Idén is köszönöm az élményt!

Egy triptichont, egy képhármast kapunk Ágnestől. Itt most kétféle megfejtést tudok mondani. Az egyik megfejtés annak a megfejtése, aki ott volt a Maratonon, az pontosan tudja, hogy Ágnes miről beszél, és alapvetően jól fogja ezt értelmezni, sok kérdése nem is lesz, sőt van ebben egy pici összekacsintás is arra nézvést, hogy mi történt akkor éjjel. Tehát aki úgy gondolja, az majd hamarosan meghallgathatja ezt az összeállítást, amit mi ott létrehoztunk. Ezt az irányt tökéletesen teljesíti a képhármas. A másik irány az a Vasárnap hajnal lecke, amiben az első képnél keresném azt a fajta megoldást, ami a másik két képnél megvan. Talán valamennyire a ház ott van, de ott van egy kicsi bicsaklás. Ugyanis a második és harmadik kép attól izgalmas, hogy nagyjából hasonló helyen készült, és annyi változás történik, hogy nem csak az, hogy a nap felkel, hanem a kép előterébe bekerül ez a függöny. Így időben is jól demonstrálja Ágnes azt, hogy azzal, hogy felkelt a nap, a külső világ megszűnik, csókolom, bezár a bazár, kicsit fordítva éltünk azon az éjszakán, tehát reggel mentünk aludni. Ez a két kép viszonylatában tökéletesen jól működik, a bevezető kép tekiktetében ott van a kicsi problémám, hogy beáldozta ezt a fajta ritmus megfelelést azért, hogy rajta legyen a monitor a képen. Nem ismerem Ágnes szobáját, hogy mennyire lehetett volna ott mobilizálni a helyzetet. Talán valahogy megoldható lett volna az, hogy egy pici módon szerepeljen ez a monitor, de mégis az a toronyház nagyjából hasonló helyre kerüljön mint a második és harmadik képen. Ez a pici problémám van ezzel, és ennyi, egyébként tökéletesen rendben lévő képsornak gondolom. Én azért adok erre kettő csillagot, mert szeretném, ha ezzel ösztönözném, és sarkallnám arra, hogy ezekre a dolgokra koncentráljon a jövőben, hogy ha kitaláltunk egy ötletet, akkor annak az ötletnek nem csak a tételes véghezvétele történik, hanem ezek az apró nüanszok azok, amik ezeket a képeket egymás után fűzik, tehát amik az emlékfotóknál magasabb szintre emelik. Ezt Ágnes egyébként pontosan tudja, itt az első képnél nem volt száz százalékosan végiggondolva, hogy mit hova teszek. (hegyi)
értékelés:

A képen szereplő modellel mi már dolgoztunk Estiskolás táborokban, akit érdekel, az Táboroknál, az Akt táborok menüben megtalálja ezeket a képeket. A mostani felvételnél az irányt én elfogadhatónak tartom, és izgalmas az a kérdés, amit itt Béla felvet, de ha a tábori, úgymond tanuló irányon egy kicsit túllépünk, és azt mondom, hogy na jó, én ezeket ott megfigyeltem, dolgoztam vele, most egy picit továbblépek, mivel Béla is jelen volt ezekben a táborokban, akkor már szigorúbbnak kell egy picit lennünk. Megmondom mire gondolok: az irány azért jó, mert a női test formáit ezekkel a régies formákkal, amit a karosszék itt mutat, jó dolog összehasonlítani, közös térbe helyezni. A háttérben lévő csíkok abszolút kiemelik ezt a formai játékot, tehát nekem ez az irány elfogadható. Az is tetszik, hogy Béla nem egy színes fotográfiát küldött, hanem egy fekete-fehéret. Nagyon szépen lehet a tónusokkal játszani, bár itt a középtónusoknál mintha valami kicsit elmeszelődött volna, lehet, hogy a színkonverziónál valami hiba történt. De az irány jó, sőt azt mondom, hogy ha a modell hajlandó Bélával tovább dolgozni, akkor ezt az irányt kéne tovább folytatni, mert a képet vissza fogom adni ismétlésre. Azért mert szeretném, hogy ha Béla a tanultakat, az elsajátított, ellesett helyzeteket, amiket a táborokban megfoghattunk - gondolok itt akár a Világítós táborra is, ott vannak a képek, lehet őket nézegetni - jó lenne, hogy ha alkalmazná a gyakorlatban. Mondom tehát felsorolásszerűen azokat, amikkel problémám van azzal együtt, hogy a megoldásokat is próbálom hozzá megadni. Ez ne azt jelentse, hogy akkor ezt kéne elismételni, amit Hegyi mond, csak a most kapott képnél próbálom ezeket elmondani. Az egyik maga a póz és a beállítás. Azért kérdéses számomra, mert részben torzó, azáltal, hogy a kép bal oldalán és alján egy erőteljes vágást használ az alkotó, de a helyzet, a beállítás nem indokolja ezt a torzót. Akárhogyis nézem, ez egy klasszikus, archaizáló beállítás, a fények is abszolút klasszikus, megfigyelői helyzetet mutatják, nem valami artisztikus félhomályt kapunk, hanem azért jól telibe van ez világítva. Ebből kifolyólag a test teljes felületére szükség volna. Be lehet állítani olyan pózokat, amiknél instuáljuk a modellt, és azt mondjuk, hogy húzd fel a lábad, tedd ide, tedd oda, ebből kifolyólag viszonylag jól lehet a képhatárokat úgy is feszesen tartani, hogy közben nem vágtunk le semmit a testből. Ha Béla mindenáron ragaszkodik ahhoz, hogy vágásokat használjon, akkor a modellel is tudatni kell, hogy az a kezed nem lesz rajta, tehát azt tessék kinyújtani valamelyik irányba, hogy a vállnál ne legyen egy ilyen pukli. Tehát ha amputálok, akkor amputáljak úgy, hogy az formailag ne okozzon kérdéseket. De ez a világítás, és ez a környezet leveti magáról a torzót. A másik kérdés számomra az, hogy ebben a képben most a köldök piercingnek a szerepe most stílusidegen. Én nem gondolom, hogy abban a korban, amibe Béla ezt helyezi, ez ott szerepelt volna. Tehát én azt szoktam mondani, hogy az aktfotózásnál ritka helyzet az, amikor ezeknek az ékszereknek helye van, az akt nagyonis kényes téma ahhoz, hogy ne menjünk el a pornó vagy a szexfotók irányába, és ezek az ékszerek, (és nem csak a piercingre gondolok, hanem akár fülbevalókra vagy ruhakiegészítőkre), mindig kérdésessé teszik azt, hogy mennyire lesz tiszta a fogalmazás. Márpedig azt gondolom, hogy ennél a klasszikus beállításnál, főképp abban a helyzetben, amiben most talán Béla instruálta a modellt, nem hiszem, hogy a vágykeltés lenne az elsődleges célpont. Nekem a cím is nagyjából ezt igazolja. A harmadik kérdés a világítás kérdése. Most a mell alatt eléggé érdekes háromszögek jöttek létre. Ettől a mell ívét ez bizonytalanná teszi. Ott lehetett volna deríteni, egy kicsit mozdítani a lámpán, mert ez a világítási probléma a nyaknál éppúgy megjelenik. Én nem azt mondom, hogy szemből le kell fényezni a modellt, de mindenféleképp célszerű lett volna ezeket az árnyékokat valahogy gyengíteni. Aztán a másik kérdés az a modell gesztus-rendszere. Mivel dolgoztunk már Vikivel, ebből kifolyólag ismerjük azt, hogy Viki, hogy ha a fotós nem elég határozott, akkor ő maga a saját kis ridikülljéből előveszi azokat a számára biztonságot nyújtó, és jól bevált kliséket, amiket az aktmodell munkái során már megtapasztalt. Eléggé határozottnak és keménynek kell lennie a fotósnak ahhoz, hogy Vikit ebből az állapotból kibillentse. Itt van egy póz, amit beállítottak, és van egy arckifejezés, ami egy színházi megfejtés. Jelen pillanatban ez az arckifejezés nem erősíti azt a beállítást amit Béla mutat nekünk, ugyanis ez egy mímelés, és ez nagyonis látszik az arcon. Viki figyel, összeszedett, figyel arra, tudja, hogy egy lehelletnyit ejteni kell az ajkakon, ne szorítsd össze a szád, mert akkor csúnyább lesz, ő tudja, hogy ez a szemnél is igaz, hogy ha lehúnyom a szemem, akkor épp csak egy picit érintse a szempillám a másikat, mert ha szorítom, akkor ráncok lesznek. Ezekkel ő pontosan tisztában van, és ezeket ő alkalmazza is. De adott esetben ez a hátrányára megy a kép összhatásának, mert nem elég az, hogy a háttér és a berendezés archaizál, de még közben egy színészi gesztust is kapunk. Ettől idegenné válik a kép. Ha ezt a beállítást alkalmazza Béla, hogy megfigyelem, hogy a kedves hogy szenderült el a szalonban a vasárnapi ebéd után, akkor ennél természetesebb arcmimikát kéne alkalmazni. A következő kérdés számomra az, hogy amikor a hajat eligazították, és beállították ebbe a pózba, akkor mennyire volt tudatos, hogy a hónaljhoz ebből a hajzuhatagból viszonylag nagy mennyiség hozzácsapódik. Én preferálom, amikor a másodlagos nemi jegeket hordozó szőrt és testszőrzetet meghagyjuk úgy, ahogy azt a jóisten adta, azért mert az is hozzánk tartozik, és nem kell valami rosszul értelmezett babapózba kényszerítenünk magunkat és nekem ez igaz az aktra is, én tudok ezzel mit kezdeni, hogy ha kell, ugyanakkor jelen pillanatban ez most úgy tűnik, mintha oda valami nagyon erős hónaljkutya lenne nőve. Számomra ez is egy kérdés, hogy ez mennyire volt tudatos, vagy mi volt az ok, ami miatt takarni kellett ott a hónaljnál. Megint zárójelben jegyzem meg, hogy azért jó, és az első lépésekben azért is könnyebb hosszú hajú modellekkel dolgozni, mert a haj maga bizonyos kérdéses helyeket, anyajegyeket, bőrsérüléseket, akár tetoválást, ezt-azt jól el tud tűntetni. Ha valami nem illene a képhez, akkor a hajjal, mint eszközzel tudunk dolgozni.
   Nagyjából én ezeket tudnám elmondani, hogy itt most ez egy nagyon jó irány, ami fele Béla elindult. Nagyon nehéz dolga lesz a modellel, mert nagyon határozottnak kell lenni vele, nagyon céltudatosnak, és a belső elképzeléseit határozottan le kell tudni rombolni ahhoz, hogy ezt az eszköztárat elfelejtve, utána már instruálva, a modellből ki lehessen hozni azt amit a fotós szeretne. Még mielőtt valaki azt mondaná, hogy ez most egy olyan helyzet, hogy én kritika alá vonom a modellt, nem erről van szó, mert az egy nagyon fontos helyzet volt a táborokban, hogy a kezdeti, bizonytalan, szemérmes lépéseknél igenis legyen határozott a modell, mert át tudta segíteni a fotóst azokon a helyzeteken, ahol megremeg a kamera, és nem is biztos, hogy az az expozíció elkészül, merthogy úristen, én még nem fotóztam aktot. Mindkét modellünknek, akikkel dolgoztunk, nagy köszönet érte, hogy saját kedvességükkel, közvetlenségükkel és szakmai rutinjukkal, segítettek nekünk. Amikor elkezdünk egy önálló munkát, tehát nem egy ilyen tábori helyzet van, akkor ez a szakmai rutin az, amit le kell tudni vetköztetni a modellel. Minél nagyobb a szakmai rutin, annál nehezebb dolgunk lesz, már ha a saját akaratunkat akarjuk átvinni a képre. Picit hosszabb lett ez az elemzés, elnézést érte, de azt gondolom, hogy a téma nagyon fontos, és szeretném azt, ha elindulna egy munka az aktokkal. Azt is fontosnak tartom, hogy amikor egy ilyen helyzet van, akkor őszintén tudjunk erről beszélni, mert szerintem csak annak van értelme, és csak abból tudunk tanulni, ha ezek a problémákat az ember föltárja. Ha egy mondattal kéne ezt az egészet minősíteni és értékelni, akkor azt mondom, hogy ez a kép tökéletesen rendben van abból a szempontból, hogy Béla végre újból nekifogott az aktnak. Jó lenne, ha egy picit tovább tudnánk ezen az úton haladni, én kérném Bélát az ismétlésre. (hegyi)

Lemenőben a nap, s a büszke lovas mozdulatlanul áll, csak áll, csak áll...

Szeretem ezt a képet, el tudom képzelni, el tudom fogadni a Csend leckére. Nagyon szépek a fények, nagyon szép ez az egész játék. Én a képnek a fölső egyötödét levágnám. Ez a kép számomra addig izgalmas, ami a kép fölső részét illeti, ameddig ezek a felhőcsíkok tartanak. Ami utána kékbe átfordul, az nekem ehhez a képhez nem nagyon ad hozzá. Ezt azért is mondom, mert úgy kompozíció is erősebb lesz. Azok a felhő- és fényjátékok, amik a háttérben vannak, ezzel a sziluettes tömbbel jobban harmonizál. Tömegelhelyezésében is izgalmasabb lesz. Tehát én ezt a vágást megcsinálnám. Mindezzel együtt a kép az tökéletesen rendben van, megkapja a három csillagot, és próbálja ki Rozi azt, hogy ezt a vágást ő megcsinálja, ha egyetért. (hegyi)
értékelés:

Nem tudtam eldönteni hogy jó-e ez a kép, ezért hát beküldtem.

Hogy ez milyen bevásárlóközpont lehet, ahol ilyen kerti helyzet van, azt nem tudom, feltételezni sem merem, hogy ez a bevásárlókocsi valami egészen más célt szolgált. Én remélem, hogy ez egy kertészeti osztály, ahol ez az esemény megtörténik. A lényeg a lényeg, hogy egy vicces helyzetet látunk. Részben maga a beállítás, hogy ez az irokéz punk hajú fiatalember benne ül a bevásárlókocsiban, akár utalás is lehetne a Gyemekkor leckére is, mert amikor így járunk-kelünk az ilyen bevásárlóközpontokban, nem egy olyan helyzetet látunk, ahol a kisgyerek bele van szuszakolva ebbe a kocsiba. Amikor kisebb a gyerek, akkor még úgy elvan, dobálja ki és be a holmikat, amiket anya vagy apa vásárol, aztán ha már nagyobb gyerek, akkor eléggé érdekes arckifejezéseket is láthatunk. Nem is biztos, hogy ő annyira akarta azt, hogy oda berakják, csak egy ilyen kis kalodaként tud működni a bevásárlókocsi. Tehát visszatérve a képre ez az utalás is erős és nagyon fontos, és hát a bevásárlókocsit toló fiú arcán látszik az a fajta öröm, az a felszabadultság, hogy ő most átélheti ezt az élményt, hogy valaki kiszolgáltatottabb neki. Azért érdemes megnézni a két fiatalember arckifejezését: az egyik egy felszabadult, úgymond ördögi mosoly, a másik, lehet ennek a tojó póznak is köszönhető, eléggé félelemmel vegyes, ő is örül, de látja, hogy itt, ha valami probléma lesz, akkor ennek a helyzetnek ő lesz az, aki a kárát fogja látni. Zárójeles megjegyzés, hogy én nem olyan rég borítottam föl egy ilyen bevásárlókocsit, tudom, hogy ha magasan van a súlypont, akkor elég nagyon tudnak ezek borulni. Nekem áruk voltak benne, aztán segítettek is összeszedegetni az arra járók. Amiért mozgalmas ez a kép, és a Mozgás leckében abszolút jól működik, az az, hogy ez a fajta felszabadultság érzet főleg ebben az életkorban általában mozgással kapcsolatos. A fiatalok, kamaszok javarésze a szabadságát a mozgással teszi egyenlővé, akár a zenében, ha a zenére való táncolást figyeljük meg, és azokat a mozdulatokat, akár a szabadidős tevékenységeket, tehát ez abszolút jellemző helyzet. Persze lehet azt mondani, hogy a hátsó zöld pólót fiatalembernek bokánál lemaradt a lába, de azt is kell mondani, hogy tessék megfigyelni, hogy itt azért egy tudatos fotós helyzetről beszélünk, mert ez egy hosszabb expozíciós idő, amiben a fotós követte az eseményeket. A háttér van elmozdulva, és a mozgó tárgyak állnak úgymond. Ez azt jelenti, hogy a célpontot mint egy vadászpuskával, a fényképezőgéppel követte az alkotó. És ebben a helyzetben elő-előfordul az, hogy lemaradnak ilyen testrészek, én nem tartom ezt olyan nagy problémának. Az egy másik kérdés, hogy ha már lemaradt, akkor lehet, hogy ott egy fél centit, a másik láb bokájáig érdemes lenne vágni, hogy ez a csonkolás ne legyen ennyire fájó. Akkor inkább tudatosnak tűnne a szerkesztés, és nem is árt az, hogyha egy kicsit több van a kép elején, tehát amerre elmozdul a ez a kocsi. Amerre a mozgás iránya történik, akkor mindig célszerű egy kicsit több teret hagyni, és akkor ez jobban megvalósul. De nagyon jónak tartom az ötletet, vidám megoldás. Én azt mondom Csillának, hogy ha őt a mozgás érdekli, és márpedig nekem úgy tűnik, hogy ez számára is egy élmény lehetett, akkor tegye meg azt, hogy ezzel még egy kicsit foglalkozik. Izgalmas dolgokat lehet létrehozni, akár azzal, hogy váltogatja azt, hogy mi a fix és mi az elmozduló, mint ennél a képnél, akár azzal, hogy az expozíciós idővel játszik. (hegyi)
értékelés:

Béla, ha megpofozol, se értem, hogy mit látok. A címből persze próbálom érzékelni, hogy ezek valószínűleg valami sörrel kapcsolatos helyzetek, talán lehetnek söröskorsók is, de nem tudok mit kezdeni azzal a felirattal, hogy "no signal", hogy az most ott mit csinál, az az egyetlen értelmes és éles pont, de az nekem nem mond semmit. Mi az, hogy "no signal"? Itt sorakoznak ezek a törpikék, de ők életlenek, egy sincs köztük aki éles lenne, tehát nem azzal játszottál, hogy mélységélességgel kiválassz egy szereplőt a sok kis sörös törpe közül. Az egész egy ilyen fád, szürke színnel van ábrázolva, szóval én ezt nem tudom. Béla, ez nekem nem oldotta meg a leckét, ezt visszaadom. Ugye nincs harag? Ismétlés. (hegyi)

Atilla a legjobb barátom volt. Amikor elkészült a sírkő, a fejfát csak úgy "lehajították" a sír mellé. Számomra érthetetlen, hogy miért. Miért így?!

Kaptunk egy leiratot ehhez a képhez, én ezt el is olvastam, de én azt javaslom, annak, aki ezzel a képpel szembesülni akar, hogy takarja le ezt az leiratot, és csak a képet nézze. Ugyanis nagyon fontos az a leirat amit a képhez kapunk Rozinak. A kérdés Roziban merül föl. De a kép maga ezt a kérést, amit a kép alatt Rozi feltesz, ezt a kétséget nem hordozza. És ezt azért mondom el, mert abban szeretnék segíteni, hogy ez a kétség is rákerülhessen erre a képre. Nem tudom, hogy ott van-e ez a fejfa még a földön, nem tudom mikor készült ez a kép, nem tudom, hogy megismételhető-e, nem biztos. De ettől még elmondom a gondolatomat Rozinak, hogy mi lehet az az út, hogy rákerülhessen az a szöveg, amit ő ott leiratként adott, és ne kelljen róla többet beszélni, mint amennyit a kép el tud mondani. Ez annyi, hogy nem fekvő formátumú képet kell készíteni, hanem álló formátumút, és rá kell komponálni azt, hogy ez egy sír mellett van félredobva. Azt, hogy Nagy Attila Kristóf, és a dátum, a kép szempontjából nem biztos, hogy fontos, akkor, ha én azt szeretném elmondani, amit a kép alatt Rozi leírt. Ez lehet a képnek a címe, mert azt majd lehet, hogy az álló formátum miatt nem fogják tudni elolvasni, de a kérdést, a kétséget az tudja megfogalmazni, ha ez rákerül a képre. Ha ott van a fejfa, ha valamennyit, nem sokat, de egy részletet rácsempészek az elészült sírkőből, és látom, hogy ez ahhoz képest van a földre dobva. Most én csak azt látom, hogy a földön van egy ilyen fejfa, de hogy hogyan és miért került oda, erre nem kapok segítséget a képtől. Márpedig ez a képen kellene megtörténnie. Én ezért azt mondom, hogy adok a képre kettő csillagot, mert a témafelvetés nagyon jó, és azt kérem a Rozitól, hogy ha ez megimételhető ezzel a fejfával, akkor legyen szíves megtenni, és ne csak dumának vegye a kérésemet, hanem ismételje meg ezt a képet, próbálja azt a kérdést rátenni erre a képre. Ha ezzel a fejfával nem megoldható, akkor tessék szépen elmenni temetőbe, és más fejfával ezt a képet megismételni. Ezt azért mondom, és tényleg határozottan kérem Rozit erre, hogy ezt az ismétlést hajtsa végre, mert szeretném, ha az élmény a képen keresztül hatna a nézőre, és a képen keresztül hatna Rozira is. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Én most elárulok egy nagy titkot ennél a képnél, aztán majd röhögtök rajtam, nem baj. Amikor ezt megnéztem, úgy voltam vele, hogy tök jó, hogy Béla kiment a teraszra, és csinálta ezt a fotót erről a pohárról, és milyen izgalmas az, hogy az az ember integet ott a háttérben, és attól, hogy ilyen kicsi a mélységélesség, az ilyen furcsa szellem-formának tűnik. Aztán idővel leesett, hogy nem erről szól a kép, de az első élményem ez volt, hogy valaki ott bábozik a háttérben. Bocsánat. Szóval visszatérve a képre: én nagyon kedvelem ezt a képet, de ez a kép még nincs kész. Én azt szeretném, ha Béla ezt a képet megismételné. Azt is megmondom miért: valahogy nekem ezt a terítőt (egyébként ugyanilyen terítő van a varrógépen nálunk, meg nagyanyám ilyent használt függöny gyanánt is), még el tudom fogadni, mert ez lehet valami régies utalás, ez lehet valamilyen jó alap, de a poharat azt nem. Ez nem jelenti azt, hogy nem kellene ott lennie a pohárnak, merthogy ha Béla szereti ezt a fajta párhuzam-állítást, akkor én ezt el tudom fogadni, csak valahogy ez a pohár olyan kis esett. Most azt nem akarom mondani, hogy ide valami nagy kristálypohár kell, ami súlyos, cirádákkal teli, de mindenesetre az biztos, hogy ez a kis pohárka (egyébként szerintem ilyen poharunk is van otthon, lehet, hogy Béla titokban az én nagymamám régi házában járt) nekem valahogy nem hozza azt a fajta élményt, amit a test szépsége hoz. Úgy is mondhatnám, hogy nagyon pórias ehhez a környezethez képest. Ha pedig az lett volna az irány, hogy érintetlen kelyhek, tehát itt valószínűsítem, hogy valami itt arról is akar szólni, hogy ez itt valami kezdeti helyzet, már úgy értem, hogy a szüzesség, vagy az úgymond felnőttkor határán lévő nőiség megélése is párhuzamba kellene, hogy állítódjon a tárggyal, akkor meg azt mondom, hogy ennél mégkevésbé díszes poharat kellene használni. Annyit még hozzátennék, hogy azt a helyet meg kell találni, hogy a kép maga úgy készülhessen el, hogy a perspektíva játékból adódóan ezt a poharat ne érezzem úgy, hogy eldől. Azért vagyok nehéz helyzetben, mert az ötlet maga zseniális, és a terítő és a háttérben húzódó női test látványa abszolút jó arányokban van jelen, abszolút jól érthető és tényleg nagyon finom. Ez a pohár valahogy a helyén sincs, sem formailag nem stimmel, tehát nekem a pohárral van bajom. Én ezzel még játszanék egy kicsit, hogy ezzel a pohárral mi történjen. Nem tudom, Béla, egyetértesz-e azzal, amiket mondok, most azért vagyok bátortalan, mert én nagyon szívesen adnék erre három csillagot, és meg is adom, de valahogy mondom ezzel a pohárral nekem bajom van. Lehet-e egy olyan alkut kötnünk, Béla, hogy én megadom neked a három csillagot, te meg csinálsz egy ismétlést? Lehet ilyet? Mert ez nagyon jó lenne, ha meg lenne rendesen csinálva. (hegyi)
értékelés: