Egész alakos önportré

Kaptunk itt egy leiratot, gondolom, film is van hozzá, és én ezzel nem nagyon szeretnék foglalkozni, nem csak azért, mert ez nem az én világom, hanem azért is, mert nyilvánvalóan ez egy belső kapcsolódás lehet, ugyanakkor, amit itt képben látok másról szól, és arról a másról erősebben mesél, tehát azt gondolom, hogy kár lenne valaki mögé állni, vagy mögé bújni, és az ő üzenetét felhasználni ahhoz, hogy a magam üzenete is valamilyen rivaldafényt kaphasson. Működik ez önmagában is. Két dolgot szeretnék mondani ennél az ábrázolásnál. Látunk valamilyen ablakpárkányt, amiben ül a mi főszereplőnk, maga az alkotó. Ez egy tavaszi, vagy kora nyári helyzet lehet, és ebben várakozik valamire. Azt nem mondom, hogy unatkozik, hanem inkább valamilyen belső történetre figyel, napfürdőzik, és hát közben ez a belső történet átvette az irányítást. Azt gondolom, hogy ez mind rendben van, és stimmel is, és nagyon jó az az ellentétpár, ami a ruha, a fehér, a tisztaság, és a levert vakolatú házfal viszonyrendszerében létrejön. Ezt én nagyon jónak gondolom. A világítás nem teljesen tökéletes. Nyilvánvaló, hogy ezek a külső felvételek elég érdekes helyzeteket tudnak abban a tekintetben hozni, hogy nem mindig optimálisak a viszonyok, de azt gondolom, hogy a ruha nagyon szépen derít, ha hagyom, és el tudom fogadni azt, hogy beleülök és fürdőzöm a napban. Csak az a döntés nem 100%-osan egyértelmű, hogy a magam belső szomorúságát, melankóliáját szeretném megmutatni, vagy pedig az egész kompozícióval akarok dolgozni, netán a fényekkel akarok valamilyen üzenetet közölni, vagy ez a napfürdőzéses dolog a lényege. Most mindegyik egy kicsit jelen van, és a döntést neked kellene meghozni. Mondok még valamit, ezek főképp anatómiai kérdések lesznek. Fotográfia esetén jelentős döntés az, hogy milyen objektívet teszünk a gépre. A nagylátószögű objektívek erősen torzítják és nagyítják a hozzánk közelebb eső dolgokat, és kicsinyítik a tőlünk távol lévőeket, a normál, vagy 50-esnek nevezett objektív az, ami nagyjából a valóságot tudja ábrázolni, és ahogy haladunk a teleobjektívek felé, amiket porté objektívnek nevezünk, a térbeliség közti méretkülönbségek egyre kevésbé jelentkeznek. Mit jelent ez ennél a képnél? Ha ez egy teleobjektívvel készül, akkor lényegesen kevésbé lesz erős a láb, a kéz és a fej közti differencia. Ráadásul erre még rá is erősít a világítás. Tehát a két lábszár, a két alsó kar az, ami a leghatározottabban van jelen ezen a képen. Igen ám, de ez két viszonylag homogén felület, ráadásul most a két kézfej azáltal, hogy ilyen erősen csimpaszkodik a test többi részébe, nem tudnak az ujjak úgy megjelenni, hogy enyhítsék az alkar formáját. Nagyon vaskos, nagyon határozott lesz ez a közlés ezáltal. Ugyanez történik a lábnál, ráadásul van ott egy cipő, ami ezt az egészet, ezt az egyszerűséget, ezt a tisztaságot, ami nagyon jól ellenpontoz a házfallal, ezt gyengíti. Ott van egy divatcipő, és ez az egész valahogy nekem egy olyan ügy, ami a valóságosságát, a hitelességét csökkenti ennek az üzenetnek. Ha egyszerűen akarok fogalmazni, akkor érdemes lenne azzal foglalkozni, hogy a két kar miképp keresztezi egymást, hol kulcsolódik össze, és a kézfejeknek milyen szerepet adunk, talán egy kicsit enyhébb kulcsolódás is elég lenne. A cipőt levetettem volna, hogy lássam a lábat, és egy nagyon picit emeltem volna a fejen, hogy a szem alatt, vagy a szemgödörnél ne legyenek ilyen nagyon erősek az árnyékok, mert ez sem indokolt. Ettől még lehet a fej lebiccentve, de nem kell ennyire erősen lehorgasztani, és akkor az arc is más síkba kerül. Összefoglalva: ez a kép most, ebben a formában egy 2 csillagos leckemegoldás, de érdemes lenne, ha ez a helyszín még működik, elgondolkodni egy ismétlésen is. (hegyi)
értékelés:

Kapunk egy üzenetet, zenei asszociációs segítséggel, amit én most nem akarok külön elemezni, mert úgy gondolom, hogy nem lehet a fő cél az, hogy azt elemezzem, hogy a zene miképpen passzol a képhez. Csak a képpel foglalkoznék. A helyszín talán egy aluljáró lehet, ahol van egy falfirkánk, és ez a falfirka, legalábbis számomra nem nagyon értelmezhető, nem az én világom ezeknek a tag–eknek a világa. Ez előtt van egy szereplőnk, aki talán beköti a saját szemét. És ha ezt az üzenetet nézem, akkor ebben az az érdekes, hogy a szem egy kapcsolati helyzetet is feltételez, másrészt a látás szerve, tehát a külvilágot a legnagyobb mértékben a szemünkön keresztül fogjuk fel, és ennek az eltakarása egy elég egyértelmű üzenet. Ami a kép többi részét illeti, hogy ez miért itt történik, az én asszociációm a hajléktalanokkal kapcsolatos irány. Egyfajta azonosulás, protestálás. Nem kötelezően kell egyetérteni ezzel, ugyanakkor nem vagyok arról 100%-ig meggyőződve, hogy mindehhez optimális-e az a háttér, amit itt kapunk. Nyilvánvaló, hogy magát a lepusztultságot, ha már a dalszöveghez utalhatok, akkor ezt a kőbányaiságot, ezt a külvárosi létet illusztrálhatja ez a szöveg, de én úgy érzem, hogy abban tévedünk, hogy elkezdjük megfejteni, és talán ebben a fotográfusnak kellett volna segítenie nekünk, mert most nagyon szépen körbe van ez vágva, de ez a szöveg tök mindegy, hogy micsoda. És ha ezt elfogadjuk, akkor a nézőt ebben úgy lehetett volna segíteni, hogy belevágok ebbe a szövegbe a képhatárral, és azt mondom, hogy ezáltal ne is akarja a néző megfejteni ezt a szöveget, mert a szöveg csak egy vizuális díszítés. A másik meglátásom a szereplőről szól. A mostani ábrázolásban ez az egész olyan, mintha egy ninját látnánk, egy ilyen városi harcost ebben a fekete ruhában, és megint azt mondom, hogy ez pontosításra vár. Van ennek valós szerepe, vagy csak így alakult? Ha van szerepe, akkor ez a hón alatti betét - lehet, hogy ez egy melegítő, és attól ilyen - formailag kivisz ebből az egészből. Ezeket azért érdemes lenne végiggondolni, mert a néző nem tud másról, más által hírt kapni, információt szerezni, csak arról, amit a képen lát, és ezek nagyon primer információk. A képnyelvnek az a lényege, hogy amit elindít gondolati, érzelmi síkon, bár lehetnek áttételes utalások, de maga a formanyelv az mindig valami nagyon egyszerű dolog. A fekete az fekete, a fehér az fehér, a háromszög háromszög, a négyzet négyzet. Akarhatunk mi valami egészen mást beleláttatni, de ahhoz, hogy ez megtörténjen, rendkívüli módon szigorúnak kell lennünk önmagunkhoz, és talán akkor sikerül ezen átbillenni. De az esetek nagy többségében a nézőt hamarabb veszítjük el azáltal, hogy valamelyik információs kanyarban kisodródik azáltal, hogy valamibe beleakad, vagy elkezdi nézegetni, hogy mi ez a szöveg, mi az hogy "füvb", és kezdi ezt megfejteni, hogy vajon minek a betűszava, és már rég nem a kép valódi mondanivalójával foglalkozik. Azt szeretném Csabának mondani, hogy az üzeneteknél próbáljunk meg egyszerűbbek lenni. Ugyanakkor, és ez most ellentmondásnak fog tűnni, de a színpadhoz egy kicsit közelebb kerülni. Egyszerűbbnek lenni abban, hogy ami nem fontos információ, azt zárjuk ki, és pontosítsuk, és komplikáltabbnak, komplexebbnek lenni abban, hogy a civil üzenetmorzsákat csak ott tartsuk meg, ahol azoknak jelentésük van. Erre a földre le lehetett volna kucorodni valami szakadtabb ruhában, és akkor az a ruha egy jó jelmez. Akár ez a fekete is jó lenne a csíkok nélkül, de félmeztelenül is le lehet ülni - ne én mondjak ötleteket. Egy biztos, ez is egy kicsit pontosításra várna, úgyhogy 2 csillagot tudok erre adni, azzal együtt, hogy az irányt abszolút folytatandónak gondolom. (hegyi)
értékelés:

Egy négyzetes kompozíciót kapunk. Ha a tömegelhelyezést figyelem, akkor van egy fő figuránk, aki egy kicsit a képnek a bal oldalára szorult és ennek ellenpontjaként van két fénypontunk a jobb felső sarokban és nagyjából a kép felső részén, a figurának a vállánál. Próbáltam értelmezni ezt a fajta értelmezést és bevallom neked férfiasan Zoli, hogy ott akadok el folyamatosan, hogy miért került ez a fénypont a válladhoz? Mit akar ez mondani? Miért oda komponáltad? Nyilvánvalóan ez egy olyan dolog, amiben az ember nehezebben tud mit kezdeni akkor, amikor önmagát fényképezi, mert a kontroll lehetősége kisebb, főleg, ha háttal állunk a kamerának. Ilyenkor nagy segítséget jelenthet egy barát, akit odahívok, beállítok, esetleg oda teszek egy jelet a földre, hogy hova kell nekem állni, egy kavicsot, egy levelet, vagy bármit, ami nem látszik a képen, amikor exponálok, és így le tudom játszani a szitut. Azért kérdezem ezt, mert jelen állapotban a tömegelhelyezés szempontjából ez a két fénypont nem tud téged visszahúzni, azt a tömeget, amit maga a test képvisel, inkább az útnak a jobb oldala az, ami mint tömeg visszahúzhatná. Igen ám, csak akkor nem kellene a két fénypont. Ha megnézed úgy, hogy letakarod a két fénypontot, akkor egyből egyensúlyba kerül a kép. A sötétből sziluettesen felderengő alaknak hasonló tónusrendű itt most az ellenpontja, a két fénynek viszont nincs hasonló tónusrendű ellenpontja a képnek valahol ott a bal oldali régiójában. Úgyhogy ezért is kérdezem azt, hogy ez most hogyan, mert hogyha csak a válladnál lévő fénypontot takarnám le, már akkor is el tudnék oda jutni, hogy elfogadom ezt a ritmust, amit most itt látok. És még azért azt hadd tegyem hozzá, hogy ez a válladnál lévő fénypontocska az egész sziluettnek megbontja a formáját. Nem jött el – ez pedig a cím, és ha ebből indulok ki, akkor itt egy randevú, vagy egy várakozási helyzet van, és ennek a lemondása, vagy ennek a szomorúsága. Ahhoz viszont, hogy ez a ritmus jól át tudjon jönni, mint történet, ahhoz az kellene, hogy ne álld el azt az utat, ahol te vártad őt. Tehát, ha most a mondanivaló felől közelítem meg ezt a egészet, akkor valahová ki kéne ennek futnia, valami nagyobb üresség felé, mert a várakozás, és a csalódottság az ürességet erősítené. És ennek képileg is meg kellene jelennie. Ha letakarom a címet, akkor ebből nekem az, hogy nem jött el, és hogy itt valamilyen kudarc, vagy valamilyen negatív történet van, az ebből a képből nem jön le. Ezért én most ezt visszaadnám ismétlésre, hogy ezzel még valamit próbáljunk meg kezdeni, mert ha egy történetet el akarok mesélni, akkor azt addig ne hagyjam, amíg az a történet nem kerül rá a képre. Az ismétlésnél pedig nem is elsősorban a 3. lecke az első nekem, és nem is a kompozíciós dolgok, mert azok szerintem összerendeződnek, hogyha a mondanivaló a fejedben megfogalmazódik, hogy márpedig ez egy kudarc és én ezt szeretném megmutatni. Ezért mondom, hogy itt most a címre támaszkodva kellene megismételni ezt. (hegyi)

Noémi, a válaszom igen. A kép az nagyon erős, ráadásul létrehoztál egy olyan helyzetet a világítással, meg a kamera nézőpontjával is, és a pózoddal - bár ez a képkeret valószínűsíthetően le van támasztva a földre és te ott kucorogsz előtte -, hogy a fal és a föld síkjának találkozását redukáltad úgy, hogy ez akár elképzelhető úgy is, hogy a falra akasztva ez egy két dimenziós ügy. Ez ugyan kevésbé valószerű a kezednél, ott bukik le az egész, de a cipő, a nadrág, a combok, a vállak, tehát amíg ezek a fekete vonalak tartanak, addig ez jól működik. Ebből az arc, a két kéz, ami úgymond 3D-ben kiugrik. Ami itt még jelentős, az a világítás, és a falra vetett árnyéka a képkeretnek. Ezzel kéne valamit kezdeni, ezzel a vetett árnyékkal, hogy még hitelesebb legyen ez a grafikai megoldás. Egyébként abszolút egyetértek az üzenettel. Megadom a 3 csillagot és a leckemegoldást is, azzal a feltétellel, hogy nem hagyod abba ezt a munkát, hanem ezzel még dolgozol. (hegyi)
értékelés:    

Nagyon örülök annak, hogy Ágnes nem adja fel a kísérletezést és a saját belső világával küzdve, egyre újabb, és újabb irányokat fedez föl. És ezt azért tartom fontosnak, mert itt most nem az akt az elsődleges, mint megoldás, hanem az elsődleges az, hogy a saját meghatározásomban milyen egyéb eszközöket, milyen egyéb irányokat kapcsolok be. És ennél a képnél ez azért jó, amit látunk, mert - bár a formai megoldás is érdekes -, az egésznek van egy nagyon esendő iránya. Persze lehet azt mondani, hogy ez még fokozható lenne, hogy ha a gépet nem a kezével tartaná Ágnes, hanem keresne valamilyen állványt, megoldást. Tehát én azt gondolom, hogy a következő beruházások egyike egy állvány lehetne, amire utána ezt a gépet fölszerelve szabadon tudna a kezeivel is gesztusokat kifejezni, mert most a csonkolás a két kéznél nagyon furcsa, és nagyon ellentmond annak, amit egyébként a test többi részénél kapunk. De ha már így alakult, akkor lehet, hogy egy szűkebb kompozíció jó lenne, bár megint oda térek vissza, amit már többször elmondtam és én még mindig ezt mondom Ágnesnek, hogy keresse ezt az irányt. Lényegesen kevesebb fénnyel dolgozva ez a kép lehet, hogy még izgalmasabb lehetne. És itt arra is gondolok, hogy jó a háttér, de én most abban látnám a továbblépést, hogy ez a háttér ne érjen véget az ágytakaró vagy a lepedő végénél, például egy másik lepedővel ki lehet ezt egészíteni, és akkor nem bújik ki a parketta. Merthogy szeretném, ha elmozdulnánk abból a szociografikus valóságábrázolásból, amit most látunk, az elvontabb üzenetek irányába. Ez lenne a fő cél, mert ez a szociografikus, vagyis a valóságot tényszerűen ábrázoló irány, ez mindig kicsit földszagú (ezt nem tudom másként kifejezni), kicsit lehúz minket a valóságba, kicsit a realitást hozza be, és ez a realitás nem biztos, hogy itt nagyon erős csatlakozási pont. Ellentmond annak a fajta lírának, amit a kép maga létrehoz. Ezt tudnám mondani és bátorítanám Ágnest, hogy hajrá, dolgozzunk tovább! (hegyi)
értékelés:

Visszatérünk a motorkerékpárhoz, az egy érdekes dolog, hogy ez egy ennyire központi szerepet kap. Ez egy jelmez és egy színpadi helyzet is. Egyrészt a ruha miatt, másrészt az életstílussal összefüggő, fejünkben összeálló sztereotípiák miatt is. Ezt némileg próbálja enyhíteni István azzal, hogy ebbe a barnás-szépiás színvilágba rakta ezt a képet. Nem értek egyet ezzel a színezéssel, ezt most megmondom, mert ha van egy határozott elképzelésem és egy határozott gondolatom, akkor nem nagyon értem, hogy miért kell ezt ilyen szinten múltidőbe rakni. Ez a motor valami baleset során megsemmisült, vagy mi az oka annak, hogy ez nincs fekete-fehérben tartva? Ami a kép nézőszögét illeti az teljesen rendben van és nagyon érdekes ez a béka perspektíva, tulajdonképpen az is értelmezhető, ahogy a horizontot egy picit mozdítottad, hiszen a motor helyrebillenti ezt a dolgot. Amivel nem nagyon értek egyet, az a vignettálás – ezt én erősnek érzem, mert magának a kompozíciónak kell összerántania ezt az egészet és nem annak, hogy erre így rásegítek a laborban. Maradjunk annál, hogy a színnel nagyobb problémám van, de mivel ez korrigálható azzal, hogy visszább lépek egy műveletsorral és a színezés előtt meghagyom a fekete-fehér verziót, ezért ez egy 3 csillagos kép, leckemegoldásnak is tökéletes hiszen nagyon sokat mesél Istvánról, de azt is kérném, hogy erre szeretnék még valami mai irányt is kapni – és azért azt hadd tegyem hozzá, hogy az első három lecke azon kívül hogy egy bemutatkozás, azon kívül egy önismereti játék is. Ez mindenkinek jót tehet. Azoknak is akik úgy gondolják, hogy abszolút barátságban vannak saját magukkal és nyílt kommunikációt folytatva ismerik a saját mozgásterüket, merthogy a gyakorlás szempontjából fontos, hogy a bennem megjelenő érzelmeket miképp tudom képre formálni, miképp tudom képre helyezni, mert ennek a megfigyelése által fogok tudni modellel biztonságban és stabilan dolgozni és instrukciókat adni. Úgyhogy ezt azért mondom, hogy várnám egyrészt a folytatást, de mai helyzettel és kezdjünk el egy kicsit önmagunkkal dolgozni – itt elsősorban a 2. és a 3. leckére gondolok, tehát itt ez a két alappillér, amin nagyon érdekes és erős szubjektív közléseket kaphatunk. (hegyi)
értékelés: