Szőnyi István festőművész amikor tanított a Képzőművészeti Főiskolán, az akkori tanítványai, akik később idős emberekként tanítottak fiatalokat a 80-as években, akkor többször hivatkoztak az akkori iskola által is elfogadott üzenetekre. Az egyik ilyen volt, hogy egy alkotásnál, - festészeti munkákról beszélünk -, nagyjából a klasszikus megközelítés a kiállítások szempontjából az volt, hogy egy kép ahhoz, hogy jó legyen körülbelül 60 százalék maga a festmény és 40 százalék a keret. Értem én, hogy itt, ennél a pici, filmes rajzolatnál fontos az, hogy a befejezésnél deklarálódjon az alkotás, az alkotó, az alkotó hovatartozása, de mégis azt mondom, hogy a súlypontnak fontos lenne azt tartani, amely maga az alkotási folyamat. Természetesen cím, bekezdés és befejezés kell, de fontos az, hogy ezek mind azt segítsék elő, hogy ami a tárgyalásban található, az kapja meg végül a prioritást. Ennél a munkánál, vagy ennél a filmnél nagyon fontosak a verbális közlések. És a verbális közlésekhez rendelődik alá a vizuális rész, amely elsősorban absztrakció, mozgások, villanások. Ma ez nagyon divatos, nagyon sok helyen használják, elsősorban reklámiparban, másodrészt pedig a zenei filmek világában, ma divatos szóval ezt úgy mondják, hogy a klipek világában. Én azt mondadám, hogy amikor 1985 körül Szomjas György és Huszárik Zoltán talán Sopronban az Országos Amatőr Filmfesztiválon beszélgettek filmekről, elfogadható az a megközelítés, amit ők mondtak, hogy minden olyan filmmel esetleg érdemes az alkotónak továbbgondolkodni, ahol a film kapcsán megjegyzik, hogy nagyon jó volt a szereplő, vagy nagyon jó volt a kameramozgás, vagy gyönyörű volt a díszlettervezés. Merthogy a film egésze egy hangosfilmről beszélve képpel, hanggal, szöveggel és zenével és mindennel együttesen egy teljes érték. És amikor valami, valamelyik részleg ebből leválik, kiemelkedik, akkor elképzelhető, hogy az egész műalkotás nem áll össze egységesen. Ha itt jelenesetben mondjuk a monológot tekintjük, és az egy meghatározó és akár emlékeztető jellegű üzenet is, és emellett alárendelt értékben kapunk képeket, akkor én úgy sejtem, hogy érdemes a két előbb említett filmesre visszagondolni és azt mondani, hogy valószínűleg az üzenet teljessége az nem jól kikristályosított. Ez az egyik tehát, hogy ügyelni kellene arra, hogy a filmes házi feladatok teljes egészében kellene, hogy együtt legyenek koherensek úgy szereplőkkel, úgy helyzetekkel, úgy kameramozgással, úgy színekkel, mint hangokkal, szövegekkel, zenékkel, zörejekkel. Egészében kell, hogy működjenek minden egyes kis parányi porcikájukkal. Ha ebből valami kilóg, akkor az egy idegen testté válik. Ez az egyik, amit szerettem volna elmondani. A másik pedig, abszolút elfogadható az, hogy az András foglalkozik folyamatosan a káosz fogalmával, de véleményem szerint, ha elsődlegesen az Estiskola szempontjából az itt készült munkák szempontjából számunkra az is fontos, hogy a körülöttünk lévők értsék az üzeneteinket, akkor meg kell próbálni a miáltalunk beszélt nyelvet annyira érthetővé tenni, hogy a befogadás része ne sérüljön, a befogadó tudja érteni, tudja használni az üzenetünket. Próbálom másként fogalmazni. Káoszt káosszal nagyon nehéz érzékeltetni, mert abból nem a sűrítés, nem az összefoglalás, nem az értelmezés jön létre, hanem ugyanazt fogja, ha a házi feladatot nézzük, komolyan idézni, hogy a káosz káoszt rezonál. Márpedig gondolom, hogy a házi feladatok elkészítésénél az alkotóknak az is célja, hogy egy-egy feladatnál, amelyet átgondoltak, átszűrtek magukon összefoglalást hajtsanak végre. Addig elfogadható mindez, amíg egy létállapot, egy emberi helyzetben az irányokat keresi az alkotó, de utána szükséges, hogy a sűrítés és a letisztázása ezeknek az üzeneteknek azt az eredményt hozza, hogy a néző ezt teljes egészében el tudja fogadni. Én itt úgy érzem, hogy ez nem történt meg. Ilyen értelemben én sarkallnám arra a Gimesi Andrást, hogy próbáljon nekifutni ennek a házi feladatnak úgy, ahogyan Gimesi Andrástól nagyon sokszor lehet látni, nagyon jó és nagyon sok érzelemmel létrehozott munkákat. Én ezt visszaadnám ismétlésre. (szőke)

Gondolatok

Jó az a sorozat, ahogyan Mariann önmagával dolgozik, ahogyan megfigyeléseket tesz a közeli tárgyrendszerekben, testfelületekben. Talán tulajdonképpen az mondható ki, hogy valahol nem olyan régen, amikor az akt házi feladat környékén elindítottunk egy új leckesorozatot, azt megelőzően azt hiszem nem sokkal a Mariannak a szem-képe az már megjelent itt az Estiskola szakkör részében és onnantól datálható a folyamatos és szisztematikus önmegfigyelés. És ezekben az önmegfigyelésekben azt hiszem, hogy nagyon jó részek és nagyon jó helyzetek adódnak és egy ilyenfajta lépésnek tartom ezt a képet is. Talán valamit, egy picit, vagy fényfoltot, vagy valamilyen apró felületet helyezhetett volna itt a testfelület, bőr, drapéria nem tudom pontosan megállapítani, ujjak, kéz, nem tudom mi, amely életlenben van tartva és szépen kitakarja az arc egy részét. De egy jó gondolatnak tarom ezt, három disznó. (szőke)
értékelés:

Könyv, bor, gyertya

Nagyon örülök, hogy a Zoltán dolgozik a csendélettel, foglalkozik vele, világít. Ugye ez a régi-régi könyv külön kap egy fényértéket, talán a fölötte lévő lámpa, vagy valami, ami ezt még megvilágítja. Nem a gyertya az elsősorban irányadó. Itt a gyertya nem 100 százalékosan főszereplője ennek a képnek, bár kompozícióban az asszimetrikus kompozícióban fontos helyre van helyezve, hanem még külön világításokat is kapunk, bizonyítéka ennek a szék háttérben lévő árnyéka. Én úgy gondolom, hogy mivel, tehát egy plusz fényforrást is használ az alkotó, és ebből a környezet megjelenik a háttérben, talán egy picit a szék mögött kellett volna valamilyen drapériát, felületet elhelyezni ahhoz, hogy ne érezzük azt, hogy a kép alsó harmada szépen ritmikailag is jól megoldott. Bár ezeknél a fajta csendélet munkáknál, festményeknél a könyvnek ez a szárnyaló formája, amelynek az egyik felét látjuk itt ahogy a könyv ki van nyitva, a másik felét pedig a pohár szára és a vörösboros butella széle kitakarja, ott még egy picit lehetett volna játszani. Ugyanakkor a fölső kétharmadban, elsősorban a baloldali résznél úgy érzem, hogy nem nagyon tudott az alkotó mit kezdeni ezzel a háttérrel. Tehát én ezt jónak tartom ezt a képet. Érdekes ez a zöld világ, amivel fedve van az egész kép. Kettő disznót gondolok és remélem, hogy próbálkozik még a Zoltán ugye a csendélet feladataival, mert az látszik, hogy örömet talál benne. Pontosítani kéne. Például önmaga felé elsősorban azt, hogyha készítek egy csendéletet azon túl, hogy szeretem ezt, mi még az a plusz üzenet, ami csak rajtam keresztül tud átáramlani a nézők felé, és hogy ez a képemen meglelhető legyen. (szőke)
értékelés:

Fagyi

Camillának egy picit hamarabb érkezett egy érdekes virág képe, és most ugyanerre a házi feladatra készített egy másik megközelítést. Mondjuk akár olyat, amelyre már akik Camilla rajongók, vagy akik figyelik a munkáit, akkor azt mondhatják, hogy „Camillásat” küldött be. Szűkre komponált az egész kép, a viszonyra koncentrál, arra, hogy a modell és a fagyi, a vágykeltő eszköz, a kettő kapcsolata érthető legyen, jól látható legyen. Én egy picit szabadabban kezeltem volna ezt, hagytam volna, hogy a szép haj, a fejformák jelen lehessenek ezen a képen. Így most nagyon szűkített és nagyon nagy főszerepet kap a fagyi, pedig a fagyi abban a viszonylatban, a nyár történetében, abban a viszonylatban érdekes, ahogyan itt a kis modell nézi, ahogyan vágyik erre az édességre. Gyerekkoromban emlékszem, hogy ez nagyon nagy dolog volt, hogy mondjuk egy kis kocsma mellé el lehetett menni és akkor ott a fagylaltos néni, vagy bácsi ilyen fémkanalakkal, hogyha nekünk volt egy kis aprópénzünk, odaadta nekünk azt az egy, vagy két gombócot és nagyon boldogok voltunk. Tehát ha most visszagondolok, akkor most is ennek az élménye, a vágyakozás, vagy az öröm, ahogy megkapja az ember a fagyit, ez volt a nagyon fontos eleme. És szerintem ebben a helyzetben ez valamilyen szinten jelen lehetett. Ehhez egy picit tágabban kellett volna kezelni ezt az egész élményt. És az is kérdéses nekem, hogy az egész képre egy zöldes-barnás színvilág jellemző. Szinte monokróm a kép és emiatt én úgy érzem, hogy ez az öröm egy picit elveszik erről a képről és valami más fád tónust hoz az üzenetnek is. Nem találok rajta olyan képi okot, ami ezt indokolná. Ezeket kérném, hogy esetleg az alkotó elgondolkozzon ezen. Kettő disznó. (szőke)
értékelés:

Poharak

Fekete-fehér képet látunk. Ennél a képnél én azt sejtem, hogy a Mariann részvétele a 6. táborban, ahol világítástechnikával foglalkoztunk nagyon is érzékelhető. Sokat gondolkodik, sokat foglalkozik most már a fénnyel és nagyon jó kis részletmegfigyelések láthatók itt a Hét törpe családjában, akár itt a jobbszélen látható kis stampedlis pohár, vagy a két különböző formájú kristálypohár. Különböző karaktereket választ, ezeket tengelybe rendezi és egy drapériahátteret használ. A drapériaháttéren lévő árnyékok eléggé határozottan geometriát hoznak létre. Sajnos a középső gyűrődés azért a pont középre helyezett kristálypohár hátterébe egy furcsa szürke tónusfoltot hoz be, amitől a pohárnak a ragyogásai és a pohárnak a tükröződései, ez a legmagasabb pohár, amiről beszélek, egy kicsit zavarossá válnak. Én nagyon kérdésesnek tartom azt, hogy a kólás pohár, mint szintén egy olyan elem, amin a fényjátékok megfigyelhetőek, nem vagyok 100 százalékig biztos, hogy beleillik ebbe a sorba. Azért nem, mert a coca-cola felirata, a coca-cola szociológiája, az egy teljesen más vonulatot visz bele a képbe. Ennek a képnek meg kell tudnia állnia a maga lábán úgy, ahogy a fénytani és a formai játékok megjelennek a poharakon. És énszerintem nem szükségeltetik külön még egy valamilyen geg ebbe az egész történésbe. Azért a kólás pohárra gondolom mindezt, mert nagyjából a többi pohárnál a ragyogások, csillogások azok uralkodóak és nem kapnak külön még egy valamilyen verbális hangsúlyt. Tehát én egy jó iránynak tartom amit a Mariann ezzel az üzenettel létrehozott, de azt mondanám, hiszen a poharak rendelkezésre állnak, a drapéria rendelkezésre áll, a fények rendelkezésre állnak, hogy még egy kicsit dolgozni kéne ezzel a képlettel. Akár úgy, hogyha ezeket a poharakat személyeknek, személyiségeknek tekintjük, lehet, hogy valaki ebből a katonás rendből egy picit előbb léphetne, rosszalkodhatna. És hogy ne csak a kólás pohár tegye ezt a maga formai világával, hanem a képtani rendszer is hozhassa ezt a családcentrikusságot. Tehát én adnék egy disznót erre a képre és javasolnám, hogy még egy picit dolgozzon a Mariann, próbáljon ezekből még változatokat létrehozni. (szőke)
értékelés:

Színes

Egy fekvő formátumú képen majdnem hogy azt mondhatjuk makró felvételt látunk. Ez a makró felvétel teszi azt lehetővé, hogy a kamera felé behajló, kinyíló virágsor szép lila szirmai élesek és közel vannak hozzánk, és a hosszú hengerfelületen lévő további kis virágbimbók azok már életlenek és egészen távolinak tűnnek a virágszáron lévő többi virágformák. És ez aztán az egész kertre, és a kertben lévő más kis fehérszirmú, sárgaközepű virágocskákra is érvényes. Ebből az következik, hogy egy erős előtér és egy háttérfelület egy életlenben tartott háttérfelület, amely foltjaiban, folthatásaiban él meg, színfoltjaiban, mint egy expresszionista festményfelület adja a hátteret, mint egy szőnyeg háttér, amelyre mostani érzet szerint szinte ráapplikálódik ez a két virágsziromforma. Így az mondható, hogy a háttereknek a kis körformái, pici festékritmusai nagyon jó, vidám hangulatot kölcsönöznek a képnek. És ez azért is nagyon fontos a Camilla munkáinál, mert ő elsősorban az elmélyülést, az elgondolkodást, ezen belül sokszor a drámát fogalmazza meg. És ez a képe az, amely annak ellenére, hogy nem vállal nagyot, nem különleges a kompozíciós rendje, mégis egy fellélegző, egy kitárulkozó színképlet. És én úgy gondolom, hogy ilyen értelemben a 18-as lecke nyár házi feladatra ez egy nagyon kellemes kis kép. És különösképp azért tartom fontosnak, mert Camillától érkezett egy ilyen nyitott üzenet. Kettő disznó. (szőke)
értékelés:

Eladó

Nagyon érdekes, hogy mostanában több olyan kép van, amely a világ abszurd helyzeteit keresi, találja meg. Ez talán egy Barkas. Nekünk volt is egy ilyen barkaszoló produkciónk sok évvel ezelőtt az Egyetemi Színpadon. Tudjuk azt, hogy a KGST-nek egyik nagyon fontos eszköze a Barkas, barkaszolás és egy ilyet talált meg Ági, és ő a kis matrózblúzában mint egy ilyen kis emlékkép beleült és mosolyog felénk. Megint csak azt mondom, mintha egy Sörgyári Capriccio-ból, vagy más cseh filmekből, Egy szöszi szerelmei-ből kandikálna itt ki felénk. És ez jó, én ezt fontosnak tartom, hogy van egy ilyen ironikus önportré, amely természetesen nem csak ironikus, hanem önironikus is. Úgyhogy én azt mondom, hogy megvan rá a három disznó. (szőke)
értékelés:

Egészségünkre!

Nagyon szerethető ez a kis játékos árnyjáték és én úgy gondolom, hogy mint ilyen megvan rá a két disznó. És annyi lenne a javaslatom, hogyha a barátok megvannak, a játék megvan, a játékötletek megvannak, megvannak az üvegpoharak, érdemes lenne, hiszen itt a legfontosabb ez a bizonyos talaj, a talajon lévő felületrajz, érdemes volna egy kicsit vándorolni és különböző talajformákon ezt a sorozatot elkészíteni. Más tónuson, füvön, köveken, vörös felületen, zöld felületen, akár emberi testen. Had ne adjam én erre a megfejtést, de hogy egy jó irány az, amit itt elkezdtetek. (szőke)
értékelés:

Fuser

Emlékek, töredékek, kollázsok, minden, ami a múltból, a megélt popkultúrából maradékként meglelhetőek, az emberek számára, azok számára az alkotó, befogadó típusú emberek számára, melyek sokat éltek meg életkoruk ellenére a világból és sokfelé mozogtak, sok társadalmi eseménnyel találkoztak. Nyilvánvalóan időnként egy-egy olyan pillanatban, amelyben a magány segíthet, összegzésekre van szükség. Itt, ezen a képen is pici, finom, szemérmes szimbólumokkal Che Guevara portréjával, sapkáján elhelyezett szimbólummal, Camilla arcával és egy összekent, összemaszatolt régi felülettel, talán egy szobasarokban, ahova éppen csak belelóg egy selyemsál rojtjainak széle egy kollázst látunk itt, és mint egy ilyet, igazából el kell tudni fogadni. Egyetlenegy kérdésem van, hogy a négyes lecke barátom kategóriájában ugyanakkor itt a pozícionálás maga Camilla arca és nem Che Guevara. Tehát, ha ilyen értelemben akarom a képet befogadni, akkor valójában ennek a képnek az lehet az üzenete, hogy Camillának Camilla a barátja? Egy múltbeli arc, egy múltbeli történés, és valójában most ez 2009-ben azért kérdés, mert ez a múltbeli történet, vagy barátság ez most szétszakítódott? Sok mindent elindít ez, de nem tudom, hogy ugyanakkor a kép kapcsán, a kép elkészülte kapcsán tudatos volt e az ilyesfajta pozícionálás, de megvan a kettő disznó. (szőke)
értékelés:

Csendélet anno

Biztos tudjátok, hogy nekem ezek a fajta történetek a gyengéim, hiszen Taliándörögdön az Ősök Házában a Dörögdi-medence múltját kutatva sok hasonló tárgy is látható. Bár szívemet melengeti és egyszerűen még szerencse, hogy csak gépelve érzékeltek engem és nem látjátok, hogy hogyan csorog a nyálam ezért a gyönyörű szép kerámia edényért, ami a kép jobboldalán van, vagy ezért a feliratos szódásüvegért, amely a kép baloldalán látható a feliratokkal. Nem véletlenül rosszalkodok és kötök bele ebbe a kép oldalsó felületbe, mert én azt mondom, hogy amennyiben ezek a tárgyak funkcióikban is látszanak és ezek a tárgyak mint múzeumi, vagy múltat idéző tárgyak fontosak egy képen, és itt azon túl, hogy egy fénytani tanulmányt látunk, azért erőteljesebben túllép a kép a valódi bemutatás felé - ez pedig azt jelenti, hogyha valami ilyet keresünk, akkor meg kell tisztelnünk a tárgyakat a fényképen keresztül azzal, hogy ezek a tárgyak ha nem csak formatanulmányokként vannak jelen, láthatóak, fogyaszthatóak, megismerhetőek legyenek. Ezalatt azt értem, hogy véleményem szerint túl szűkre van komponálva a kép és a két oldalfelületen a két ritmus nincs megtisztelve eléggé, így csak egy töredéke látszik a képen. Ugyanakkor a szódásüveg a baloldalon, mint szürkés felület maga az üvegrész nem tudja ellensúlyozni azt a barnás tömeget, amely a kerámiaedényen keresztül jelenik itt meg. Tehát a kép jobbra borul. Én ezt egy egydisznós képnek gondolom, de amennyiben megvan ez a családi környezetben, én meleg szívvel ajánlom, hogy vissza kellene menni és kísérleteket kéne végezni ezzel a képpel. Már csak azért is, mert azt az Eszter nagyon jól meglátta, hogy a talán kandallószél, vagy valamilyen lakásbelső szélnél különbözőképpen jelennek meg a fények, a baloldali vakolt felületen és a jobboldali árnyékban tartott felületen. Hovatovább annak a szódásüvegnek nagyon szép és nagyon izgalmas árnyékai is lehetnének, ha mondjuk kivárnánk egy másfajta fénytani helyzet idejét. (szőke)
értékelés:

Bájital

Egy korty nőiességet.

Szilvi előző képe is tulajdonképpen egy kvázi műtermi beállítás volt tárgyakkal. Nyilvánvalóan a műtermi beállításoknál az ember igyekszik időt hagyni magának a képi átgondolásra, a kompozíciókra. Egy 100 százalékosan középre komponált obeliszk-szerű, posztamens-szerű üzenet, fölhasználva a pohárban torzuló tükröződéseket és a kicsit mór stílushoz, vagy orientalista hangulathoz használt drapéria, varrott drapéria meleg színformáit, amelyek egészen extrém módon tükröződnek a pohár belső pezsgő felületében. Egyszerre a nőiség és egyszerre a férfiasság szimbólumai jelennek meg ezekben a látszólag egyszerű formákban azért, mert a formavilág, erről már beszéltünk sokszor az Estiskolán régebben képek kapcsán, nagyon is hordoz különböző pólus üzeneteket. Az a képben a megdöbbentő, hogy egyszerre nagyon is erotikus, nagyon is jelen van benne a női- és jelen van benne a férfivilág alapkérdése, ha csak a formák egymásból való kimetszéseit, az árnyékokat tekintjük, ugyanakkor azt szeretném mondani, hogy a kép, bár én ezt most nem fogom tudni 100 százalékosan megfejteni, egészét tekintve valamilyen oknál fogva számomra női kezet, női alkotói meglátást mutat. Én ezt a képet nagyon szeretem, háromdisznósnak gondolnám. (szőke)
értékelés:

Haldoklás

Valamilyen, talán szobában, fürdőszobában tükröződő felületek mellett lehetünk, felső gépállásban láthatunk egy nagyon szép virágot, amelynek a szirmai már lehulltak a kövezetre, vagy a padlóra. Érdekes, hogy a tisztelet, búcsúzás, gyász házi feladatra egy tulajdonképp egy ilyen abszurd csendélet helyzetet használ Ági. És még meglepőbb az, hogy őrületesen erős, intenzív és nagyon is életteli színeket használ. Én annyit mondanék, és kár, hogy ő nem tudott itt lenni a világítástechnikai táboron, hogy abban a pillanatban, hogyha ezt a rózsaszínes, nagyon is sűrű életteli, de közben az elmúlás fogalmával foglalkozó színüzenetet szeretné sűríteni, mint tanulmányt nekünk, önmagának és ezen keresztül szeretne üzenni, véleményem szerint ez a márványszerű barnás hangulat körülötte, a virág körül nem biztos, hogy tökéletesen megfelelő. Itt akár az a színvilág, ami a váza szélét, egy ilyen sötét, kék, zöldeskék, fekete, barnás, valamilyen árnyalatot mutat itt a kép szélén, na ha az a tónus körbevenné a virág egészen üdítő zöldjeit és ezeket a rózsaszíneket, egy hihetetlen más, drámai hatást érne el. Érdemes lenne evvel a fajta játékkal, gondolattal dolgozni úgy, hogy más környezetbe, más háttérbe, egy sötét háttérbe helyezni és csak a virágon meghagyva a fényt fényképezni ezeket a szituációkat. De én úgy gondolom, hogy az egy disznó megvan erre a képre. (szőke)
értékelés:

Sophie

Sophie az új családtag. Nem áll meg egy perce sem, még álmában is rohangál!

Én nem értek a fényképezéshez technikailag ilyen értelemben, de azt látom, hogy olyan szinten tű éles Sophie tekintete, a körülötte lévő bokrocskák és minden, ami tényleg azt erősíti, hogy Sophie szaladása ellenére az örökkévalóságnak kimerevített állapotában van itt jelen. Nem vagyok benne biztos, hogyha ez egy külön technikai segédeszközzel készült, hogy ez Sophie vibrációját, azt a játékosságot, mert egy csodálatos kiskutya, tényleg szalad, figyel, hogy azt elősegítené. Lehet, hogy időnként hagyni kéne esendőbbnek lenni a képi felületeket, de egy jó szándékú képnek gondolom és a két disznó véleményem szerint megvan. (szőke)
értékelés: