Egész alakos önportré

Kedves Viktória, örömmel üdvözlünk a társaságunkban, nagyon jó az a kép, amit bemutatkozásként mutatsz magadról, nem csak fotó technikailag, hanem tartalmában is. Benne van a munka, de benne van a szeretet is, ahogy a küzdelem is, mindez nagyon esztétikus formában. Nyilván az ilyen helyzet nem pontosan kiszámítható, talán annyi javaslatom lehet, hogyha nem tudjuk kiszámolni a mozgásokat, akkor érdemes egy picit tágabbra komponálni, hogy utólag a vágással korrigálni lehessen a dolgokat. Egy picivel több kellene a jobb oldalon a pulcsidat húzó állatkából, még a baloldalon belógó állatfejet én szívem szerint lehagynám a képről. Egyszerűbben úgy is mondhatnám, hogy a kamerát egy kevéssel jobbra kellett volna mozdítani. De ettől függetlenül ez a kép igaz, erős, és koncentrált. Köszönöm neked, várjuk a folytatást. (hegyi)

Dani, megvan, mi a bajom ezekkel a képernyőképeiddel. A szerelékek. A menüsor, az ottani ikonok, azok az ismétlődések, amik nekem esetlegessé válnak, túl sok és túl mechanikus, szóval az nekem egy olyan ritmus, ami a kép belső ritmikáját szétkalapálja, ellene dolgozik, így alig tudom értelmezni, mert felbosszant a sok biszbasz. (hegyi)

Van ebben valami vészjósló, drámai thriller hangulat, miközben az arany színvilág nyugalmat sugároz, de a testtartás, a kéz, a berendezés elrendezése, a fotelek, de mindenek felett a rejtett beérkező fény az, ami nyugtalanságot sugall. Filmekben ilyenkor szoktak előugrani a hentelő szereplők a függöny mögül hogy kiderüljön, hogy a nő nyugalma tettetett volt és csak az votl a cél, hogy bedőljünk neki. Jó megoldás, bár nem tudom, hogy ez volt-e a cél vele. (hegyi)

A háromból ez az, ami képileg rendezettebb, itt is problémám a civil jelenlét, mert emiatt nem képes elhitetni az érzelmeket a munkád. A farmer túl szokványos, miközben a helyzet maga egy filmes kiragadott pillanat. A felső pedig olyan sötét, hogy formában bebukik és emiatt elnyomódik a test. A gesztus jó lenne, érteni is vélem, de nem passzol a ruha ehhez a szituációhoz. Hé, Viki, ez nem szociofotó helyzet. (hegyi)
értékelés:

Olyan ez, mint egy ilyen montázstechnika, vagy egy kollázs, amibe beleapplikáltad a saját jelenlétedet, miközben valószínű, hogy ez egy valós hely, helyszín, vagy legalábbis ezt feltételezem. A 3. leckére vegyük úgy, hogy egy érdekes próbálkozás, én ezt áttenném az 1. leckébe, mert se arc, se test nincs rajta, azért a 3. lecke másról szól. Hadd tegyem itt hozzá, hogy jó lenne, ha legalább az elején abba az irányba mozdulnánk el, hogy ábrázoljuk azt a testet. Mindig a kitérőket keressük, mindig azt, hogy hogy lehet kibújni egy feladat alól, akkor tulajdonképpen bár magát a kreativitásunkat illusztrálhatjuk ezzel, de a lecke nincs megoldva. Nem véletlenül az a lecke, ami. Most ezt nem azért mondom, mert ez a kép rossz lenne, hanem azért mondom, hogy ha van egy témafeladvány, akkor azt a témát kell megoldani. Ez akkor is érdekes, ha pályázat van, és oda be akarsz valamit küldeni, fontos hogy arra küld, amire azt kiírták. A leckéket én megpróbáltam eléggé körülírni, ráadásul azért ez az első 3 lecke nem annyira kérdéses, hogy miről akar szólni. Ne akarjuk megúszni az egész alakos portrét. Ha továbbmegyek, akkor maga a kép izgalmas, jók a fények, jók ezek a ritmusok. Nekem egy dolog hiányzik ebből, mégpedig az, hogy számomra nincs eldöntve az, hogy az ablak a kép jobb oldali határán van, onnan a fény bejön, és hogy ez az ablak milyen szerepet kap. Nem rendezett ennek a viszonya. Most vagy tegyem rá, de akkor kell belőle még többet adni, én egyébként ezt az irányt tartanám a jónak, vagy pedig hagyjam le, csak a fényt hagyjam meg belőle, mondjuk, akkor nekem önmagában lehet, hogy ez kevés lenne. A döntés a tiéd, de most így, ebben a megoldásban azok a formák, amik elindulnak az ablakkal, azok nincsenek jól vágva, és befejezve. Ahhoz, hogy ez értelmezhető, konkrét, és határozott jelenléttel bírjon, többet kellene adni az ablakszárnyból, merthogy ott van egy olyan rész, ami a külvilágból már elindul - valamilyen indák is belógnak ott, tehát valószínű, hogy ez egy elhagyott épület lehet -, akkor tessék azt eldönteni, hogy oda mit rakok, vagy hogyan kezdem el használni. Magyarul, ahogy be tudtad lakni ezt a szemben lévő ablakocskát, úgy be kell tudni lakni ezt a részt is. Nem hagyhatjuk ki. Azt nagyon jól észrevetted, hogy ez kell ahhoz, hogy ez a kép működjön, tehát, hogy kell oda az az oldalfal, de akkor tessék ebből többet adni. Erre én most azért adok 1 csillagot, mert a leckebesorolást megúsztuk, a leckemegoldás meg nem száz százalékos. (hegyi)
értékelés:

Nagyon örülök, és nagyon köszönöm Erika azt, hogy komolyan vetted a kérést, és újból foglalkozol ezzel a képpel. Én erre most megadom a 3 csillagot, és ezután most elkezdek beszélni arról, hogy miért is fontos az, amit itt most látunk, mert nagyon finoman, de azért terelgeted a nézőt az értelmezésben úgy, hogy nem rágsz szájba dolgokat, magyarán hagyod azt, hogy a néző botorkáljon ebben a szobában, amit te, mint vezető kinyitottál a számára, és ő maga jusson el a maga végkövetkeztetéséig. Semmi nem véletlen. Nem véletlen a lábujjhegyre állított láb sem, a világítás sem, és az sem, ahogy a két karoddal tulajdonképpen feszíted magad a képen, mert az a két kar tónusban van, azért ezt itt tessék megfigyelni. Tehát, ez nem egy nyugalmas helyzet. Ha ez csak egy balett szituáció lenne, vagy egy táncra való felhívás, vagy magának a tánc örömének az ábrázolása, akkor nem így ábrázolta volna a szerző ezt a két kezet, merthogy megfogom a két lábamat, szépen odateszem a két kezemet, gyönyörű struktúrák jönnének létre. De valamiért ő fontosnak tartotta azt, hogy ez a két kéz a test előtt összekulcsolva szorítsa a két lábat. És ez nem csak a szeméremről szól, mert nyilvánvaló ez is egy fontos kérdés, hogy olyan dolgokat ne ábrázoljunk, amit nem akarunk megmutatni, ugyanakkor az óhatatlanul leolvasandó üzenet itt most, hogy van egy szégyen, vagy fájdalomérzet ebben az egészben. És én ezt fontosnak tartom, mert ha az ember hozzárakja a pipiskedő lábujjhoz, akkor nem akad meg azon a szinten, hogy akkor most ez egy táncos üzenet. És akkor választ kap arra, hogy miért is van lábujjhegyen. Azért, mert minél inkább magzat pózba, minél inkább elbújva akarja magát mutatni. Hogy mindez a földön történik a fal előtt egy lakótelepi lakásban, az szerintem még pluszban hozzáad ehhez az egészhez, mert nem teremt valamilyen elvont helyzetet, vagy valami nagyon furcsa lebegést ennek, nem misztifikálja túl. Még a világítással sem. Viszonylag egyszerű eszközökkel dolgozik, és ezekben az eszközökben keresi azokat a megoldásokat, amik az ő lelkiállapotát a legjobban tükrözik. Ezt fontosnak tartom azért elmondani, hogy ne akarjunk valami olyat erősíteni, ami nem biztos, hogy olyan erővel van jelen, viszont másról meg ne akarjunk nem tudomást venni. Fontosak ezek az üzenetek, a testbeszéd, mint olyan, nagyon fontos jelzéssel bír. Szerintem, az emberábrázolásnál ezek megkerülhetetlen dolgok. Előrébb vannak, mint a forma az, hogy a karunkkal, a lábunkkal, a testünkkel, a vállunkkal miket mutatunk. Köszönöm, 3 csillag, várom a folytatást Erika! (hegyi)
értékelés:    

Ez egy kiváló gondolat Mariann, de visszaadom ismétlésre és kérem, hogy ha amit írok majd, megfontoltad, készítsd el az új verziót, mert érdemes. Egyrészt a vízszintes legyen vízszintes. Nincs indoka most a dőlésnek. Másrészt hagyj teret magadnak, amennyire lehet, és azt a teret a civil tárgyaktól tisztítsd meg, mert itt most nincs helye a szociónak. Ez a technikai rész. Ami a tartalmat illeti, két eset lehetséges szerintem. Ez a kép ebben a viszonyrendszerben mindenféle félelem nélkül működhetne aktban. Számomra úgy lenne igazán erős, hiszen az öled takarja a fejed, a mellek pedig nem hiszem, hogy problematikusak lennének. Ha mégsem akarod ezt, akkor viszont keress olyan ruhát, ami nem feszül ennyire, mert így most a ruha gyűrődései szétverik a testet, és a ruha egyébként is utalhat akár a gyerekkorra is, vagy a nővé érésre is, szóval a ruha eszköz lehet. Ahhoz, hogy legyen forma is, ha a hátad mögül világítasz még egy picit, akkor a ruha alatt a sziluetted is megjelenhet, és ez már egy másik minőség lenne. Még egy, hogy ezt az ismétlés ügyet nem nagyon értem. Mert ez így kihagyott ziccer nekem, ugyanis ha már többes expó, akkor miért nem mesélsz azzal is, hogy az árnyékok is különféle meséket mondjanak rólad? Tehát nem azért nem csillagozok most, mert a kép rossz, hanem mert szeretném, ha ismételnél. (hegyi)