Egészalakos portré a tanárikarról
Szeretettel meghívom az Estiskolás csapatot Nagyvázsonyba (régi iskola épülete), július 29-én 18 órakor kezdődő kiállításmegnyitónkra. Ajkai kézműves művészeti egyesület tart itt kiállítást. 14 -18 óráig csuhébemutatót tartok ugyanitt.

Szőke: Ez már fogyás után vagy te, ugye?
Hegyi: Te meg hízás előtt, nem?
El kell, hogy mondjuk a többieknek, hogy Anita ott volt az Ősök Házában, és elhozta nekünk ezt a csuhébaba-párt, és ez a pár ott volt végig velünk, kitettük az ajtófélfához, hogy mindenki láthassa. Mi ezt nagyon köszönjük, nagyon kedves és nagyon szerethető jóleső dolog volt, és nem azért, mert minket akarna bemutatni, hanem egy olyan helyzetet akar ábrázolni, ami az Anita meglátása szerint egy olyan baráti helyzet, amit ő látott, és ami nagyon jóleső, és nagyon köszönjük. Ami a kép többi részét illeti, hogy a számítógépet is belekomponálta a webkamerával és magát a kezével, ez megint egy fontos történet, mivel kontextusba helyezi ezt a két bábut, hogy aki először jön erre, az is érthesse akár, hogy mit is akar ő ábrázolni ezzel a két figurával. Erre annyit jegyeznék csak meg, hogy ha a kamera nézőpontján egy picit változtat, akkor nem pont e fejünknél csillan be a monitor, és akkor ez a párhuzam még erősebb. De az egy disznó a szorgalmira megvan. (szőke-hegyi)
értékelés:

Mózes
Munkájára, állataira büszke a pásztor.

Nagyon izgalmas az a humor, ha szabad így gondolnom, ami a címválasztásban van, hogy azt a keresztnevet használja, ami a pásztor keresztneve lehet, szerintem ez az ő valódi keresztneve lehet. Ha a Gábor azt mondja, hogy nem, akkor is nagyon izgalmas egy cím, hiszen még egy verzió lehetne, Noé. És ha a Tündérkert c. történetet, ami egy nagyon híres erdélyi történet, vagy az ahhoz kapcsolódó bibliaitörténet-gyűjtéseket meghallgatjuk, ahol idős nénik teljesen természetesen arról beszélnek, hogy isten megteremtette a földet és egyedül volt a lakásban, és rájött, hogy a földön egy csomó minden még nincs, hát megcsinálja az embert, gyúrogatta ott a tésztát, betette a kemencébe, és nem figyelt oda nagyon, és hát kicsit keletlen lett a tészta, ők lettek a kínaiak. Aztán csinált újra tésztát, betette a kemencébe, és nem figyelt oda nagyon, és kicsit túlsült tészta, ők lettek a négerek. Harmadszorra már odafigyelt, és így lettek a székelyek. Ez az a fajta történetiség, az a szemlélet, amiben ott van a büszkeség, ott van persze a mai kor ezzel a kis sapkával, szövetinggel, de ez egy büszke üzenet. Egy dokumentumfotó is, a pásztor ott az állatai között, ahogy visszatekint, és én ezzel a részével tudok foglalkozni. (Szőke) Nekem a fényekkel, árnyékokkal nincs bajom, nekem a kompozícióval van egy kis bajom. Fent a kerítés szerintem nem szükséges jelzés, ott vágtam volna, vagy méginkább döntöttem volna a kamerát, hogy a főszereplőből láthassunk minél többet. Még akár ha beljebb állna a birkák közé, akkor még tárgyszerűbb, még erősebb lehetett volna ez az üzenet. Azt is lehet, hogy a perspektívával játszom, és az arc és a háttérben lévő állatoknak a kontrasztjával foglalkozom, de most ez a fél-mellportré nekem a határon mozog pont; sem ez, sem az, azaz én még ezzel kicsit talán játszottam volna. Egy disznó megvan rá. (szőke-hegyi)
értékelés:

Első lecke 4

Ha a képet az előző képpel hasonlítjuk össze, akkor ennél a képnél már igenis ott van a nőiesség (Hegyi), de még érzékibb (Szőke), az előző leckéhez viszonyítom, és ott sokkal erősebb benne a gyermeki vonal (Hegyi), de hiszen ez már a negyedik kép a sorban, és valósággal ível felfele benne a nőiesség, egyre érzékibb (Szőke). A töredékesen látható lábkulcsolással ugyanaz a zárkózott, elutasító póz valósul meg, de amíg eddig egy viszonylag egységes hátteret láttunk, addig itt valósággal visz a comb felé ez a csempeszél vagy műkőszél, ilyen mozaikszerűen. És érdekes, hogy ezeket a ritmusokat itt viszontlátjuk, hiszen ez a kis horgolt csipkeszerű kiscipő és a talp tónusaiban, ritmusában ugyanazt hozza, mint ez a műkő felület. Nagyon erős, határozott ez a csíkozás, erős utalás, és nekem ez az 50-60-as évek filmjeit juttatja eszembe, ezt a Marylin Monroe, Audrey Hepburn korszakát, stílusát, hangulatát. Szerintem ez háromdisznós kép. Én meg is változtatnám a címét: Audriné. (szőke-hegyi)
értékelés:

Fák

Láttuk ennek a leckének az első megoldását, és akkor kértünk rá ismétlést, és ezzel most nagyon jó irányba halad az alkotó, és nagyon jó javítást látunk. Mivel kinyitotta a teret, máris nagyon jó arányban van a kisgyerek, a felnőtt és a fa, nagyon jó ritmusban, egy ilyen parabolaívben viszi a szemet a kompozíció, ráadásul van egy – ugye ezek már apró jelek - egy bucka, ami nagyon szépen beviszi oldalról a tekintetet, és a kéz is ebbe az irányba mutat. Nagyon szeretjük ezt a képet. Három disznó, és nagyon örülünk annak, hogy dolgoztál ennyit ezzel a munkával, és meg is van az eredménye ebben a képben. (szőke)
értékelés:

Megpróbáltam egy másik szempontból meközelíteni ezt a leckét. Bementem a fürdőszobába a lámpával, kamerával, és az állvánnyal. Egy alapos hajmosás után nekiláttam.

Egy olyan bemutatkozást látunk itt, ami tulajdonképpen végigmegy egy hagyományos portré bemutatáson, mint egy divatbemutatónál, amikor elmondják, hogy milyen ruha, milyen táska és kiscipő van ott, nagyjából ebben a rendben ebben a stílusban bemutatja saját magát, csak éppen háttal áll nekünk – zseniális – és elmutogatja fején azt, hogy hol van a szeme, orra, szája, és ez hogy néz ki, és ebben az az érdekes, hogy próbálja a saját valódi szájából hátravive a kezét próbálja megmutatni azt, hogy hol van – ezt hívják öniróniának – de közben persze elcsúszik a kéz, följebb mozdul, lejjebb megy, és ettől van az egészben egy nagyon jó játék, nagyon jó humor, miközben az egészben nem hangzik el verbális humor, nem mosolyogja el. Olyan az egész, mintha egy börtönben lennénk, a ruha is ezt erősíti, szóval egy nagyon komoly látlelet. Öt disznó. Hát, Rolikám, bebuktuk, verhetetlen a cucc, itt nem nagyon lehet mit elemezni még. Epe önt el, Szőke vagyok, 46 éves, nem csinálok több filmet. Bebuktam. Hajrá. (szőke-hegyi) értékelés:

Első lecke 3

Ebben a sorozatban ez a harmadik kép, és azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon jó variációkat készít a Vera erre a fajta érzéki üzenetre, a nőiség keresésére, a gyermeki és kihívó keresésére. Ez egy erotikus kép, és miközben a Verának nem látjuk más testrészeit, megint ezt a műkő hátteret, magát a társadalmat, a várost ez a kis díszített cipő jelzi, de alapvetően a combok kacéran de zárnak, és mögülük kivillan a lábfej. Ez egy játék a nézővel, hogy várjuk, hogy ezek a lábak szétnyílnak vagy még jobban összezárnak, nagyon női kép. Van benne alapból valami gyermeki is, a Hófehérke cipője meg minden, de azért az előtérbe eléggé feltűnően oda van téve egy comb is. És ugyan ez a comb zárja a másik felületet, de azért mégiscsak kihívóan itt van. És a comb van közelebb, azon van a hangsúly, és abból van egy utalás a gyermekiségre, mert tény, hogy ott van valahol a középpontban az a cipő, de azért ez a felület itt van az előtérben. Miközben tudni kell azt is, hogy ez valahonnan a fej körülről van fotózva, magamat fotózom, és a testem egy részét fotózom. Tudnám úgy fotózni, hogy elhúzom egy kicsit a lábam, ere fordulok, és egy cipőbemutató lesz. De ez nem az. Ott van az a gyermeki, de ez nem az. Ezt hívják a Pretty Woman-nek. Ahol egyszerre van ott a gyermeki és a kihívó. Három disznó. Nagyon érdekes egyébként az, hogy egy sorozatban foglalkozik ezzel, hiszen ő már csinált ilyen házifeladatot. (szőke-hegyi)
értékelés:

Utcán járva
Ebben a képben minden kétséget kizáróan benne vagyok.

Ez valami krómozott oszlop, és már rögtön mondom, hogy van ez a fő modell ott, aki a fotós, de van ott a háttérben még egy kis figura is, aki felemelt kézzel lépésben is szereplője ennek a dolognak, mert a két testméret a két helyzet egy háromszöget ad ki, és ez egy nagyon erős kompozíciós rendet mutat – ha az lemarad, akkor majdnem értelmetlen a kép. Az a jó, hogy a házifeladat szempontjából az épített környezetben a tér töréseit, formáit, torzulásait tudatosan arra használja fel, hogy miközben van itt egy üzenet, egy mesélés, a két személy között is, de abszolút a környezetről is szól a kép. És azért is jó a lecke, mert benne van a Nóra is – de nem az a lényeg, hogy ott látom őt, mert ha más állna ott, akkor is benne lenne, hanem a szemlélete van itt, a viszonya ezzel az épített környezettel. Ez az úton járásnak is egy asszociációja, ahogyan az az út ott elgörbül. Ráadásul nézd meg, honnan vannak a törések, minden őfelőle torzul, ő van a középpontban. A felezővonal nagyon jó, nekem nagyon tetszik, hogy olyan, mintha kézzel lenne megrajzolva. (szőke)
értékelés:

Sötétben
Sötét van, már mindenki alszik. Csak én villogok.

Belső térben vakuval készített, ’villantott’ képet látunk, és a személyes térből is látsznak üzenetek, az ajtó, az ajtóra felakasztott ruha, a háttérben konvektor, a bögre, a polc, a függöny, a bőrfotel, amelyek valamennyit elmondanak az alkotóról, arról a mikrokörnyezetről, amiben ő él. Ugyanakkor a Péter tulajdonképpen felülről fényképezteti magát, így még ebben a környezetben is olyan, mint egy áldozat. Még a tekintetében is van valami kérés-kérdés. A horizont, és a szembetekintés ezek együtt egy áldozati póz felé mutatnak. Nyilván ez adódhat technikai dologból, hogy miért éppen oda tette ezt a fényképezőgépet, de mi itt ezt látjuk. Az arc mimikája, a gesztusok is egy melankolikus, kicsit fájdalmas helyzetet mutatnak, nincs mosoly az arcon. Nagyon tudatosan és erősen belenéz a kamerába, az optika közepébe, nem is tudom levenni róla a tekintetemet. Néz felénk, a nézők felé, és nekünk üzen. Szoktuk a vakus képeket kritizálni, nem szoktunk annyira örülni nekik, de itt most azt gondolom, hogy beállítás, a gesztus a kamerába nézés, az egész, amit eddig elmondtunk, még erősödik is azzal, hogy a vaku által mintegy kivasalódik, kétdimenzióssá válik az arc, tehát hogy ennyire sematikussá válik. Mintha lenne benne valami Fassbinder-es, az utolsó filmjeire gondolok itt. Ott vannak ezek a fajta tekintetek, helyzetek. Ez adódik abból, ahol van a kamera, a torzításból, a helyzetből, a kis gyújtótávolságból. Nagyon erős üzenet. Egy kritikát tudnék megfogalmazni, hogy talán az ajtóra akasztott ruhák kicsit zavarosak. Tehát amíg a háttérbe vesző radiátor, pohár, polc rendezett helyzet, addig az a ruha ott elég esetleges. Jó, hogy ott van ez a ruha, de lehetne pl. valami hosszabb valami is, vagy lejjebb akasztja, akkor az ajtó nem ég ki. Három disznó, mert megvannak a hibái, de ez a vallomásereje ez nagyon ott van. Odaáll, és azt mondja, hogy itt vagyok, merem vállalni magamat, ez vagyok. Úgyhogy a három disznó megvan, de azért azokra az apró hibákra majd figyelni kell a jövőben. (szőke-hegyi)
értékelés:

Gúzsba kötve
Szabadnak születtünk. Korlátot csak saját egyéniségünk szabhat.

Az első leckék sorozatában egy többször látott helyzetet látunk, másként feldolgozva. Itt elsősorban a fotós árnyékára gondolok, ami önmagában egy megszokott megközelítés lenne. Amitől itt ez izgalmas, az az Anitától már látott, megszokott, sőt még élőben, itt az Ősök Házában is a tíz nap alatt látott csuhéból készült kis emberi alak, a kamerához egészen közel, középre elhelyezve, amit az alkotó keze tart. Tulajdonképpen két vetülettel dolgozik a kép, az első a hosszan elnyúló, szoborszerű, obeliszkszerű árnyék, amellyel a világosabb szürkékkel, csontszínekkel, az összetekert, kötözött emberi figura körbekereteződik. A kép érdekessége, hogy bár a sematikus ábrázolás miatt nem egyértelműen eldönthető, de mégis a figura nem női alakot formáz, talán a kéz, a megkötözött jobb kéz mintha egy kis íjat tartana – egyszóval a kis figura mintha férfialakra hajazna. Érdekes ez, hiszen az alkotó kezét is látjuk, és ezáltal érdekes ez a párhuzam a nagy erőteljes, nyújtott árnyék magábafoglal egy pici marionettfigurát, ami egy férfifigura. Ennek a kettőssége mint ahogy egy tengelyen fekszenek, ez együttesen értelmezendő, és érdekes az, ahogyan ebbe a nagy női árnyékba mint egy pici belső manó, egy varázsfigura ez a kis alak beleölelődik. Ezért tartom én ezt a munkát nagyon érdekes és őszinte munkának. (szőke)
értékelés:

Első lecke 2

A képen azt a konzekvens stúdiummunkát látjuk, ami az alkotónál már hosszú ideje zajlik, egy egyszerűsített képi rendszerben a női test lényegét próbálja az alkotó már jóideje elkapni. Egy belső utazáson vesz részt, és folyamatosan az a létállapot jelenik meg, ami látszólag meglepő, hiszen listaszerűen a képen egy mosott kavicsos felületet, térdtől lefelé két női lábszárat láthatunk, talán valami műtéti heg vagy sportbaleset nyoma is felfedezhető a bal térdnél, és látjuk ezeket a kedves kis balettcipőket, amelyek egyértelműen a gyermekkorra, Hamupipőkére és valami lágyságra, gyermeki létezésre utalnak. Ebből a távolságból, hiszen a fekvő formátumú képnek egy kis részét fedi le ez a forma, látható, gondolok itt arra, hogy az eddigi képeknél ez a kis cipő sokkal nagyobb történetiséget kapott, más arányban, máshogy hozva asszociációkat, üzeneteket. Ez a kép nagyon is erre a formavilágra asszociál hiszen más tárgyakat nem lehet felfedezni. A képnek így, hiszen nem egy fedett, akár őszi időszakban készült, zoknival, harisnyával, nadrággal fedett testrészt látunk, van egy határozott érzelmi, érzéki üzenete. Ha csak a XIX. század végére, XX. sz. elejére gondolunk, akár a képzőművészetben, akár az irodalomban, vagy ha akár még messzebb kitekintve is tudjuk, hogy vannak kultúrák, ahol az emberi test mások előtt történő megmutatása, legyen az akár egy arc vagy kéz, esetleg a lábak kivillantása nagyon is hivalkodónak, feltűnőnek értelmeződik. Bizonyos vallásokban ez szankciókat von maga után, mert a filozófiájukban az hangzik el, hogy a belső rendszerekhez képest ezek vágykeltőek. Ha csak a magyar történelembe, filozófiába gondolunk vissza, és megintcsak a XIX. század végét, XX. sz. elejét említem, akkor tudjuk, hogy a századelő hangulatában a csukló, nyak, boka mind-mind olyan érzéki erővel bírtak, amelyet az irodalom, a képzőművészetek feldolgoztak. Ez a mi szempontunkból azt jelenti, hogy arról a képi eszköztárról szeretnénk beszélni, hogy ez a fajta, régi időket idéző gondolkodás mindig asszociációkat erősíthet. Az asszociáció, amihez a befogadóra is szükség van, a befogadót is erősíti, hiszen a vágykeltés egy ilyen helyzetben, ha a befogadó épít hozzá történeteket, jövőbeli képeket. Egyszerűbben fogalmazva, a kép határa eltitkol, munkára késztet bennünket, a fényképezett női alak további szépsége kapcsán megdolgoztat minket, nézőket. Ezt azért is fontos megjegyezni, mert a jelenkori vizuális kultúra, és azon keresztül a filozófiai rendszerek folyamatosan nem ezzel a fajta szemlélettel dolgoznak, hanem azzal a kóddal, aminek általában az a végkicsengése, hogy az általad meglévő gazdasági segítséggel, nevezhetjük akár pénznek is, megvásárolhatod a tudást, a dolgok teljességét, azzal, hogy a vizualitás akár filmekben, akár képekben, akár termékekben mindent megmutat, mindent elédtár. Abban a pillanatban viszont, amikor minden rendelkezésre áll, elveszítjük a varázslatot. Ennek a képnek az érzékisége éppen abban rejlik, hogy részeiben közvetít egy üzenetet, a balra komponált ha más ezoterikus szemléletben nézem, a női oldalra komponált, ugyanakkor igazából obeliszkszerű, hosszú, nyújtott formán keresztül a nőiséget. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a kép jobboldala ugyanakkor teljességgel a hiányra épül. Sok mindent fel lehetne itt vetni, hogy egy virágszirom vagy fátyol vagy bármi más ellentétpár emberi arc férfi, nő, testrész, bármit lehetne mondani, nincs ott nem jelenik meg a jobboldalon. Ezt adott esetben fel lehetne róni a kép egészének hiányaként, mégis azt mondanám, hogy ha az alkotó üzeneteit akarjuk megfejteni az alkotáson keresztül, hiszen nem képzőművészeti kiállítóterem vagyunk, akkor ez a kép az érzékiségén, az áldozatiságán – hiszen zártak a lábszárak – a nagyon puritán eszközrendszerén keresztül a magányról szól, és valamilyen fajta esendőségről, és a zártsága ellenére, mivel nincs más forma elhelyezve ezen a kompozíción, egy olyan kitárulkozásról szól, amiben ez az obeliszkszerű jelzés felkiáltójelként, hívójelként van jelen a képen, olyasformán, mintha egy filmes dialógban meg akarnánk fogalmazni, hogy ez a felkiáltójel, ez az üzenet arról a fajta magányról szól letisztítottan, hogy itt vagyok, foglalkozzatok velem, ez az én üzenetem. Három citromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Küzdelem
Küzdelem
Küzdelem

Eleve egy bonyolult triptichont látunk, és egy bonyolult megoldást látunk, egy síkra redukált teret, egy Országh Lilire emlékeztető nyomatnak tűnnek ezek a faháncsszerű felületek, amelyben van egy képkivágás, és ezen keresztül látunk bele egy másik térbe, ahol emberi testrészeket, fedetlen emberi testrészeket láttat ez a triptichon. Ráadásul ezek a testrészek nagyon határozott gesztusokat tesznek, mutatnak, tehát ez tulajdonképpen egy képvers is, ahol egyrészt egy fedetlen férfitestet látunk, a triptichon első részében; majd egy nagyon erős gesztust mintegy börtönre utalóan, és a harmadik részben egy talán háttal álló embert látunk, fejjel lefelé, és ebből nagyon furcsa jelentést kap a két kéz. De megkockáztatom, hogy bár az estiskolában házi feladatként az akt kategóriával még nem foglalkoztunk, mégis ez egy olyan fontos munka, ami ide beérkezett, ami az emberi test és a környező tárgyak, felületek, tónusok és egy drámai szexualitás, hiszen a képkivágások nagyon esendővé teszik a testrészek kiemelését, és ezáltal egy nagyon őszinte és nagyon drámai üzenetet látunk egy belső történetről. Ebben ott van valahol a bezártság, és ott van egy hangos kiáltás is, és mivel ezek a lenyomatszerű felületek láthatóak, a természetre is történik utalás ezekkel a faháncsszerű felületekkel, de ez is halottan. És ami nagyon életszerű, az a test, a testszőrzet, a küzdelem, a meztelenség, a szabadulásvágy, a fedetlen részek, gesztusok, van benne egy furcsa temetéssel, újjászületéssel kapcsolatos, talán még áldáskéréssel is kapcsolatos történet is, én ezt egy nagyon fontos munkának tartom az estiskolán. Meg kell jegyeznem a Sanyinak, hogy nem tudom, tudja-e azt, hogy ezzel egy olyan szintre rakja fel saját magának a lécet, hogy ezeket később nehéz lesz majd megugrani. Ez egy abszolút háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Nyugodt este
Az első komolyan békés estéhez járt egy üveg bor, némi fény csillogása és a feketébe hajló éjszaka.

Én ezt a képet szeretem, és nagyon örülök, hogy a Marczingós László elkezdett olyasmit küldeni, amiben az ő érzékenysége megjelenik, az a fajta érzékenység, amit a férfilélekben nem biztos, hogy olyan könnyű megtalálni, és nagyon jó az, hogy nem akar bizonyítani a borral, az üveggel, nem akar árlistát hozni, hanem az egészben elkezdi azt a fílinget, azt az érzést hozni, ami benne megvan, és hála a jóistennek, hogy a László női lelkét is látod végre, hogy érez, hogy van romantikája, érzelmei. És itt, a pohárban a trükkös alkotót, a piros pulóveres alkotót, aki Dürer-félén, nagyon finoman, meghúzódva de ott a kézjegy, de az a varázslat benne van, amit oly sokszor kérünk, hogy a saját életetek, a saját belső történeteitek fogalmazzátok meg, és miközben ott vannak a mindennapi életben ismert kommunikációs kódok, itt valójában egy egyszerű kis képen keresztül egy teljesen más, közelebbi, és nagyon érzelmes útra térünk, mert az alkotó ezt a fényképet használta erre. És így az ő valódi énjét látjuk ebben a mesevilágban. Én egyvalamit tennék még hozzá, hogy a kép jobb oldala engedne még egy pici vágást, mert van egy kancsónk, egy poharunk, de van egy gyertyánk is, ami fontos, és ami a baloldalra került, és az egész kép dinamikáját erősítené az, ha ez a tömeg kimozdulna még a kép széle felé, és akkor nyerne nagyobb hangsúlyt a baloldalon lévő gyertya. Nekem pl. Andersen meséi jutnak erről eszembe, és ami itt is érdekes, hogy Andersen miért kezd el meséket írni ott, akkor, abban a társadalmi közegben, struktúrákban, tehát érdekes nagyon a kép meseisége, és van benne még valami keleties is. (szőke-hegyi)
értékelés:

Borotválkozás előtt
Három hét alatt egyszer...

Szeretem ezt a képet, mert az a kis állványon álló borotválkozótükör egy kis lenyomat, egy kézjegy is, az alkotó, akin van azért annyi fény, hogy látsszon, hogy nem teljesen vidám az arca, látjuk az ő üzenetét, hogy ő az, aki ezt a képet elkészített. Én ezt akár egy csendéletként is el tudom képzelni, de ezesetben az nekem nagyon fáj, hogy ez a kis borotválkozótálka, amiben a borotvát megmossa, az ecsetet belemártja, és ott térdelve vagy hajolva borotválkozik, és ez egy fontos motívum, és szépek rajta a fények, ahogy a fény ragyog ezen az alumínium felületen és a vízen, és jó lenne ha ezek az utak végighaladnának, de ennek a körgyűrűnek egy szakasza nincs befejezve, belevágódik a kép széle, és ugyanezt érzem a tükörrel is, hogy a talpa még éppen belefér a képbe, de mondjuk egy normál fakeretbe téve már eltűnne. A szögletes téglatestforma, amiben ez a tükröződés van, és alatta ezek a szalmaszálak, a tálka kerek formája, tehát ennek a kettőnek a játéka nagyon jó, de én bővebbre hagynám ezt a képet, mert így nagyon nyomottnak hat nekem.
   Általánosságban mondva, úgy tűnik nekem, olyan mintha attól félnétek, hogy elrepül a kismadár, vagy elszalad a téma, vagy gyorsan kell fényképezni, mielőtt megunom, vagy el kell futnom, vagy nem is tudom? Holott itt aztán tényleg biztosak lehetünk abban, hogy az alkotót látjuk, meg az ő eszközeit, hogy itt nem fog elrepülni a kismadár, tehát mi van, ha a Gábor félóra múlva borotválkozik meg, hát semmi, nem? Nyugodtan meg lehetett volna várni azt, mire a kompozíció kialakul, értem azt pl., hogy az a fűszál ott belelóg a tányérba, aminek semmi szerepe nincs, a jobb alsó sarokban van valami nemtudommi, pl. a borotvát én nem tettem volna oda, mert ez is a verbális humor része, és nem erősíti a képet, sőt szerintem idegen ott az a kék vonal, tehát ha már valamit alkalmazok, ha ilyen egyszerű tárgyakat alkalmazok, mint a tükör és a tálka, akkor archaizáljak, és pl. egy behabozott borotvapamacsot rakjak oda, és az már utal eléggé, de ez a gyorsborotva ez ott eléggé idegen. És ebben a kompozícióban ugye formákkal dolgozunk, van egy nagyobb, homogénebb, kerek forma, és ehhez a tömeghez képest kell elmozgatni, kimozgatni, dinamikában beindítani azzal, hogy egy kicsit ugye már most is el van mozdítva a függőleges tengelytől ez a tükör, de még jobban el kellett volna mozdítani, hogy egy dinamikusabb forma jöjjön ki. Én azt mondom, hogy jövőre is fog oda menni, akkor is fog borotválkozni, mi meg türelmesek vagyunk, és nem mondom, hogy akkor, de ezt ismételje meg. Addig én erre adnék két disznót, mert az ötlet jó, és a nyárhoz is nagyon jó, merthát ugye a férfiember nyáron ha nem muszáj, nem borotválkozik, bár én ebben nem vagyok mérvadó, mert én télen sem. (hegyi-szőke)
értékelés:

Kávé
Nem véletlenül nem küldtem még be valódi házifeladatot a barátság leckére; nagyon nehezen megfogalmazható témának tartom, érlelem is már egy ideje. Ez úgymond egy első megfogalmazás, egy kiindulási pont; a barátság fogalmának mintegy kívülről történő megközelítése, a felületesebb, nem intim, hanem könnyed barátság, haverság, ismeretség felől. És csak egy tükörmennyezet kellett hozzá. :-)

Már láttunk ilyent valamelyik leckére, hogy az alkotó a tükröződésekkel, a plafonon lévő, talán üvegfelületekkel játszanak el, és mivel ezek a tükrök darabokból vannak, a kamera és a plafon közötti dőlésszög sem pontos, és emiatt a képen vannak torzulások, és ezt a puzzle-dolgot pont ez teszi érdekessé. Ráadásul attól, hogy ez a tükröződés jelen van, és a fotós ezt észreveszi, van az egészben valami furcsa helyzetjelentés, egy furcsa felülről érkező megfigyelés, ahogy látjuk ezeket a parányi embereket ebben a kis közösségi vagy házibuli hangulatát, hiszen valami étteremben van ez az egész történet, olyan, mintha belepillantanánk valahol egy privát környezetbe, és ez a mozaikszerű, mint egy kis képregény ez a megfigyelés nagyon izgalmas. Eszembe jut róla a Sas Tamás filmje a Presszó. Az egy nagyon furcsa film, ahol a Tamás azt csinálja, hogy a kamerát mint egy gyóntatószéket használja, és rengeteg vallomásszerű dolog történik benne, rég láttam, de ha jól emlékszem a kamera el se mozdul benne, hanem egy helyről dolgozik, ez azért érdekes, mert egy nagyon tehetséges operatőrről van szó, aki rengeteg helyen dolgozik, és egyszercsak hoz egy döntést, és egyszerűen puritán módon leszúrja a kamerát és egy helyről készít el egy komplett játékfilmet, ami hát színészileg sem egy egyszerű dolog. De ettől az egész olyanná válik, mint egy gyóntatószék, vagy akár egy tükör. Ugye a tükröket se nagyon helyezgetjük a lakásban, az ott van valahol és nagyon sok mindent lát, hiszen odamegyünk, belenézünk, és itt is valami ilyen játék zajlik. Miközben nem tartom valószínűnek, hogy ez a Közel-Keleten készült, mégis van az egésznek valami móros vagy algíri, egyiptomi hangulata, ezektől az izgalmas színektől, a kockáktól, a ritmusoktól, az egésznek van egy fura popos, hippis hangulata is, meg még Klimt is eszembe jut róla, ő is használja ezeket a formákat, színeket, vonalakat. Nincs annyi drámaiság a képben, mintha Schiele lenne, de szerintem ez egy jó kép. Én teljesen elfogadom ezt a barát kategóriába, ráadásul itt pont indokolt ez a kockák, mert itt igazából felfedezhetjük, hogy van ez a társaság, meg van itt egy pár is, a jobb alsó sarokban, meg egy másik társaság is a karosszékekben, a maguk történeteivel, ahogy beszélgetnek, összebújnak. Nagyon izgalmas ez a kép, sokáig el lehet nézegetni. Érdekes lehet nézni, keresni olyan sörözőt vagy nem tudom mit, és figyelni, hogy hogyan alakulnak ki ezek a csoportok, és itt is megemlíteném Muybridge nevét, akinek a Mozgásanatómiáját aminek két részéről tudok, az emberi és az állati mozgásról. És itt tulajdonképpen egy emberi mozgásanatómia-tanulmányt látunk, helyzeteket, csoportlélektant, hogy hogyan mozognak el, milyen mozgáskódokkal ülnek ott az emberek. (szőke)
értékelés: