Elemzés

Értem én itt a Csongival való kommunikációtokat, csak a főszereplővel van bajom, ahogy ezt az ő képénél már elmondtam, hogy én ezt az eszközt kevésbé találom szépnek. Én elhiszem, hogy kell ezzel dolgozni, de ha arról lenne szó, hogy melyik lenne az az eszköz, amit a fiamnak majd tovább akarok adni, mint a szakma stafétabotját, akkor az nem valószínű, hogy egy korongcsiszoló lenne. Nem nagyon értem, hogy miért ez a fajta eszköz az, ami számotokra ennyire vonzó. Erre azért én még várnék. Ennyire kiment a divatból a gyalu, a véső, vagy a fakalapács, vagy nem tudom, hogy milyen eszközöket használtok még, de nekem ezzel az eszközzel kapcsolatban csak annyi jut eszembe, hogy nagyon csúnya hangja van, amit borzasztó hallgatni, és tényleg, viszonylag nagy port csinál, úgyhogy az most itt érdekes, hogy maga az eszköz poros, más viszont nem, úgyhogy valószínű, hogy ez nem valós munkahelyzetben lett lefényképezve. Szóval István, visszaadtam, tessék ezen még gondolkodni. (hegyi)

Ez egy jó hangulatú kép, tulajdonképpen egy jó megfigyelés. Amivel nem nagyon tudok mit kezdeni, az a tömegelhelyezés, mert valahogy olyan, mintha te is egy kicsit elmozdítottad volna ezt a kamerát. Nem az a kérdés, hogy elmozdult a horizont, mert az abszolút érthető és rendben van, hanem az, hogy ha egy kicsit lejjebb mész a kamerával, akkor minden megmarad ugyanígy, ahogy most van, azzal együtt, hogy a szereplők tömege feljebb kerül. Mert most nekem ez lecsúszott a kép jobb alsó régiójába, és ha az egész átlósan a bal felső szél felé elindulna, és itt most még egyszer mondom, hogy a szereplőkre gondolok elsősorban. A megfigyelés nagyon pontos, és nagyon jó pillanatot kaptál el. Ami azt illeti, hogy ez mennyire jellemezhet egy esküvőt, egy ünnepet, egy baráti együttlétet, egy rokoni, családi kapcsolatot, egy olyan élményt, amin tényleg ott van az, hogy megörökítjük még azt a helyzetet, ami egy ilyen együttlétnél fontos, egy köteléket, szóval, ez mind rajta van a képen, és én azt gondolom, hogy ez egy jó gondolat, és ilyen szempontból precíz. Nem tudom, hogy mennyi utómunka van a képen, mert nekem most úgy tűnik, mintha az utómunka oldotta meg volna azt, hogy a fényképezőgépnél legyen a legvilágosabb, ott mintegy csillagszórás történjen, egy központosítás. De ettől, ha ez így igaz, hogy utómunka hatása, a férfialak, aki a fényképet készíti, az ő nyakkendője, és a mellkasának a struktúrája csorbát szenvedett. Valahogy most ő túlvilágított lett. Tehát, ezen az effekten, ezen a kiválasztáson, ezen a tulajdonképpen inverz vignettáláson én valamennyit finomítanék, mert 5-10 százalékkal kevesebb is elég lenne, és akkor is működne ez a dolog. Ettől függetlenül megvan a 3 csillag és a leckemegoldás is, mert minden, amit kritikaként elmondtam, az nem akar levonni az egésznek az értékéből. (hegyi)
értékelés:    

Van ebben a képben valami szomorúság. Valószínű, hogy ez egyrészt attól van, hogy nem látok rajta szereplőt, másrészt attól a színvilágtól, amit képviselnek ezek a kékesben hagyott fehérek, kicsit hideg, kicsit távolságtartó. Mindehhez képest amit látok, ezek az italos poharak, ezek a kristályfelületek olyan cél nélküliekké váltak számomra, miközben minden más értelmezhető. Az egyes fogások közti pillanat, amikor már túl vagyunk a levesen, de még nem fogyasztottuk el a desszertet, mindez valahogy nekem nem egy boldog dolog. Hozzátenném még azt is, hogy egy kis tanácstalanságot érzek a kompozícióban. Bár Mariann ide a Látszótérre nem tölti fel az ételfotóit, ugyanakkor én tudom, hogy ő szokott ilyeneket is készíteni, és azok egészen gondos munkák. Az a kompozíciós erő, ami azokat a képeket jellemzi, itt most mintha kiesett volna ebből, és olyan, mintha olyan tanácstalan lenne a dolog, hogy most mit is kezdjek ezzel a helyzettel. Ha ez egy ilyen belebambulós szituáció egy családi eseménybe, akkor azt lehet, ha szélesebben fogod be, akkor én is érzem azt a magányosságot, amit te itt éreztél, most viszont a tanácstalanságot jobban érzem. Ez a szűkre komponálásból adódik, meg abból, hogy bár valamilyen kompozíciós rend összeáll, de ez annyira szaggatott, zaklatott, ami nem baj, mert jellemezhetné magát a helyzetet, ugyanakkor nem érzem átütőnek a kompozíciós erőt. Tulajdonképpen a kés és a merőkanál a legizgalmasabb ebben, igen ám, de akkor érdemes lenne a kép felső részéből vágni annyit, hogy az a merőkanál is a képhatárra fusson ki, és akkor lehet, hogy feszesebb lenne a dolog. Érdekes kérdés, mert leginkább a hangulatot tudom megfogni, úgyhogy a kompozíciós bizonytalanság miatt 2 csillag, egyébként meglenne a három. (hegyi)
értékelés:

Tudom, hogy ezek a kis kölyök állatok nagyon kiszámíthatatlanok a maguk játékosságával, azért talán itt egy formai rendezés nem ártana, ugyanis maga a helyzet nagyon barátságos, és nagyon személyes, amikor a gazdi úgymond megpihen kutyasétáltatás közben, de nem ártana, ha a főszereplőnknél meglenne az élesség. Lehet, hogy itt egy hosszabb expozíció történt, és ő belemozdult ebbe, ezt nem tudhatom, de azért is érdekes ez a kérdés, mert olyan, mintha a kép többi része éles lenne, ő maga pedig nem, és hát, mivel ő a főszereplő, ezt azért érdemes lenne korrigálni. A másik része pedig az, hogy itt most létrehoztál egy vágást, ami a kép alsó és felső részénél is megvan. Egyrészt a tornacipőkből, másrészt az ő feje tetejéből, és füleiből, nekem ezek fájnak. Az van ugyanis, hogy nem látom az okát, amiért ezek a vágások megtörténnek azon kívül, hogy a véletlen így hozta ki. Szerintem ez a helyzet újból létrehozható, úgyhogy én most ezt visszaadom ismétlésre. Keressük meg ezt a kis szereplőt, hívjuk el megint sétálni, és azt gondolom, hogy ha ez újra megtörténik, akkor már tudva azt, hogy ő hogyan viselkedik és hogyan működik, talán az is létrehozható lesz, hogy minden rendesen kerüljön a képre. Nyilvánvaló, hogy igazad van abban, hogy a beállított szituáció nem hozza ugyanazt az élményt, mint egy spontán helyzet, de ezt meg kell oldani, hogy a beállított helyzetben is megkapjuk azt az érzelmi pluszt, ami most ezen a képen egyébként rajta van. Hozzáfűzném még azt, hogy nem tudom, hogy mi van a szájában, hogy az most a nyakörv része, vagy valamilyen jutalomfalatot rágcsál, nem tudom, de megint csak azt mondom, hogy kérdéseket vet fel. Ha az az ő kantárja, akkor érdemes azt eligazgatni, ha pedig valami játék, amit a szájában hordoz, akkor az legyen felismerhető, mert úgy lesz értelme, tehát a méretezés a kérdés, ha egy gumicsirkét adsz a szájába, az már, mint játékosság felismerhető lehet. (hegyi)

El tudom fogadni ezt a képet a rezonancia leckébe, ugyanakkor mint kompozíciós meglátás annyit tennék hozzá, hogy ha lentről felfelé elindulunk, akkor van egy nagyon szép átmenetünk ebben a pocsolyában az égből, a felhőből, aztán eljutunk a madárig, ahol ezek a vízgyűrűk létrejönnek attól, ahogy tapicskol a vízben, aztán elérünk a partra, a járdára, és ott van egy olyan rész, ami nekem már egy picit sok. Ha jól gondolom, hogy az ott egy járda, akkor nevezetesen a járda utáni rész, tehát mondhatom azt, hogy a kép felső részéből majdnem egy ujjnyi vágható lenne. Ha ez megtörténne, akkor az egész jól indulna el, mert van egy sötétebb szürke, egy kevésbé sötét szürke, és aztán jön megint egy sötétebb szürke rész, én ezt az újabb sötétebb részt levágnám, és akkor ez rendben lenne. Erre én most megadom a 3 csillagot, mert mint megfigyelés abszolút pontos a dolog, ugyanakkor a megoldásnál érdemes lenne ezt a vágást megejteni. (hegyi)
értékelés:

Ennek Csongi ismétlés a vége. És kérlek tedd meg, hogy ismételsz. Ha már, akkor már legyen kihozva belőle, amit lehet. Egyrészt a slaggal valamit kezdj, ha már ott van. Másrészt ne csonkold az ujjaid, ha már talp. A buborékok kifejezetten jók, a fényekkel még érdemes kísérletezni. Várom! (hegyi)