értékelés:

Fel nem érem
az értelem
egének
végtelen
határait.
Meg nem fejtem,
mind hiába kérem,
zablázd meg
a vágyhullámok
árjait.
Nem veszhet el hajóm
ugyanazon parton,
vagy tengeren,
úton,
sorson,
emberen.
De szemem nyitva tartom
hogy lássam, merre mész.
Köszönöm hogy hagyod.

(Diósjenő, 2009. május 3.; 0:20)

Részletek

Sok mindent lehetne mondani a Feri képével kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy ő most folyamatosan tudósításokat küld valahonnan egy másik világból, de én mégis azt mondom, hogy ez a kép azért nagyon szerethető és azért nagyon fontos, mert ezt a hármas osztatot létrehozta, megtalálta, észrevette. Ez a hármas osztat pedig két függőleges, talán ablakkeretből jön létre, ahol olyan mintha egy közbülső világba máshová látnánk át. André Kertész híres képei tükröződései is felidéződnek itt. Másrészt pedig ezek a torzulások pont a 60-as években a francia fotóművészetében vannak jelen, ahogy ez a fajta fekete-fehéren keresztüli szoció és Párizs megfigyelései is. Ez az íz ezen a képen is érződik. Én ezt egy nagyon jó munkának tartom a 13-as lecke épített környezet kategóriájában, ugyan ez a tűéles technika mindannak, amit a kort idéző hangulattal kapcsolatban elmondtam, felülírja, ellenpontozza, ezáltal elbizonytalaníthatja a nézőt, tehát ahogy azt eddig is mondtuk Ferinek, egy picit arra figyelnie kell, hogy az a nagyon is mai technikai igény, ami a digitális gépekkel kapcsolatban felmerül, hogy mindennek leltárszerűen karctű élesnek kell lennie, a fotográfiában, az archaikus technikáknál nem volt ennyire erősen jelen és ez az ellentmondásosság folyamatosan megvan a képein. (szőke)
értékelés:

Az élet szép
Lilla és a tavaszi napsugarak. :)

Anna könnyedén, bátran kezeli a sziluetteket, és ennek én örülök, hogy azt mondja, hogy nem használok itt a kamera előtt egy reflexfelületet, ne adj Isten egy tükröt, amellyel az én felugró alakomat megvilágítom - ami által az arc, az arcvonások láthatóvá válnak - hanem épp hogy csak annyit hagy meg ebben a demerungos, naplementés, barnás, aranybarnás rendszerben, amennyire egy szemérmes nő csábítóan egy keleti táncot eltáncol. Én ezt azért tudom elfogadni, mert így az egész kép szerkezetében hozzáilleszkedik ehhez a női gesztushoz, még akkor is, ha mondjuk egy fotótáborban lehet, hogy itt a technikai vezető azt mondaná, hogy oldalról a kamera mellől egy picit meg kellett volna világítani ezt a felületet. Három disznó. (szőke)
értékelés:

Megszokott hely, megszokott ember, egy kis változással
Ez nemrég történt egy koncert előtt.

Vörös tónusban van tartva, mint egy angol film üzenete, ez a lakótelepi környezet, ahol egy profilos megoldást választ az alkotó. Ehhez a vöröses világhoz egyrészt piktogramokat és plakátfeliratokat is használ, a „proszektúrát” olvasni itt a bőrkabáton - annak idején nagyon szeretett és divatos film, az Üvegtörők világát idézve itt a teljes rekvizitumot láthatjuk cipőben, kabátban és a hajviseletben. Én ezt egy jó üzenetnek tartom és azért, mert mindez ami a modellel kapcsolatban látható jól párhuzamba van helyezve a háttérben lévő lakótelepi házakkal, bádogcsatornákkal, a szuterénablakkal. (szőke)
értékelés:

Kisherceg

Nagyon jó az, hogy egy picit a kamera elmozdításával, az árnyékokkal játszik a Bara, és állandó kis szereplőjét a kis piros varázscipőjével a kép fölső részén szerepelteti. A Bara mostanában ha megnézitek az elmúlt félévben készült alkotásait, sokat dolgozik az árnyékokkal, sokat dolgozik az asszimetriával és itt is egy jó megfigyelés jön létre. Nagyon érdekes az, hogy a kép jobboldali részén egy ilyen egész kardpenge vékony sötét folt, a beton tojás és a háttér sötétjének a kapcsolódásából jön létre egy pengeszerű ritmus. Én ezt egy jó házi feladatnak gondolom, három disznó. (szőke)
értékelés:

Folti

Abban egész biztos vagyok, hogy ezek a fajta munkák tényleg akkor eredményesek, hogyha az állat tulajdonosa, tehát gazdája és az állat között hosszú és szoros kapcsolat van. Én úgy gondolom, hogy miközben itt egy cica portrét kellene elemezni, valójában ez a kép átlép ezen a kategórián és asszociációkkal, véleményekkel abszolút emberként kezeli a háziállatot. Portrészerkezetű az egész kép, szemmagasságban vagyunk a kamerával, a kisállat szemmagasságában, tehát ő nem alattvalónak, hanem társnak van kezelve. És azt gondolom, hogy a portré fényképezés nagy történelmében, ha elhelyeznénk ezt a képet tulajdonképpen annyit mondanánk, hogy igen, valahol gróf Sattarattaratta Friedrichet látjuk ezen a képen, csak őneki egy kicsit másmilyen a füle, kicsit másmilyen a prémgallérja, de ő valójában egy ember. Tehát én ezt egy jó megközelítésnek gondolom, és ez a cica kép ez átlép azon, hogy egyszerűen csak egy állatportrét látunk. Valójában egy mai társ fényképe az, amit a Gabriella itt elkészített. Ami azt is jelenti, hogy a 6-os lecke házi kedvenc kategóriáját átminősítette, tehát megvan a három disznó. Azt is tudni kell, hogy nem olyan egyszerű instruálni egy ilyen modellt, fel lehetne róni hibaként, hogy a fénycsík nem tökéletesen jó helyen van, hiszen a lényeg a szereplő szeme és itt most ez a fény inkább a nyaki részen koncentrálódik, de a portré műfajába belefér néha az ilyen pontatlanság, mert a pillanat nem mindig megismételhető. (szőke)
értékelés:

Cím nélkül

Én úgy gondolom, hogy ennek a képnek van címe. Félelem, egyedüllét, visszahúzódás és ezer mást is lehetne ide keríteni, és talán lehet, hogy pont ugyanebből a meggondolásból még a Cím nélkül is érthetővé válik, hiszen a kép kompozíciós rendszere és a modell testkód rendszere is ezer százalékkal azt jelzi, hogy még cím sincs, tehát a teljes bezárkózást és a teljes egyedüllétet. A képnek nagyon jó az a műtermi háttere, amit alkalmaz a Mariann, ezektől a szürkéktől és a függőleges osztattól, ami szerencsére nem pont középen halad lefelé, hanem egy picit balra tolódva, nagyon jó ez a textilközeg, a felületek, amelyben a modell középen ilyen félig félhomályban, félig fényben tartva összegubódzik. Mindenféleképp egy érdekes és izgalmas tanulmány. Talán a bal láb lábujjait és talán a jobb láb lábfejét is esetlegesen láthatóvá tettem volna, vagy pedig még jobban kitakartam volna a bokáig és a csípő környékéig ezt az egész alsó felületet, vagy valamit elhelyeztem volna itt az ágy hozzánk legközelebb eső részénél. De ez egy jó, én azt gondolom, hogy egy jó munka, három disznó. (szőke)
értékelés:

A tavasz egy pillanata

Számomra inkább ez egy biokémiai kísérletnek tűnik, nyilván az erőteljes fények miatt. Olyan, mint hogyha egy Pink Floyd lemezborító lenne, vagy tényleg a címből ítélve a Tavasz tizenhét pillanata, ugye Stirlitz vagyis Vyacheslav Tikhonov főszereplésével ugyanannyira abszurdnak tűnik, mint az a korabeli kalandfilm sorozat, ahol ő egy ilyen titkos tisztként német területen tevékenykedik. Tehát számomra ez inkább egy festmény, vagy valamilyen abszurd táj, de el tudom fogadni, hogy a 12-es lecke tavasz kategóriára valakinek ez az asszociációja jön létre. Azért azt meg kell jegyezni, hogy ott középen ahol a középpontban van ez a furcsa, amorf felület és ezen megtörik a fény, a fény ragyogásai ott középen szép vonalrendszereket hoznak létre, az minden tekintetben egy nagyon izgalmas rész. Én úgy gondolom, hogy attól függetlenül, hogy ez egy nagyon abszurd megközelítés, a három disznó megvan erre a képre. (szőke)
értékelés:

Pillanat
Ő Lilla. :)

A talán szélben, vagy mozgásban elkészített álló formátumú képnél nagyon szépek azok az ívek, azok a kis fátylak, fonalak, amelyek a haj mozgásával körbekeretezik baloldalról, és sötétben tartják és picit eltakarják az arcot mintegy szégyenlősen. A háttérben talán egy folyó, erdő-táj sötétjei szintén egy picit kiemelik az orrnyereg szemöldökvonalát, és egy ilyen délutáni napfény, ami majdnem ellenfényesen megvilágítja ezt az egész felületet, az pedig egy picit aranykoronaként itt a homlok, szemöldök környékét beragyogtatja. Én azt gondolom, hogy ez egy jó vázlat és egy jó bemutatkozás a 4-es leckére és Annának megvan erre a három disznó. (szőke)
értékelés:

Ne sírj!

Egy nagyon divatos képi geget látunk, ahol a síkra redukált felület és a valós térben lévő emberi gesztus találkozik. És itt egyértelműen ennek a kettőnek a párhuzama, a sík és a tér az egy egysoros kis versben, kis gegben jelenik meg. Önmagában én úgy gondolom, hogy az ötlet az jó, ugyanakkor a francia szöveg itt a jobboldali részen az semmilyen módon nem kell ehhez képhez. Az a poén, ami a fiatalember és a képbe benyúló kéz viszonyában látható, az szerintem önmagában elég, és teljesen mindegy, hogy ez most egy franciaországbeli, vagy más nyelvi környezetben rögzítődött, ugyanakkor pedig a plakáton lévő fehér betűk és sötét hátterek vibrációjukkal zavarják az emberi kéz és a fényképezett személy fénytónusait. Tehát én ezt a képet kétféle képnek értelmezem. Itt a döntés bizonytalansága miatt gondolom, hogy rajta maradtak a francia feliratok. Én ezt egy kettődisznós képnek értékelném. (szőke)
értékelés:

szenvedély
szenvedély
szenvedély

Egy szobabelsőben egy textil drapéria és emberi alak kapcsolatával egy tanulmánynak képzelem el ezt a munkát. Ugyanakkor számomra nem eldöntött az, hogy itt elsősorban a drapéria, az emberi test és a drapéria kapcsolata az, ami elsősorban fontos, vagy az emberi test, vagy az emberi test gesztusai. Az nyilvánvalóan látszik, hogy a modell folyamatosan próbál kommunikálni a kamerával, de számomra nem egyértelmű, hogy mi az üzenete ennek a képnek. Még egyszer mondom, hogy egy pontos tanulmány a bársonyszerű anyag szerkezetéről az emberi testtel, vagy az emberi test, amelyet félig-meddig takar ez a felület. Nekem ez sem arányaiban, sem kompozíciójában nem egyértelmű. Én elsősorban nem a környezettel, a modellel vitatkoznék, hanem a döntésekkel és nekem az se egyértelmű, hogy a három kép az milyen sorozatelven alapszik. Mi az, ami egymásra építi, mik a sorszámok, hova fejlődik ki ez a képsor. Én ezt egy egydisznós képnek gondolnám. (szőke)
értékelés: